Pápai Lapok. 32. évfolyam, 1905
1905-03-19
tárgyú operettel és pedig mindannyiszor IVI.•inclt helyárakkal, örülnénk, ha e vállalkozása sikerülne, <lc tártunk tőle, hogy ez a merész vállalkozás nálunk, színházi műnyelven szólva,aligha „beüt a . Mert, amint már mondottuk, a színházba járó közönség nem <>l,v nagy, hogy egy. és uatyanazon!darabnak 7—8-szori előadásánál, a színházai mindig megtöltse és pláne felemelt helyárak mellett, amiül különben is mindig idegenkedett a pápai közönség. Egyszer*kótszer még lehrt, hogy a mérsékelten felemell helyárak talán nem fognak numeráim, de jóakaratukig óva intjük Miosey igazgatót,saját érdekében, hogy többször ne kísértse meg a dolgot, nehogy oka legyen majd megbánni. rfs. Március 15-iki ünnepélyek. Kagy Lelkesedés mellett ünnepelte meg az ifjúság és több egyesület s kör városunkban 1848 máreius 15-ikónek emlékezetét és ez ünneplésben a közönség is mindenütt nagy számban részt vett. A hazaszeretet olhatatlan lángja isméi magasra fellobogott, tanúságot tevén arról, hogy a mai nemzedék] hiven megőrzi szivében a nagy elődök dicsőséges tetteit, hogy azokon lelkesedni tud, azokból erőt merít a jövő küzdelemre és hogy hálás is tud lenni. .\|"ilja is minden magyar és különösen a magyar iijnsáo- mindenkoron telkében a hazaszeretet nemes érzelmi lángját, hogy soha ki ne aludjék az. mint a Vesta-templom oltárán égő tüz; legyünk mindig szószólója a szabadságnak és lobogtassuk fennen azi a szent háromszínű zászlót, mely alatt a szabadság, testvériség és egyenlőség jelszavával küziiiitt a magyar honvéd a magyar Haza fölszabadításáért dicsőséges harcokban, melyeket 1848 ináivius 15-ike vezeteti be, a szó- ós gondolat szabadság kivívásával. Ezért lesz még a messze évszázadokban is emlékezetes napja a Nem volt pénzünk. Nem volt fegvverűuk. Nem volt katonánk He. Koss Lajos buzdító, harci kürtként felharsouó, kiálló szavaira a hazaszeretet megteremtette ezt mind. Sietett a legszegényebb is keservesen megkuporgatott filléreivel a haza oltárán áldozni Houvédeuik meg mintha a foldhöl nőttek volna ki, ugy sereglettek a szabadság zászlaja alá Szülő gyermekét, hitves iote-tar-.it, ara jegyesét küldte a harcba Szégyen volt az, ki innen elmatadt. tivermekck és aggastyánok is fegyvert fogtak a ez a tanulatlan ifjú hadsereg a hazaszeretet tűsétől lelkesítve, csodás hőstetteket müveit. l'edig az ellenség tengeráradatkéut tőrt reánk minden oldalról. Horvát, íác, oláh, tót, feledve, hogy velünk kózos haza gyermekei, s bécsi kamat illa által fe'uszitva, vad hordaként támadt reánk. Semmi szent, semmi kimelet nem volt előttük. Irtottak, puszMotuk euguaztelhetleii vad gyűlölettel, könyörtelenül mindent. Rősz dühükben lemészárolták még a védtelen asszonyokat, tehetetlen aggokat, ártatlan kisdedeket ia. Windisehgritz is jött a gyakorlott, nagy osztrák hadsereggel, nem a lázadóik megfékezésére, hanem leigázásuukra. Lángba borult az egész ország. Vér, puiztulás mindenfelé Névtelen félisteneinket mind ez nem rémitette el. Nem nézve az elleu azauiát, vitézül, lélekemelő, emberfeletti bátorsággal harcoltak Gyermek és agg a esaták tüzétől edzve, hőssé vált. Eke mellől, műhelyekből, tanodákból, tudonagyar nemzetnek és nemzeti, szentséges ünnepe a magyar lelkeknek nároius ídusa. * A városunkban lefolyt ünnepélyekről itt idjuk tudósításunkat. • A Leányegyesület máreius lő-ikének emléie/.etót folyó hó 12-én (hintán ünnepelte meg aját helyiségében, amely isufolásig megtelt, CÍsó sorban Nobel Henriette játszotta el Erkel .Hunyadi Lás/ió- operájának nyitányát hatás,an és lendületesen; majd Aebersold Leopoldina, i közszeretetben álló nyelvmesternő lépett a póliumta éa dr. Kőrös Endre .Kossuth Lajos* imü Ódáját szavalta el igen jelesül. A hatást tagyban emelte az, hogy a