Pápai Lapok. 32. évfolyam, 1905
1905-04-16
(Női kórhoz ügye.) Polgármestert megbíztak, hogy tegyen lépésekot az iránt, hogy ezen ügy a vármegye májusi közgyűlésében tárgyaltaeaék. A városi tanácsot pedig utasították folyó évi június hó 15-ig való jelentéstételre, (Szőlőbirtokosok kérelme.) Kovács SAndor, \'ágó Láaaló és Lamperth Ferenc a kérelem mellett foglalnak álláspontot, míg Antal Géza dr. indítványára a közgyüléi akként határozott, hogy folyamodókat borfogyasztási adójuk elengedése és a szőlőknek k<">üs,-i pótadó aló] leendő feünentéae iránt beadott kérelmükkel elutasítja, mari az előbbi oimenelég nagy kedvezményt élveznek a szőlőbirtokosok; ellenben felír a varos a pénzügyminiszterhez, hogy n togyaaztáai adókat ruházza át • városukra ellenszolgáltatás nélkttl és a szőlőknek állami adóját engedje el. mert azok- a szőlöbetegségek elleni védekezés költséges volta miatt, jövedelmet éppet) nem hajtanak. (Alagcsővezés, líottka Jenő ós társai a KOTi'iii-titrábau alagegövezést kérnek, hogy pincéik a talajvíztől megszabadjtassanak. Az állandó választmány t fő alagcsatorna kiépítését csak az esetre javasolja, ha a háztulajdonosok \ is.-lik a költségek - --dat. a város meg 1 ,-át. mintán ezen kérdés nem képez közérdeket. Bottka Jenő, Lippert Sándor. Gróaz Lajos dr, éa Mayersberg Salamul) szerint a költségeknek csak 1 ..-du terhelje a háztulajdonosokat : Bzenthe ügyész, dr. Holfher Kándor, Starnberger Lipót Aa dr. Antal Géza az áll. választmány javallatát fogadja el : dr, Kende Adam és Győri Gyula pedig a költségek kötelező viselése vegeit szabályrendelet alkotásat indítványozzák. A közgyűlés az áll. választmány javaslatát emelte határozattá. (Húsárak szabályozása.) Kellner Vilmos felszólalása után dr. Antal Géza indítványára elvetették az áll. választmánynak városi mészárszék felállítását ajánló javaslatát és utasították a tanácsot, hogy amennyiben azökaégét latja, próba vágás utján állapítsa meg a húsárakat. Eisen célból bizottságot alakítottak, melynek tagjaiul (elkérettek: Wittmann Ignác nagybérlő, Deutsch Dávid, Klein József, ACI Ferenc, Gici Gábor, a városi főorvos, főszámvevő és állatorvos. Építkezési ügyi k. Veisz József Csatorna-utcai, Hokhold Férem Kis-uteai. Bauer Henrik Bástya-utcai éaWeltnei Manó Koasuth-utcai építkezéseihez a tanács Által az utcaszabályozási tervtől eltérőleg adott engedélyeket a közgyűlés szankcionálta, Dr. Kőrös Endre indítványára, melyhez Barátb Károly, Besenbach Károly, dr. Kendo Ádám éa dr, Grósz Lajos is csatlakoztak, az építkezési szabályrendeletet és llteareli, lezési tervet a vArOSi tanácsnak kiadták helyesbítés és módosítás végett, A barakkaszárnya kérdése. A közgyűlés a városi mérnök által kézzitett terveknek és költségvetésnek a hadbiatosság* gal leendő közlését rendelte el. mielőtt a terv kiviteléhez fogna a város. Eszel a közgyűlés este tél hét orakoi befejezést nyert. A királylátogatás költsége. Eme, több mint öt év Óta várva-várt Ossaeg Végre a héten megjött a városhoz. Vármegyénk alispánja ugyanis e hé 4-én kiutalta a Pápa várost, illető Ji M .HI koronát ason 8000 korona államsegélyből, melyet a kereskedelemügyi miniszter, az lMt'.t. évi esóthi hadgyakorlatok alkalmai"'!, útjavítási célokra, még 1890. évben megküldött a vármegyének. Az alispáni kiutaló leirat folyó hó IJ-én érkesett meg a polgármesteri hivatalba. Központi rálaattasAayl lléa volt tegnap .1. u. Lumpcrtli Lajos h. polgármester elnöklete alatt. Az ülésen az orsz. képviselő választók l'.Hlti. évre elkészített névjegy zekének 15 napi közszemléié tételét határozták el, mely idő alatt reklamálni lehet I névjegyzékbe való felvételek vagy A rNeroemwk krónikus székrekedése többnyire a . amök dús táplákozasan alapszik tehéntejjel Való adagolása által, mely kétszeres sajtanyagot tartalmaz es azonkívül a gyermek gyomrában nagy CSOttÓra olvad. A tehéntej Kittek.' gyeiinekliszttel való higitása által, vwben tözv.