Pápai Lapok. 35. évfolyam, 1908

1908-06-14

íos és méltányos, hogy ezen ujabban önjogulag szerzett illetősége — ü már lentebb az özvegységre jutott anyának, önjogulag törtónt illetőségszerzése esetében felhozott indokoknak itt is figyelembevételével — törvénytelen gyermekére is kiterjesztésiek. A nőnek, mint az illetőségszerzés alanyának, illetősógszerzési eseteiben előforduló komplikációk között nem utolsó helyet foglal el az a kérdés, szerezhet-e az 188«. évi XXII. I. o. 7. §. 1. bekezdése alapján, vagyis férjhezmeuetel utján illetőséghez jutott nő, házasságának tartama alatt is. .más községi illetőséget és beállbaf-e az az eshetőség, hogy a férj j követi a neje illetőségét. | Vegyünk a gyakorlati életből egy' példát. A férj vagyonilag tönkre ment, köznyelven szólva megbukott, többé talpra állni nem tudott, nevének, egyéniségének jogi ereje megszűnt, szóval teljesen és végleg leszorult az önálló és önjogu jogi cselekvés teréről. Felkerekedik ós elköltözik egy másik községbe, ott uj életet kezdendő. Azonban az önálló _és önjogu cselekvési kép£sség_ hiá-_ nyában itt a nő veszi fel az élettel való küzdelmet. A nő neve, a nő egyénisége lép előtérbe mindenütt és szerepeL min-j den esetben és minden alkalommal. A férj egy köz- és magánjogi nulla. Az összes jogok a nő kezében összpontosulnak, de viszont az összes kötelezettségek terhe is az ő vállaira sulyosodik. Es minden téren megállja a helyét, kiveszi részét a jogokból és pontosan .megfelel kötelezettségeinek, amelyek különben direkte az ő nevére Írattak is elő. Az a kérdés tehát, vajon a nő ez esetben illetőségszerzési alany-e, avagy nem ? Szerezhet-e ez alapon a nő illetőséget avagy nem ? És ha igen, van-e ezen illetőségnek hatálya, illetve kiterjed-e a férjre és a gyermekre is avagy nem? színekkel, llakui, rakosgatni, mig eljön a legnagyobb festő. A halál is kiüti kezünkből az eosetet 8 maga rakja fel azután fekete, gyászfátyolos ecsetével ravatalunkra a Nirvána fehér és sárga gzineit. Nem félek a haláltól, de ostobaságnak tartom ai életet. S főleg ostobaságnak a munkát, a halhatatlanságért való munkát. Mit akarunk mi nyomorult férgek a halhatatlansággal? Eszményi célokért küzdőnk g tudjuk, hogy a földben kell elrothadni mindnyájunknak. Töró'dünk a mával, holott nem tudjuk, hogy holnapra felébredünk-e? Egy teljesen bizonytalan életen át dolgozni bitonyos célokért, hiszen ez lehetetlenség! S mikor ezekre a dolgokra gondolok, futok haiulról; mert ha otthon maradnék, főbe puffantanám magam. Menekülök a halál elől. — És ez az orvosság hasénál? Hogyne, Két-három napig iszom — s •gysxerre csak kezdem újra érezni az alkotás, vágyát, újra hiszek, bizom a tehetségemben, újra emberré les»ek. Eh, ez ais élet! De mit értetek ti ehhez? Csakis igy lehet nagy dolgokat osinálni! Hiába néztek le, amokingos banda — enyém a jövő! Ti csak élvezzétek a mát,- az enyém a holuap: az •nyém, a miénk, rongyosaké, részsgeké! 1 Mind a három kérdésre igennel felelhetünk. Az 188(1 évi XXII. t. o. 10. §.-a, illetve az 1897. évi 19. sz. közigazgatási birósági döntvény, valamint az 1886. évi XXII. t. e. 1.1. §.-ában megjelelt időben és módozatok alapján, a nő illetőségszerzési alannyá leszen és más községi illetőséget szerez, mely illetőségnek az ezen illetőséggel járó előnyöknek, a férj is részesévé lesz. A gyermekek illetőségére nézve az 188(1 évi XXII. t. e. (1 §/l. bekezdése teljes szövegében érvényesül, amenynyiben a gyermekek törvényesek lévén apjuk illetőségét követik, a jelen gyakorlati példa esetében, természetesen az apának azt az illetőségét, melyhez az most anyjuk révén jutott. IIa ezl a véleményünket és felfogásunkat szembe állítjuk az 188(1 évi XXII. t, c, 7. §. 1 bekezdésével, amely szerint a nő férje illetőségét követi, az imaginariusnak. tetszik, de közelebbről nézve a dolgot, okvetlen meg kell látnunk, véleményünkben a logikát. A férj, e példa esetében nem sni juris, természetesen a szónak nem az 1877. évi XX. t. cikkben körülirt értelmében nem sui juris, vagyis apai hatalmától nincs megfosztva, gondnokság illetve gyámhatósági kezelés alatt nem áll, de azért sem közjogi, sem magánjogi rendelkezési képessége nincsen. Jogokat, nem élvez, kötelezettség a terhére előírva nincs, ilyet nem is teljesít, ennek következtében illetőséget sem szerezhet. Az 1886. évi XXII. t. c- 10. §-ban előirt kötelezettségeket a nő teljesiti, tehát az illetőség szerzési jog is az övé, |neki áll módjában az 188(1 évi XXII. t. c. 11. §-a értelmében az illetőség megállapítását a községtől kérni, mely aztáu a férjet és ennek révén a gyermekeket is megilleti. Mert az még csak el sem képzelhető, hogy más községben, más község javára, bár a nő által teljesített kötelezettségek mellett, a férj, és igy esa— Elhiszem, de mond csak, ma hányadnanos hagulatban vagy? — Már kezdem visszauyí rni az önbizalmamat, a munkakedvemet. Fogok csinálni egy gyönyörű dolgot. Hö,nap rózsaszín hó, megfagyott lány, kezében virág . . . nagyszerű lesz — dadogta végül teljesen értelmetlenül s álmosan leborult az asztalra, Néhány pillanatra elhallgatott, azután újra felütötte a fejét s ugy mormolta: — Ha pedig egyszer nem tudok majd elmenekülni hazulról, utolér a Halál . . . 'S 'iiiie' utolérte. Eljött a nagy festő s Vis festő sovány arcát befestette gyászfátyolos eosetjávol a Nirvána viaszsárga színére s még valami inoaolygiÍBÍ'élét is feBtott oda halavány, meredt ajaka szélére. Mintha örülne, hogy holnap nem kell felkelni és nem kell gondolkodni azon, hogy minek üljön neki, csak azért, hogy kenyere legyen, megfesteni olyan képet, amit azután megutál. Mintha örülno eímek, meg annak, hogy nem I kell többé elmenekülnie a Halál elől a bűzös, pisi| kos kocsmákba. Legalább otthon várt reá, férfiasan s talán józanul is . . . ládja, korábbi illetőségét megtartsa vagyis, hogy egy községnek javára szolgáljon, mégis másik községnek váljon illetőségi szempontból terhére. Hanem igenis itt a nő, mint pars pro toto jő figyelembe, vagyis mint pars, aki pro toto cselekszik, illetve mint az a családtag, aki az egész családot és annak érdekeit képviseli, aki amit szerez, legyen az eszményi vagy reális vagyon, vagy jog azt. az egész családnak, a család minden egyes tagjának szerezi. A párbaj ellen. A kontinens összes kultuniemzeteinek küldöttei összesereglettek a minap, hogy bátor szóval tiltakozzanak a középkor sötét hagyatéka a párbaj ellen. Ez a tiltakozás kétszereseti fontos reánk, magyarokra nézve először azért, mert a magyar fővárosból hangzott, el, másodszor pétiig azért, mert lovagias vagy inkább lovagiaskodó nép hírében állunk. Disztingváljunk. Lovagias lehet valaki, a nélkül, hogy lovagiaskodó lenne ós lovagiaskodó anélkül, hogy a lovagiasságról halvány sejtelme volna. Az igazi férfiút nem az alférek száma avatja lovaggá, hanem a viselkedése. Maga a párbaj különben is ma már egész közönséges komédiává sülyed. Szóbeli vagy tett loges inzultusokat vérrel elintézni kész nevetség, mert a sértést, ha megtörtént, uem mossa le sem egy kis karcolás a bőr felületén, sem egy pisztoly durranás az erdő tisztásán. A sértést igazán lovagi módra csak egyféle kóppen leket elintézni, vagy a biróság előtt, vagy kölcsönösen megnyugtató kimagyarázással, vagy esetleg bocsánatkéréssel. Aki hevétől elragadtatván magát

