Pápai Lapok. 33. évfolyam, 1906
1906-06-24
Evzaro iskolai ünnepségek !'. l. P 17-én délután a var,»,i színházban folyt 1« az k »-\. ref. föiakoláoak évzáró ünnepélye. Az im- ti uepélyt • föisk. itj. önképző kor rendeste, a I föisk. ••uek- aa zenekar közreműködésével, Meg- I nyitóul Beethoven örökbecsű Pronatheuaa nyi- a tanyát hallottuk Ghity Zoltán vezetésével ig,.,, g •gép előadásban. Olé Sáudor ifjoaági elnök a h társulat év működését iamartetta. Felolvasták a u jutalmat nyelt és megdicsért költői müveket z különféle szerzőktől, Volt komoly aa víg uava- ) lat. mindegyikbe ii Saabé s. Zsigmond III. é. p ím. excelláit, kitűnő előad áaávaL See franca Bán- 2 dor VII. c. tan. igen szeji hangjával 8chubert|i< éa Doppler dalaival gyönyörködtette a közön-1 -.éget a zenekar precíz kiaérete mellett. FazekasI1 Mihály VIII. o. tan. a kitün,. hegedűt, Ráca 1 Jenő, Losoncay Oyula két utóbbi ügyit míutjJ ugy es hangtaerésaeh ügyeimet át dioaóretel ér- j • leméinek. j Al internátussal kapcsolatos tét, egyházkerületi polgári iskola es tanítóm képző-intézet évzáró IlUUepélye f. In'. 20-áu vult az intézeti dísztermében. A siépen sikerült Ünnep Szása Károly emlékének volt szent.dve. A sikertilt ' megnyitó beszédet Antal Margit [V. éves képző nóv. az öuképzö-köl elnöke tartotta. Zeneszámokkal közreműködtek: Balassa Sárika 111. polg.,' Závory Terez. Végb Lilly, Badácsy Mariska' IV. •>.. Magassy Irma. Bevárj Anna IV. o. I képzőnövendékek, kik mindnyájan a zongora játszásnak nem közönséges fokát mutattak. Szép szavalatokkal járultak az ünnepély sikeréhez: a kis Szutt er Mariska II polg. i*k. üöv, eVittnyédy Anna IV. o. képzi i.< ... mig K kas Iren IV. o. képző nőv. tartalmas felolvasásban j ismertette Szász Károlyt, a kiváló embert es kitűnő írót. A képző-intézeti növendékek énekkara öátj Zoltán iutézeti zettetanárnak Szász Karoly költeményére ez alkalomra irt hangulatos' Lalát adta még elő, igen szépen mire az ünnepély Csáké Lajos iskolai főgondnok magasan szárnyaló beszédéve! bezáródott, Az áll. polg. Lányiskolának ének és ze vizsgával összekötött évzáró ünnepélye t. bój 22-én folyt le az intézet tag de Zsúfolásig megtelt tornatermében. A növendékek ugy aj zongora játszásban mint az éneklésben szakszerű vezetésről tettek tannbizouyságot, mégis a son-j gorázók között kiváltak l».-z-o Jolán és U tj Lenke IV. o. növendékek, kik külön i-. meg együtt is kiváltak Gitj Zoltán i késre el ad tl _Szabad>ág [ndulÓ"-jábail, szép készültségükről •••ttek bizonyságot. Dezső Jolán, Kohn Olga sikerült szavalata után — társnői nevében ssép szavakban vett bucsnt az intézettől, mire Nagy Gábris igazgatói... lelkesei, buzdította a növen[.'•keket köteleaségeiknek további híi tejesítésére. — Sorozás. Szint •'• u.<uótákal s újság előttünk a nemzeti kokárdás es l.oss/.ii szalagos rekrutak jókedvű és nem jó kedvű esi.portja. Kjjel-i.appal hangos az utca mindenfelé, mióta a„fercsel*sok magvat legényre -'atigli.|i--ot mondott. De büaskék lehetünk erre mi városiak leginkább, mert a mint a sorozó-bizottságtő 1 értesültünk, \ árosunkban olyan jó volt az újoncok gutyaga, b< gj a rendes létszámnál jóval többet találtak alkalmasnak ngy, hogy már az I. korosztályból is lesznek póttartalékosok, ami valósággal ritkaság számba megy, A sorozás végleges eredményéről egyébként az alál.l.iákban áramolunk be: A sorosások pénteken, t. In- |.",-ei. kezdődtek a K fona vendéglőben. A luzottság tagjai VOlták S köZŐS' hadsereg réeséről-: V'ittstock Brnő • magy, s. hott Lajos főhadnagy, dr. Kala ni Henrik ezredorvos a honvédség réssért I Sstáray Lajos alezredes Keress?) Baader főhadnagy, Ir. Darányi Sál lot ezredorv s; a vármeg}•• részéről: KollerSáudot alispán, 'H. Vadnay Szilárd iti^n-i főorvos; ; varos leszend: M'sz.u-os Karoly polgármester Kemény Béla varos, jegyts : a taolgebiróeáj réeséről: Kőrmendy Bébi tb. löswlgabtró. sorozás eredményét a kővetkesőkben adjuk a város részér.'