- az anyatejhez való"kellő arany előállittatik és m ég a gyermek gv. >mrábeta a tinóm pelyhes olvadását is előmozdítja es ez által a krónikus székrekedést megszünteti, mely a sajtanyásnak csomós olvadáaát okozta. A gyerm.'kek, kik ennek előtte mindig idétlenek, mellett., étvágytalanok voltak, sokai M rtiik éa testsúlyra nem gyarapodtak. Kufeke gyermeklissttel való táplálkozás által sokkal nyugodtabbak lesznek, megjön az egészséges almuk szabályszerűen vesznek ismét táplálékot és testsúlyoknak normába gyarapodását is megkapják. A utalgyl bizoltsai: Kraus; Józset N, i.-resk. tanácSOS, biz. tag elnöklete alatt t. li.' 14-én délután ülést tartott, melyenMicsey György isin igazgató is jelen volt. Örvendetes tudomásul laolgAli az igazgat/mák a/.on kijelentése, hogy iz október l-t.'d november •_'(l-ig tartó, i.s/.i szezonra eljea téli társulatával és zenekarával, Szombathely telyett városunkba jő. A bizottság ezután egylangulag elismerését fejezte ki a színigazgatónál i színtársulat mostani mfiködéae fölött, a miért HiCSey igazgató hálás szavakban mondott kö•zönetet és tett ig.'-ivtet arra nézve, hogv eélji izentul is esak az lesz. hogy a pápai kösönséf izinházi igényeit minél inkább kielégítse és ; pártfogást kiérdemelje. Színigazgató indokolt •Kiterjesztéseire a bizottság intézkedni fog, hogv i nézőtéren a közönség a légvonal ellen meg. rédessék, a színpadi illemhely megfelelő elhelyezést nyerjen és hogy a város ingyen világítás' adjon, mert a világítási szubvenció m-m fedez iz e címen felmerült költségeit az igazgatónak A rendőrkapitányhoz is átírnak, hogy az erkélyei második széksornak esetleges felállítását jövőn a.- tiltsa meg az igaagatónak, miután arra tiek i bíz. >ttság engedélyt adott. Ezzel az ülés véget ért Színház. A lefolyt színházi hét is szép anyag és erkölcsi sikerrel fejeződött !><• s ktt'lu* nősen nagy érdekessége voll e hétnél Beregi 1 iszkárnak, a Nemzeti Bziuht'u művészének vendégszereplése, mely ké estére terjedt. A Bzintársulal hétfői játszik utoljám, aztán szétmegy az ország minden tájéka felé. Micsey igazgat* május l-én a fővárosi Népligetben kezd meg előadásait uj társulatával. Felhasz náljuk »'zi az alkalmai és helyet, hogj ;i szintársulat összes tagjainak bucsu mondjunk és kívánjunk nekik kitartás nemes hivatásuk betöltésében és sol szerencséi szép. de rögös pályájukon Isten velük ! Az előadásokról ezekben a.íjuk ide rádáukal : (Troubadour.) Megvalljuk, hogy némi kétségek közöt mentünk szombaton este a színházba. Verd világhírű operájának rendkívüli nehéz partitúráit inin.le,i biaonynyal okot adhatott a kétségekre hogy vájjon meg tud-e birkózni a társulat a; óriási feladattali Hat megbirkózott és p.-di; váratlan és nem is remélt sikerrel. Első sorbai Káldy -Mariskát (Leonora említjük meg. aki e: estén mutatta meg hangjának iskolázottságát erősségét, nagy terjedelmét. Stakkatói és trilla becsületére valtak volna bármely nagyobb szín padon í>. Játéka is kifejező volt, Dgj latsai] a drámai szerepkörben otthonosabban érzi magát Micsey né cigánynő hangban, játékban művész színvonalon állott. Maszkja kitűnő volt. Nag Uvula (Maurico) tüneményesen lágy és szét tenorjának és Popp János gyönyört baritonjánál természetesen bőven kínálkozott az aOtaloz rem.-kelni. Valamennyien rendkívül nagy hatás i'rtek el a nehéz áriák interpretálásában Aa min len nagyobb étink sa Am ok után fölhangzott ; taps és tetszés. Csolnakossynak. Fernando, bá Rzép baritonja van, az nehezen érvényesfiit ilyet lloss/.abb lélek/etil enekelólldásbail. de lizéft tiek is volt siketé. Jakab/yJolán (Ines kicsiny hangji persze egésSen elveszett. Az énekkar is kitet magáért. A zenekar művészi játéka természete WO az operai előadásnak nívóját csak emelte A kiváló, sikerből méltán vette ki a cészé Bihart karmester, aki betanította a hatalma !Zi rkezetü operát és aki higgadtan és nyugod biztossággal vezette mivdvégig az tdoadást. I haz zsúfolva volt. (Fecskefészek és János vitéz.) Vasárnap d. ti. Fecskefészek operettet isme telték meg csaknem telt haz előtt, Ezutta Pomponettét llara-zti helyett RáthonyiStefi adta. Edénk játékával és csinosan elénekelt dalaival sok tapsot aratott. Este ismét János vitéz ment 7-szer telt házzal. Érdekessége az előadásnak az \..lt. hogy Ráthonyi Stefi adta Kukurics Jancsit nagy rfkerrel. Egyéniségéhez igen jól illett <-z a szeren. Es ha hangban nem is érte töl Micseynét, de jAtékban bizonyát*' illúziókéit.'