Pápai Lapok. 31. évfolyam, 1904
1904-03-06
1004. március 8, PÁPAI LAPOK — Elismorós a Vörös-korosztuok. apa Korvény a képTlsolöhálhoi. A pápai városi vörös-kereszt válasstmányunk a köipootiIkisbirtokos él földbérUI kisgazdák feliratot intésiga igatóságtól, hava mult evi működéséről vulu jelentését és számadásait beküldte, a kővetkező szép elismerő korokat kapta altételt: A t. választmány FJOö. évi jelentését és pénztári számadását köszönettel vettük s ei utóbbit köipoatj irodánk felülvizsgálása alapján helyesen vezetetünk találván, a megtelelő adatok előjegyzéséről gondntkodtunk. Az évi jelentésben foglaltak arról tanúskodnak, bogy a t. választmány ügvvezetése, melv negyedszázados tapasztalatokra támaszkodik, mindig melyebb és mélyebb medret tör magának a közönség éldeklődésébeu, a minek köszönhetjük első sorban a tiókegyletnek városi vörös kereszt vulasztiniinyiiya törtéül átalakulását is Az. eddig jónak bizonyult módszer szerint működött a t. választmány a múlt év lölyamáu is. Irgalmasságot gyakorolt a t. választmány a helybeli szegényekkel, a kik között a szeretet nagy ünnepén 2f>S korona SO f. értékű tűzifát osztott ki. Kgvrészröl az egyleti vagyon gvarapitása, másreszt uj közreműködőknek érdekközösségünkbe vonása szcmpoittjahől nagyobb szabású kézimunka kiállítást rendezett, mely jelentékeny erkölcsi és anyagi sikerrel járt < Irveudeteson szaporodott az egyleti vagyon, ugy a tagsági dijak, mint a rendkívüli jövedelemforrásokból eredő jövedelemmel, mely körülmény biztató kilátást nyújt arra, hogy kiválóan emberbaráti iránya tevékenységét jövőre még fokozottabb arányban folytatbasBa. K kedvező eredmények mellett nein feledkezik meg az évi jelentés azon két ssomoru esetről, melv Dr Fonyvessy Ferenc vármegyei föispáu untak én Peutz Józsetné úrasszonynak a kitzelet és a választmány e két oszlopos tagjának el halálozásával a választmányt sújtotta s kegyeleteitek és nagyrabecsülésnek kivalo jelére szolgai, hogy az Istenben bohlogultaknak ravatalaira gyaszkosz.orukat küldött s az elköltözőnek temetésen testületileg vett reszt. Az évi jelentés egyes részleteiről már időközben értesülvén, gondoskodtunk hogy azok a a Magvar vöröskereszt" szaklapban közzetétessenek. De ez alkalmat sem kivnit|iik elmulasztani arra nézve, hogy teljesen méltányoljuk a t választutanv és a lelkes tisztikar céltudatos munkásságát s az egyesületi tevékenység minden ágazatara kiterjedő fegyelmét s kötelességünknek tekintjük a folvó évben, a inidőn együtt ünnepelhetjük egvesületünk Ü& éves fennállását, a t. választmánynak beusölcg érzett meleg köszönetünket kifejezui s a midőn további munkásságára a Mindenható áldását kérjük, hazatias üdvözlettel maradunk. 1 — A földmive8 iskola köroböl. Iar (ivula igazgató súlyosabb természetű kéz.bajáhól aunvira fölépült, hogy a héten az ágyat elhagyta és az iskolavezetését átvette. — ti ál los Aladár a. tanár a uvitramegyei l menyben .1 hónapon át mezőgazdasági és háziipari tanfolyam vezetésével megbízatván, a tanfolyam sikeres befejezése után a héten Pápára visszaérkezett AI iskola első félévi vizsgálatai m. hő 27-én mentek végbe jó sikerrel. StankovioH János keszthelyi gar.d szaktanár, mint vizsgabiztos jelenlétében, — Közgyűlés a Lloydban. A pápai Lloyd társulat ma d. u. ."t órakor tartja meg közgyűlését — A Sport-egyletbÖl. Sportegyletünk választmánya f. hő 2-án választmányi ülést tartott Fürst Sándor elnök lésé vsl. A k&agyfilésnek, mely e hő 13-áu d. n. 4 órakor lesz, a tárgyait készítette elő a választmány ezen gyűlésében. Dr, Felié r Deisőuek előterjesztett titkári jelentését elfogadtak és a kötgvülés elé terjeszteni elhatározták A inult évi számadások vizsgálatára a felügyelő bizottságot felkérték és intézkedtek a hátralékos tagdíjak behajtása iránt. Ujtiignl Chi Iba Illés vétetett föl — Uj ügyvédi iroda. l>r klar ton fy Dezső ügyvéd mint bennünket ertesit, f. hó elsejével Pápán ügyvédi irodát nyitott. — A pápai zeneiskola f. bő 2-án kezdte meg működését. BeiratkoSOtl eddig 18 növendék, akik közül II az I, öt a II., egy a III. és egy a IV. osztályba lepett A »otigoraszaknak IS, az éneknek .">, a hegedűnek • növendéke van. Ket ssakra zongorára és énekre | .