, ok nélkül sérteget, habozás nélkül kövesse meg ellenfelét. Aki pedig az adott körülmények között jogosan sért, az álljon helyt érte a biróság előtt, de semmi esetre se verekedjék meg azzal, aki a sértésre rászolgált. A méltán megfenyített, ha tudni fogja, hogy egy-két kardcsapással nem menekülhet az afférbői, inkább bocsánatot fog kérni, semhogy odaálljon a törvény elé, ahol viselkedése nemcsak a biróság, hanem a nagy közvélemény ítélőszéke elé is kerül. Eddig, ha valaki párviadal miatt a biróság elé került, mindig ugyanaz a mentsége volt: — Társadalmi kényszer alatt állottam 1 Ez a megszokott védekezés. Nos hát ez * védekezés megszűnt. A társadalom irne tiltakozik az ellen, hogy a párbaj hős reá, mint felbujtóra hivatkozzék. A társadalom senkit sem kényszerít párbajra, ellenkezőleg el akar téríteni mindenkit a becsület foltozásnak ettől a módjától és olyan útra akarja őket terelni, ahol a megbántott becsület a legteljesebb elégtételt kaphatja. Ettől az egyedül helyes úttól senkinek sem le'het félnie, ha rendben van a szénája. Osak a hivatásos párbajhös, a krakéler riadhat vissza tőle mert a karrierjének vége szakad. Az ilyeneket pedig ki sajnálná? A kongresszus a tanácskozások során annak a szükségét is hangoztatta, hogy a büntető törvénykönyv párbajszakaszait szigorítani kell. Helyes. Ha a törvényhozás megteszi, jól cselekszik. Ámde a nagy kérdésnek az csak igen kis része

1 Ahhoz, hogy a párbaj mánia megszűnjék, elsősorban és legfőképpen a társadalom erkölcsi felfogásának kell megfinomulnia. lá^pia' és át kell éreznie, hogy a párbaj 1$$$-. ögyéb egész közönséges verekedésnél, amelyben; az ellenfelek történetesen nem ököllel ós nem botokkal, hanem kardokkal, vagy pisztolyokkal á,U*uafc szemközt egymással. Csak az eszköz ós a forma más, a lényeg ugyanaz. Ha erre az álláspontra fog helyezkedni az á sokat idézett társadalom, amelyre a párbajkónyszert ráfogni akarják, akkor egy pillanatig sem fogja hősnek, bátornak ós szeplőtlen lovagnak