Pápai Lapok. 35. évfolyam, 1908
1908-04-12
1906. ápriiis 12. Pápai lapok Lajos, szavalja: Kellner Elza. 2. Mosouyi M. Magyar tanulmányok Zongorán játsza: Trauuer Margit. 3. Csillagok. Irta: Reviczky Gyula, szavalja: Böhm Jolán. 4. A meglepetés. Monológ. Irta: Farkas Imre. Előadja: Gaál Ilonka. 5. Vision. Fr.xno Drdla: Hegedűn előadja: Bognár János, zongorán kiséri: Neuhanzer Bözsi. 6. Vallomás. Irta: Nil. Előadják: Neukauzer Bözsi és Hidegh János. — A katll. kör mult vasárnap tartolta ez idei utolsó estólyét a bencés gimnázium tornatermében, melyet a diszes közönség ezúttal is zsúfolásig megtöltött. Az-első szám a Kath. kör dalárdájának éneke volt s egyúttal első nyilvános szereplése is. Szentgyörgyi Sándor karnagy vezetése mellett a Szentgyörgyi által szerzet „Jelige"t adta elő a dalárda. . Dalt, zengjetek kedves társak. Dalt, mely a szívbe hat, Hol feléled az érzelem S lelkesedés fakad. Hatalmas ég! tekints felénk S kegyelmed árazd ránk, Hogy buzgalmunk sikerétől Viruljon szép hazánk. A viharos tapssal fogadott ének után a tanitókópzö intézet másodéves növendékeinek zenekara játszott, melynek elhangzása után Jándi Bernardin tartott felolvasást az örök város remeidről, római emlékek cimén. A tanulságos és költői lendületekben gazdag felolvasás óriási hatást gyakarolt a közönségre, mely Jándit lelkes óljenzéssel honorálta. Ezt követte a dalárda második énekszáma, melyet kitűnő színezéssel ós érzéssel énekelt, végül a tanítóképző intézet zenekara zárta be az estélyt, mellyel a kath. kör felolvasásainak kapui is bezárultak — egy esztendőre. — Kabarett-est. Színtársulatunk, abból az alkalomból, hogy a nagyhétre való tekintettel a színielőadások 1-1—10 azaz Ilus vet vasárnapig szünetelnek, holnap, hétlön este a színházban kabarett-estélyt rendez, Az elvezetésnek ígérkező estély műsora a következő: „Fedák Sári". A léha nótája. Salome. Táncparódia. „Azt súgják ... és „Az hirlik" . . . Disznótor a Lipótvárosban. Pesti karikatúra. Irta: Molnár Ferenc. Kuplék. Tiz arany ós még .több. A vún kocsis dala. Irta: TIeltay Jenő. ,, . . . nyakötője" ! Ez egy szomorú eset. Azt szeretném látni. . . Helyi érdekű kupié. Dal a két egérről. „Alkalmi Újság" Szerk. — érc. Uzsonna a Belvárosban. Egy helyi tréfa és még több kitűnő Oabaret szam. Conferencier: Bércy Jenő. Biztosra vesszük, hogy küaönsé.güuk ezúttal is megfogja tölteni színházunkat s jobban fo<r mulatni, mint a vándor kabarett-társulatok frivol előadásain. — Gyermeknap. A folyó hó 2 és 3-án tartott gyermeknapnak városunkban nem volt az a varb eredménye, amelyet oz az igazán emberbaráti, humánus ügy megérdemelt volna. Városimkau IS kereskedő tartott gyermeknapot, s mégis alig egynéhány korona folyt be, aminek oka abban keresendő, hogy a gyermeknap rendezésére nem állott kellő idő az intéző körök rendelkezésére, másrészt pedig, mivel a rendezés sem volt olyan, amely az ügy intencióinak megfelelne. Az urnába, a két nap folyamán 37 K. 19 fillér gyűlt össze, a 18 kereskedő pedig csak 17 K. 50 fillért adományozott, holott a gyermeknapnak akkor lett volna meg a kellő eredménye, ha kereslted öiuk a gyermeknapokon befolyt jövedelmeik egy részét a Liga javára átengedik. — A Perutzgyári alkalmazottak önképzőköre f. hó 25-én, szombaton este, a Griff szálló nagytermében a tanj tó képző zenekara közreműködésével, hangversennyel egybekötött tánc vigalmat rendez. Belépődíj első 5 sor 1 korona, a többi sorok á 00 fillér, állóhely 80 fillér. A műsort a jövő héten közöljük. — Orvossztrájk Győrött. Már megemlékeztünk arról, hogy a győri ker. mtutit, pénztár és a győri orvosszövetség között mily nagyarányú küzdelem folyik hónapok óta. Mint értesültünk, a győri orvosok összesen 18-nn, f. hó (5-áu elhatározták, hogy a győri kerületi unuikáspétizLárral mindennemű érintkezést megszakítanak. Az orvosszövetség, az adott