Pápai Lapok. 35. évfolyam, 1908

1908-10-04

operett. Fábián Lenke (Saffi) jól megérdemelt tapsvihart aratott minden egyes éneke irtán. Fátj^ol Heddi Arzónát adta. Zsuppán szerepe természetesen Báthorynak jutott, kacagtak rajta az apróságok szivükből. Ottokár Déry adta természetesen jól. Medgyaszay mint Barinkay kitűnő volt. E*te Abonyi Árpád „A gyermek" cimü 3 felvonásos, szinmüvét adták. A darab nagyon tetszett a szokatlan nagy számmal megjelent közönségnek. Szinte hallotta az ember a közönség izgatottságát az egyes jeleueteknél, ítadák tüzérörnagy szembe kerül bűnös viszonyból származott gyermekével, kit édes anyja özvegy Ujlakiné, mint tüzér kadétot helyeztet Radák parancsnoksága alá, remélve, hogy nála lehet gj^ermeke csak jó kezekben. A heves fiatal ember Kindermann kapitánnyal összezördül. A vége párbaj. Az utolsó békítő kísérletnél Kindermann, ki az őrnagy sógora, megfeledkezve magáról, megsérti ismét a kadétot ós anyját is, mire az őrnagy korbáccsal fenyíti meg. A párbaj most már az őrnagy és kapitány közt történik, melybtn az őrnagy meghal, megmentve saját .gyermekét. Rfldákot Kovács adta, beleesik néha a szavalatba, de ezen csekélység mellett is kitűnő. Kövére Janka szerepe Verőnek jutott, fáradtan játszott. Déry remekelt, még soha ilyen jó mnskirozásban nem láttuk. Tomborné Ujlakiné szerepében jól adta a fiáért remegő anyát. Inke kitüuö kadór. volt. Siukó (Leontinj szerepében elbújolóan kedves naivitással adta a műveletlen, de jó szivü, ártatlan szerelmes leánykát Gyenis Br. Pallvioh főhadnagyot adta, sokkal jobban festett, mint a .,Keserü mézeshetek

u-ben. Jó volt. Csütörtök. Heltay Jenö „Naftaliu" cimü énekes bohózata került színre csütörtökön. A bohózat, de inkább a kíváncsiság, elég szép számú közönséget vonzott a színházba. Szent Kleofás, mekkora ostobaság! De hát ha kacagtatni akaruak, akkor ilyen kell a közönségnek Tagadhatatlan, hogy sok szellemességgel van a darab megkonstruálva, de az a nagy siker, amelyet Budapesten elértek vele, mégis osak annak uilajdouitható, hogj' „konvenciós" szerző munkája. Ilyen színpadi szerzők ma már szép számmal vannak, akik megrendelésre bármilyen darabot szállítanak neked nyájas színházi közönség, csak fizess és fizess érte. Az előadás ma is oly kitűnő volt, hogy méltán nevezhetjük mintaelöadásnak. A főbb szerepek Verő Jauka, Fábián Lenke, Tomborné, Szalkay, Déri és Inke biztos kezeibe voltak letéve. Meglepő jó alakítást láttunk Szalkay direktortól, aki, a megcsalt orvost adta az ö művészi tudásával, továbbá Verő Jankától, akinek kedves, rutinos játékához már egészen hozzászoktunk. Nagyon jó volt Inke is, az ő szerdai csókjaira járó udvarló szerepében. A darab zenéje, mely Szirmay Albert kompozíciója, könnyed ós kedves muzsika, amely a darab tendenciájának teljesen megfelel. Péntek. Bakonyi Károly és Kálmán Imre népszerű ós kedves zenéjü operettjét, a „Tatárjárást" adták pénteken, mely alkalommal azt láttuk és tapasztaltuk, hogy Tábori Frida nap-nap után vonzóbb erejű primadonnája lesz a társulatnak. Hercigebb, kedvesebb ós jobban megjátszott huszárönkéntest még Kormostól sem láttunk, akinek pedig egyik legkitűnőbb ós hóditóbb szerepe a Tatárjárás hnszárönkéntese volt. Inke most sem hagyott Q1 a tavalyi első előadás sikeréből semmit s igazán sajnálnók, ha