Pápai Lapok. 32. évfolyam, 1905

1905-03-05

ni'k nyilváníttatott-, mig a aiélkergetőt kép­viselte a fonti jogászgyerek, aki még csak must szurkol s halálos félelmek között várja a teimi­ims kitűzését az első alapvizsgára, amint Bit Bél* ur miili'ija. No de aaért tánc oltunk s.ikat és mindenki' nek olyan jókedve volt. hogy az Brag QrifF omk ugy remegett az örömtől. Mát még mikor a szünet alatt az étteremben Béli ur ellnizatta az én nótámat, akkor mag én remegtem az Örömtől, mert nekem még soha som húztak el a nótámat. Aztán reggel tele hazamentünk s amikor lefeküdtem olyan, de olyan boldognak éreztem magam, bogi ast ki mm mondhatom, kivált, hogy egész hazáig Hé la ur a karján vezeteti és a mama sem szolt ellene. Almomban is mindig Béla úrral karöltve sétáltam. Most már várom a második hált >> addig is üdvözlöm a kedves szerkeszt őségét. Ilma. I. I. Kérem ne felejtsék el a vaaércikkben megírni, hogy minél több hált rendezzenek a böjtben is. mert maguktól nagyon sok függ és eii meg igen sokat szeretnék még táncolni. VEGYES HIREL Személyi hirek. Báró Bánffy Deaső, városunk uns. képviselője vasárnap ií órakor városunkba érkezett A vasútállomáson Lampei th Lajos h. polgármesterésHajnóczky Béla fogadták. Il.ii.tt'v báré a polgármester tüurteletére rendezett banketten részt, vett éa az éjjeli 1 árai vonattal visszautazott Budapestre. — Koller Sándor alis­pán, dr. Vodltay Szilárd megyei főorvos, dr.I Véghely Kálmán főjegyző, dr. Horváth Lajos nieg\ ei aljegyző és Kövess Andor árv asséki jegj 80 vasárnap Pápán időztek és résst vettek a pol­gármester bankettjeit, másnap pedig Veszprémbe hazautaztak. Báró Banlly Dezsőt, városunk gyűlési képviselőjét, a király a politikai válság ügyében, ma délben, magánkihallgatáson fogadja. Március 15-iki emlékünnepek. A pápai ev. ref. főiskolai ifjúsági képsötársttlst a főiskolai ének- és zenekar közreműködésével március ló-én esti 6 és fél órakor a városi szinhásban az ItMH március lóriké ö7-ik évfor­dulója alkalmából emlékünnepélyt rendes. Hely­árak: Nagy-páholy !i kor., kis-páholy 7 kor., erkélyszék 2 kor., földszinti ülőhelyek 1 kor. Iii» Iii. A karzati és földszinti állóhelyek a tanuló-itjnság számára vannak fenntartva. A szinházi ünnepély után a „< irilt--*,zállöl>an tánc­mulatság less, amelyen való megjelenésre a meghivó és a színházi jegy jogosít. Azon esalá­dok tássére. kiknek meghívójuk van. de tsinhási jegyet nem kaphattak, a táncmulatságra szol., i -aláójegv i' korona. A táncterem karzatán egy Iii hely ára 1 kor. — A honvéd-szobornál il. c. 11 órakor tartandó ünnepély műsora: 1. Bimnuss, Énekli a főiskolai ifjúság, 2. A isabadság diadal­Ünnepén. Ina: Csomess Deaső. Szavalja: ülé Sándor II.áves papnövendék. 3. ünnepi besséd. Tartja: Végh Jánoa főiskolai saénior. I. .Talpra magyar". Szavalja: Farkas Desső II. é< pap­növendék. 5. Szózat. Énekli a főiskolai ifjúság. A színházi ünnepély műsora : 1. Késeietek Kikel Ferenc Bánk bán c. operájából Zenekarra alkalmazta Báty Zoltán. Előadja a fftiik stmnkar, Gáty Zoltán V'eSetése alatt. 2, Nemzeti daL Irta Petőfi Sándor. Szavalja Végh .láno- |\. éve., papnöv.. az ifjúsági képaőtársnlat ifjúsági ebtöke, :i. Dalok a isomorn időkbŐL Férfi-karra alkal­mazta Gát] Zoltán. Előadja a loisk. énekkar Gáty Zoltán vezetés.