Pápai Lapok. 35. évfolyam, 1908

1908-08-16

aiek vau egy hónaidra való élelmiszer készlete ?) annyi készpénz, amennyivel a végrehajtást szenvedőnek ós háznépének egy - havi időtartamra szükséges lakás bére egy negyed évre fedezhető; a végrehajtást szenvedő választása szerint: egy tehén vagy négy juh, vagy négy kecske, vagy négy sertés, úgyszintén ezen állatok részére félévi takarmány, ennek hiáiryában pedig a lefoglalható készpénzből a beszerzéshez kseges összeg; mezei gazdálkodással foglalkozók részére az általuk házilag művelt, vagy műveltetett, ele Iegfölebb tizenkét kataszteri holdnyi szántóföld műveléséhez szükséges vetőmag, igavonó jószág, félévre szükséges takarmány és szalma, továbbá gazdasági eszköz és trágya; vetőmag hiányában pedig a lefoglalható készpénzből a beszerzéséhez szükséges összeg. Nem kevésbé fontos a köztisztviselőkre vonatkozó része sem. A köztisztviselők mentességéről intézkedő 6-ilc szakasz kimondja, hogy csak rendes fizetésének és fizetés természetével biró bármely címeit élvezett pótlékának, valamint várakozási illetékének Iegfölebb egyharmada és ez is csak ugy vehető végrehajtás alá, hogy a végrehajtást szenvedő részére évi kétezer korona (eddig 1600 korona) a foglaláson tul is érintetlenül maradjon. A köztisztviselők és özvegyeik nyugdijáról szóló sok viszontagságon átment 7-ik szakaszáuak törvénybe vett szövege a következőleg hangzik: A 6-ik szakasz első bekezdésében fölsorolt személyeknek nyugdija vagy kegydija, úgyszintén a nyugalmaz tatás folytán járó személyes pótdíja, v.alamint a lelkészek aggastyáni fizetése Iegfölebb egy harmadrész erejéig foglalható le és ez is csak ugy, hogy a végrehajtást szenvedő részére évi 1200 '"korona., a foglaláson tul is érintetlenül maradjon. Ha e személyek nyugdíj helyett végkielégítést, vagy ha a véderő hoz tartozó személyek katonai rangjuk elvesztésével kegydijat kapnak: ez a végrehajtási foglalás tekintetében a nyugdíjjal egyenlő. Ha a végkielégítés a beszámítható javadalmazás két évi összegében állapíttatott meg, akkor a lefoglalható rész az egy-egy évre eső összeg után külön állapítandó meg. Ugyanez- áll a nyugdíj megváltása esetében is. (1885: XI. t. c. 28.' és 31. szakasz.) A (1 szakasz szerint állandóan alkalmazottnak tekintendő az, akinek járandósága sem nem napidíj, sem. nem oly munkabér, amelyet napszám, hétszám vagy darabszám szerint fizetnek. Napidijaknak csak a napi öt koronát (eddig 3 korona) meghaladó része vonható végrehajtás alá. Munkabéreknek, ha azokat napszám vagy hétszám fizetik, csak a

