Pápai Lapok. 33. évfolyam, 1906
1906-05-06
Vádlott dr. Kende Ádám beismerte, hogy' luikor a oasinói szóváltás folyamán tett, különben panasz tárgyát nem képező ama kijelentésének hogy „ez az ember engem meg nem sérthet" indokai felöl a easinó választmány ának négyes bizottsága előtt megkérdeztetett, uzt n dta, hógv „ezen kifejezésem indokait esak a bírósági eljárás folyamán fognám előterjesztem, de társadalmi utmi ezek nyilvánosságra hozatalával nem akarom erkölcsileg lene tétlenné tenni.*- Ezt a nyilatkozatot azonban nyomban azzal • magvai ázattál kísért-, hogy ..ue gondolja ám a bizottság, bogy én Rosenfeldröl valami olyat gondolok, ami • büntető törvénybe ütközik, hanem cak olyat tudok róla, aininéltogv.i 6 a easinő tagságéra méltatlan. AZONban tagadta, hogy ugy a jegyzőkönyvben felvett vád alapján képező nyilatkozatot, mint az aat kísérő magyarázatot sértő szándékkal mondta volna, hanem esak a maga igazolása végett, s ama erkölcsi kényszer hatása alatt, melybe a easinöi -zővaltás folytán a bizottsági kihallgatás alkalmával jutott, s a nyilatkozatának alapját képez.; tények előadását epén a panaszos iránti kíméletből tagadta meg a bizottság előtt, mert fl ott a pana asost sérteni nem akarta. > essk arra szorítkozott, amit a casinóban tanúsított viseletének igazolására /eltetlenül szükségesnek tartott, ezeknek alapján a vád alól való jelmentését kérte. Egyébiránt kérte a panaszolt nyilatkozatának alapul szolgáló tények előterjesztését és azoknak bizonyítását megengedni. 1'amiszos annak kijelentése mellett, hogy mende-mondák bizonyításai ellenzi, a vádlott által esetleg felhozandó tényállításokra nézve szinten Kelte a bizonyítás megengedését. A kir. járaslnrősag a vádlott beismerése s a l.eesatoit oasinói bizottsági jegyzőkönyv alapján megállapítja, hagy a vádlott S panaszok kifejezést tényleg hasznaim. A panaasoh kifejezés ténybeli állítást nem tartalmaz, tehát a rágalmazás vétségének fenforgása meg nem állapitható, azonhan a vádlott terhére rótt kifejezés meggyalázó tartalmú, s tekintettel arra, begy a kifejezés nsswuilass körül a vádlott kényszeríti lyzetben nem volt, tekintettel továbbá a kifejezés tartalmain, s az alkalmazás körülményeire, a msggyatásásrs irányuló szándék nyilvánvaló, • igv a Vádbeli i>eiekinenv a hlk. 261. tj-ába ütköző becsületsértés vétségének tényállsdékát állapi tja meg Tekintve, hogy a vádlott a vádbeli eselekmeny elkövetésekor már a eaaiaóból kilépett • annak tagjs nem volt, s így rá aésve a jelen esetbeu jogos magánérdek gyanánt azon egyedid fei« hozható körülmény sem forgott fen, hogy a Rosenfelá Sámuellel szemben a casinóban hasznait azon kijelentésének, „ez as ember engem meg nem sért* liet" a panasz tárgyát képező kifejezésnek való indokolása s ezen indokolás bebi/.oiiyiiasa vagv he nem bizoiivitasa esetén easinoi tagsági joga, illetőleg képessége vita- lett Volna, Közérdek vagv jogos magánérdek megóvásának vagy eíöinozditásanaiv esete tehát len nem forogván. ilven eset 11 la Ii v Heti pedig a meggy a lástf kifejezés valódiság.inak i..oizi41 y it.i.-a sem elvdiuénv ezhet vén a vad.ott büttteth őseget. a bíróság a meggyalázó kitejssés valódiságának bizouv nasal meg nem engedhette. I miután a bÜBtetlsilségSl a valódiság bizouyitSSM sem eredményezhette volna, a panaszolt Inuailstséilés indokául a vádlott aliai előterjeszteni kívánt ténykörülmények előterjesztése is néltslas • csak a panaszos elleni ujabb s ezúttal panasz tárgyává nem lehető ujabb -illésekre való alkalom levén, I miután a magán vádló vagy akár a vádlott oasinói tagsági, avagy párfaajképeaségénsk megállapuása a birósag feladatat egyáltalában nem képezhet i, a vádbeli cselekmény indokául felhozni kívánt állítólagos telivkolülméiivek előterjesztése sem volt megengedhető, kárba aat a magája vádló, ilbHőleg sérteti fel is kérelmezte, F./.cknek alapján a Valódiság bi/oiivilásaiiak mellőzésével vádlottal az általa lia-znalt kifejezéssel elkövetett s a btkv. -Ml. jj-iiba ütköző becsületsértés vétségében bűnösnek kellett kissondani, s ezért o| a litk. 261. S I alapján az. Ítélet rendelkező része assrial megbüntetni. A büntetés kimérésénél enyhítő körülméayül figyelembe vétetett a vadlolt biiuletleii előélete, beismerése, továbbá a eaataói ssóváltas követkesleben támadt izgatottsága, mely n megindított oasiaói vizsgalat álial ébren