Pápai Lapok. 32. évfolyam, 1905
1905-12-17
Megjelenik mind e II VHS II r u a p Szerkesztőség: .lékai-nti-a 1!l. szám. Kiadóhivatal: Gotdber* <i>iilu piipiiketcKke.lése. ló; té iliriletésckct eify.-zséj- szerint felvesz a kiailóliivntal Városi tanácsunk és képviselőtestületünk viszonya az utcarendezéshez. I Hamm k"zliinénv.i II. Hogy mennyire ipiz amil mondottam, bebizonyítom több példával. A Fő-utcán a GrafT-féle kávéház minkét fronton sok utcaterel épített be, aiéo- pedig ingyért, a Széchenyi-téren i Kluge festő-féle ház, melyet ugyanízi ni műépítész épített, mint a Grafl távéházat, szinte sokat foglalt az utcatérből és előre toll Barkót képez: a elenleg dr. Antal Géza-féle ház szinte iok utcateret foglalt el; ép igy az aj collógium Jókai-utcabeli frontja. A Bartalos-féle ház jóval kifelé áll és mii -zóljunk a Klára-féle házról, mely dacára togy uj és esiiius. elcsúfítja az utcát, inert annyira ki lett tolva. Az irgalma-ok bérháza, dacára annak, bogy csak lehány óv előtt épült, ön cmrel kijebl ill. mint ahogy engedélyezve lett. A Kossuth-utcábau a Koczka-féle ház izinte t'no-lali utcaterel és az Ötvös-utca lejáratát annyira megszükitette, bogy cocsi csak igen nehezen járhat be rajta. Az Ötvös-utcában a közle sarkún levd 3chlesinger-féle ház, mely ezelőtt •> év\f\ leégett, szinte kijebb épült, még ledig indokolatlanul, mint a mellette evő házak. Az Uj-utcában a polgárnester által lakott ház szinte nagyon TÁRCA. jfosszú időre . . . Jfosszú időre, tán örökre Szólt a mi búcsúnk. Szétvált, nem is fog találkozrji Soha'sem utunk. Csillagod téged, az a fényes ]Ú'essze föl vezet. Xol nincs otthon az élet gondja. Ott van a helyed. J/ekem más sorsot szánt az élet: JJz én útam sötét. Virága siqcs már. letarolva Jtfint öszszef a rét. — gondolsz-e néha vissza arra j(i itt magába' jár, S reményi veszitve. megcsalaiva Szebb jövőt se vár?! Frászt _UjZ». Felelős szerkeszti", : KÖRMENDY BÉLA. A kiugró sarkot képez. A PetŐfi-utoábai a <léli soron van egy keskeny 3 ablak széles kis ház. mely a stl-as évekbei oly görbén é|iült. hogy érdemes volni azt kiállításba küldeni, fényea bizonyít ványául az akkori városi tanács nem törődömségének. Valamivel lejebb, d< az északi soron, a közlétől a második Kohn cipész-féle ház. mely esak néhánj eV előtt iljliől épült, esak az tlteai fala' hagyta meg és ugyanezen vonalban engedték meg neki a ház megtoldását annak dacára, hogy jóval kijebb áll szomszédainál, és szinte kiugró sarkot képez. A Szent-László-utcában szintéi utcateret engedtek át a ~n-es évekbei stein Mórnak, dr. Steiner házával szem közt. mely ház nagyon kiugrik, és ezei különben is szűk utcát még jobbat szükití. A Korvin-utcában a Bettelheimféle ház, mely esak a legújabb időben épült, az nteai falnak egy kis részét hagyta meg, hogy ne kelljen neki a/ utcavonalba Kein "ni és a tanács azt nyugodtan tűrte, sőt engedélyezte. Valamivel lejeid) .\ Kristóf-utca sarkán leví ház, mely szinie néhány évvel ezelőtl épült, szintén kiugrik. A Víz-utca és Í Kristói-utca sarkán most épült háa szinte rossz vonalban épült és kiugrást képez. A Bástya keleti során a Korvinutca sarkától északra a 3-ik ház, raelj esak az utolsó években épült, annyin kiáll és oly görbe vonalat képez, hogj 2^/£ c z aiisz c I^. — A ..V á p a i I. a I» 0 k" *• r e ,1 e 1 i t á r fl :i j a. — [rti Dyn Dyrt. Az elsőtroubsdouromal Odikének hívták. 