szavaló a magyar lyelvet nem rég sajátitotta <•! és már is szép tyelvérzékről tett tanúságot a nehéz költemény >etanulásával, jó kiejtésével és előadásában a iclves felfogással. Méltán kiérdemelte a tapsiban. Ezután Szekeres Monis gymii. tanár olkaott fel Petőfinérői. Választékos nyelven vá,,|ta Petőfiné teljes életét, egyúttal érintette Kiadásában Petőfiné költői működését, Petőfi tanti szerelmét, leveleit, naplójegyzeteit. A roaiuszev.is felolvasói osztatlan tetszésnyilvánításai honorálták Utána Nobel Jozefa szavalta el \irkas Imre „('inka l'antia- eituü költeményét. tőle megszokott rutinos előadassál ós a szép öltemény kiváló azinezéséveL Kzt Lukács Jenői ogballgató zongorajátéka követte, Liszt II. Ma;var Kapsódiájat adta elő. A Uebél darab m inén réazletét kitűnően érvényre juttatta, bravúros echnikája igazán ráaaolgáll a zajos tapsra, amely iti'ka végeztével felzúgott. A szép műsort Szabó 1. Zsigmond fejezte be, aki „Március idusán" imü saját alkaítni költeményét szavalta el. Ncmsak a hévvel teljes előállásnak, de a tehetséges o.tanak is egyaránt szólt a kitöm taps és tetszés. A Jókai kör március U-iki est, Ive. melyet lároius lö-iuiek emlékére rendezett, nagy és isy.es közönség jelenlétében ment végbe. A s/.é-1 én sikerült estélynek első pontja Yikár Krzsi retekzongorajátéka volt, ki Lisztnek Kunsztját játz.otta. a töle megszokott precizitással s a köönség zajos tapsokkal jutalmazta játékát. Aztán a körnek uj tagja Nagy Lajos ült a felolvasó s/.tallioz. s egy szép kis novellája bemutatásával tegtartotta, hogy ugy mondjuk, székfoglalóját, i jelen voltak nagy figyelemmel kisérték az érek, -s felolvasást s utána élénk tapssal, elismeéssel adóztak a köt uj munkás tagjának. A münr atolsó pontjául a .Vén cigány- melodráma övetkezett, melyben Vajdits Ilonka a utavalati észt adta elő s Szenté Elza a songorakiséretel zolgáltatta. Az előadóknak művészies, összhangztos és hangulatos előadása nagy hatást keltett hallgatóságban, ami egészen illett a március ö iki nagy nap emlékéhez. A közönség basaas, emelkedett hangulat 1 mii távozott az estélv nd. tely d. u. 6 órakor kezdődött, lányos könyvektől, felszentelt oltárainktól is erűitek ki honvédeink. Ma még iryakoi lat lan jonc. Holnap már edzett bajnok. Ma közember, lolnap vezér. Igv volt ez akkor. \ esatett csaták után a diadalok hosszú sora .övetkezett. Isaszeg, Vác, Nagy-Salló, Komárom a Hilda, minek loroljam fel mind a nemzeti őstettek színhelyeit. Csatát csata után nyert a magvar hadsereg, iyózelemmcl, diadallal hordozta meg a magyar zabadság háiomszinü lobogóját. Meglapult már a ad horda, bujkálva keresve odúit. Futott az llcnség, velük a vdéz osztrák is mindenütt. Icggyalázva, szét volt verve minden ellenünk a magyar szabadság napja teljes fényében feletünk ragyogott. A diadal-miímor mégis halotti álommá, a yöaslaai kiáltás kslslhnrgassá vált. Elhervadt a aagyar szabadság vérből kikelt szép virága, viosuvarta kezűnkből a fegyvert, terhével leigáott, agyonnyomott bennünket a már tehetetlen iaztrák által segítségül hivott északi koloszus. Világosnál kiesett a fegyver kezűnkből, t'ilágos egy egész nemzet szép reményeinek, zabadságának temetőjévé vált. Világosnál elvezett a haza. Mit szóljak még az utána következő szomorú ;yászidőkről. Eláll szívverésünk, megdermed a vér ereink»en ma is, ha az aradi tizenhárom vértanúra. laynau kegyetlenségeire, az uj épület áldozataira a hontalanná vált bujdosó nugyjaiiikra gondolunk. A pápai ág. hitv. cv. gyülekezet folyó hó 14-én kedden est,- 6 és t'l órakor ülte meg március lö-ikót. a gyülekezet tanácsi érmében, melv alig birta befogadni az ünneplő közönséget, melynek sorában otl láttuk Gyuráta Ferenc püspököt is. Az emlékünnepélynek műsora 12 pontból állott. Az ünnepi felolvasást