Pápai Lapok. 33. évfolyam, 1906
1906-11-18
— A vörös-kereszt köréből. A Pap« városi vörös-kereszt választmány GytirdtZ Ferenc piapök és Galamb Józsefné társelnöklete alatt, f. lió 18-AB. választmányi ülést, tartott, melyben elhatározták, hogy a lielybeli szegényeket aj idén is tttsifaesgélyben részesitik és ezen célra 12 öl tát vasáruinak az uradalomtól. A tűzifasegélyt karácsony hetében osztják ki a szegények közt. akiknek neveit f. évi december hó 10-ig kell bejelenteni az elnöknőhöz. — Örömmel vette tudomásai a választmány, bogj aa év folyamáz s nj tag lépett ba az egyletbe, köztük Rnppreihi Taszilóné 40 korona alapító tagsággal áa bogy gróf Esterházy Móricné őexcellenciája 20korona adományt küldött az egyletnek. Taggyüjtésérf Hanauer Zoltán né nak köszönetei szavaztak. — özv. Molnár Lajosáénak tí kor. segélyt utaltak ki. — Kisegítő kórházak létesítése és farsangi estélv rendezess képeste még s gy Illésnek tárgyat, mely Utóbbiról lapunk más helyén emlékezünk MOga — A Jókai kör vasárnap nov. 18-án este hat órakor saját helyiségében estélyt tart a következő műsorral: l. Cigány temetés. Bröok Gyulától, zongorán előadja: Neiihatiser Erzsi, J. Melyiket sserette? Elbens élés. Irta: Báródi Gáza. Kelolvassa: Ledofssky Dazsó. .'{. Holdfény, tes/Jet dokai Mór köszivü ember liai eimü regényéből. Szavalja Kakas Ir.'-u. 1. Xászdal. A. Jensen Op. 45. zongorán előadja Froreich szabó Ernő. Hymen. Öav. Fritse Józsefné szül. Gabsovits Clementine örömmel tadatjs Katinka le.niv anak szentkirály szabadjai dr. Ycgluiy Kálniatinal Veszprém vármegye főjegyzőjével folyó hó 25-én délelőtt II órakorVesaprémbsn történendő egybekelését. Hasonló értesítést adott ki a vőlegény édesanyja: Ozv. .szentkirály szabadi aj Véghely Deasőné ssüL rábacsanaki Molnár Juliáua nrasszoiiv is. — Színielőadás A Magyar Védő Egyesület papai liokja saját p< u/.tar.i javára színielőadást tervez, ajövö hónap közepe tajun. Ebben az ügyben az egyesület ügyvezető elnöke Győri Gyula értekezletre hívta agyba a helybeli fiatalságot, amely nagy lelkesedéssel magáévá tette az •színei és a szükséges intézkedések megtételeié, valamint a bölgysaereplök felkérésére egy 8 taga bizottságot küldött, ki. Iskolafelügyelö. \ \ dláa- és köz ktatásügyi miutsater as 1888 évi XXX. t.-e, alapján s dm ián túli ev. ref. egy báskerület töhatósága alatt álló pámd >v. raf. föiakola látogatásával ás főfelügyeletével az 1906,7. tanévre ilr. Városy Tivadar győri tankerületi főigazgatót bizta Illeg. A papai LaáBy egyesület ms vasárnap estélyt remié/, a következő műsorral: |> „Pesti kis lány" irta Farkas Imre, előadják: Koréin Adél. Goldbarg Inna. I.ovy Margit és Singéi San. — 2 .Magvar dalok, ciinbaimon előadja: Reaoh Margit. — 8) „Ágota kisasszony- irta Kiss Jóassdj szavalja: Újhegyi Mihály né. — 4 „Hajós leány" Major .1. Gyulától, b) részlet » „Leányka" o. operettből, énekli: Willich Araaks songorán kiaéri Nobel Henriim. — ö Felolvseái tartja: dr. Ifétzsa Miklóané Book Blanka. — tí Valae Chopin As-dur, b Mendeisohn-Lieat .Am Flügeln des Gesäuges" songorán előadja: Gorst l.eoné. — 1, Víg moiiolijg, eluadja: Szabó S Zsigmond. — Kesdets jiont s órakor. Beléptidíj: nem tagoknak 1 korona. — Jubiláris színielőadás. A papai sahtbaz fennállásának husaonötik évfordulója alkalmából a Jókai-kör a Petőfi -dokai sínkor alai javára műkedvelői szinieloudást |og rendezni ne .vre must folynak az előkészületek. — Magyarnyelvű cegfoliratok. Nyitri megye felirt a képviselőházhoz a magyar nyelvű cégfeliratok kötelező használata érdekében. A leiiratot megküldte a megye nz összes városoknak pártolás céljából. Hisszük, hogy városunk képviselőtestülete melegen fogja a feliratot — A budapesti Pápai-körböl. F. h 10-éii a Pápai-kör nevében egy