5 éves tóvárosi gavallér volt és tia a velünk tgj liaziian lakó Szelienyi tó had nagynak. Reggelenként ö ébfeeitett tel hangos ének* szóval. A Csiesniié eléggé ismeretes melódiáján dalolta: _A néninek fan egy lánya, Nyolc óráig van azágyha: tüznska. galambon Keljél föl mar. ha mondom!" 1 Láthatólag a vi-rstan szabályaival nem sokat törődött, hanem a sáros, piszkos cipőivel felmászott hozzám a patyolat ágyneműre mindennap. a Lgyanezzel a kis tilt val követtük el az alábbi csínyt, Az édesapjának naponta slioglaltságs voh a honvédelmi minis/.téiniinhaii. Tiz érakor rendesen hazajött ozsonnázni. Kgv Ízben éppen étkezéshez ült. mikor egy ismerőse baszol! az ablakon. <'da ment hozzá. KI ".tiz. lések és liinli.tési dijak n lap ki.ulóliivatnlálioz kiililemlnk. ap ára: e^rész évre l'J kor., félévre li k.. aegyedátm ; I k Kaves szám ára 90 fillér. szinte látványosság. A Bástya <léli végétől a Korona-utcába vezető névtelen utcában ezelőtt 2 évvel - ház égett el. mely ismét léi lett építve, <le, az utcarendezés w.vly karára. Izlelőül é-s bizonyításul elég lesz ennyi, de ezt szaporítani lehetne még akárhány példával, ha a többi nteákat is végig járnánk. Ugy hiszem túlságos elegendően bebizonyítottam, hogy városunkban az utolsó évtizedekben a házak építése körül a le&nairvobb tiembánomság uralkodott, mert mindig csakis a magán érdekek tolultak előtérbe, míg la város érdekeit teljesen ügyeimen kívül hagyták. Nem lehet tagadni, hogy az utolsó években történt több uj építkezés is. mely az utcasornak engedett át teret, mi által az utca valamivel szélesebb lett: de ilyen céltudatos építkezés kevés történi és a már felsorolt építkezések 'mellett, csaknem elenyésző. Az eddigiekből már wláaos, mi az oka annak, hogy Pápán az építtetők Inem akarnak telkükből akárcsak csekély feszt is átengedni az olyannyira szükséges szűk Utcák szélesliitéséle. Száinijtanak arra és helyesen számítanak, hogy az esetben, ha ok határozottan vonakodnak telkükből egy reszt áten* Igedni, akkor elérik céljukat, mert a itanács megfogja nekik engedni szépítést az eddigi vonalban. Dr. i_ovy Lászio. Beszélgettek vagy 10 peréig. Kzt a kis időt mi arra használtuk tel. hogy megkóstoltuk a párolgó toimás virsliket. — Most te haraphatsz egyet. — No. most te. Te is haraptál ekkorát . . . — Eddig haraphatsz . . . Ks élve egymás engedelmével, addig haraptunk, amig esak láttunk egy falatot. — No. most igyál sört. — Te is. — Már elég . . . én jövök! — Siess johban . . . Elfogyasztottak a sört is. Az üres üvegről egymásra tekintettünk, majd a hozzánk háttal álló főhadnagyra és éreztük, hogy elég van a rovásunkon. Egyenesen a nagy cserépkályha mögé mentünk. Meg jól el sem bujtunk, mikor meiiydörögve kezdett ter«-mtettézni a kárvallott. II.ói,in he a cseléd. Rohan a néni. Anniinak. bámulnak mindnyájan. A virsli eltűnését hajlandók voltak cirmosnak tulajdonítani, de már a söré és tormáé rejtelm bfa volt. Ezalatt pedig kifogytak az időből, A há-