- alatt. Az Fmigrans. Szituiul ;; felvonásban. Irta: Kemeohej Jenő, A daralihan előforduló táncot lejti ; Zuna Romika. A női sserepekben kösemükődnek : Kit Ilonka, Kolhenhayer Jolán, Kövi Angela es /ima Etóssika. — Polgármesterünk ünneplese. Mái rág nem láttunk annyira népes társas vacsorát, mint Mészáros Karoly polgármesterünk tiszte­letére Ultllt hÓ iMi-áll este rendezett hallkettell volt. azon alkalomból, hogy városunk polgár­mesterét legfelsőbb helyről a Ferenc Jóssef rend lovagkeiv-ztjével kitüntettek. Kijött a társaivá­sorára mindenki, a ki esak tehette, hogy lerója I derék polgármester kiváló és kedves ssemélyt­<ége iráni érzett tiszteletének és sseretétének ufóját, Megjött ,-z alkalomra báró BánffyDesső latosunk országos képviselője és Koller Sándor vármegyénk alispánja is több megyei tisztviselő ársasagáhan. De ott volt a helybeli honvéd liti­nmr tisztikar is Gulyás Miklós isáxadossal az •len. Szóval a „Griff" szálló nagyterme ISUÍO­lá^ig megtelt éa a felállított, külön asztalok mel­lett sem leintett mindenkit elhoh ezni. ugy hogy i társaságnak 10 50 tagja ssár » fÖldssinti itterémbe jutott. Majd 809-an rettek résst a racsoráu. Az asztalion, kősépen a polgármester Alt. tol.- jobbra Bánffy báró, Sült Jóssef kir. .anácsos, Gulyás ssásados, dr. Véghely Kálmán negyei főjegyző, Jákói Gésa, a Ferenc Jóssef rend lovagja, urad. jószágigazgató, Kis Józset »speres és Fethö kfenyhért, — halra Koller al­apén, Mikovinyi Ödön táblabíró, Kriszt .Jenő ilebáuos, Bartlialos István, dr. Antal Gésa, dr. Kende Ádám és Csizmadia Lajos foglaltak helyet. szemközt pedig dr. Vadnay Sttilárd megyei fő­írvos, Faragó Karolj ssásados, Mura Fülöp irg. rendi perjel és Hajnóczky Béla ültek. -V hármas tsstalsor kősépső asárnyának az osstaltőhős il­esztett réssét a huszár tisztikar toglalta el. Vaszary lí. ia éa l'antz Alajos századosokkal a :'.|so helyeken. Az eis.. felköszöntőt Koller al­spán mondta a varmegye nevében a polgár­nesterre, kiben valódi mintaképét éltette a i.utika emberének. Dr, Antal Gésa a város pol­gársága nevében üdvözölte a polgármesteri és magvas toásztjábau pompásan méltatta a polgár­nesternek elévülhetetlen nagy érdemeit. Ezután i polgármester állt lel szólásra é- meghatottan mondott kössönetet az ünnepeltetésért és a vá­ros saép haladása miatt neki tulajdonított ér­iemeket a város képviselőtestületére hárította ra. innak minden egyes tagjára és a város «>sz utes lakosságára emelvén poharát. — Majd Sült Jóssef kir tanácsosnak érdekes, politikai oasztja következett, melybeu a város orss. kap­ri se lőjél : Bánffy bárót kössőntötte lel. azt ki­bánván, hogv képviselőnk necsak védelmssöje legyen a nemset jogainak és ssabsdságának, lanem tényezője i- azok érvényesülésének. Báró Bánffy Dezső nyomban válaszolt i felköszöntőre kijelentvén, hogy a felköszönt öhen hangoztatott óhaj beteljesedése! ő is ssivből kívánja. Mint vándormadár jött Pápára, hol a választó kösön­•ég bizalmából a város mandátumát elnyerte. Élteti a városunk derék polgárságát, Felkössöntöt mondtak még: dr. Kende Ádám a vármegyére, általában a vidéki vendegekre, dr. Véghely Kai­mán Pápa városára, Fürst Sándor a honved* Intszár ti-ztikarra. Gulyás Miklóa százados hosz­szahii magyaros samatu toasstban felelt • felkösáöntöre, elteive a polgármestert a hivata­losan távol leVŐ ezredparancsnok és osztálv­paranosnok neveién is: majd gyújtó hatású bessédben, mely nagy ovációt keltett, a polgár­ság éa katonaság közötti jó egyetértésre ürített poharat. Hajnóczky Béla a polgármesternek nejét éa Láng Mihálj B polgármestert köszön­tötte fid ékes isevakban. Toasstirostak még; Tengler nv. vasúti tiszt, ki a polgármestert. Kemény Béla, aki a varos polgárai közötti békés es jó egyetértést és Rapoch Vilmos, aki a pápai sajtót éltette. Kjtél felé következett .1 csak az asstta!bontás, mikor i- Bánffy báró OrsS. képviselő városunkból elutazott. A társa­ságnak egy réssé még ott maradt a Griffben as a többiek más kávéhási helyiségeket kerestek l'l. hol a hajnali ólakig tovább tartott a polgármesternek ünneplése jó néne és vig doharazás mellett. — ('(hajtjuk, hogy a bankettoD • Ihangzoti sok jókiváual mind beteljesedjen. — Március. Meg benne vagyunk a télben, még bófelkők iságuldnak az égboltozaton, ijesstgetve az embereket a sord időjárással. 