Pápai Lapok. 32. évfolyam, 1905
1905-01-19
Megjelenik minden vasárnap és csütörtökön Szerkesztőség I 1. r J.'iT. sziiui. Kiadóhivatal: UoMbttg li.vula paptTktiraeltadOatl. M-t* Telefon-Mim : 41. Hegedűs Lóránt programmbes2éde. Nem legendákat írunk, Nem szépitüuk semmit s nein akarunk belemagyarázni Hegedűs Loránl dr.-nak beszédébe olyasmiket, amil fl el sem mondott. De li;it erre Hegedűs LnrtriWk gaffír sége nincs is. Programmheszéde nemcsak szónoki remek volt, de lelkének igaz megnyilatkozása is. Minden szavából kiéreztűk, hogy a becsületes őszinteség szólott hozzánk. Kiéreztűk minden szavából a magyar (aj iránti szeretetének olthatatlan lángját, a magyar nemzeti politikáért való lelkesedését. Pro grammja, a munka programroja. S azért támogatja a mai kormányt, mert meg vau győződve, hogy az csak a/ ország jóvoltán akar dolgozni és szakadatlanul. A programmbeszéd nem tért ki semmi kérdésnek és világos képét adta mindannak, amivel az országot súlyos állapotából kiragadni lehetne erős, szorgalmas munkával. Fejtegetései gyakran találkoztak általános helyesléssel, pedig ellenzéki választók is voltak jelen szép számmal. Különösen nagy figyelemmel hallgatták az önálló vámterületről, az mszáogazdasági fejlődésének alap-feltételeiről, az adóreformról szóló fejtegetéseit, melyek mind arról tettek bizonyságot, hogy ezeket a kért lésekel mind komoly tanulmányává tette. A szép és költői lendülettel befejezett beszédet gyakran szakította reibe a tetszés és éljenzés és az rendkívül nagy hatással voll a jelenvoltakra, akik zsúfolásig megtöltötték a „Griff" tágas nagytermét Tudósításunkat különben a program mbeszéd lefolyásáról itt adjuk. (Megnyitás.) Vasárnap d. 11. I ''iára voll kitűzve dr. Hegedűs I, uránt, a pápai szabadelviipart k.'-p\ iselőjelöltje progratnmbesaédéttek magtár* t.isa s már ,'{ órak"f tel.- Volt a „Griff" t.-rtne a választó polgárokkal, ahová az bánságot tv.i sem engedtek. Négy óra tele már mozogni sem lehetett, annyian voltak. Pontban 4 órakor Sült József, a szabadeh iipárt elnöke néhány «zol.an jelezte az Owe jövetel rélját s felkérte Smiry Lajos, Koréin Jóaaef át Mayersberg Salamon póttagokat, hogy küldöttségileg bivják Illeg Hege.Iiis képviseloj. llöltet pf> igranillll 'eszedének megtartására. ROvid idö íntilva ineg is jelent dr. Hegedűs Lóránt a teremheti, a küldöttségtől kísérve. Lelkes és hosszas éljen/ess,•! tugadták. amely ineg-megujult mikor a szónoki emelvényre túllépett. Dr. Hegedűs L'.rátit többszörös meghajlással, láthatólag meghatottál köszönte meg az <-vá.ié.t. Az éljenzaj le.sillapultival Sült Jóaaef pártelnök saép szavakban üdvözölte dr. Hegedűst és felkérte programmbeazédének megtartására, mire a kővetkező beszédet mondotta e| Hegedűs (A prograintnbeszed) Igen tisztelt uraim, polgártársaim ! Vernas, saép alkotmányos küzdelemben vagyunk, melyből a hazára csak ugy derülhet haszon, ha egymás meggyőződését szabad polgárokhoz méltóan tiszteljük, a személyes tekinteteket félredobjuk ós őszintén megmondjuk azt. ami a szivünkön van. K/.t teszem egyszerű szavakkal, de igaz és rendíthetetlen meggyőződéssel én is. tisztelt polgártársaim s ehhez kérem szíves figyelmüket ! Alkotmányos kötelességemnek tettem készséggel eleget néhány hónappal ezelőtt, midőn •• helyen tiszteli polgártársain] előtt beszámoltam. Az igazat megvallva ezt nem hallgathatom el - akkor azt hittem, hogy a közelebbi választásukra a gazdasági kérdéseket fogjuk megbeszélni, megvitatjuk együttesen azt. hogy mit tehetünk Magyarország gazdasági fölszabadítására. Hiszen mindnyájunknak megfeszített érövei kell azon dolgoznunk, hogy kimenekülhessünk ebből a szegénységből, hol túlságos adóteher hyomjá a legszegényebb gazdát, az iparosság egyrésae vándorbotot vesz kezébe i ,i kereskedőt még mindig félreismerik, söi lenézik. Ezen kell, ezen akarunk segíteni. Kz a közös szent eél lelkesítsen tiiinket. Ennek vitassuk meg módjait. Azt reméltem, hogy ezeket a baaznunkbavágó nagy kérdéseket fogják előbbre vinni a választások. Ks ehelyett, mióta a különféle elvű ellenzék, mely az előbb egymás ••lveit. személyeit tiporta, összeölelkezett: azóta azt olvas .in HZ egyik nagy hangit lapban, hogy ki tog ma olyan kicsinységgel törődni, hogy a közös vagy önálló vámterület elvei elválasztják-e az ellenzéket. Hat ••/. kicsinység volt J azoknak a jó túráknak? Jó hogy megtudtuk.