Pápai Lapok. 35. évfolyam, 1908

1908-04-26

• ez a d rab, azzal a különbséggel, hogy ezt a| színpadon kelleti, végignéznünk, mig a többit •csak olvasni szoktuk. És még azzal a különbség­gel, hogy a detektívtörténeteket ugy élvezzük, ahogy azok meg vannak irva, inig ezt a dara-, bot ugy nem élveztük, ahogy elő volt adva. Négy felvonásban van elmondva egy cselekmény nélküli valami, anélkül, hogy egyebet hallanánk mint, hogy a betörő nagyon ügyes ember és uri betörőnek kell lennie. Csupán az utolsó felvo­násban Tan valami cselekmény, ami színműre hagy következtetni. Ezzel aztán vége a darabnak is. A szereplök közül csupán Déri Béla érdemel különösebb dicséretet (Kaffless;, aki pompás ala­kításban mulatta be a hidegvérű uri betörőt, továbbá Kovács Lajos (Bedford), akinek az ala­kításában egy hamisítatlan világdetektivet lát­tunk. A nők közül Holócy ós Tömbömé érde­mel még íülemlitést, akik teljes igyekezetüket vitték ugyan szerepeikbe, de háládatlanul, inert háládatlan volt maga a szerep is, amit játsza­niuk kellett. Csütörtökön. Csütörtökön este újból Földes Imre nép­szerű, hangulatkeltő és szivet megindító, bátor hangú, színműve a „Császár hatouái" került szinre, most már e szinidónyben harmadszor s nagyobb közönséget vonzott mint a másodszori előadásra. Igazán ezen színmüvet minél többször látja és hallja az ember, annál több ékezetet nyújt, ugy történt volna ez a inai estén is, csak az apa és Szilassy kapitány, szerepe maradt volna meg a regi kezekben. — A múltkori elő­adásokban a kapitány szerepben bár Kovácsi Lajosban nehezen tudtuk elnézni a fiatalság hiányát, de férfias és jól felfogot játéka pótólt bennünket; Jankó J. nál meg volt a külső fiatal­ság, de a jellem és férfiasság csak mesterkélten alkalmazott igen fiatalos felfortyanásokban és ideges mozgásokban óhajtotta magát leitüntetni. 'Tán kezdő vagy t'elületeoen készült, annyi bizo­nyos, hogy talán hozzájárulván a külcsínre való nemfigyelés, is nem nagyon megnyugtató benyo­mást keltett Mindazáltal hangja ügyes hangsú­lyozása ós a III. felvonás kaszárnyabeli jelenete azt engedik remélni, hogy jó színész less: belőle, ha majd kifejlődik tehetsége s tanulmányok hig­gadta teszik. Persze Kovács Lajos is nagyon ie­szélyezetten érezte magát, mindazáltal igyekezett Szathmáry nyomdokaiba lépni, már ahogy e sze­repkörben tőle telhetett, lloléoy a múltkori jó volt, úgyszintén Inke, Bátory ós Vértes is, de Déry és Medgyaszay értékét most is zavarta a társalgás döcögése, a gondatlan szerep betanulás. Ijgyanez a hiba tapasztalható állandóan Kovács Lajosnál, pedig ez jelentékeny hatásrontó tényező Pénteken. „Koldus gróf" regényes, amerikai izü és meséjü operetteden ujbói egy szereplő változás­ról kellett tudomást szereznünk. Gyárfás után Inke vette át a Kariuszky Bogiim il gróf szere­pet s igyekezettel, buzgón törekedett nehéz feladata kielégítő megoldására. Ez olyan bon­vivanb szerep azonban, amelyben az éneknek is jelentékeny munkája van, ezt persze Inke si­kerre nem vihette, csekély hanganyaga miatt. De azért sok jót mondhatunk róla s ha ily fia­talon ily tempóban halad, szép sikereket fog elérni csakhamar. Fábián Lenke Malona-ja ugy bájosságra, mint cseugö szép énekére nézve semmi kívánni valót nem hagy hátra. Ardó Ilonka kedves, fiatal, üde, de kevés játék, sok színpadi otthonossági hiány és semmi ének hang, mind amellett játéka szórakoztató és kellemes. Szalkay a régi jó, Simkó Giza Crabja kifogás­talanul sikerült, Medgyaszayval együtt mi is sajnáltuk helyenként a rekedtséget. Igen ügyes munkának és fáradtságnak sikeréről kell meg­emlékeznünk a kis Barta Fábián Böske kis Bo­gumil gróf szereplésében. Hiába „Átnyúlnak, nyul a fia" mondja a közmondás. Ügyes ós bátor kis'leány a Büzsike, kapott is cukrot, — de