1».- a felhőfosslányok mögül a nap már ki-kisüt éa meleg sugaraira a terméssel ébredesni kesd. Tavasa előhírnöke, saép március hónap, eljöve­teled emberek szivének öröme. Az újra éledő terméssel nemcsak ták. füvek, virágokba önt llj életet, ds ilZ eluherek lelketlen is uj relllé­nyeket kelt föl. Mintha benne volna a tavaszi első napsugárban az emberi élet egéas boldog­sása, olyan rajongással üdvözlik az emberek a tavasznak első lehelletét. Ilyenkor szállja meg az ihlet a poétákat is. akik többé és kevésbbé sikerült jó- és rossz versekben dicsőitik az enyhe tavaszi szellőt, a rügyet, virágot fskssstó márciust. Persse a tüszkölő emberek, akik között vannak hizoiivára poéták is. viszont csöppet som sengnek dioshímnussokal annak az enyhe szellőnek, amelynek, szint.- ugy mondhatnók — rögeszméjévé v alt az influenzát is magával hozni. De hát emberi sors, hogy az örömet csak egy­magán ki'lveZIli nem lehet. Uj magyar gróf. -V királ) kis-jókai Takács Jóssef bonvédhussár saásadosnak, József­Agost főherceg gyermekei nevelőjének éa test­vérének Takács [stván <•». és kir. httssárfőbad­nagynak 1 magyar grófi méltóságot díjmentesen adományozta és megengedte, hogy nevesettek előnevüket éa családnevüket a férfiágon kihalt köpősdi gróf Tolvay család előnevével es család­nevével egyesítve viselhessék és utóhh nevezett grófi család címerét is használhassák. — Takái a Jóssef százados regebben bonvédhussár esre­dünkin I. Pápán szolgált és a legutóbbi időkig az ezred kötelékéin- tartozott. Az uj magyar grófnak eme legfelsőbb kitüntetéséhes a legőszin­tébben gratulálunk. Esküvő. Berta Kálmán gyógyszerész i. hő 2-án tartotta esküvőjét városunkban özv. Kokasné születeti Tóth Jolán urasssonyuyal, Az uj pár esküvő után elutazott. A tanítóképzőből. Amberg -l zsef tanitóképső-intéseti tanár, külföldi tanulmány­útjáról, melyet a lipcsei egyetemen töltött, a héten hazaérkezett és tanszékét ismét elfoglalta. Varmegyei közgyűlés. Mint halljuk, vármegyénk törvényhatósági btsottságs folyó hó 19-án rendkívüli közgyűlést tart, melynek tárgya less dr. Óvári Ferenc bis. tagnak a decemberi közgyűlésen tett interpellációja. A birosag köréből. Füredy Gyula, kir. járáshirosági aljegyző a mult héten Buda­pesten sikerrel letette a bírói vizsgát, amihez őszintén gratulálunk. Himmel Káról} tkvi átalakító díjnok a helybeli járásbíróságtól áthe­lyeztetett a nvitrai törvényssékhes. Halálozás. M 1> részi fogad .k váfos-Zefte a gvaszhirt. hogy Süttö Karoly nyűg. takarékpénstári pénstántok, élete NO-ik, házasságának .'lö-ik évében, folyó hó 2-án deli II' órakor, végelgyengüléa kővetkestében meg­halt. A megboldogult, aki a Pápai Takarékpénz­tárnak 11' évig olv buzgó és páratlan tisztvise­lője VOlt, hogV eZell llossZU időn keresztül egyetlenegy hivatalos órát sem mulasztott, általános becsülésnek és tiszteletnek örvendett az ég.--/, városban. Eaen kössseretet temetésén is megnyilatkozott, mert az valóhan imposáns réssvét mellett ment végbe tegnap d. ii. 4 i'.ra­kor. A oaaládon kivid i takarékpénztár is adott ki külön gyászjelentést viilt derék pénstárnoká­nak elhunytáról, Oivegye és lia: Süttö Kaiman, takarékpénztári tiszt gyászolják az slköltöSÖttet, aki alig két hónapja, hogy nyugalomba vonult és immár a mulandóságé, Saolgáljon vigaszul a lyáaaoló családnak a megnyilvánult kösréssvét, lllelyliez csatoljuk ami őszinte részvet j.leti­tésünket is. Köszönetuyilviinitits. Gróf Dcgcnjcld Sándor ur erdőssádsi nagybirtokos a fŐidmivee­iskolai tanuló ifjúság segélyegylete javán 10 konmat volt kegyes sdományosni, — A nemes szivü adakozásért ez uton is köszönetet mottd a földmivesiskola igazgat.'.sága és tanuló itjusaga.

Next

/
Thumbnails
Contents