Pápai Lapok. 35. évfolyam, 1908

1908-02-16

Pápai Lapok 1908. február Ifj. vet. melyet apáitól örökölt. Ellenben a városokban, főleg a kultúra hatása alatt a magvarság géniusza nem fél-, hanem •egész munkál végez." És mégis kénytelenek vagyunk naprúl-napra szomorúan tapaaztalni, hogy a városoknak nemzetünk éleiére oly kiszámíthatatlan fontosságú munkáin nem találkozik téliekben megnyilatkozó méltánylásra ott, hol a magyarság fejlődése iránti érdeklődésnek a legmelegebbuek kellene lenni, s nemzetünk törvényhozói nem sietnek a városok támogatására, hogy azok vállairól a majdnem leroskaszfó terhek egy részét levéve, előmozdítsák azt a munkál, melyet a városok eddig magukra hagyottan annyi odaadással s oly nagy eredménnyel teljesítettek. Pedig e terhek már-már elhordozhatni lanok. A községi pótadó, mely a legtöbb városnál, nagyobb vagyon hijjádan, egyedül nyújt fedezetet az elrulásra, amely kötelezettség állami adójuknak 15?á-áig is terjed. A városi lakosságunk ez a minden oldalról igénybevevése okozza, hogy adózóképessége teljesen kimerülvén, sem ujabb elodázhat lanul szükséges alkotások megvalósításába íogni nem mer, sem tisztviselőit nem képes az őket méltán megillető javadalmazásban részesíteni. Különösen érezzük tehetetlenségünk nyomasztó hatását most. mikor a megélhetési viszonyok rendkívül megdrágullak, midőn ;iz állami tisztviselők fizetése a közelmúltban, ha nem is teljesen kielógitőleg, rendeztetett s midőn tisztviselőink n szó-szoros értelmében ínségtől hajtva fordulnak hozzánk, hogy adjuk meg nekik azt a javadalmazást, melyből ha szerényen is, de tisztességesen megélhetnek s midőn, nem zárkózhatva el kérésük jogosságától, teljesen tanácstalanul állunk, mert a jogos kéielem teljesítésére nem találunk odázhatatlaii kiadások költségeire, szá-j idézetei, mos városban megközelíti, eléri, sőt; A városok terheik súlya alatt már meghaladja az állami adó összegéi, még régóta felemellek kérő szavukat s szokirivóbbá téve azt a nagy aránytalan- • rongálod helyzetükben terheik egy réságot, mely adórendszerünk igazságta-'szenek váltaikról levételéért konyöröglanságából fakad s mely a rendkívül'lek. Biztató ígéretekben nem is volt magas házbér-, s kereseti adóval az ösz-j hiány, s az utóbbi években e biztatás szes adóalanyok közt legnagyobb mér-j oly határozott alakot öltött, hogy joggal lékben a városok lakosságát sújtja. És (

