Pápai Lapok. 35. évfolyam, 1908

1908-01-19

• fölszabadult 5945 liávou pedig- kis meg középbirtokok alakulhatnának. Az egyetemi aiapot illető Kenése (6678 há) megmaradna nagy uradalomnak: a vallási alapot illető Csajág (507 há) az enyingi járásban kis' birtokokká volna szervezendő s igy értékesítendő. Igy a püspökség, a káptalan, az állam nagy uradalmai közel érnék az emberi munkaerőt. Az állami méntelep birtokai, Teleki (2196 há) és Hanta (1510), a zirci járás északi szögletében, megmaradnának nagy üzemben, Kisbér központtal. Végeredményül tehát 3 központban kezelne az állam 13.787 há területet, Bánd— Márkó (3403 há), Kenése (607Öliá), és Hanta—Teleki (3706 há) s fölszabadulna kis, meg középbirtokok szervezésére 6442 há, az állami birtokok m. e. 50 ?»-je. Sarudy György. Kelet népe. ... A finnekkel is ugy vagyunk, mint legtöbb iskolai szerzeményünkkel: tisztelettől elegy semmit nem gondolás, amit nevük ballatára érzünk. S mint ahogy a megszokás gondolattalansága révén némely ismerősünk külső formájáról két kép is tud bennünk élni — a régi, amilyennek elképzeltük, mikor még látásból sem ismertük, s a mostani, a személyes érintkezésből való : ugy fér meg tudomásunkban a liunekről is két kép. Az egyik ez az iskolai, akadémikus, kalevalás, a sajuoviosos és hómezös tizennyolcadik századbeli eszkiinó-lcép. A másik a svéd mellékizü f'rauenreehtleres, az arisztokratába oltott demokratikus, az ujságtelegrammokból kirajzolódott huszadik századbeli. 8 mi tagadás benne: egyik sem szól atyaliságosan szivünkhöz. Tisztelni való mind a kettő, de mind a kettő idegen tőlünk. Az uralaltáji, rokonság legyen bár még oly -megtámogatott: a mi szalonnás világunk csak papiroson rokon azzal a halzsirszaguval. Viszont, a mi ugorból sarjadt osztrák maiságunk más természetű kulturvilág, mint ez a skandiuávvá lej lett lappszamojéd. Ahogy ez a fajbeli magyarságnál is majdnem háromszorta kisebb nép az orosz elnyomás ellen sarkára áll és talpán megáll, az, bizonyára, szivdagasztóan gyönyörű látvány. De ugjauigy eltelt volt, szivünk a burok veszedelmén, s ugyanígy feldobbbant, mikor a norvégok felszabadultak. Pedig a magyarnak egyik sem atyafia, s ezenfelül a bur kapzsi s a műveltségre dühös rabszolgatartó p&sztorfajta, melynek igen jól futja számadása angol uralom alatt is, a norvég pedig parasztban fogant kalmárnép, .mely azért becsületes, mert becsületesség a legjobb üzlet ... Itt járt a minap Budapesten egy fiinn színi társulat. A star, aki maga köré szerezte, egy elvirágzott, de viszont nagy gyakorlata drámai színésznő, Aalberg Ida. A neve svéd hangzása, termete, szőkesége is germán, csak arca csontjában, szeme metszésében talál az ember, ha ugyan annyi is nem képzelódés, mongol adalékot. Truppal olyannal veszi magát körül, mint Sarah Bernhardt, de nincs akkora színésznő. Duso Eleonórát meg éjien túlzás emlegetui. Ida asszony intrádára a líosmersholm Rebekáját adta, másodszor pedig a Sud ermann Magdáját. Ami kevés nézőjük a finneknek akadt, abból harmadnapra egész Budapestet bejárta a csalódás. Először is: nem beszélnek magyarul; amit egy és más szavukfít megérthetni, az német behatás; hangzásra sem magyaros a beszédjük, inkább olyan, amilyennek az ó-görögöt esasuiusi olvasás szerint, ejtjük. Aztán meg: középszerűen játszanak, eredetiség nincs bennük; másodrendű európaiak, mint egy bukaresti divatárus bolt, Harmadik este ez n rossz benyomás még- fokozódott. Eredeti finn darabot adtak; nemesi szerelmi drámát a tizenötödik századból. Sok emberhalál, kevés diamaiság; egészben véve vieux jen — persze, Helsingfors messze van