.1 Uállittatott Beesésen az isstályból "•">. besorostatotl 85; a II.koros ból leállíttatott .VI. besorozva lett 28) korosztályhói leállítva l.-tt ;{<!, hegoroststo A mindhárom korosztályból leállított )• ásköteles közül besorostatotl összesen 7 v a magaorozott ailitáskö telesek 4*J'ö % :i. A pápai járás részéről leállíttató lharom korosztályból össz n 628, ezek k besorostatotl 29T, mély az egésznek 47 it teszi. Az eredmény mint látjuk, a le b. amely részben annak tudható be, kot • lg lieill lévén SOrOSáS, a hadkötelesek e/. alatt nagyban kifejlődtek. — A tauitokepesito vizsgalatok ere mye. F. hó 15.—20-éii folytak I- all. tanít iző-íntézetünkben a képesítő vizsgalatok, m kuek kitűnő eredménye példátlanul áll ssetnek '.tevés történetében. Tanít.'.képesítő mtkezett 88 jelölt, kik közül II kitűnő, 8 jel 11» jó eredménnyel tette le a szigorú v izs;. •t. ;í uem találtatván elégkéssűltuek, félét isavettetett. Az eredményt t. hó 21-én d, órakor hirdette ki dr. I'etii .Mor min. bist istatálván a p-les eredményt. Délben lakot t a tani tó képző-intézet kouviktusában, mely uj tanítók szé]> bessédekbeu búcsúztak el ián testülettől. — A tauitokepesito vizsga t tett Matal tanítók közül t. hó 21-én töl.l ut.ri vizsgálatot is tett.-,.. A r. kath. kann pesitö vizsgálat Kauf mai: l*éza püspöki biz enlétében folyt le. Képesített a bizottság kath. kantort, még pedig 7->-t kitűnő éa ;{ es eredménnyel. Az ev. ref. kántori v izags i mint egyházkerületi b ztosok Szekeres K u. esperes, Tluiri Etele éa Csizmadia La eol akad. tanárok szerepeltek. Képesittet ev ret. kántor. 7 kitünö, 2 jeles ét 1 edménnyel. Az ág. hitv ev. részéről n .-p.' ki megbízottak Szutter Dániel ét Pó z.s. t volttik kiküld ve, Ké[>esitettek •"> ág. tv. kant..rt, 4-et kitin . |-et jeles ei énnyel. Hon vedliuszarezredüiik loverseu pipa: 7-ik honvédhuszárezred tisztikata f. >-.ü. délután .'{ érakor fényesen sikerült I írsenyt rendezett az ezred nagy gyakorlótel versenybíróság tagjai voltak: f'roreieli-Sz II., ./;•. les, ezredparancsnok elnöklete tult'Vánszky Gyula őrnagy, lioér Sándor őrn íztálvparaiK-suokok, Horvátit Lajos vezéri ./..< .. s es púntZ Alajos százados. A versei, folyása a követkeső volt: /. Díjlovaglás. Négy tiszteletdíj a itye iknek. Az eis, dijat Havas (iái,,.r százados ugé, lovával, második dijat Vöerös Tibor 1 igv Betyár lovával, harmadik dijat Ben ladár hadnagy Bilikom lovával, negyedik d iiska József ssásados Strázsa lovával nyert //. Altiszti vadászva:>cny. Táv. 4ÜÜU int égy pénzdíj a nyerteseknek. Kis., díj N-'-n itván őrmester III. század . második dij Bei ívuli őrmester II. szazad, harmaeik dij s vi Fereucz őrmester III. szazad, negyedil lozina Imre szakaszvezető II. szazai. ///. Di/agratás Bán m tiszteletdíj a u -éknek. I. dijat Puska József százados Str •vával. II. dij.c Késmárkt Béla főhadnagy ivával, III. dijat Vöerös Tibor hadnagy Be • vava. nyerte. IV. Huszárok versenye. Távolság HJUO íilem pénzdíj a nyerteseknek. Vezető: St Ián l.,r hadnagy. I dij Molnár Gyula (Lazái I. díj Szálai Béni 1. szazad), III. dij Sehe ,er Ferenc HL század Dijgt kaptak még sau é— Kalmár huszárok. r. Vadászverseny. Távolság KJOO m tárom iiszteletiiíj a nyerteseknek. Vezető: P íósset száza los. I. díj Sibrlk Sándor hadi Kirgős I .v.i.al. II. díj Barcsa Zoltán badt i..,va lováv.d, III. dij Kovács Kálmán föhadi Uapit • uiy 1 .vával. VI. Jett de bérre. Unom tiszteletdíj ni eseku kn -k. I. dijat grót Saéebeuy 'fodor ti , igy lief a ovaval. Í|. dijat Sil i lik Sándor tagi Dörgi lovával, III. dija' Vöerös 'I no magy Betyár lovával nyerte. — A vet ttáni estén a tisztikar .i Zalaegerszegről elet ' bajtársak tiszteletére a Kaszán', uag •neben sikerült zártkörű bankettet éstáncn -.ig, i rendesett. Az érettségi vizsgalatok n dl bétfőn kesdő Itek az ev. ret. kollégiumi• a11. Naponkint II ifjút vizsgált meg a luzottság s mint halljuk a vizsgalatnak igen szép siker.