remélhették, hogy a'segítség képe nem ehhez a súlyos adótérhez hozzájárulnak! lesz tűnő délibáb. Különösen a fogyasza legkülönbözőbb eimeken szedett mel-jtási adók átengedésére vonatkozó korU'-ksznlgállatások: fogyasztási adópollé- mányeliiöki kijelentések a legteljesebb bizalommal tököltek el, mert a fogyasztási adók bérösszegének a városi házi M-kölcsi kényszerítő erejüknél fogva alig, tartás céljaira JVmiíilhalásával orvosolhatók lettek volna a legégetőbb bajok, s meg lelt volna adva a lehetőség, hogy a városok újult kedvvel és erővel fogjanak továbbhaladásuk fellételeinek megalapozásához. Fájdalom, a legutóbbi jelek bizals már-már csüggedve kérdezzük, hogy továbbra is a kínos vergődés lesz-e osztályrészünk, vagy pedig sikerül tényleg meggyőzni a nemzet vezetésére hivatottakat arról, hogy nemzeti életünk legfontosabb szervei a városok, s ezeknek lassú sorvadásával sorvad maga a nemzet is és nem fejtheti ki azokataz erőket, melyek kifejtésére szüksége vau, ha a müveit népek versenyében megállani akar. Hogy fogalmat nyújtsunk arról, micsoda s mily összegbe kerülő kiadásokat teljesít a város, nem a maga, hanem az állam helyettesekép, ide iktatjuk városunk 1907. évi költségvetéséből azokat a tételeket, melyek tisztán állami jellegű funkciók fenntartásáért nehezednek a város lakosságára: Rendőrség . 82.185 kor. 78 fi 11. Állami adó besz. 10 515 „ — „ Árvaügy . . 9.801 „ -- „ Közegészségügy 3.001 „ - „ Tanügy . . 15.370 „ — „ Katonaügy . 1.713 „ — „ • Összesen: 72.045 kor. 78 tili. Kerekszániban 72.000 korona az az összeg, melyet a városi lakosság fizet azért, mert az állam a saját körébe tartozó funkciókat nem saját tisztviselőivel, hanem-ti—város t.isz4-viseiőiveUvég-ez.feii_ kok, szikviz-adó, vizdij stb., nem is szólva azokról az önkéntes jellegű, de .kikerülhető társadalmi megadóztatásokról, melyek a már amúgy is súlyosan megterhelt városi lakosság terheit szaporítják. Mindezeknek tetejébe pedig a rend. tan. városok még külön is kötelezvék a vármegyei törvényhatóság különböző cimii szükségleteihez hozzájámuukat megingatták De ez a kimutatás csak a múltra vonatkozik: városi tisztviselőink nem tűrhetve lovább a rájuk nehezedő anyagi gondok terhét, fizetésüknek oly mérvű megjavítását kérik, hogy az a várme-. 'gyei hasonló állású közigazgatási s iljletve a megfelelő állású állami tisztvijKelők fizetésével egyenlő legyen. Tisztviselőink fizetésének ily arányú rendeléséhez kerekszániban 32.000 korona szükségelletnék, mely összegből ha az állami funkciókat teljesítő lisztjviselők (izeléskiegészitésére részarányosán szükséges összeget a fentebb kinmI tátott összeghez hozzáadjuk, kerekszámn s/.i'íllők nljiibu, mikor gyors léptek zaja ütötte meg a fülét, linjki Vera volt a szomszéd faluból, a ki bk'-vu'st Hujduházáról sietett haza felé. A kisbíró még jól szemügyre, sem vet le a lég nem kitolt, lea'nyt, midőn az ma'r jó messziről megazóllitotta. Nem kerülték el egymást, hanem mindkelten megadottak egymással szembe, ép ugy, mint akik egy hosszú távollét után először találkozunk. — Hát itthon vagy Vera? — Itthon biz én. Haza jöttem meglátogatói a/, édes anyámat, de két hét múlva újra vissza megyek a városba, mert a szegény leányoknak jobb dolguk van ott. — Az ám, liogy megfeliérült a kezed, megnnoinult az areod, s olyan fajén szagod vau, mintha nem is közlünk születtél volna. Már bizony vau, — szólt Vera hetykén — urak között forgolódom, azok között járok, a hol még a nap is másképpen süt. Finom a kezem is, nem o.yan mint itthon a marokszedéstől, meg a kapanyéllől. — Hát biz az csak ugy van húgom, nyavalygnnk mi itt mindannyian. Pláne én, aki mindig más dolgába, járok; most is, mig a többiek otthon tes/nek-vcszuek a saját dolgukba, éu a szomszéd falut járom hivatalos ügyben. — Hivatalos ügyben? Ugyan mi lehet maga-1 utána mondta: most és halálunk óráján, Atneu nak oly sok hivatalos dolga? — kíváncsiskodóit| Másnap reggel, mikor kelet felől a nap első Vera. — mi dolga volna magának a mi falunkba ? j sugarai végig futottak a földön, Kajki Vera már — Hát nem egyébb húgom, minthogy az j ott állt az ámbituson, s képzelete a nap sugaraival öreg, Kaszab Jánost kellelt csak meghívnom hol-j együtt futott nyugat felé, Álmatlan szemeiben napra, mert akkor nálunk kutmerés lesz. (harmatcseppek voltak, a miket azonban a nap heve — Ku-u-utmerés ? Melyik kutat akarják meg- j merni? — hebegte Vera. — Hát a pásknmbeli kutat. — volt a rövid felelet. De mi előtt lovább folytathat la volna, Vera hirtelen bucsut vett a kisbirótól és sietve rohant a falu felé. Epen imádságra harangoztak, mikor Vera a zobába lépett, a hol öreg édes anyja az imádságos könyvnek forgatta tépett leveleit. — Vera! te nem imádkozol? —kérdezte az asszony, föl sem tekintve a könyvből, hanem tovább mormolta felig hallható hangon a te ima Bzövegét: bocsásd meg a mi vétkeinket . . . Vera nem szólt semmit. Leült a tulipántos ládára és arcát a kezeibe temette, hogy még a [lélekzetét se hallja senki. Néha niegvouaglott a teste, hideg borzongás futott végig a tagjain, a kacagó ajkak szótlanokká lettek, a lelkére a btinaic felhője borult, agyában pedig sötét rémek' űzték borzalmas játékukat, de Vera egy hanggal, egy sóhajjal sem zavarta meg az esteli csendet. Csak Öreg édes anyja suttogása hallatszott most is, a mint azimádságból liángosabban mondta: . , . intádhozzál éretiiink, bűnösökért ... és Verán ismét, végig futott a hideg borzongás, 8 valami lát hatatau hatalom megnyitotta ajkát, mert ön kénytelenül lelnem szárit, hanem nlágördölnok a halovány arcon, amelyről a jókedv, az öröm, a rózsapirosság tegnap óta, Isién tudja milyen hosszú időre, száműzetett. Kibontott hajával ii reggeli szel Iii ja'tszott, a lekében pedig ép uz ellenkezője volt. Hiába jött az üde levegőre, néni vidult fel, uum frissült fel tőie. A szomszéd faluban már clsot harangoztak s Vera még mindig ott állt a falhoz támaszkodva, fö'dre vetett tekintettel — No Vera! jössz-e a templomba? - hangzik az utcáról valatnelyia legénynek a hangja — téged sem ver ám meg az Isten ha ugy hébe-hóba imádkozol boz./á ! Vera föl ijedi, 8 anélkül, bogy a legénynek egy szót is szóiolt Volna, a szobába rohant, magara hányta legszebb tubáit, [szagos olajjal meglocsolta a haját, selyem kendőjét a lejére kötötte, s elindult a szomszéd falu leié. A templomból kihallatszott az. orgona hangja, az ájtatos lelkek buzgó éneke, mikor Vera oda étt. Megállt az, ajtóban, egy darabig hallgatózott, azután ment, futott a jegyző lak felé. Viasz sárga volt az arca, szemei megvoltak üvegesedve, s mélyen beesve üregeikbe, mikor remegő kezét a kilincsre tette. Bent a jegyzőt mélyen asztala fölé hajolva találta, aki még estik föl se tekintett, mikor Vera a szobába lépett, A jegyző urat keresem — Hzólt remegő hangon a leány. — En vagyok az —- szólt a férfi, mialatt fölkelt asztala mellől és a leány elé állott.