Pápai Lapok. 32. évfolyam, 1905

1905-03-12

Március 15-iki ünnepélyek. A iiiárriusi gzellő, ;i tavasz fakadási magával hozza az uj eszmék fakadásá ia. A történelem tanulság reá, hogy ; nagy események, amelyek egy-egy uem /et sorsát megváltoztatták, rendesen ta vaszszal történtük, amikor a termesze ébredése uj vágyakat ébreszt a Bzivbei és uj erőkel keli életre a népek lelké Len is. [gy \ii|t az 1848-ban is. A lm­radalom izzó lángtengerként csapot keresztül eo-ész Európában. Kezdődőt' Parisban, Becsbeu, Budapesten. Ks ; miért századokon át sok ezer magyal vére és könye folyt, ast az alkotmány néhány óra alatt kivívta a pesti iljnsáo­S&gy idők voltak azok, pillanatok alat évszázadokkal iQodotl meg a nemzet mintha csak abbéi a regebeli varázs italból merített volna, amely örökifjú sáv.'"' ad az embernek. A nagy idői szent emlékezetű évfordulója újból el érkezik és almi csak magyar sziv do bog, lelkesedésssol készülnek azt meg ünnepelni. Városunkban is évek óti kegyeletes szokássá vált a hazafias ér zések ünnepévé avatni március 1-Vikét Az idén is megitnnepli a pápai bazafla.' közönség a. következő sorreudben: A pápai önképző Leányegyesület ms d. u I órakor Ünnepli március lö-ét a következő mii sorral: 1. „Koaantb Lajos" írtadr. Kőr?a Endre előadja Aebersold Leona ornö. 2. Liszt „Rhap lodie hongroiae II.- zongorán előadja Lukáci Jenő. .'!. Parkas Imii' „Czinka Panna 4 * szavalj i Nobel Jozefa. I. „Petőfiné" irta és felolvaaei Szekerez Bónia gymn. tanár. ."». Kikel Perein „Nyitány* Hunyady László operából, zongorái előadja Nobel Henrika, ti. „Március idusán" irti és előadja Szabó Zsigmond papnövendék. .1 pápai ev. gyülekezeti ifjúság a nemzet újjászületés emlékünnepét folyó március bó 14-éi esti ti éa fél órakor tartja meg a gyülekezet nagyteremben, felolvasással, hangveraenynyel é: szavalatokkal egybekötve. A/ ünnepi felolvasás BeUUt Lajos főszolgabíró tartja. Az izr. iskola mát. ins 15-én, d.e.9órakoi az intézet nagytermében a márciusi nagy nap"! emlékére emlékünnepélyt rendéi, melynek mű aorát hazafias szavalatok, ének és szónoklat fogji kitölteni Az ev. ref. főiskolai ifjúság kát emlékünne­pélyt rendez tolyó hó lö-'-n. Az egyik delelőt II órakor lesz a honvédszobornál, a másik este ti éa tél órakor a városi színházban, melyet tánc mulatság kiivi-t a < iritl'-szalliilian. A részleté: programmot mind két ünnepélyről mait heti aaé mánkban már közöltük. Az államitanítóképző-intézet 15-én .1. n ;i éra kor tartja emlékünnepét, melynek müaora a követ késő: I Honfihüaég, Kózaavölgyi MárktóL Elő adja a zenekar, vezeti Major Kálmán IV. é,növ l!. Talpra magyar, Petőfitől. Szavalja Sz&liaznyi Sándor IV. é. növ. 3. Nemzeti dal, Kapj öyn Iától. Előadja az énekkar, vezeti Pusztai Sándot IV. é. növ. I. Alka.mi beszéd. TartjaDobaa Ar l>áil IV. é. növ. •">. Koaauth-nóta előadja az énei ea zenekar, vezeti .Major Kaiman IV. é. növ ti. Emlékeséé |84H-ra, irta Lampertfa Géza.Sza­valja Nagy Imi,- III. e-, növ. 7. Dalok a sza­badságharc idejéből, magánénik. Előadja Vargbi Lajos IV. é. növ., zongorán kiséri Krzvxner Jó­zsef III. é. növ. s. Csatában, Langer Viktortól Előadja az ének éaaenekar, véseti Demeter Kon rád III. i növ. '.I. Magyamk Istene, VáradvAu táltól. Szavalja Kovák í'ál IV. é. növ. itt. Dalol a •sabadaágbaro idejéből. Előadja az énekkai VetWti Pusztai Sándor IV. é. növ. li. Bákócaj induló. Előadja az ének iaaenekar, vésetiMajo Kálmán IV, é, növ. A nagyszabású emlé könne pélyt az intézet tornatermében tartják meg. A kereskedelmi alkalmazottak »zakegylel énei helyi csoportja folyó lm ls-an este s órakor > Jókai-kör hefyiaégében 1848, miit.. ió-ike emlé' kére szavalatokkal éa felolvasással agy bekötőt táncvigalmat rendes. Belépti-díj asemelyjegy ] b 30 til.. caaládjegy .'