| JÓ hogv tisztába jöttünk avval, hogy minden I jelszó csak arra való, hogy a választásoknál j fölhasználhassák, minden nagy eszménk csak arra való. hogy népszerűtlen politikusok népszerűségi ködment varrhassanak belőle s mikor i komoly megvitatásra kerülünk, akkor a legmentebb eszmékből is .kicsinység- lesz. De rám nézve i mindazokra nézve, kik komoly munkával akarják szolgálni a hazát, komoly a dolog. A lni jelenlegi gazda-ági illapotmikkal semmi gondolkodó ember Biegalégedve nem Iahet. Látjuk a s,«k nyomorgázt, latjuk a kedvetlenséget, de mindezek tölött mir bennünket — valljuk be őszintén — az. hogy a nvttg.it i nagy államokkal szemben napról-napra jobban elmaradunk. Azt gondolom ehát. hogv ne választási jelszavakat keressünk, tmelyek ngv változnak némelyeknél, mint a szélkakas forgása, hanem keressük meg jobb lövőnknek igazi alapjait. Keressük és csináljuk s meg. 1 »e tatán csináljuk meg azt igazi tunikával, a nemzeti akaratnak igazi megnyilatkozásával, in- padig uj. ujabb meg legújabb )ártok alakításával. Ks csodálatos dolog az. hogy mikor a nagy iz.'.noki előadások elputlógtak. mikor az ellentéki szereplők lelépnek a színpadról, akkor a „Mzdasági kérdések nagy részére nézve — pedig elektől tiigg nemzetünk élete sokkal jobban megértjük egymást, mintsem a közönség hitte volna. Mindnyájan elismerik azt velem együtt, hogv /c kell raknunk önálló gazdasági fejlődésünknek alapjait. Mindnyájan belátják azt. hogy egyszerre luáréj-holnnpru. nem lehet radikális változásokat keresztülvinni, meri aki ereit széttépi, .1/ ehl'lV.ik. A legtöbbel eg V et él t Üli k l.an. hogv mintán Ausztriával l'.MI'.t-ig kötésben vagyunk, mintán mos' már a szerződést Olaszországgal megkötöttük a Kémet országgal meglógjuk a napokban kötni: ennélfogva az ezek által nyújtott éveket használjuk töl .ura. bog} min.b-n akadályt elhárítsunk és gazdasági eleiünknek jobb jövőjét biztosítsuk. Tehát igeuis nzt vallom, hogy ezekét az éveket ngv kell felhasználni, hogv azok alatt elkészüljünk minden eshetőségre és ezek között az önálló vámterület (setén is. l'e ezekre az eshetőségekre, melyeket az idö rejteget titkos méhében, azután igazán készüljünk e|, igazi fegyverekkel induljunk csatába, ne pedig üres szavakkal, méhek csak annak jók, akik mondjak, m-m pe 1 lg azoknak, akik meghallgatják. Nézzünk bátran szemébe a dolognak és vessük föl a kérdési : mi legyen a mi n.'tt kánk. mire kérjük a választópolgáraág iZHÍinat. Mik az elöföltételei ami jobb gazdasági jövőnknek? Először is lógjuk meg erőteljesen akérdés gazdasági oldalát. Figyelmesen elolvastam az „Cj-part- pr..grammját, de nem találtam ineg benne az ipartörvény revízióját és a /egyházi nunka versenyének megszüntetését, fgylátazik, iogy a programm a válaastáeok miatt, túlságos gyorsan készült s éppen az iparosok sérelmei Maradtak ki belőle. Amire aaonban legfőbb súlyt élvezek az az eszme, amelyet Sszsael megpendítettem BZen a helyen s amely azóta alakot s kezd öltottí. Kz az az eszme, hogy Magvarírszág jövendő boldogulása elöl az akadályokat. •s.ik ugy háríthatjuk el. ha a kizgaadák és eis bérlők érdekében nagy toldparcell ázást kell irazágsaerte megindítanunk. E gondolaton erdejében csináltam propagandát: Budapesten a nigy pénzügyi köröket sikerüli megnyerni ez •színének s Pápán is köael jövőben belekezdietünk egy parcellázásba. Azt hirdetem, hogy •1 loll távoli tanunk a parcellázás jogi és pénzigyi akadályait. Azt hirdetem, hogyha sikerül ervem, ha sikerül Magyarországon ezer és ezer lisbérlőből kisgazdát csinálni, saer éa ezer ki«mzdál nagyobb bőrtokhoz juttatni: akkor jobb övünknek legbiztosabb alapjait raktuk le s aktor bizonyára többel tettem, mint hogyhanj meg ij jelszavakat kaptam volna tel a magam erdeiében s azokat ugy változtattam ahogy a pillulatnvi politikai időjárás kívánja. Tisztelt polgártársaim ! Második előfeltétele Binden haladásunknak az. hogy szabadkezünk legyen örökre lekötve. Kzt értem én köa> ogi biztosíték alatt. Világosan megmondom tehát, iogv énreátn Dem szavazhatnak olyanok, akik azt dvánják, hogy mindörökre bennmara Íjunk a kötős vámterületben. Sőt ki kell jelentenem a// is, hogy ia akadna kormány, amelyik akármiféle klauzulaál ilyen lekötésbe beleluelilie bizonytalan időre. ízt. a kormányt nem támogatnám Míétt mondom