négyes küldött ség tisztelgett városunk orsz. képviselőjénél, i küldöttség tagjai dr. Guth Samu elnök, dr. Ba* Ernő alelnök, dr. Heke Ödön vál. tag és Pápt Lajos háznagy voltak, akiknek nevében dr. tbit Samu kérte fel képviselőnket a Pápai-kör t ánn szitására. Hoitsy Pál orsz. képv, a küldöttsége a képviselőhásban fogadta. Pártfogáaáf megígért éa hathatós erkölcsi támogatását helyezte kiU tásba, miután előzőleg élénken érdeklődött k.,r réljai felől. A kör másnap. I. hó U-énaao alkalomból, hogy városunk n. é. polgármester a fővárosban időzött a polgármesteri k^ngresi szusoii, diszgyülést tartott az egyezület helyist gében. Az itt megjelenő polgármestert i tago élénk ovációkkal fogadták. Dr. Gnth Samu elnö lendületes beszédben köszöntött e a polgállllo tert, akire a meleg fogadtatás láthatólag keik mesén hatott. Kínok kérte a polgármeslert vegy pártfogasába az ifju kört és annak közlése mol lett, hogy a kör öt a védnöki tisztségre óhajtj megnyerni, ennek elfogadása tekintetében kért a polgármester nyilatkozatát. Mészáros Karol polgármester válaszában megköszönvén az la vözlést. mindenekelőtt kijelentette, hogy a véd nöki tisztséget elfogadja. Emelkedett szavakba mutatott rá s kör szép jövőjére, buzdította tagokat az összetartásra, megígérte támogatási és nagv örömet okozott azon kijelentésévé hogy a oehány hét múlva Bndspestre jöv küldöttséggel meglátogatjs a Pápai-kört. A diai gyűlés a polgármester éltetésével véget er Mint értesülünk a kör itteszi Sgitációrt vári suiikba és felhívássá! fordul az egyesületekbe és különféle faktorokhoz a támogatás s tagszei zés érdekében s a Hangunk féssérő] is kérjü olvasóinkat, lépjenek be a Papai-körbe Und« pest. VI., Andrássy-st til Mflcsarnob kávébál Pápai-kör. Tsgsági díj havonta ;{•• tillér. Ala pitók egyszersmiudenkorrn 25 koronát fizetnél Urania !!..•• , napon át működöt nálunk a budapesti l'iiiiiia "id 'Hiányos tziuhál Az előadott tárgyak mind ig tn szépen volta megírva es a fidolvasó Peterdi Andor érvényr is juttatta mindenütt az bók intencióit. Sajna azonban a mozgófényképek nem voltak jók. . gép rosszul működött, mindegyre történt valan baj. Sok helyütt homályosak is voltak a képel sőt még a nem mozgóképek i- rezegtek, niiuth mozgóvá akartak volna válni. I'gy látszik gépéaa nem érteti a dolgához. Nein kellen talán az Uránia jóhimsvét igy próbára teni kísérletezőkkel. Értesítés, ks izr. hitközséget ért gyási eset miatt az izr. tanítótestület tisstelettel érti siti a „Fillér-egylet" t. tagjait, hogy a ruha- i csizma-kiosztás héttőn, e bó l'.t-cii minden üt nepélv mellőzesével fog az egv es osztályokba inegtöi tenni. Kitüntetés. A király Galamb Kristc veszprémi kir. járásbinuiak a kir. itélőtábll bírói cimet adományozta. — A tüntetés epilógusa. A papai l,i járáabiróság, mint büntető bíróság, a napokba tárgyalta a Párisi Áruház ellem tüntetés ügve A tüntetést ugyanis akkor a rendőrség megakart gátolni es ebből, tuleg amikor a vízcsapok m<-' erasatésével a közönséget sgyszólván ssétlocso ták, kontliktiis kereke,lett a rendőrség és a ki SÖnaég több tagja között. Ennek következmény lett aztán most a járásbíróság ítélete, amely töh kisebb-nagyobb pénzbüntetésre ité|t,. : Bulit Ferencet. Bínét Márkust. Sohvuivz Vilmost, fi Latig Ignácot, Ungár Mamit, Pfeift, .Józsefet és l.ov inger szabót cs. ipi irt i|!