ezt a szerepet másnak adnák. Kovács Lajos ma is az egész lelkéből dühöngő ós haragvó altábornagy volt. Szintúgy Báthory "Wallersteiu hadnagya is a legjobb alakitások közé tartozott, dé hiszen nem is lehet ez már másképpen ö nála. Riza bárónét Fábián Lenke adta az ő rutinos, művészi alakításában. Nagyon jó volt az összjáték is. — rn. — TOL LH E GTG Y EL. IPát-pai sétáús:. — Csevegés. — Komolyan mondom, sohsem hittem volna, hogy raináluuk, annyi sportsman és annyi sportslady találkozzék, mint amennyit a minapi lóversenyen együtt láttam. Bízvást el lehet mondani, hogy a minapi lóverseny iránt minden oldalról megnyilatkozott részvét valóban — messze menő volt. Valóságos népvándoilás volt. Ki lóháton, ki gyalogszerrel (ilyen volt legtöbb) ki kocsin igyeHezett kifelé. Előttem két kedélyes ur döoögött a Baját lábain. Hallom amint mondja egyik a másiknak: — Én nem irigylein azokat, akik kocsiból néznek le bennünket. — Én bizony sziveseu cserélnék velük jelen helyzetemben — szól a másik. — Hagyja el Hiszen ezeknek se cimülc, se jellegük nincs járművük után. — Ne beszéljen gombiféléket. — • Lássa magának nincs uyelvérzéke. Nekünk van cimiink, van jellegünk, de ezeknek nincs. — Nem értem. — No lássa, mi akik a saját alvégtagjainkou lobogunk, mi kivétel nélkül vagyunk —gyalogosok. Azok az urak és hölgyek akik lóháton teszik meg az utat, mindannyian — lovasok. Nos hát kérdem én most magától, lehet mondani azokról akik kocsival verik fel a port, hogy — kocsisok? — Hallja! Tudja maga, aki ilysn vicceket gyárt micsoda ? — Nos, ürüljön ki a szótára. — Hát az egy diabo-/o. — Hehehe . . . hátakkor magácska micsoda? Magáeska meg egy d\:\-bolond A lóversenyek rendszerint bűnre csábítók szoktak lenni. No a mi lóversenyünk kevés embert csábított a bűnre, mert 4 koronás bilétával kevés ember vágyott a iri-bünre. Nekem tetszett az ünnepi hangulatban levő előbbeni két ur kedélyeskedése, nyomukban maradtam. Egymással fogadtak, az egyik nyeri, a másik veszített. Az utolsó uri futamnál már nagyon belemelegedtek és turf hangulatban mondja az egyik a másiknak nevet\e: — Nu, auf v/em thnn sie jetzt? — Bleibt nix ibrek, ich setz auch imf-Sibrek. — No must; jön a legszebb pont, — mond egy szikár termetű huszárőrmester. — Ah, kérem — szállítja meg, a két kedélyes ur közül az egyik — ugyan mi következik most, hiszen a programmon már nincs semmi. — Az altiszti verseny — válaszol a huszár bajuszát pödörve. — Aliáh 1 Az nagyon érdekes lehet. — Meghiszem azt — mond az őrmester ur. Erre már elő is rukkol az altisztek festői csoportja. — Nini — mond az egyik kedélyesou — ez az anzágoló katona vagy nem muzikális vagy beakart bennünket csapni, mert ez a sok strázsamester és fííhrer ur lehet teuoriszt, baritoiuszt, de semmi esetre sem — alt-iszt— Pfuj! micsoda vicc, szégyelje magát. Tudja magáról Parisban azt mondanák, hogy meszsziizsé. — Magáról pedig azt mondanák a derbyn: me-tnrf. A lóvesenyen egy kis politikai villám is cikázott. Agrár ucmzet voltunk csütörtököt mondott. Mert a kisgazdák futamánál saját szemünkkel láttuk, hogy a gazda elem nálunk — nincs nyeregben, hisz a hirdetmény is ugy jelezte, „csakis nyereg nélkül" — lovagolhat a gazda. — Hej, haj — mond kedélyeseink egyike melankoliával — higyje el, ha az ember igy lóverseny utáu végig