nem sokat! Majd aunál több anyai csókot íbg kapni. — Katonai hirek, Froreich'Szabó Ernő ezredes a m. kir. honvédelmi minisztertől ma­gánügyben nyert 50 napi szabadságát f. hó 22-én megkezdte, honnét június hó 10-én fog bevonulni. Az engedélyezett szabadságot Olasz ós Francia­országban továbbá Tunis ós Algírban fogja töl­teni. Távolléte tartamára az ezredparancsuoksá­got Kralovánszky Gyula őrnagynak adta át. — A pécsi 3. honvéd lovasdandár tiszti iskola lial­gatói távlovaglás közben f. hó 24-ón Keszthely, Tapaloa, Devecser-Noszlopon át Pápára érkeztek, honnét az összes tisztikar ugyanazon napon reg­gel 7 órakor 20 kilométernyi távolságra — Be­vecserig elébe lovagolt. — A szinügyi bizottság folyó hó 23-án tartott ülésében kimondotta, hogy az őszi szin-i évad tartamára a városi színházat Szalkay La­jos jelenlegi színigazgatónak adja ki. Szalkay tartozik az őszi szezonban 40 előadást tartani. Az előadások szeptember 22-én kezdendök meg. — A vasúti menetrend megváltoztatása tárgyában, már lapunk egyik márciusi számában megirtuk, hogy Mászáros Károly polgármester kérvénnyel fordult a vasutigazgatósá»hoz, hogy a Győrből ez idő szerint reggel 4 órakor Pápa felé induló 1342 sz. gyorstehervouat 5 óra után indíttassák. A vasutigazgatóság ezen kérvén}' elintézéseképpen órtesitette városunk polgármes­terét, hogy a kórelmet nem teljesítheti, miután a kívánság teljesítése esetében a szóban levő vo­nat Pápán Csorna felé és Szombathelyen Rum felé a csatlakozást elveszítené s igy a nagykö­zönség, de főké]) a vasúti üzem érdekei veszélyez­tetve volnának. — A zü'ci apát aranymisóje. Vajda Ödön zirci apát húsvét vasárnapján ünnepelte arany­miséjét. ^Az ünnepélyre Zircre érkezett Hornig Károly báró veszprémi megyés püspök, Cseruoch János csauádi püspök valamint a magyar cisz­terci rendházak küldöttségei. Húsvét vasárnapján Vajda Ödön zirci apát Hornig Károly püspök manuduktorságával mondotta aranymiséjét. mise után pedig pápai áldást osztott. Az ünnepelt fő­paphoz rengeteg üdvözlet, érkezett, melyek kö­zül a jelentősebbek : a királyé, a pápáé, AVekerle Sándor, Aponyi Albert gróf, Darányi Ignác mi­nisztereké. Üdvözlő táviratot küldtek még a her­cegprímás, a megyés püspökök, a rendkormány­zók, Széli Kálmán, Török Aurél, Zichy Nándor, Zichy Aladár és Zichy János grófok, Ciráky Béla gróf, Beöthy Zsolt, Esterházy Béla és László grófok, Gullner Gyula főispán, Nádasdy Tamás gróf, Amadeus de Bie, a ciszterci rend római generálisa és mások. — Katonaügyi szakelőadások a taní­tóképzőben. Mult számunkban már megemlé­keztünk arról, hogy a tanítóképző intézetben legközelebb katonaügyi szakelőadások fognak tartatni. Mint most értesülünk, Kemény Béla vá­rosi jegyző, katonaügyi előadó, a tanítóképző in­tézetben folyó hó 29-én d. u. 4 órakor tartja meg első katonaügyi előadását. — A pápai Leányegyesület folyó hó 2ü-áu tartandó ülésének sorrendje: 1) Az ibolya álmai. ívta Tompa Mihály, szavalja Eibenschütz Margit. 2i Immergrün Johann Kafka. Up. 114. Zongorán játsza Hirsch Margit. 3) Van a sze­génynek hazája. Irta Ábrányi Emil, szavalja Ko­senl'eld Pál. 4) Leányok. Irta és felolvassa Ka­kas Irén. í>) Készlet. Parasztbecsület o. operából cellón előadja Fehér Tóni. I) Sárika és Charlotte. Dialóg, előadják: Lázár Boriska és Weisz Renée. 7| Hervadtán hull a falevél. Zenéjét szerzó Stei­ner H. 