Paristól; irodalomtörténeti menetrend szerint csak most ér oda Victor Hugó. S ahogy a színészek ágálnak : "Weimar is csak most ért oda. Nemzeti táncot is járnalc; a karzatról a lelkes ifjúság liun nótáknál "öl'vendéztoti meg őket. Egyhangú muzsika, dadogó melódiák. Egészben véve: furcsa, hogy ez a kis nép oly súlyt vet arra, hogy a világon legyen. Mit szeret ezen a nyelven, mely nem jelent egyebet, mint egy kényelmetlenséggel többet? Mit mond neki ez a muzsika, mely nem niuiid semmit? Mit félt ezen a kultúrán, mely halovány leöntés tea a nyugat föze.tésböl V Mit veszítene: nemcsak a világ, de ö maga is, ha átolvadt volna a svédségbe, vagy elveg3'ülne abba a nagyszerű tengerbe, melynek vizei felett a Tolsztojok s a Dosztojevszkik lelke lebeg? Igen, igen, ez így van. Érthetetlen erőlködés, és főkép: rossz darab és közepes színjátszás. Csak ebből az avittas francia romantikából ne csapna ki olykor olyan levegő, mint a Vörösmarty rossz francia drámáiból. Csak ezek a színészek ne kántálnának aszerint a kóta szerint", ahogy a mi nemzeti színészeink. Csak ahogy az a csapnivaló ripacs, a főhős, végigdöng. kong és dübörög a szinpadon, éjjel-nappal talpig diszmagyarbau vagy diszfiunben: ne juttatná folyton eszembe a mi szegény szép Nagy Imrénket, az ö kálvinista papos koriolánusi zengzetességót, burgbeli trikóból kidagadó komorbikaságát! Amelyiknek féreg rág szivén: iszik, hogy elfelejtse; akármi legyek, ha nem sírva vigad. A bűnbeesett ur Blmeg3

r a paphoz, hogy az feloldja; a pap pénzt kér; az ur olvasatlau löki neki oda gavallérul, de királyi megvetéssel, mint a kutyának a csontot. Eltelik borral, szerelemmel; az ökle halált oszt, ahová ér, de fél a maga lelke kisérteteitől, és hálójába kerül ahajszálból font asszonyi intrikának. Felkapja az asszonyt, kit bűnösnek hisz, magasan a levegőbe, s ahogy leteszi, az asszonyna'k vége. Sem famíliája nem fajzik rá, sem története nem az, mégis egyre azt érzem, hogy ez Toldi Miklós. Vagy Hübele Balázs, a délibábok hőse. Arany Jánosi. Vagy arán}' lászlóiUrak, akik parasztok, parasztok, akik urak. Eszkimó vagy skandináv, rendi alkotmányt! és fmuenrechtleres, de kelet népe. Kelet népe — se perctől fogva nem idegen. Az idegen ám no tudja, hogy mért csügg ez a maroknyi nép az életen. Az idegennek ám legyen igaza, hogy az emberiségnek kevés tőle a váruivalója s legvadabb erőfeszítésének sincs több foganatja, mint, hogy későn és tökéletlen mégegyszer megcsinálja, amit egyebütt már el is felejtettek. A nyelve lehet, hogy csak neki szép, s költői lehet, hogy csak az ö szivéhez szóinak. Lehet, hogy esak helye vau a világban, de nyomot mm! hagy benne, s amin csügg, értéktelen, s amit akar, mértéktelen. Lehet, hogy maga magának sem igaz barátja; megront óihoz hü, legjobb fiaihoz mostoha. Lehet, hogy amit érte tesznek, fitymálja, s maga is vak az iránt, ami kebeléből sarjad. Lehet állhatatlan, lehet jó sorban elkapatott, bal szerencsében ellankadó. Mindez lehet, de mindebből csak az következik, hogy legyen szeme -a világban való helyzete iránt, legyen mértéke a maga kicsinysége, legyen számítása a maga ereje felöl Vigyázzon arra, hogy meg ne szólják, értesse meg, amit esak maga ért, s amit magának nem kíván, ne tegye felebarátjának. De. ahhoz, hogy élni akar. esak neki magának van köze, mert köszönni életét: is csak magának köszönheti. Amit teremt, legven bár másodrendű, hacsak a legtöbb, amit tud, és megbecsüli, mert ö termetté. Krjen el többet vagy kevesebbet: csak jussát tartsa mindenre és idegen ne legyen semmitől. A nap s az emberiség s a történelem keletről njmgotra