r

/ a része vehető végrehajtás alá, amely a napi öt koronát (eddig 3 koronát) kitevő összeget meghaladja. Szakinánymuuka (darabszám szerint meghatározott munka) után járó munkabér csak oly mertékben vonható végrehajtás alá, hogy a kereseti idő minden napjára öt; korona bér a végrehajtás alól mentes legyen. A mezei gazdáknál az árveréstidőbelileg korlátozza a következőleg szóló 16-ik szakasz: Mezei gazdálkodással foglalkozó ellen vezetett végrehajtás esetében az igavonó jószág ós gazdasági eszköz,, amely nem esik a 2. szakasz 18. pontja alá, lefoglalható ugyan, de ha a végrehajtást szenvedő a gazdálkodás folytatásához használni kívánja és az igavonó jószágot illetőleg a kellő élelmezésről is gondoskodik; azok az évnek március hó 15-től november hó .15-ig terjedő szakában rendelkezése alól el nem vonhatók és árverés alá nem bocsáthatók. Ez' a korlátozás nem nyer alkalmazást, ha a végrehajtás haszonbérlő ellen haszonbér behajtására irányul és a végrehajtást elrendelő bíróság kórelmére ezt a végrehajtást elrendelő végzésben, vagy később külön végzésben kimondotta. A többi uj bekezdések közül felemlítjük a következőket: Az ingóságok árverési hirdetményében a végrehajtást; szenvedő nevét nem szabad közzétenni. Az ingatlanok árverés hirdetménye a hivatalos lapban csak egyszer teendő közzé. Házbéradó alá eső ingatlan az árverési hirdetményben megállapított kikiáltási ár feléuól, egyéb ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron az árverésen el nem adható. Ha a kikiáltási ár fokozatos leszállítása következtében a legalacsonyabb árt elérő ígéret uem teletik, a kiküldött az árverést felfüggeszti. Az átmeneti intézkedésről szóló utolsó szakasz kimondja, hogy a törvény kihirdetésétől számított egy éven belül kért oly kielégítési végrehajtás foganatosításánál, amely a jelen törvény kihirdetése előtt lejárt követelés behajtására irányul, a mentességre vonatkozó gett volt a hadnagy, főhadnagy és kapitány, de még az őrnagy is.! Minden szép asszonnyal megáldott férj óva húzódott a Czobor huszároktól, nehogy baj essék a házasélete nyugalmában. Az összekoccanások napirenden voltak. Párbajra azonban ritkán került a dolog, mert a Mária Terézia előtti korszakban roppant szigorúan büntettek mindenkit, aki fegyverrel kezében védte a becsületét. Jaj volt annak, aki a tilalmat áthágta. Száműzetés, de sőt halál is várt a vétkesre. Ám a C/.obor huszárok fittyet hánytak mindenféle szigorú rendeletnek. Szembeszálltak azok még az ördöggel is. hát hogyne mertek volna kikezdeni holmi udvari auktoritásuk irkafirkáival. A kiváltságot, még Czobor Adám, az ezred korábbi vitézlő parancsnoka szerezte meg. Egy ízben felvette ragyogó szép ruháját, felkötötte hadverő kardját és beállította császári udvarba. Egyenesen az uralkodó elé járult és igy szólt: — Felség! Esedezem: Ne terheltessék az ármádia vezetőinek kivételt tenni az ezredeimnél. Tisztelem, becsülöm a regulát, de ami igaz, az igaz és keservesen igaz az, hogy katonát nem oélszeríi fékezni a virtusának kifejtésében. Aki huszár, az verekedjék, Felség! Nemcsak akkor, ha háború van, de akkor is, ha beosülete követeli. Am büntessék azt, aki megszegi az udvari tilalmat, de én sem tűrök egy olyan tisztet az ezredemben, aki foltot tűr a bátorságáu. Azért vau kard az oldaláu, hogy védekezzék, ha támadják s ha fí támad, akkor is bizonyára oka vau rá a Czobor huszárnak. Az uralkodót meglepte ez a bátor föllépés és az ezredes vidám ábrázattal hagyta el a császári palotát. Azóta kedvükre verekedhettek a Czobor-huBzárok s amikor gróf Pállf'y János került oda az ezred élére, ez a harci kedv szinte lángot vetett köztük. Mert vitéz volt és elszánt ember Pállfy. Egy1 szerű katonának ismerte még akkor mindenki és senki sem merte sejteni, legkevésbbé tán ö maga, hogy néhány év múlva fölfelé ragadja a sors hatalma és egykor Magyarország híres nádora lesz. Húsz éves sem volt, amikor már a kapitányi rangot kapta, még pedig Bécs ostrománál. Olyan bátran harcolt a vasasezredében, hogy mindenki csodálatát vívta ki. II. . . . Fényes udvari bált rendeztek a császári palotában. Összegyűlt a szép ország sok szép és előkelő hölgye. De a legszebb volt Kaunitz Eleonóra grófnő, sugár magas termete, sötétkék szemei, fejedelmi tekintete, mesébe illő, hullámos ragyogó haja és arcának üdesége, szoborszerű szabályossága heteken át alkalmat adott a bécsi poétáknak és udvari dilettánsoknak, hogy szonetteket, magasztaló madrigulákat zengjenek róla . . . Es hogy táncolt a gyönyörű Eleuora! Kört formálnak a vendégek, ahol táncosával megjeleut az óriási teremben. Nem mérkőzhetett vele senki, csak egy asszony, egy magyar asszouy,aki még szebb volt mert irigység sem lakozott szivében: Pállfy Jánosné grófné . . . Csodálta az urát és nem bánta, ha másnak is tette a szépet. Ő biztos volt a maga dolgában! De lehetett 'is. Mert szeretni, csak a feleségét szerette a parancsnok. A terem közepén egymás mellett állt a két bájos asszony és fogadták a hódolatokat. Oly szépek voltak, hogy maga az uralkodó is tágra nyílt szemekkel nézte őket. Magához is intette az öreg Kaunitz grófot: — Charmante! Ilyen lány! Nincs büszkébb apa a birodalomban! Aztán a daliás Pállfy hoz fordult a felséges ur: — Magnifiípie! Ilyen feleség! Vau-e boldogabb férj összes alattvalóim közt? Az apa és a férj boldog mosollyal és jobbágyi hódolattal fogadták a kegyes bókokat. Észre sem vették, hogy egy előkelő ur lépked a két ünnepelt dáma felé s zavarja a szép csoportot. — Ki az? — kérdezte az uralkodó, mielőtt hossznyelü szemüvegét arcához emelte, hogy jobban lásBon. Kaunitz sietett az alázatos válasszal: — A würtembergi herceg . . . János Frigyes őfensége . .. Pállfy e szavakra elkomorodott. A würtembergi herceg már szétválasztotta a két hölgyet . .. Hol az egyiket, hol a másikat nézte, szemük közé vigyorgott fehér arcával, vereses fejét mozgatta és mindenképpen kellemeteskedni igyekezett. Az udvarlói; mély tisztelettel hátravonultak az uralkodóház rokona előtt. A herceg aztán táncra kérte Eleonórát. Az igézetes leány egyszer végigröpült vele a sima padlón, de amikot folytatni akarta a herceg a tourt: a hölgy hosszú ruhájának csipkéje beleakadt táncosának sarkantyújába és meg kellett állaniok. Éppen akkor érkezett meg hozzájuk Pállfy. Megelőzte a herceget, lehajolt és kiszabadította a csipkét. — Köszönöm! Mosolygott a grófnő. Mi legyen a hála? — Egy tour! — Olcsóra szabja gróf ur!... Hármat is megér a brÜBsseli csipke!