Pápai Lapok. 34. évfolyam, 1907

1907-12-29

Csak örvendeni tudunk, kta sáfárkodásunk eredményében kedves városunk előrehaladását és fül virágzását láthatjuk és bogy a közérdek javára cselekedhetünk. Adja Isten, hogy a jövő év munkája, a mienk is. a másoké is, áldásos és bővebben termő talaja legyen Városunk biztos jövőjének. Petőfiről. — Ünnepi beszéd. (A ..Magvai Otthon Héoihen" 1907*éri aovea&ei bé 14-én Wienbcíi ii lYl'lli-ház. javára léinlezeU estélyen mondotta' Kemény Béla Pipa remi. tan rároi jegyzője. Magyarok! ICíkot a vdag tagelső juhpásztora, ijiauak Jethrouk juhait legeltetve, nyájával a Hóreb hegyének lábánál megjelent, an égő csipkebokorból megssólalt egyhnng: oldjad meg •araidat, mert. szent a hely, melyet lábaiddal t.t[I' isoL Ami a bibliai kor embereinek it Hóreb begye, az nekünk magyaroknak : a haza. Talajának miinleu porszeme —szent, légkörének minden atomja — mennyei és sziklak tövéből fakadó forrásainak minden oaeppje — isteai. Ha végig lapozzuk hazánk történetének lapjait, ana a tapasztalatra kell jutnunk, hogy fejlődésinek ágya sohasem volt rozsalevelekre vetve. Elete csupa küzdelem volt. Majd kOielienaéggel gyűlt meg a baja. majd belviszályok dúlták fel házi békéjét. Történetünk meteorológusai több vihart észleltek, mint ragyogó napa ugart. De • SZÍVÓS magyar faj végig küzdötte magát minden veszedelmeken és, bogy küzdelme dicső eredmény nyel járt, igazolja a haza szeréves fenálláaa. Igaz. Imgy gyógy füves Kárpátok égbenyúló béroeitöl, tajtékzó Adriának fodros hullámaiig ninOS alattunk c-gy talpalatnyi föld, mely magyar vértol, magyar konytol ne ázott, volna meg: ámde épen ebből az ósi magyar vérrel, könynyel megszentelt földből sarjadzik az a lelki erő, mellyel minden igaz magyar ember • hazájáért él es ha kell. halni kész. A hazaszeretet szentségének magasztos dogmájáét! VÍVOtt harook mindenkor hősökké avattak a küzdő, vérző vitézeket, akik nemcsak fizikumukat fittek bele a tűzbe, hanem szellemi életüket is. napon nagyon beteg lett l)e ö evvel nem törődött, továbbra is eljárt a korcsmába I öntötte magába a gyilkos italokat. Ks inikor az. Ur valamelyik hajnalon letekintett a zeugö kék magasságból, a beteg lleiiedeket az ut sarában látta fetrengeni Magához intette ekkor a halál angyalát, igy szóll hozzá : — Fiam, holnap este leszállsz a földre s elolt, ni Benedek gyertvaját. 11. Annak a napnak regeién, melynek estéjén Benedek gyertyájának Isten akarata szerint el kuliéit aludnia, a konok lumpot valami különös gyen* gcseg szállta meg. Kgész. nap nagy OS szomorú Volt és elhatározta, hogy e.-tére nein megy korcsmába Mióta az eszet tudta, ez volt az első éjjel, melyet Otthon tollölt. Belebámult a lámpájába és egyMerre esak minden ok nélkül keservesen sírni kezdett. Mikor pedig eloeendeesdett, tintát, pnpiroai vett elö és Írni kezdte a végrendeletét. III. Ks a menynek a/, a hivatalnoka, akinek Bl a kötelessége, hogy M emberek élete után pontul tegyen, s a kit a költök a halai angyalának ne Vetnek ebben a pillanatban elindult az. égből. Leszállt abba a varosba, melyben Benedek lakott él egyenesen abba a koftMHufba ment, melynek Ménedéi, a nap és éj minden olajában vendége szokott lenni. Körülnézelt, dé az öreg korhelyt sehol sem létté. Talán valamelyik másik oaapesékben van gondolta a halai és benyitott a legközelebbi lebujba. Hanem Benedeket otl sem találta meg; sen a harmadik, sem a negyedik korcsmában. Aliovn az angyal belépett, ott a savauyu szesz illatos leIlyen tüzpróbát állott daliás hőse volt kon Dtk és törtenetünknek az a lángoló lélek is, ak nek üunepeléaére mi ma a helyütt összejöttüiii hogy meghódoljunk