nyilatkozatok szerint nem érdemi, hanem formai sérelmek miatt határozta el magát a sztrájkra és pedig azért, mert a tárgyalások eredménye, a győri lapok utján, nyilvánosságra jutott. Ez az ok nagyon gyerekes, mert. ahol 15000 ember érdekében folynak a tárgyalások, bármi legyen is az eredmény, titkot nem képezhet. A győri kerületi muukáspónztár az orvosok sztrájkjára azzal az intézkedésével telelt, hogy az igazgatóság utasításához képest azonnal kiirta a pályázatot 5 orvosi állásra 4000 K. fizetéssel, 1.000 K. lakáspénzzel, korpótlókkal, a magánprakszis engedélyezésével ós nyugdíjjogosultságai. S addig is, mig az orvosi állások betöltetnek, a pénztár a munkaképes betegeknek egyszeres, a munkaképteleneknek pedig kétszeres táppónztgad. A jelekből ítélve, a munkáspénztár egy darab anyagi erejét, az orvosok pedig erkölcsi presztízsüket fogják a küzdőtéren hagyni, — Hivatalvizsgálat. Koller Sándor vármegyei alispán ós a katonai sorozó bizottság folyó hó 9-én polgármesteri hivatalunk katonai ügyosztályában vizsgálatot tartott s mindent a legnagyobb rendben talált és a tapasztaltak felett, a katonai ügyek vezetőjének. Kemény Béla v. jegyzőnek elismerését, fejezte ki. — Állami jutalomdíjak. A keresk. ügyi m. kir. minister ur m. évi december hó 18-án 92935 sz. n. kelt elhatározásával az ipari és gyári munkások kiváló' szorgalmának, buzgalmának és jómagaviseletének jutalmazására ez évben is 5 drb. egyenként 100 koronás állami jutalomdijat rendszeresített a kamara területére. A jutalomra való igény előfeltételei a következők : 1. Magj'ar állampolgárság. 2. Tényleges ipari munkában való állandó alkalmaztatás. (Kapus, kocsis, irodaszolga s hasonlók nem jöhetnek figyelembe.i 3. Legalább 15 évi megszakítás nélküli működés az ipari munka -körében--(-Tanoncé vek beszámíthatók, évadhoz kötött ipari munkában alkalmazottaknál a teljesen betöltött évadok teljes éveknek tekintendők. 4- A rendes munkabér vagy kereset évi összege 2000 koronát meg nem haladhat. Mindezen feltételek teljesítése hiteles okiratokkal, esetleg munkakönyvvel vagy annak hiteles másolatával bizonyitandók. A jutalomdijak iránti kérvények legkésőbb í. évi május hó 15-ig nyújtandók be a kamaránál, a munkaadónak a folyamodóra vonatkozó s a jutalomra való érdemességet bizonyító ajánló levele kíséretében. A jutalomra való részesítésnél első sorban a szoros értelembe vett munkások jönnek figyelembe, mig a művezetők, munkavezetők, pallérok, előmunkások csakis kivételes és rendkívüli méltánylást érdemlő esésetekben fognak jutalomban részesülni. Egyenlő igényjogosultság esetén a korosabb munkások előnyben részesülnek. — A csodarabbi. A Győri Hírlapból olvastuk Ovics S. Eizek csoda rabbit igazi nevén Eizikovics Lajosnak hívják és a törvény kíméletlen paragrafusaiba ütköző cselekményekért, két évi elzárásra lett elítélve s emiatt országosan körözik. Ezen hírlapi közleményről tudomást szerzett rendőrségünk is. Szokoly Ignác rendőrkapitány magához is idézte itt időző csoda rabbinkat azt hivón, hogy benne a körözött Eizikovicsot sikerült elcsípnie, azonban a távirati értesítések alapján szabadou is bocsátotta, miután a körözött egyénnel nem azonos. De mert a közönség körében az az általános hír volt forgalomban, hogy Uvics S, Eizik nemcsak gondolatolvasásokkal, hanem jóslásokkal is foglalkozik, ami pedig törvénybe ütköző cselekmény, felszólította, hogy a város területéről oltoloncolás terho mellett távozzék és . . . talán ... el is távozott. — A vármegyei gazdasági egyesület o hó 10-én tartotta Veszprémben, az egyesület, hivatalos helyiségében • évt rendes közgyűlését, melynek tárgysorozata:'Elnöki megnyitó, tagsági üg3'ök, az 1907. évi zárószámadások bemutatása, jelentés nz egyesület 1907. évi működéséről és egyéb indítványok voltak. — Husvizsgálók kiképzése tárgyában, a minisztérium megbízása folytán, Havas