! K. A műsor a következő 1. Megnyitó. Tartja dr. Lakos Béla, 2>.Szavalat Előadja Kohn Kita. ;|. Felolvasás, Tartja Bodo Aladár. 4. Szavalat előadja Mayersberg JÓSael ö. Bezáró. 2v£-u.la,tsátg*ols.­X Honibál. A pápai izr. i gylet által rendezett -hoiiihál* tegnap este zajlott le a „Griff wálló nagytermében, még pedig fényes sikerrel. Érdekes látványosság volt a boniszövetből ké­szült liáliruhás hölgyeknek festői csoportja. A terem telisded-teli \o|t nagyszámú bálozó sö­cönaéggel é-s a tánoeatelyen a lehető legjobban mulatott és szórakozott mindenki, A s/.ép íiiii­atságról, melynek sikere a ke.Íves és buzgó hölgy j rendesőbisottaágnak, élén dr. l.ővy Lásslóné igyleti elnökkel, az érdeme, jövő számunkban I löseblieu ret'-l'alltuk. Farsangi estély a tanítóképzőben. Igazi műélvezetben volt réssé annak a asépsssmu Iis/.. - társaságnak, amely I lió 4-én este megjelent iz állami laiiilokep/.o-iiitczetnek esinosan tildis/itelt lornseaarnokáhaa, az intései tanártestülete e- ifju­•aga által i viidezet t hangversenyen Aa GgyeeSS isszi-allitott műsor aa a s/.ép daraboknak kivétel léikül prseix előadása mindvégig lekötötte a ball­;alosag tigveiinel, atm-lv elénk lapsokbali adott cifejesest tetaaéséaew úgyannyira, "ugy a derék •Kiadóknak majd uiitideii s/.a'inot meg keliett sinélclni, vagy inas uj darabokat bemutatni Különösen kiváló volt az ifjúsági zenekar és ének­karnak ascrepléae. Az 60 60 tagu zenekar. Köveskuty Jenő tenetansruak mesteri dirigálása Bellett, .1 szamn.ai vett l'es/.t a hangversenyen. •löadvau a legaaabatoeabben a ..Bagdadi Lalila" ipera nyitányát, „Hunyady László" operából a ..IlaitvinLil"-t es Mozart „Törők induló"-ját. A latalmas énekkart Sarud)" Ottó énektanár diri-1 ;álta müvés/et lel es a ina.' ismert nagv hatással I nlatta elo K reiitzertöl .A vándor vasárnapját" •s Kaldvnak .. Kurue li.irdaiat", líáadásiil több ledves magyal dalt mutattak be De igen sikerült i'olt Vargha Lajos IV. évea növeadékaek kellemes isngou előadott magánéneke „Romána" Doppler­iek „lika" o operájából , melyet Kra.xncr jóssef III. éves növendék kísért diaskrétül, zongora n \et szavalat voll még a műsoron. Az egyik Sovák Pál IV. eves növendéké, aki a „UákÖCSi ::is/.lója" liiélodraiiianak ügve- előadásával unit ki. \ Boagora kíséret nehéz munkáját Major Kaiman IV évea növendék szépen oldatta meg. Hatásos , oii a/.onbau a darabban elotordtiui két kureiiek ia, isziiarinoiiiinn kiséret mellett. A másik, v ig . zav n at szereplője Kcpessy Béla III. eves DÓ vendek ...li, aki valódi, jóízű humorral adta elő Tompának .Három a daru" oimű köl lemén vét A meg­uegiijiiió iap.soia.-ra. vagy uegysaer lépeti neg aj •oitinniia es lobb, rövid, litunoio.s darabol szavalt •1 általános tetszéa mellett. — A nagysikerű hang­.ersenv mau vacsorához int a közönség, mtív do alatt a tornatermet táncteremmé alakították it, bot is, 11 oia tele keadetél veti,- a tané, nelyből mindkét sembeli aatalaág bőven kivette i résaétj ainennv ibin a kedélyes láiieinnlalsaen.i,. •sak reggel ii órakor bit vege. A Begyeseket >U—liU par táncolta. Méltán megilleti a közönség legasgyobb euamerása a/, intézetnek kitűnő tanán tarát es derék itjusagat a szépen Sikerült, kedves aisangi estély rendezéséért. A ref. ének egylet mult vasárnap megtartott táncestélye nagyon jói sikerült. A Iriff nagytermén szinti- meglátszott, hogj i farsangot búcsúztatják, mert zsúfolásig megtelt ánooló közönségg.4. Igén kedélyes, fesztelen nulatságvolt ez. Az énekegylet <• szép báljával iieltóau kivette részét a társaíigbéil. A mulat­lágon megjeleni a fdiakola tanári-kara majdnem