tart. Kelet népének is ez az útja, s ha járja: azon nap alatt jár, annak az emberiségnek felese, annak — Eh, számáraiig! — dünnyögte aztán magában. Még egyszer visszanézett, uein figyeli-e senki, majd gyorsan befordult az első mellékutcába. Ott már meggyorsította lépteit. Délután öt óra lehetett. Száraz hideg volt. A/, útszéli, lombtalan lakon egy pár veréb csipogott. A levegőben ködlbszlányok kóvályogtak. Sárkány Ervin rendezni próbálta a gondolatait, do sehogy se ment. Gyorsan, uyorsati, hebegte. Szinte futott már. Éppen egy bérkocsi állomás mellett haladt el. Nézte, hogy melyikbe ugorjék be. Egyik se volt ínyére. Tovább sietett. — Majd a másiknál - • lihegte. Alig tett néhány lépést, valaki köszönt neki. Sárkány megremegett. Látták őt! Tollát más felé kell mennie. Épp az ellenkező irányban, hogy a nyomát veszítsék. -A. Dunapart felé vetto hát az útját . . . A korzó néptelen volt, és a hideg, csípős szél keresztül-kasul járt rajta. A budai oldalon sorjában kigyult.uk a lámpások, még a Gellérthegyen is valami vöröses fény imbolygott. A íemegő ember a lejébe húzta a kalapját és feltűrte a kabátja prémes gallérját. A vigadó elölt éppen akkor kötött ki a propeller. Sárkány lerohant a lépcsőkön és a kasszához sietett. — Hová tetszik? — kérdezte a pénztárosnő. — Hová? Hát Budára. A Császáriuldőhöz. Ez esak a Bombatérig megy! — H t akkor oda! Rohant a hajóra. — Mehetünk már? — szólt oda a hajőslegényuck. — Még nem.lehet, jöhet még utas! Sárkány fölment a fedélzetre, ahol egy lélek se volt. A propeller még egy fél percig vesztegelt. Néki ugy tetszett, mintha egy fél óráig állott volna ott . . . — Átkozott alkotmány! •— sziszegte. Végre eloldozták a köteleket s a csavargó. zös kényelmes lassúsággal megindult. A viz sötét volt, csaknem fekete. A hajókeiék egyhangú kattogása rettentően gyötörte a szökevény megbomlott idegeit. Till nun valamelyik toronyóra ütni kezdett. Sárkány izgatottan figyelte. • — Egynegyedhat, — suttogta. Még nem tűnhetett íél az elmaradásom. Most kellene visszamennem a hivatalba. De még nem tudják, még nem keresnek. Körülbelül félhét lesz, mire a hiányt észreveszik. Amikor a rendőrség értesül róla, hét óni lesz. Több mint másfél órám vau még. Vonatra nem ülhetek, inert végig táviratozzák az összes állomásokat. Hova menjek? Hova menjek? Végre kikötött a hajó? Sárkány akkor már lent állott a karfánál és elsőnek tiileiU'dctt ki a hidou. Felrohant a rakpartra. On megállt egy pillanatra és körülnézett. Elégedetlen volt magával. Sajnálta, hogy nem maradt inkább a pesti oldalon. Ott ismer minden zíg-zeg utcát. Itt, a budai részen alig-alig járt. Szerette volna a szakálát leborotváltatui, meg a ruháit kicserélni. Rongyokat akart,'mindenáron rongyokat, hogy föl ne ismerjék. De hogyan? Egy ócskantha kereskedést látott valahol az uton. De miképp állítson be oda? Azt esak nem mondhatja, hogy a finom ruháit cseréljék lei rongyokra, Ez gyanút keltene. Végre támadt egy ötlete. Fölkereste a rakpart egy elhagyatott részét, ott hirtelen levetette a télikabátját és beledobta a vizbe. Azután fogvacogva rohant az ócskaruhás boltba. Élőbb tizonbüAi összemázolta homokkal a kabátját, végigszakgatta a zsebeit, behorpasztolta a kalapját. Ebben a kosztümben már kezdett hasonlítani valami csavargóhoz. — Egy télikabátot kérek — mondotta olcsót! A legkopottabb kabát tetszett meg neki. Négy forintért megvette, aztán rohant tovább. A Déli-vaspálya indóháza előtt elfogta a bágyad tság. A füle zúgott, a feje égett, a lábai roskadoztak* — Oh istenem, — nyögte kétségbeesetten. A pályaház előtt leült egy kó're. De nem volt