Jakab fcörv. hatosági állatorvos értesítette városunk polgármesterét, hogy a husvizsgálati tanfolyamokat Veszprém és Pápa városokban javasolná rendezni, ha hentes iparosaitik ezen tanfolyamokat akként támogatják, hogy a közvágóhídon sertést is vágnának ós ha a tanfolyam tartama alatt a köz vágóhídnak egyik szakasza a napnak valamely szakában rendelkezésre bocsáttatnék. E célból a rendőrkapitány a hentes iparosokat értekezletre hívta össze, melyben megállapítva lett, hogy a vágóhíd egyrészének átengedése teljes lehetetlenség, mert egyszerre és egy időben még a mészárosok közül sem képes a vágóhíd helyet adni mint kettő, vagy háromnak. Nehogy azonban a helyiség miatt a tanfolyam tartása elmaradjon, Gaál Gyula és Varga István ölöhelyiségeiket erre a célra felajánlották azzal, hogy a kitűzendő időben ott ölést is fognak teljesíteni, Igy tehát mi sem áll útjában, hogy a husvizsgálati tanfolyamoknak Pápán leendő rendezése a törvényhatósági állatorvos által felsőbb helyen javasoltassák. — A fiumei hadtengerészeti akadémiában a következő 1908./1909. iskolai évkezdetén szeptember 17-án előreláthatólag 35 egészen ingyenesés féldijmentes, a közös hadügyi tárcából javadalmazott kincstári, illetőleg fizetéses és alaptványi hely fog betölteni A pályázni kivánók a polgármesteri hivatalban bővebb felvilágosítást nyernek. — Köszönetnyilvánítás. Pap Amely urnö a helybeli jót. nöegyletnek 24 koronát ajándékozott, mely adományért hálás köszönetét nyilván itj a Sült Józsefné elnök. — Táncmulatság. A pápai szervezett cipész-csizmadia munkások és munkásnők 1908. április hó 19-én, vagjds húsvét első napján a Jókai Körben zártkörű táncvigalmak rjmdj&zrieJwBelépti-díj: személyjegy 1 kor., családjegy (3 sz.) 2 K. 40 fillér. Kezdete este 8 órakor. A tiszta jövedetem a Munkás-Otthon javára fordittatik. — Trachomás betegek. A mult heti sorozások alkalmával két trachomás szembeteg állitásköteles találtatott, kiknek egyike még nem is volt orvosi kezelés alatt. A város polgármestere felhivlu teliát Steiner József v. főorvost, hogy nevezettekéi; vegye nyilvántartásba s gyógykezelésükről sürgősen, gondoskodjék. — Pályázat. A hadsereg katonai akadémiáiban és reáliskoláiban a jövő iskolai év kezdetén magyar honos ifjak részére összesen 325 hely log rendelkezésre állani. Ezen 325 helyből esik a bécsújhelyi Terézia akadémia és m'ödlingi katonai műszaki akadémia I. évfolyamára 70 hely, 255 hely pedig a katonai alreáliskolákra: (Kőszeg 1 Marosvásárhely, Kismarton) valamint csekély számban a mährisch —weisskircheni katonai fŐreáliskolára. A katonai akadémiákban betöltendő 70 hely közül 32 kincstári, 28 magyar állami alapítványi, 10 pedig részben fizetéses ós magánalapítványi hely. A katonai reáliskolákban betöltendő 255 boly közül 131 kincstári, 80 magyar állami alapítványi, 44 pedig részben fizetéses és magánalapítványi hely. Apályázni kivánók bővebb felvilágosítást a polgármesteri hivatalban nyernek. — Első Leáuykiházasitó egylet mint szövetkezet Gyermek és életbiztosító intézet nitírc. hó 29-én tartotta ezen intézet 45-ilc közgyűlését Schwäre Armin elnöklése, és a számosan megjeleut tagok élénk részvétele mellett. A jegyzőkönyv hitelesítésére kiküldöttek Beer Henrik és Blazek J. Antal urak. A jelentésből kitűnik, hogy az olmult esztendőben a kereseti és üzleti tevékenység minden terén uralkodott súlyos viszonyok dacára az 1907. évben is a rendes üzletmenet a legjobb sikerekkel járt. A díjbevétel 3.181,953 K 55 f. volt és az 190G évvel szemben 232,053 K. 04 fillérrel emelkedett, szintúgy a többi bevételi tételek tetemes emelkedést, (iiutetnek fel. Esedékessé vált biztosítási ötsöeg cimén 1.227,412 K. 80 f. fizettetett ki, 1-18,1)32 K. 91 fillérrel több, mint 190o-ban. Uj biztosítás az elmúlt esztendőben 22.5í)4,730 K. összegben nyújtatott be, amelyekből 19.339,930 K.