'Énekli Tóth Gizella, zongorán kíséri Tóth Annuska. — Eljegyzés. Böhm Ede csabrendeki kereskedő eljegyezte Spitzer Henrik helybeli jónevü kereskedő kedves leányát, Mariskát*' Gratuláluuk. — Az adókivető bizottság folyó hó 27-én kezdi meg működését, amikorra az adózó felek a tárgyalásra megidéztettek. —- A szombathelyi tífuszjárvány. Szomszédvármegyénk székhelyén, Szombathelyen a tífuszjárvány még egyre terjed. Naponként 15—20 megbetegedés történik. Ennek következ­tében valamennyi iskolát május 20-áig bezárták. Külön járványorvosokat alkalmaztak ós több városi orvosi állást rendszeresítettek. A látoga­tóba igyekvő katonákat a vasúti kirendeltség visszaküldte a csapattesthez. Eltiltották továbbá a katonáknak, hogy a kaszárnyákból távozhas­sanak. A jobb módú lakosság tömegesen hagyta el a várost. Az utcák teljesen néptelenek; a kereskedelem és az ipar, valamint a forgalom is teljesen pang. Az ottani kultúrpalotát járvány­kórháznak rendezték be és a járvány leküzdésére orvosokat és ápolónőket alkalmaztak. A vízveze­téket elzárták és a közönséget falragaszokon figyelmeztették, hogy csak fö/,és által sterilizált vizet használjon. Herbst Géza alispán a hivata­losan megállapított megbetegedések és halálese­tek számát naponként közzéteszi. A folyó hó 22-iki jelentés szerint, az április 7-én keletkezett tífuszjárványban április IN-ikáig 191 megbete­gedés ós 5 haláleset fordult elő. Ápolás alatt volt 18G egyén. A 23-iki jelentés még mindig a jár­vány folytonos terjedését jelzi, amennyiben az alispáni jelentés szerint vasárnap 9. hétfőn 18 ós kedden 27 megbetegedés történt s igy az összes betegek száma 23-ikáig 240 volt, ma pedig meg­haladja a háromszázat. Az alispán a fővárosból egy geológust és egy ba'{t«rio]ogust hívott meg Szombathelyre. — Hatosa;inak is ajánljuk a— minél messzebb menő óvói^'zkedé.sek megtételét. — Halálozás. A következő gyászjelentést vettük : Özv. Makara Györgyi)é sz. Lóskay Mária, Lóskay Cornelia, Lóskay Fidél szentbenedekreudi házfőnök Sopron, Lóskay Ferenc (Amerika), Lós­kay Gábor kerületi parancsnok Kassa és összes rokonság nevében fájdalmas szívvel jelentik a jóságos testvér és nagynéni Lóskay Józsának folyó hó 23-án éjjel 11 órakor, rövid szenvedés után történt gyászos elhunytát. A drága halott­nak hűlt; teteme folyó hó 25-én fog Zalaeger­szegen a róni. kath. szertartás szerint beszeu­teltetni ós onnét Pápára a kálvária kápolnába szállíttatni s folyó hó 27-ón délután 4 órakor ugyanazon sivkertbe örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szentmise-áldozat az elhunyt lelki üdvéért folyó hó 27-éu délelőtt 9 órakor iog a pápai plébánia-templomban a Mindenha­tónak bemutattatni. — Továbbképző tanitói tanfolyamok tartatnak f. évi július 6-ától kezdve három hé­ten át, még pedig tanitók részére a budapesti, arsdi, bajai és kolozsvári állami tanítóképzőkben, tanítónők részére a budapesti (II. ker.) és po­zsonyi állami tanitónöképzőkben. Bólyegtelen kérvényele f. évi április 30-áig a kir. taufelügye­löségbez beadandók. — Tüzrendészeti szemlék a járás te­rületén. Járási föbiránk, Berkes Ágoston pápai tűzoltó parancsnok és Fodor Gusztáv csóti k. jegyző járási tüzrendészeti felügyelökkel a vár­megye tüzrendészeti szabályrendelet 91- §-ában előirt tüzrendészeti szemléket a járás falvaiban május 3, 9, 10, 13, 14, iti, 17, 20, 24, 31 és jú­nius 14-én fogja megtartani. Városunkban volna kívánatos egy ilyen szemle tartása, alig akadna ház, hol tűzveszélyes dolgok ne volnának a la­kóházak padlásán felhalmazva. — Lakás váltoaások. A reudörkapitáuyi hivatal közhírré teszi, hogy a f. évi május havi lakváltozások, illetve hurculkodások tekintettel arra, hogy május elseje péntekre vagyis heti vá­sárra szombat és vasárnap pedig felekezeti ün­nepnapra esik; ez okból a hurculkodás május 4-éu leend. — Uj vámőr. Mészáros Károly polgármes­ter, tekintve, hogy Takó Ferenc vágóhidi vámőr állásáról lemondott, helyére Számmer István pá­pai lakost nevezte ki.' — A pápai szervezett cipész-csizmadia munkások és munkásnők húsvét vasárnapján tar­tották meg táncmulatságukat a Jókai kör helyi­ségében. A mulatságon mindvégig a legjobb hau-

Next

/
Thumbnails
Contents