tartatott, sót fokozódott. Súlyosító körülményt képezett a vádlott magasabb nuivelt-egi foka, s társadalmi állasa. I hogy a sértést lobbek előtt követte el Az eiivhitő körülmények túlnyomónk lévén, a büntetés kiszabásánál a b'tl . '.'1'. Jj-anak alkalmazása indokolt. Kelt Pápán, a kir. járásbíróságnál 1905. deoessber hó 8-tk napján hasa. • P. 11 kir. aljárisbiré, 106 It. 615 9. H BtV. 1906. szám. Ú Felsége a Király nevében! A veszprémi kir. torvényszék mint felébbteli büntető biróság, rágalmazás vétségével vádolt r . Kende Ádám síi en a pápai kir. járásbíróságnál lyamatba tett és 1906. évi deeember bő 8 ás •nó B 616 - B. szám alatt kelt ítélettel befeje•tt büaügybea a fnsasgáni rfdló részéről a IV P. ">:>. ij-áuak 1. b. pontjában foglalt semmiségi ok Saii — dr. Kende Ádám vádlott részéről a inosség megállapítása miatt használt lelebbensz 'lytán a kir. törvényszéknek mint felebbviteli íróságnak 886, B. 1906 Szám alatt kelt végessé ll a B. P. 560. |-S alapján elrendelt és dr. senkey OéSS kir. törvényszéki elnök elnöklete att Tskáes Lajos és Horváth Zoltán kir. törvény:éki birák és dr. Sehleinmer Jenő kir. törvéuv:éki aljegyző mint jegyzőkönyvvezető részvételével ikóthv Kde ügyvédnek mint védőnek jelenlétében "Jii. évi mareius bó 12-ik napján nyilvánossá egtailott felebbviteli tárgyalás alapján a meg lent fel nyilatkozatának meghallgatása után kostkezőleg Ítélt: A kir. törvényszék a papai kir.járasbiróság:ik 1905 IS. 615/2, szám alatt kelt Ítéletét helyenhagyja. Indokok: Az elsőliiróság ítélete ellen a vádlott elitélte•se miatt lömaganvadió a biuieseiekuieiiy minőláss miatt elt felebbeséssi Azonban a kir. törvényszék ugy találja, beg3 7. eLőhiróság a tárgyaláson fölmerült bizonyítékot lapján B tényállást helyeset, állapitolta meg. F.hböl folyólag a váillott bűnösségénél legállapila.-anal. B inilltán nein tényeket állított aiiem esak gyanúsított, — a bűncselekmény minő. téséné', aetnkülömben a vádlottra kimért bünte fanéi a büntet., törvény rendi [kezeseit megfelelőéi Ikahna/.ia es hivatalból figyelembeveendő semmi cgí okot nem észlelt. Ezért as elsőbiróság Ítéleté elvheiiliagviii kellett. N'eszprém, 1906. mareius 12-én. Cscnkey Géza • k. Horváth sí k. kir. tszéki elni.k. clöailo. P. II A másolat Inteleid Novitzky fiái |> ll . kir. jh. kezelő. Menyasszoiiv-seívem \,'' .") krig inetereiikint minden sziliben. Frankó A aniiueiiieseu házhoz szádé va < iazdag ininlagvuj einéiiv bérmentve. 0 Iparosok: •"aa Mihály épitesz Krzsébet város, fj. Horváth József oki. építő-, kőműves- és á.'-mester Amk-utea 5, tfattus György ssappesgyáros, Kossuth Lajosutca. Pakács Feroncz mükertéss élő esőkor és koszaim készítő Fő-utca L'4 szám. lYied Samn fehérnemű bísztitó-intésete clormész nélkül Pápán, Jókai Mór-utca LI. szám. Mailt iier-féle ház.. ?aksy Karoly mű- és géplakatos, kovácsműhely .lőkai-uteza. ieresztes Gábor épitö asztalos Jókai-utca. írausz Albert lia sírkőfaragó és építéshez válts I kőző Korvin-utca. Mtyersberg Samu éj ütő bádogos, visvesetéki SS esatoinazasi vállalat Pctoti-ut.-a. ?álfy József építőmester Bunyady-utea 4. szám. Drbán Károly molnármester. Kávésok, szállodasok és vendéglősök: Bauer Károly kávés, főtér. 3raf Ödön kávés, főutca, Böhm Bertalan kávés éa szálloda-, főtér. Zsilinszky Lajos Griff szállodás es kávés, Kom József sörödés Kossuth L-ijos utea 69. ss, 7Aradi Bola „Korons-'-kávés Közép-utca. Binet Markusz kávés és tőrödéi Kossuth Lajos u. Borboly és fodrászok : Frauendinst Viktor Főtér és Széchenyi-tér. Huttlesz Pál fodrász ét borbély Korvin-utca.) Kereskedők : Krausz József. M. Pia es Társa divatain, VáSZOn, szőnyeg és kelengye aruk gvári raktára Kossuth Lajoe-utea. Berger Mór ápülel fckaseskettő Kot*oaa>tá>. Berger Peroné es Pia szesz mtgykereskedő Korvin-utca. Il'j. Eislcr Mór épülel üveges és poreellán kereskedő. Foiér. Koréin Vilmos fűszer nagy kereskedő, Főtér. Schwarcz Rezső tűzifa- és köszénkereskedö, ízt. László-Utca és a vasútnál. Goldberg Gyula könyvnyomdája és pspirkereskedese. Főtér. Löwenstein Adolf lisstkereskedő, Corvin-utca. Gyógyszereszek : Karlovitz Adolf városi gyógyszertár Fő-utoa [rgalmasrondüek gyógy tára, Jókai-utoa. Biztosító föűgynokscgek : A Triesti Általános Biztosító-társaság áasicuiationi Generali} papai köt vénv kiállítási joggal felruházott fougynöksége : Cm^RAF ZSISTA. Főtt tea.