halhatatlansága előtt és ossz. hordani segítsük az anyagot ahhoz az épületbe melyet e halhatatlan és soha el nem halványul fényben tündöklő lélek szellemének emeli óhajtunk. Meri nekünk esak az adatott meg, hogy hazaszeretet ez eszményképének csupán leli száraára emelhetünk emléket, mert erről tudjál hogy mindenütt él, ahol magyar rögöt érii magyar talp, de porladó testének örök nyugve helvét osnk sejteni, de biz'os vonásokkal mej jelölni nem lehet. „Ott essem el én A bari- mezejeez volt kifejezett vágya és a magyarok Isten meghallgatta öt. ..ló Petőfi pihenj békén Valahol az ország szélén" dalolja költőtársa. Igen I ilyen hőse volt hazája és nemzel küzdelmeinek, haivainak Petőfi Sándor! Az ö kezében kard és lant egyaránt legi ver volt. A kard. mely sújtott, a lant, mely gyti

o tott — egyaránt esudákat müveit. Ahova kardja lecsapott, olt szétpattant 8 elnyomatás Lakójának egy-egy lánc szeme. Ahol a lantja megpendült, ott szivek gyu tak lángra. Hiszen -Magyarországban maga a gondok és a SZÓ is az •", lantjának varázsától szabadit meg a reá nehezedő és azt teljesen elnyom lidércnyomástól. „Talpra magyar, hi a haza" hangzott az lantjáról. BS ö bűbájos szavú ajakáról — és nagy és di.-sö eszmének életet, adó költeméii minden egyes szavával, sorával egy-egy roskí tag fal döit romba; a válaszfalak, melyek I embert az embertől elkülönítették izzó-pori törtek és mind-e romok porfellegéből osnkhami előtört egy izzó-fénylő napsugár és mii.s-g varázsütésre lehullott a szürke lepel, mely eg szebb jövő reményébe vetett bitnek isteni kém lakait i el szemünk .-löl és kisütött a szabadsá; egyenlőség es testvériség, a civilizáció es felv lágOSodáa eme szent háromságának lenyes napj Ks a tavasz első hiniökéiiek. a kék ibolyi nak mar szabad löldböl törtek elö illatos világi vegőll hideg lehellett futott át. az. ajkak elnéuiii tak s a iampak lángja lobogni kezdett. IV. Kjhaj gondolta — Benedek már bizony sas ráunt SS idevaló italokra, alighanem a más varosban mulat. Azzal egy vidám nótát liilvülv a halál neki indult egy szomszéd varosnak. Ak találkoztak vele emberek, azok megborzadtak s foguk vacogott. Összejárta a szomszéd várost de Benedeket egyik csapszékben s;m találta me Ekkor már kezdte boszantaiii a dobg és megi tovább állt egy varossal. De ott is hiába járt, é| . ugy, mint a tizedik, huszadik, századik és ezred ivarosban. Ks amint igy mindinkább nekidühösöd kutatta at a városokai, hogy valamelyikben lel lelje áldozatát, azon vette észre magát egy nu hogy az öreg Európával végzett s ázsiai város utcáin barangol. Es amellett, hogy a kötelessé kergette, nagyban vonzotta, a neki uj élet is, vidámság, a táne, a zene, a dal. A komor ba az. életnek ezeket a virágjai! nem ismerte, t) életből csak a konyeket, jajgatásokat, fájdalma tői, vagy rémülettől eltorzult arcokat ismerte. 1*' lei csak a gyászdalok komm, nehéz hangjaihoz QMgáilŐ emberi gépezetek végső hörgeseihez v. tak szokva. Es most látott arcokat, melvekre a szí mámora a tökéletes, mindenről iiiegfeledkez. 1 bt dogaág kifejezését varázsolta; látott ml vonások: < melyeket a részegség össze-vissza kuszált s ellenállhatatlan báj hálójába igazgatott. Különb cMiiiva szemeket, amelyekben a mámor az. értele a szellem villamos lámpáit gyújtotta fel. Halb vidám, profán dalokat é-s mindez uj volt neki És amidőn az első fecske • Ii tartózkodási helyéről visszatért, már Magyarország szabad polgárát köszöntötte abban a férfiúban, aki búcsúzáskor még elnyomott jobbágy volt. Ks a megifjodó természet, a fák elö-elö bukkanó rügyei, a mezők liliomai már nem nemes és zsellérre mosolyogtak, hanem az istenadta