néz a versenypályán, sajnálja a belépő dijat, mert a sikpályáu semmit sem látni, a gátverseny pályán legalább visszagondol, hogy itt is vala gát, ott is vala gát. — Bizony — mond a másik — az ember látva az üres lóversenypályát, merengővé, böloselkedövé lesz, mert azt látja, hogy a nagy természet sem stylszerü. —- Nanauana . . . csak ne oly kicsinylőleg a természetről. Szeretném tudni, mi kifogása leket magának a természet stylszerüsége ellen ? — Hát nem találja maga stylszerütleunek azt, hogy a versenyfutó lovak nyomában nem terem — lótusz — Nem is tudtam, hogy maga ilyen nagy botanikus. — Hát nincs igazam? — De mennyire igaza van. Hiszen maga egy természettudós. Csak az az érthetetlen, ha maga olyan nagyon lelkesül a lótusz kultusz iránt, miért nincs magának mindig egy lótusz a gomblyukában. — Mboh! gyerünk haza. Bekény Méla. mm HÍREK — Vértanuk napja. Sok, sok szomorú napja volt már szép Magyarországnak : sanyargatták, cibálták, mardosták mindenfelől, de. nem pusztult el, hanem megerőiödött. A legszomorubbak egyike az volt, amelyiknek jövő kedden lesz 59-ik évfordulója és az október hatodika. Ezen a napon halt vértanúhalált 1849-beu 13 lángoló és szabadságért hevülő magyar szív. Ott lehelték ki lelküket az aradi vesztőhelyen, de emlékük örökkön örökké élni fog minden hazáját szerető magyar szívben s ezen a napon együtt fohászkodik a költővel minden magyar ember: „Ahány fohászt szül ember ajka, A legnemesebbel lölsohajtvn, Mit a tusázó sziv terein. Mikor szent buja végtelen . . . Fohász, a mélyek mélyiböl: Értük szakadjon égre föl! Istent, ha alszik, verje föl A gj'ász s iszonjr regéivel! . . . Vihar gyanánt zokogja el E nap sí'tót történetét Ahány fohászt szül ember ajka! Ahány virágot kéz letéphet, Még hervadatlant, ifjat, épet, Diszitui a halált vele : Jövel, tegyük kövükre le. Mosolygó, szép menyasszony, add Mirfusból font koszorúdat. Oltárra fűzött friss virág Jer méltóbb helyre: fonjad át Kilenc bitó talapzatát! Itt haltak, itt! E helyre vidd Ahány virágot kéz letéphet. — Egyliázi liir. Báró Hornig Károly veszprémi megyéspüspök Maár János pápai káplánt, aki városunkban általános köztiszteletnek és szeretetnek örvendett, a szűcsi plébánia adminisztrátorává nevezte ki. Ez alkalommal tisztelői és barátai a Gaál féle sörödében e hó 29-én este szűkebb körű bucsnlakomát rendeztek. Maár János helyére a püspök Blasutigh Sándor zalaszenfcgróti káplánt nevezte ki, aki uj állását már el is foglaka. — Az árvaszékek államosítása. A belügyminisztériumban egy nagyfontosságú törvénytervezetet dolgoznak ki, a megyei árvaszókek államosításáról. Persze, a kormány által dédelgetett vármegyéknek ezzel is kedveskedni akarnak, hog3' minél kevesebb legyen a kiadásuk. Az ujabb reform lényege az, hogy megszüntetik az árvaszékeket ós a hagyatéki bíróságokat, illetőleg ezt a kettőt egy állami hivatal keretében egj^esitik. Az árvaszékek államosítása folytán a gyámügyeket sokkal gyorsabban bonyolítják majd le, mint most, amikor ez a rengeteg ügy két fórumnak ad munkát. A városi árvaszókek természetesen maradnak az Isten nevében, ugy ahogy voltak. — Köszönatnyiivánitás. Özvegy Blau Aclolfné úrnő a pápai Bikor Cholim betegsegélyző egyletnek 50 koronát adományozott, mely kegyes adományért fogadja hálás köszünetünket. Az elöljáróság.