- van. Tegnap hirdették ki az. sredményt > • 18 praemáturut mellett a töhbíek ÍS SZ'-p készültségről tettek hizonysag. >t. A tikett. Vái isiink lerék hentes iparosai folyó hé, 2ti-«n i—te a Gábriel-mis vendéglő helyisegében, négy társak kivételével, • sertéshús könnyebb beszerzése tárgyal, an értekezletet tartottak, minek határozataképen kérelmezik, hogy a kövérsertésvásár Pápán állandó maradhasson, nehogy ugy mint un-t is van. a kövér serté—ek sem hozhatok he • nekik a sertésv.'—zIZel sth. állati betegségekkel teftŐZÖtt belvekl"" menni sem szabad, husssükségleteiket alig tudják beszerezni. A vásárban visszamaradó allatok szamára. ha ugyan less/, ilyen. — mintán azok • városból kivihetők nem lesznek. szállásokat fognak készíttetni. Harmadik osztály a gyorsvonatoknál. Mar régebben elhatározták, bog}' a n.av. egyes gyorsvonataihoz harmadik osztály u k. >< sikat csatolnak. Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter most elrendelte, h.gy harmadosztályú kocsikkal kísérletezéseket folytassanak t állapítsák meg. hogy mennyiben nehezítik meg a koesik az egy.— gyorsvonatok súlyát. A kiaériete! zéseket a napokban a niav. Budapest -Marchegg is Budapest Győr— Brücktvonalaiu kezdik meg, egyelőre még személyszállítás nélkül. Hát a |t»yör—Szu.ni.atheivi vonai nn s'i ba gyermeke a MÁV.-uak. Dohánytermelés a Balaton partján Mint a napilapok utján értesülünk, a hatat,uimelléki földbirtokosok megakarják honosítani a Balaton mentén a dohány termelést s es irányban ' mozgalmat is indítottak. Egyelőre csak kísérleteket fognak végezni egyes dohányfajokkal. A |A debreceni dohány kísérleti állomás kiküldöttje |a napokban bejárta azokat a helyeket, alul a dohánytennelé—i tel akarjak karolni s a pf.'i .időre az arra alkalmas földek tulajdonosaival [meg is kötötte a szerződést. Az akciót a Vessijprémmegyei Gazdasági Egyesület irányítja. Villamos vTlágitáa a vasúti vendeg: löben. A mtdtkori borzasztó robbanás sziniieiyen. a vasún vendéglőben is immár Kuk—itsky János föszerelő vezetésével vígan kopácsolnak iI fürge villamos szerelőink. A berendezés még e . hét lolv ouáti el is készük Köszönetnyilvanit.is. Pa] V. "la jót. nőegylet szegényei számára l'j kor. J) SHért szív.— volt ajándékozni.A nagylelkű ado. menyért halas köaaönetét nyilvánítja Sült Jót [ esetné elnök. Fejfájás, ideges fejfájás és aátl el en . I B Antidul- a legjobb gyógyszer. A ízen nem kell , bevenni, néhány esepp » tenyéren eldörzsölve a a • luisziialtiti utasítás sz'-rint lielélegezve, azonnal - megszünteti a baji. Sok eset ember haszaálja s ,j mindenki esak (őt mond rtíbt, Kérdezze ismerőse t, hogy használta-e mii as ..tutidul" tv am. . nagv-zeru hatásáért arany éremmel lett kitüntetve a a Isafrisi egész-egűgvi, londoni, berlini «— brűsseli r ' kialliln—.koii. Egy üveg ára: K 1 L'ii Iii. és 35-saör tBulassthstjn el vele fejfájását. Kapható. Pápán: IKarlovitz Aóo.t gyégyszertárábaa 4 * I A szerkesztésért telelői lapttdajdonot: Goldbere Gyula. M. kir. anyakönyvi hivatal. i 8u* séssli : » Június 1". Ihász Antal kér.ivi— í-s neje Tompa Lídia leánya: Mária ág lütv. er. V .1 11 , IS IU. Ii.il Ken lle 114, s ,'. - és neje Kiss. A n ii II leánya: Kizsebel r. kath. BSsai Brzséeel oaoféá I- leánya Mária i. kath Wskkai Jéjnos SSS és u.je Bédai 1- Zsiizsátiiia lia .lúie-s r. k.cli l-| JufliuS JT. Aml'i'Iif .l.'.zsef tankép. tanár és neje •l'. M.ailrv Mária lia Uynlii r. kalh Sé- .Ián,— UVivs .— iy | neje T ,tli A'iiia In, lstv.iti tg. hitv. ev. - Uyaiu Anini g-1 ,...•!.'•,I Isáayi Rozália r. kath. — Ki.n l'ál len, In es T-I inj. T.'tli K.sztet I. .ív;.., bén ev. ref. '-! .Ii.aius JS. |l, in t t István taká,-s és ni'je HtsáálS I Kl/-. I Bt halvaszületett