emberre. — A liget dalnokai és a berek énekesei örömrepesvn mind azt hangoztották: Magyarország nem volt. hanem lesz. Es igazuk volt. Mert akkor lett Magyarország a civilizált európai államok sorába beállítva | és fejlődése, mivolödés-történeti haladása a I „Talpra magyar- elhangzásával kezdődött. De ebben a pillanatban kezdődhetett is esak. Ebben a pillanatban, melyben sajtója a cenzúra bilincseiből kihúzta a kezeit, amelyben a gondolkodó lök gondolataikat, feiiliangon, Írásban és képben egyaránt szabadon közölhették és eszméiket, Istentől megáldott szellemük megnyilatkozását at ültethették mások fogékony agyába, lelkébe. És ba visszapillantunk e pillanattól a mai napig terjedő azon időre, melyet hazánk tá:sadalmi és szellemi fejlődé..; befutott, méltán a 'legnagyobb büszkeséggel töltheti ci magyar .szivünket az a tudat, hogy a magyar, rövid I néhány évtized alatt, olyan magas és előkelő , színvonalra emelkedett, aminőre más nemzeteknek hosszú, hossza évszázadok kellettek. Rövid néhány évtized alatt kivívta a magyar azt, hogy minden ezideig felfedezett világrészben elismerik, hogy : Magyarország nem volt, banem — van. r.s ha Petőfi Sándor lantjának ez lett voiua egyetlen, első és utolsó szava, ez is elegendő lett volna ahhoz, hogy lelkének a halhatatlanság glóriáját megszerezze és szelleme örökké éljen e hazában. Az ő halhatatlan lelkének, az ó soha el nem halványulható szellemének, az o kiapadhatatlan tenyü nevének azonban csakhamar szűk lett a haza. es Petőfi Sándor nevét dicsőit ik. költészetét magasztalják, múzsáját bálványozzak ' ma már mindenütt, ahol kult.ur-eiuberek élnek éa Petőfi Sándor költeményeit ma már csak Ott nem olvassak még, ahol a betűvetés még tért Ihódítani nem tudott. Petoii Sándor lantja volt az. amely a magyar múzsát lethargikus álmából felverte és uj életre ébreszt ette. Ami Petőfi Sándor költeményeiben összpontosul, az egy logalom. a magyar nemzet fogalma. nem győzte eléggé esodálm, Aztán a gyönyörök | rejtetlelib barlangjaiba is benyiiogaloit. Volt egy homályosan megvilágított, tompa selymekkel kibélelt négyszögletes teremben, melynek közepén ezust liliomot ábrázoló kaudelláber állt s a közepén illatos lőszerek égtek vakító teher, de nem világiló lánggal. A liliom széles medeueebol nőtt ki, meW be a virág száraiból iItatna rózsavíz szivárgott. Kgy lilaselyem latorból halk zene hallatszolt s a bódító dalok ugy töltötték meg a termet, mint a nemes vörös bor a kristálykelyhet. A falak körül pulia szines kereveten férfiak éa nők heverésztek s tiszta Kék füstöt eregető szivarkakat szívtak vagy ed.s gyümölcsöket ettek s kabitó italokat ittak. Néha leikelt egy lány I körültáncolta a tüzet. Megyei is, hófehér bőrű, szőke selyemhuju gyönyörű leányok gyorsan, ütemesen keringtek. Vékony selyemingük hozzátapadt testükhöz s kidomborodtak az izmos idom.k s a keblek kupolák módjára büszkén koioinázlak a mellüket. Barnabört'i maláj leányok álmodozva, lustán lejtettek, szemüket lehunyták, VUatag, »ÖrÖS ajkuk kissé, megnyílt s összes fehérséggel | kivillogtak a fogak. Karjukat széttárták s mint a repülni késsülő darvak a szárnyukat lebegtették; testük súlypontja lábuk ujainak hegyen nyugodott s ez. valami csodálatos, megejtő ritmusba szédítette mozdulataikat. Jöttek degenerait, apró, diishaju, boeeeu kani, hosszú ujju nők, akik mezítelenül es vadul énekelve járták a táncot. A halál angyala ezeken a tanvakon megismerte a szelelem millió hangját. A vagy BÓ bajait, melyek hosszan, egyenletesen szállnak s a betelj O, sedéseit, amelyek görcsösen szakadozol lak ; az. öröm i sikoltásait | a csókok zenéjét. Látott görcsösen