.I.b volt éa természetesebb. (Áldozati bárány.) Végre egy javából való vígjáték volt műsoron héttőn este. Habár szerényen bohózatnak van a szinlapoii jelezve, de szerintünk a magasabb műfajú vígjátékhoz közelebb áll. A cselekmény az első Aa második fölvonásban kitűnő tempóban és telve kacagtató jelenetekkel bogozódik össze és méltán voltunk kíváncsiak a megoldásra, A izálakat egy műlovarnő bt goaza ossz.-, aki a legrosszabb időben toppan l.e egv inni.lójához, aki épp' vőlegényjelölt éa ..kivel együtt találja a leendő aiiy'.». Ennek ugy mutatják be mint Bárány tanár feleségét. Bárány szintén megérkezik a színhelyre, akit rábeszélnek, vagyis jobban mondva ráerőszakolják, hogv menjen bele a dologba .s közben megérkezik a/, igazi feleség, akit szintén beleavatnak a titokba és ezekből keletkeznek aztán az igazán inul itta!', hely z.-tek. Végre is ugy old."lik meg a dolog, hogy mindent bevallanak. Mini./, persze .sak halvány meséje a darabnak. A szereplök M. Nagy Mari. Jakabfy Jolán, Rózsahegyi Sárika, Ráthonyi Stefi, fordai Etel, Haraszti Mi.-i. Benedek Gyula, Cscmy Béla, Virágh Jenő, Gergely Lajos kitűnően játszottak, de különösen Matray Kaiman, mint Bárány tanár az áldozati I.ai.niy és Szigethy Andor, mint erdész gyakornok, amolyan hóbortos, kissé felszeg, kissé nyers gyerekember bravúrosan oldották meg feladatukat. Utóbbit nyílt asiuen hívták ki és tüntettek ki zajos tapssal, A k.-vés számn közönség egész estén pompásan mulatott. (Hét Schlesinger.) Sz.-nt Isten, hát ilyen darab tudott Imi előadást megérni i X"S igen a városligeti »zinkörben, nyári melegben, mikor az emberek a nagy hőségtől tikkadtan. o azellŐs színkörben szívesen kacagnak még a legotrombább tréfának is. Közönségünk, mely meglehetős szépen megtöltötte a színházat kedden est.-, nagyon hűvösen fogadta ezt a tákolmányt, melynek a zenéje sem volt uj. Itt-ott felhangzott ugyan kacagás egyes vicceken, de az is izórványosan és leginkább akkor, amikor Virágh Jenő énekelte a kupiéit és tv.leg mikor a Kukorii a Jancsi paródiáját produkálta az ismert furulya nótára énekelvén. A társulat .".ssz.s tagjai resztvettek a darab előadásában és méltán sajnálkoztunk rajtuk emiatt. A darab tehát nálunk lenyes,-n megbuki it t. (Ármány és szerelem. Kisértetek.) Igen érdekes estéi voltak színházunknak szerdán és csütörtökön, amikor Btregi Oszkár a Nemzeti Színház liatal művésze vendégszerepelt színpadunkon. Klóré bocsátjuk, hogy kesz j művésznek ismerjük .1 s bar lehetséges, hogj vannak egyes szerepei, melyeket talán a mi felfogásunktól elütoen alakit, mindazonáltal mostani vendégszereplésével teljesen beigazolta előttünk, hogy művés/.ete magas tokon áll. Ez elismerésünk azonban most sem dönti meg ama nézetűnket, hogy Beregi művészete nem a lyrikus szerelmes, hanem t rag i ka i jedem szerepkörben nyilvánul meg igazában. Az ármány és szerelemben Ferdinándot játSZta, Voltak egyes jelenetei, melyeket szebben és nagyobb művészettel alig (ehetett volna előadni. Így akk..r. atllí.loll l.llizát váddal illeti. h"gy a végzetes I levelet megírta, aztán letérdel és ugy akarja I belebeSZélni, remeg.., édes szavakkal, hogy DSOndja ki: nem o irta, mintha a lehetetlent még megváltoztatni lehetne; amikor az apjára rohan kivont karddal és a végjelenetben, Bánikor reázuditja az apjára a vádakat, lu.gy mivé tette fit és szerelmesét. - 1 »e mindezeknél hatalmasabb alakítást mutatott l.e a Kísértetekben, A különben is hátborzongatói darabban olyan részletességgel dolgozta ki Oszvald szerepét, hogy teljesen elfelejtkeztünk arról, mintha színházban volnánk, hanem ugy tetszett mintha az igazi 'élet eseményei folytak Volna le elotti'.nk. Megrázó éa élethű volt e darab utolsó jelenetében is. amikor a kinyitott ablakú besüt., napfény