Pápai Lapok. 33. évfolyam, 1906

1906-04-15

— üusveu istentiszteletek. A r. kath. templomban ma huavétnapjan ai ünnepi miséi h'riszt Jana plébános tartja fényes segédlettel, utána istent beaaédet mond. Az ünnep másnapján Kriszt Jenő plébános misét, A7.v István káplán pedig prédikációt tart. - Az ev. ref. templom­ban mindkét napon Kis József esperes prédikál. — Az ág. av. templomban ma QYURÁTZ Ferenc püspök tart szentbeszédet, bolnap pedig SZALAY Mihály segédlelkésa. — Kiállítások. Bizonyára érdekelni fogja kereskedőinket, iparosainkat és gazdaközönsé­gttnkel alábbi birünk, mely két kiállításról szól. Az egyik országos jellegű mezőgazdasági és ipar­kiállítás Nagyváradon less folyó évi aaeptember lő-töl — L'.'l-ig. A kiállítás kiterjed mezőgazdasági magvak, gépek, műtrágya és baromfi kiállításra, Egyébként bővebb felvilágosítást a biharmegyei gazdasági egyesület adhat, mely a kiállítást ren­dezi. — A másik kiállítást Milanóban tartják. A kiállítók a kiállításra szabad belépőjegyeket fog­nak kapni. K részbeni és más ismertetések iránt a milanói kormánybiztossági irodához kell for­dulni. — János vitéz. A kóttornyulaki műked­velők fővárosi szereplésük előtt színházunkban még kétszer előadják Jánoa vitézt. Az egyik elő­adás ina este lesz, a másik meg holnap. Említet­tük mnlt számunkban, hogy legutóbb Komá­romban játszották el János vitézi s az ottani lapok valósággal az elragadtatás hangján írnak játékukról, de igen slismerően emlékeztek meg veszprémi és győri újságok is. A műkedvelők jövő szombaton már a Király Színházban fogják a fővárosi közönség előtt is bemutatni tudásukat, Bizton reméljük, hogy a mai es holnapi elő­adások teli házakat lógnak csinálni, a jótékony célra való tekintettel is, de meg érdekességükné fogva, fÖleg az eleit sikerek után. — Almádi. Vármegyénk kiváló és szé| fürdőhelyének Almádinak prospektusát kühlte In hozzánk a gyógyfürdő igazgatósága. Almád ueinesak mint gyönyörű tekvéaű éa kellemet nyaralóhely válik ki, hanem teljesen moden (lerendezésével, a legnagyobb igényeknek is meg felel. A fürdővendégek szamara 172 villa. BgJ szálloda, egy bérház, községházi szobák és |ég sátrak állanak rendelkezésre. A prospektnsbó nagyjában még közöljük a következő adatokat A résZV. társaság szobáiban v agy a légsát rakhat hetenként Ki K fizetendő. As étkeséa havonkén körülbelül K-ba kerül; a gy égy díj heteukén Ili K. A gyógyfürdő a következő betegsége] ellen basznál: köszvény, rheuma, elhizás, vér szegénység, ideggyengeség, angolkór, cukorba es más idült bajokban. A fürdőidény június |ö-tő szeptember lö-ig tart. A közlekedés igen ké nvelines és a szórakozásról is bőven gondoskodil az igazgatóság. Egyébként mindennemű felvilá gositást amvesen ad a fürdőigazgatóság irodájt Almádiban, honnan prospektust is küldenek. Aratási munkák előtt. Báró Feilitsscl Artúr iViblimv'eléaügyi miniszter a közelgő aratás évadra való tekintettel a közigazgatási hatóságok' hoz intézett leiratával saját hatáskörében meg tette az esetleges arat oszt raj ki ik ra vonatkozi previntiv intéskdéaeket, Eszel kapcsotatbai Krtstótiy József belügy •miniszter utalással ai ország kőlönböző részeiből • fölmivelésügyi • •­belügyi kormányzathoz érkező hírekre, melyei, AZ aratók között helyenkinl fellépő aztrájkmoz­gslmskró; tudósítják a kormányt, a mai napoi rendeletet intézett a magyar királyi csendőr parancsnokságokhoz, hogy utasítsak az össze, magyarországi esendőrör söket. hogy kisérj ki eher ligyeleininsl az aratómunkások hangulatai és a tudomásukra jutott sstrájkmozgalmakról valamint a munkásgyülésekről tegyenek asonnal — A „Honi Ipar" április 1-i száma 1/ L'es/. orazáglmn mcgiadult ipsrpártoláai mozgalom­ak van s/.entelve, melynek >• lap mindenkor nuz.go z.