BélákLajos föasolgabiró tartotta nagy hatás mellett. A hsaaSaa, saép felolvasást mai számunk táivarovatábaii hozzuk. A programm többi poncai is. melyek szavalatokból és a vegves énekkar által precízül előadott énekszámokból álltak, igen érdekesek ós sikerültek voltak. A szép ünnepélynek csak este S óra után lett vege. Az ev. ref. főiskola ifjúsága folyó hó 15-én d. e. 1| Órakor az iskola udvaráról vonult a honvédssobor elé. ahol már nagyssámu kösönség várakozott; a szemben MVŐ BŐI internátus ablakait a növendékek foglalták el. Az ifjúság először a HimnUSZt énekelte cl. majd Ölé Sándor II. c. papnövendék szavalta el Csomass Dezsőnek egy szép alkalmi költeményét, kitűnő előadásban és lelkesítőén. As ünnepi beszédet Végit dános főiskolai szenior tartotta, aki a nagy nap emlékeinek felelevenítése tit.'.u lelkes szavakban hazafiasságra buzdította az ifjúságot. Utána Farkas Dezső Q. é. papnövendék szavalta el érces hangján a „Talp.ia Magyai--t. Még a szózatot énekelték «d és megkoszorúzták a honvédemléket. A koszorú szél.-s nemzetiszínű szalagját a következő felirat díszítette: „A 4s-as honvédeknek. A pápai ev. ref. főiskola ifjúsága." Majd tömött sorokban körmenetre indult az ifjúság, bazalias dalokat énekelve. A pápai ker. munkásegyesület is méltóan ünnepelte meg a sajtószabadság kivívásának immár ö7-ik évfordulóját. Délután 1 ómkor zári sorokban vonultak az egyesület tagjai B honvédszobor elé. Itt a Himnusz eléneklése titán — amelyet a nagy számban egybegyűli közönség kalaplevéve hallgatott végig — Csapó Antal szavalt el nagy hatassál egy alkalmi '"lát. Utána Bodor Aladár lőgymn. tanár tartott lelkes ünnepi beszédet. A történelmi visszapillantás után azt fejtegette, hogy e szent nap év fordulóin mindig az elmúlt év történetét kell vizsgálni és belőle tanulságot vonni. A magyar nemzet a márciusi 12 pont értelmében döntött a lefolyt választási küzdelemben; tegyünk tehát szent fogadást, hogy a programúihoz mindig hűek maradunk. A hazafias tŰZ/.el előadott beszédet lelkes éljellZeSS, 1 és tapssal fogadtak. Majd Szóké Lajos szavalta el lendületesen ós sok érzéssel a .Talpra Magvat'"-!. A Szózat eléneklése után kossorut helyeztek a honvédszoborra, szalagján e felirattal: „A névtelen hősöknek. A pápai ker. ínunkásegyesület." A tanitóképzö-intezet ifjúsága március 10-,-n, szerdán d. ii. .*! inakor tartotta meg az emlékünnepet, az intézet tornatermében, mely ez alkalommal fenyőgirlandokkal és nemzeti drapériákkal éa lobogókkal volt gyönyörűen fölVolt oka koszorús költőnknek, midöu így énekelt s ekként szólott a gőlvalioz: ...... nincs itt kikelet. Az élet fagyva van a megdermedett." ,Csak vissza, vissza! dél szigetje vár. Ts boldogabb vagy, mint mi, jó madár. Neked két hazát adott végzeted, Nekünk esak egy volt! az is elveszett!" Azonban a mélységes gyász éjszakájából virradt fel hazánk szebb hajnala. Á dermesztő fagy eloszlott a szabadság napjának melegétől. A jégkércg leolvadt a szivekről. A vértől ázott mezők újra virágot fakasztottak. Az elhintett mag kikelt, hogy belőle vészszel, viharral ellentálló terebélyes fa nőjjön ki. Feltámadt hazánk is halottaiból s hogy nem szűnt meg örökre élni, hogy nem törölték ki teljesen as élő nemzetek sorából, hogy végre a bécsi udvar is kénytelen volt belátni, miszerint az uralkodók hatalma uem a azuronyok aokaságán, hanem a népek szeretetén uyugszik, hogy független, szabad éa I log nemzetnek: lehet csak nagy királya, ez ia a szahadságháhorunak, az ekkor lángra lobbant a — leigázáa után — hamvaiban ia tovább égő, többé ki nem aludt szabadságszeretetnek vívmánya. Így született meg, igy kelhetett csak életre a hatvanhetes alkotmány éa hogy „Él magyar, áll Huda még!" a Imgy soha ineg ne dűljön, az eaak tőlünk, hazaazeretetünktöl függ.