ás és rendőrség elleni engedetlenség óimén. — Kinevezés. A budapesti kir. itélőtábl elnöke Mikh'is Géaa pápai jogsaigorlót a budipesti kir. Ítélőtábla tsrlletére díjas joggyak.u liokká nevezte ki. — Játszóhely. \ rárod tanács utasított a városgazdát, kogy az Kstoihazv-ut mellett lev játszóteret táblával láttassa el „JátszókéiV f,. itallal. — Védöegye8Ületünk vezetősége, vasárnap 1 l-én ülést tartott, melyen Győri Gyula ügyvezető igazgató tett jelentést az egyesület belügyeiről. Kihatározta továbbá az igazgatóság liogy a választmánynál javasolni fogja, hogy az 1*.HJ7. év nyarán az egyesület Pápán nagyobb lEabástl ipai kiállítást rendezzen. Miután azonban ia egyesületnek anyagi erőre, segítségre is szük-ego volna, elhatározza az igazgatóság, hogy felkéri a helybeli ifjúságot, hogy az egyesület javára színielőadást rendezzen. A GoldsieherIgy kerülvén ezután szóba, az igazgatóság a beérkezett összes iratokat kiadja tanulmányozás és jelentés', tel végett Maukovácz Alfréd titkárnak. — Egy kis tevedós. Mult. heti ssámunkiiau megírt tik, hogy Szabó István követett el öngyilkosságot. Est a városházánál nyert információ alapján irtuk meg. A rendőrség ugyanis i halottban Szabii Istvánt vélte fölismerni. Az do rövidsége miatt kénytelenek voltunk est ígv megírni. Másnap azonban agnoaakálták a holtestei és kitűnt, hogy Sebők Lásslö bognársegéd roll az öngyilkos, akit a munkaadója felismert. A halottat nem boi Iták föl. mintán az öngyilkosság ecetet kétségtelenül megállapították. — Élelmes vállalkozás. Weiss Isidor lielybeli takeieskedo életrevaló vállalatot létedtett. Minden háziasszony tudja ugyanis, hogy Pápán roppant nehéz volt favágókat kapni, löt ha kaptak is nagy nehezen, akku- meg azt sem tudják, mit kéljenek napszámul. Xos hát ezen i bajon most segítve ksaS, inert az élelmes vnllalkoaó egy hordozható, villamos korlürészt szeriét! be. melyet bárhova lehet szállítani. A villamos motort egyszerűen a legközelebbi utcai .-esetekhez ideiglenes vezetékkel hozzácsatolja * vígan fűrészeli tél a háziasszonyok fáját, K meiletl pedig még olcsóbban és gyorsabban régaí el a inunkat, -mint a kézzel dolgozó lávájuk. Hiába! a villamosság korszakát éljük, s • gyorsaság ma m r nem boszorkányság. Uj ev. ref. templom Ismeretes, hogy ev. ref, testvéreink már régebben mozgalmat indítottak egy uj templom építése ügyében, amit * városi sziuhás helyén, a Széchenyi-téren emelnének. Mint é 'tesiiliiuk, a templom terveit lí.-lenbach Karoly, városunk egyik jeles építőmestere, már el is készítette. A templom roma n itilre van tervezve, malj ugy tervezőjének, valamint varosunknak is csak díszére vuluék. Halálozás. Lindmann Lajos főgimn. \. o. tanuló kedden hossszas betegség után elhalt. Temetése csütörtökön volt. amelyen a kollegium növendékei Faragó dános igazgató vezetése mellett teljes szambán vettek reszt és kísértik társukat az Brök nyugalom helyére. Rendörkapitányi hivataltól Ai 1907 évi tűzoltói básváltsagdij fizetésre köteletettek és lógat tulajdonosok névjegyzéke elkészült azok t. ho ;{(j ig % r lörkapitányi hivatal b* közszemlére kitéve vannak, s azokat ezen ide alatt a hivatalos Órákban mindenki szabadot betekintheti. A borfogyasztó közönség ügyeimébe. Pápa város fogyasztási adóhivatal kez.li-.ge által felhívatnak mindazon adókötelet telek, kik borfogy ásatási illetve boritaladójukri az 1907, évre kiegyezni óhajtanuk, annak megkötése végett 1906. november 19-től kesdv* legkésőbb és bezárólag ugyancsak t. év november ÜO-ig délelőtt lt ÍJ Óráig és délután ." óráig a lenti hivatalnál jelenikezni annál is inkább el ne mulasszák, mert ezen időn tul egye* segek lielll köthetők. — A kövezetvam os helypénzfizetesre kiegyezni óhajtók tigy elmébe. Papa város kövezet \ ám és helypénzjövadék keaelővége által felhivatnak mindazon nagybirtokosok es bárlök kik fogataikra az 1907. évre évi általányra ki' egyezni óhajtanak,annak megkötess végett |906 november hó l'.Mol kezdve legkésőbb cs b.z.i rólag ugyancsak november hó 80*ifl délelőtt !t -18 óráig és délután ,'{—5 óráig fenti hivatalnál jelentkezni annál is inkább el ne inul isz szak. inert ezen időn tul egyezségek neír láthatók.