ószolója volt. Ilé-I esztendő ota kőzd a .11..a' per" az iparpa'riohís eszméjéért es szakadatlan gitaeti'ijáva! nagyban bozsájárull ahhoz a hau­illatváliozashiiz, mely sz.eiie az. oiszaghati az. ipar svára most tapaasmlbaté. A „Honi Ipar- kimerítő ndósitásl közéd az „Országos Ipsrpártolő Szövet­ig* 1 inegales nln'aáirfl. amelynek jeluntőségéi Cser­iét! Jenő műegyetemi tanár és Sugár Ottó, a lap dolos s ser kess tője méltatják, .. Iparpártolás es mailéi v.iiiiierülef rovatában heezámoj az összes parpartnlási alakulatokról és Kimerítő felsorolását ártalmassá az ilsas as ujabb gyátaupitásokaak iazdag In óvat es műszaki lovat /álja be e/t a tötstayi vastagságú számol, ine'vet legmelegebben íjaiilnnk olvasomk figyelmébe A „Moni Ipar* tiadőbivatala Budspeat, VI., Király-utca .11 ss.s ran, előfizetési ara egész évre bi korona, félévre i korona. Eladó két szépen kijátszott hegedű jutányos áron Füredi Kálmánnál, aki a jóságért felelősséget vállal és ha nem felelne meg. kess­le ggel viss/.a veszi. Találtatott. A téren papírba gön­gyölitve pénzt, találtak, igazolt tulajdonosa a reudőrkapítányi hivatalban átveheti. Kossuth Ferenc. \/...i. a nevezetes napon, mely nekünk a minisztériumot adta. a Bristol politikai szállodában og\ mellszobor lett mintázva, melyhez Kossiit h, 11 teker kereskedelmi tauáesosnak egy ülést engedélyezett. Dacára annak, hogy Kossuth ette a felvételhez esak rövid időt fordíthatott, mégis az archaaonlatósság meglepően sikerüli A Kossuthnak átadott eredeti szobor után, Hacker Mór, kir. udvari szállító fémgyárában kinaezüstből, készült mellszobrok, csekély árban: ö koronáért Budapesten, Váci­utca ;lti sz. kaphatók. A cég a tisztajövedelmet a magyar hírlapírók jótékony iutéseteinek utalja át. és feltételezzük hogy a nagy hazafi jól sikerült mellszobra, egy magyar hasban sem fog hiányosaii. A cseplesi iclony >eállta ellőtt m jo gazda ellátja magát a szükségelt gépekkel. Benzin motorok valamin! szivógázmotorok leg­előnyösebben szerezhetők be Beck és liefgelv motor- és gépgyárában Budapest, \ . \ ácsi út 12. mely cég msi hirdetését t. olvasóink figyel­mébe ajáljilk. Siketneinák felvetőié. A siketnémák áll. s. keaskeméti intézetébe as I9Q6 IH07. tanévre nem- és vallaskiilöiiib-ég nélkül felvétetnek olyan 7-tól in eve- kord siketaéina gyermekek, kiknek a siketségen ktvfil más testi vagv szellemi fog) Itékos sa'guk nincs. Felvételért a legszegénvebb szülök is fbUaaaodbataak, meri az intézel igaagatóséga mód­ját ejti annak, hogy a vagyontalan ssülnk gyerme­kei is bejussanak az. intézetbe. Az. iskoláztatás ideje H év Felhívjuk meg a -/iilok figyelmét arra a körülményre is, hogy az intézettel kspesolstosan egv országos jellegű kertészeti továbbképző iskols felállítása terveztetik, amely Valőssiaűleg mar a I. ev ..szén megkezdi működését, s amelyben az intézetet végzeit növendékek a kerteszet minden ágában és a ssőlőgyftmölestenyésstésben cs selyem termelésben fognak kiképeztetui, A folyamodványok t. évi májns luí b">-ig nvujtandiik be az uité'/.et feliigyelö-bizott­sa'gához. Bővebb felvilágosítással szívesen szolgai az. intézet igazgató-ága. HadiuiilTrlfctlr/es Ing) arnrs/aguii. \ kir. magyar termésséttudotuányi társulat etiemis­asvánvtaiii szakosztály anal, I90fi marcin- SÍH-lkl 11 esebeii Szilárd Béla cli-adast tartott a Selnnidt­lianer leic iginiíndi keserűviz radio-aetivitásitről. amely szakkörökben nagy feltűnési keltett különösen azért, meri <•/. az első, hogy magvar ásvány viliién rádiumot iniit.'ittak ki Az nj ipartörveny Az ipertörvénj . iziójának javaslata, mint értesülünk, elkészült a kereskedelemügyi m. kir. miniszter ezt a vaslatot |c fogja küldeni a keresk. éa iparka­sráknak f-s az. ipartestületeknek tanulmányozás I esetleges észrevételüknek megtétele végett. •Után pedig egy anketten lógják a javaslatot dulbirálni. Kossuth Lajos összes munkai. APPO­vi Albert gröf és T/nily Kaiman az oraa. tugget­uségi és |s-as part elnöksége nevében fÖlhivást oesátottsk ki melybea többek között ezeket írják: z. Atheiieiiiu irodalmi intézet, mint KoMUth Lajos inakáinak kiadója, szövetkezetts „Korvin Mátyás" üuyvkereskedő níraasággal a végből, hogv Kossuth ajos iis-zes munkán az. egész inagvar közönség lámára hozzáférhetővé tegye. As országos függet­usegi és t^-a- part elnöksége e nagyszabású allslkozáSSal .-zeiniien kötelességet teljesít, a mikor •Ibi v ja Magyarország hazafiasán ér/.ó polgárait, ogy szerezzék meg Kossuth Lajos munkait. Az. • színei, tainla-ait nem esak éreznie kell a ném­etnek, hanem meg 1- kell értenie azokat. Minden •agyar embernek meg kell ösmerate Kossuth Lajos gesz ég re törő nagyságát, hogv a megismerés után. légiéi inekenvűljiiii asive es eszméje n legszentebb az.aii kötelességekkel, Kossuth Lajos oaairs mun­amak gyűjteménye a magyar neaaaetaek egyik •gnagyobb szellemi kincse. I,egv én rajta mindenki, nigy ezt a kincset elhelyezhesse saját otthonában s. es örökségül bsgyhsasa utódainak. Az. egész sagyar nemzethez szólunk, mikor kérjük a függet­enségi eszmei, Iiiveit, bogy a fűggetlenaégi eszmék i'gnagyobb Apostnlanak munkáit vegyék meg. A iiggetlenségi pán. képviselőit, a választókerületek MII. elnökén es pártsservesetünk minden tényező­Ét im! felhívjuk, hogv legyenek buzgó terjesztői vossiith Lajos összes inunkéinak, Bserkeastőségflnk­ien az. előfizetési IV rendelkezés.'l-e all lllllldetlkl­iék s kérjük olvasóinkat, bogy minél nagyobb zamban Írjak azt aiá. Fejfájás, ideges fejfájás és nátha ellen „Antidot* a legjobb gyógyszer. A szett nem kell leveliin, néhány csepp a tenyéren eldörasölvs 1 a msaaálati utasítás szerint belélegesve, azonnal negsziiiiieti a bajt. Sok ezer ember használja s nindenki osak jól mond róla. Kérdéssé ismerőseit, ingj használta-e mar az „Antidot" 1'•' amely lagyszeru hatásáén arany éremmel lett kitüntetve 1 párisi egészségügyi, londoni, berlini és brüsseli elállításokon. Kgv üveg ara: K. I 20 fii.és 35-ssör nna-zlhalja el vele fejfájását. Kapható l'apáii: karlovits Adolf gyógyasertárábaa. 13 A dr. Ricbtor-fele Liniment. Caps, •omp. (Horgony­Pain-Expellerl igazi, népszerű hú/.i­izerré lelt, mely számos esahidlmn már tobb mint 'a. i \ lila inindig készletben van, Halfajas, csip.i­ajdaloin, fejfájás, köszvény, esdz, sth.-aél a Hor­;ony-Liniment tel vald Itedörzsöiesek mindig fáj­laioi illapltii hatást idéztek elő; sőt járv ánvkórnal. iiin.'i: a kolera és háuvőkasfolváa,aa altestaek HOT­foiiv Liniment tel valii bedorzsob-se mindig igen jó­iák bizonyult. Ezen kitün '• báshuter jó eredmény­ivel alkalmaztatott bedörzsölésképpen as influeasa tilsam is és üvegekben: a MI tiller, 1 kor. 40 f. és f korona a legtöbb győgysseitarban kapható; de leva'sarlas alkalmával tessék határozottan: Kiehtér­éle Ilorgonv - Lim 1 Heutet 1 iloigoiiy l'aui-Kxpellert térni, valamiét a .Horgony védjegyre éa a Kiehter •égjegvzésre tigvélni és esak < .redeti iivegei elfogadni. A felső legzóutak kumiiusai e- kö­nigcs ellen a .Siiolin-Wochi - Segít 'rartallilazza 1 rég bevall ci set-szelek összes gyógy hatásait. S'ein izgal és nem umlegt art al 11111. Amellett oly óizü. hogv hónapokon át is szívesen használják, íviii'v tárakban katiható.

Next

/
Thumbnails
Contents