eljes szambán éa noiabilitásaink közül még KMmn, A sziiiiórákbaii az ének-egylet tagjai map népdalokat énekeltek, melyeknek ügyes. isszliangzatos betanítása JHek Ferenc igazgató­anitót dicséri. A mulatságnak .sak reggel felé­volt vége < A Wahrmann-egylet kóstolója. A pápai Wahrmann Mór betegsegélyső egyeaület választmányai a t. Inf 21-én rendezendő kóstolója alkalmából i következő felhívást intem Pápa város lelkes közönségéhez : -Megnehezült ilz ,,|,,k járása telettünk. — A nyomor terjedése ijesztő mérveket ölt. A pápai Wöhrmann Mór ipetegsegélyzó egyesület emberfeletti erővel dolgozik a szükség és a szenvedés enyhítésén. A rendkívüli körülmények között rendkívüli eszközökhöz ke|| folyamodnia: ii nyomor közepette a jókedv derűjébe veti igen hosszú időre száműzze a borút. Elért uz. egyeaület válaastmánya elhatárolta, hogy 1905. lininius hó J|-éii. a piiriin-ünneji astájén a „Korona" kávéház i.s-ze- helyiségeiben világ­postával, tánccal és különféle alkalmi meglepe­tésekkel egybekötött migy kóstolót lelidez es ennek tiszta jövedelmét saját pénztára gyara­pítására, azaz a szegények, betegek, özvegyek és árvák felsegítésére fordítja. Az a remény tölt el bennünket, hogv min.h-n n nemesért es jóért lelkesedni tudó no ós térti, felekeseti különbség nélkül méltányolja a mi kérő szóza­tunkat és megjelenésével szent céljaink meg­vslóaitáaál előmozdítani kegyeskedik. Azokat a nagylelkű adakozókat, kik ételek küldésével is hozzájárulnak a kóstoló anyagi sikerének emelé­séhez, felkérjük, hogy adományaikat a fentjel­zett napou délután 4 órától kezdve a -Korona kávéház--ba küldeni méltóztassanak, bot azokat a rendesö-bisottaág veszi á\ Belépti-dij: ssemé­Iveiikiut 40 fillér. A kóstoló e-t.- 8 órakor kezdődik. Félüliizetesékét köszönettel fogadunk és hirlapilag nyugtázunk." TOLLHEGYGVEL. Márciusi rigmusok. Amit megírtam, a sok nótát Március, rólad zengtem én, Szonett, ritorii'-ll. barkaré.la Mimi rólad irotl költemény. S most im' meg újra dalba kezdek .... Álommal, dallal van tele Az ember lelke, ha beteg i-. Ilyenkor man ins fele. A szerelemre nincs alkalom Poet ikusabb mint a hó: Minden lányszem mámorba szé-dit s megbűvöl minden asó. A szerelemre — emlékszem en is — Hogy remegett pici keze . . . A lányasemeknek édes hinni Ilyenkor március fele. s ha még is megcsal, vigasztaljon Hogy Ilyenkor illatos a lég. A ti rügyet hajt. fii kizöldül S hogv Ián] az mindig van elég. Mosolvg a nap. s a teli fokkok Moaolygva nyitnak be A bűvös-Lajos zálogházba Ilyenkor március tele. A téli rokkok . . . a jaj. zokogva Borulok asztalomra én. Kesémbe jut az „überciha" Kszeinbe jut. bogt páni .- kén'. . . . Szerkesztő nr, könyörgök siépen Kgy bölcs tanai sot ízibe : Mit tegyen pénz ha um. s - az ember Ilyenkor márt in- fele . . ,f Hinai. VEGYES HÍREI, Személyi hirek. Dr. Francsiti Norbert bakony béli apát f. hó 9—11-ik napjain varosunk­ban időzött e- n Szt. Benedekreud isékhásáuak \o|t vendége. - Mint sajnálattal é-rt.--ülünk, varosunk polgármestere Mészáros Károly, a Fé­rem- Jóssef rend lovagja, péntek óta gyengél­kedik e- reumatikui lábbaja miatt mar tegnap nem jött be hivatalába, hanem a szobát kénv­teh-n őrizni, líizt.ui reméljük, lmgv polgármes­terünk baja i sak múló természetű nemsokára t'n-- erővel ismét tevékenyen folytathatja hiva­tal..- működését. — Kinevezés. A győri kir. itélötálba elnöke dr. Á'/fv.v l'ál pápai lakos ügyvédjelöltet a győri kir. ítélőtábla kerületébe díjtalan jog­gyakornokká nevezte ki. — AZ ügyvédi kamara köréből. A székesfehérvári Ügyvédi kamara f, évi tisztujitó közgyűlésében liarthalos István pápai ügyvedet rendes választmányi taggá megválasztotta újból.

Next

/
Thumbnails
Contents