> növendék iratkozott Al ifjú iutézetnek s legszebb jövőt jósoljuk. nek • képviselőházhoz uz. adősási viszonyok megváltoztatása largvaban. A feliratot eddig is mar 70 gazda irta alá, akik egyébiránt kívánságuknak olszágos jellegi! mozgalommal kívánnak nagyobb súlyt adui. A feliratban a mostani adózási kulcsot súlyosnak és elviselhetetlennek tartják a kisgazdákra nézve; óhajtják, hogy a megígért adóreform mielőbb törvéoynyé váljék; kérik, hogv a földet terhelő általános jövedelmi pótadó töröltessék • ehhez, hasonló adói csak azok fizessenek, akiknek a mindennapi msgélhstésnél nagyobb jövedelmük és többféle javadalmuk van; a legkisebb jövedelem után 1400 kor.-ig egyenes adó ne Bssttsssék SS I progressiv adókulcsot alkalmazzak l hogv a föld minősége is számba vétessék, a jobb föld többet fizessen, mint a gyengébb. Mint halljuk, ezt a feliratot városunk orsz. képviselője: dr. Hegedűs l.oraui utján akarják benyújtani. Tanfolyam bozaró ünnep, á vármegyei gazdasági egylet által, a föbbuiv idősügyi kormány támogatásával Kupon rendesett! füzes cirok feldolgozó mezőgazdasági házi ipari tanfolyam bezárása f. hú 4-én d. tl. történt meg s/.ép ünnepség keretében, melyen jelen voltak: Paar Ödön gaad egyl. titkár. Bélák Lajos főszolgabíró. Körmendy Béla tb főbíró. Máté László fttldmives isk. tanár. \V a 11 a Qéaa, dr. Nagy Imre és az egész község az elöljáróság élén. A tanfolyamon 38-an vettek reszt, Kúpról és Salamonból, kik 4bél alatt, Huszár Sándor mester vezetése mellett |C,7 burgonya, 4 ruha, L'O szőlő, 4 fejés 17 zsömh'S kosarat. |;{ buritót, 2 2 kocsi kast, és kocsi ülést, ö pincetokot es 812 cirok seprűt készítettek. Al ölti darabból álló szép kiállítás mindönkit meglepeti él egyaránt dicséri ugy a mester alapos oktatását, mint a tanfolyamosok elsajátított ügyességét. Paar titkár szép ünnepi záró beszédet tartott, mely után Melák főbíró kiosztotta a legsz.orgaliuasabbaknak a gaad. egylet jutalmait és pedig U-et; 1 drb ti, 2 drb 1 és 8 drb 2 koronás dijat. A tanfolyam rendeléséért Frasst Aurél p.-kovácsi gyzö, majd Oáspár István kupi biro mondtak •s ez/.el az ünnepély befejezést, j |( hálás köszönet nyert. Nöogyloti közgyűlés. A pápai ev ref. nőegylet, mint a „l> I'. L." irja, február bó 21-én tartotta közgyűlését s főiskola disstermében. A közgvuleseii IJa ranyay Zsigmondné elnökölt, faragó Jáaos titkár pedig terjedelmes jelentésben számolt be az. egylet múlt esztendei működéséről. A jelente- szerint volt az. egyletnek -I alapító, 11>I rendes. 10 pártoló, ÖSSSSSSI IUS tagia; az egylel vagyona 3140 K 12 f.: fölraaásott as egylet részben .'12. egeszeit 12, összesen II isegény iskolás gyermeket .",I.'» K költséggel; kézimunka Toli kóstoló. I UV látszik, hogy a nyári kóstolónak méltó peitdantja akadt a téli kóstolóban, a -iker dolgában ís. A n Wahrmann sgyssfijet" állal. az iziaelita farsang Slkaiméból rendezett kóstoló, mar SS elsői fellépésével olvan voitzó erőt gyakorolt a közönségre, bogy az „Otthon" úgynevezett „összes termei" a sz>> igaz értelmében ISÜknek bizonyultak. Most volt elősiöl alkalmunk látni azt a klllönöl tuaeinénvt, hogv I köSÖBSég tömegesen tódult, tfgyssólván ömlött be az ajtókon. Kilenc óra felé már mozogni is alig lehetett, de készségesen ismerjük el, hogv a vdágposts forgalmát lebonyolító postásmtlkák, ennek ellenére, kitűnően teljesítették kötelességüket, akár ossk S III. kir posta - igy mindenki megkapta l levelét, némelykor cím nélkül is. A johaugulat, de meg inkább a zaj a tető pontra hágott, amely mar-már vessedelmesse kezdett válni s ki tudja hova fejlődik a dolog, ba a „meráni diákok" képes levelesőlapjaikkal nem keresik föl szerkesztőségünket a közbenjárásáért, hogv a tánc megkezdődjék. A kösbenjárásnak és diák-deputáeiónak meg is lett a kellő foganatja, inert az egyesület derék és agilis elnöke Párna Ignác rögtön kiadta a jelszót, hogy: halom a laue, ki az asztalokkai : kapott is érette olvan hatalmas éljent, hogv megrezgett bele a ház. Az ltjuság tüneményes módon tüntette el az asztalokat, aztán Füredi fcs Lángó kitűnő muzsikája mellett reggeli b éráig tát Itak. Az. igen sz.ep anyagi siker, dacára a csekély belépődíjnak) különösen a közönség áldozat készségének, de a rendezők táradhatlan buzgalmának is köszönhető i akik közül fölén W e i s i m a n n Mór egyesületi ellenőr vált ki, aki srflsiB kapacitált, buzdított és nagy propagandát csinált a jótékony célnak es igy műt csoda, ha a legtöbb eredményt érle el a fitlülfizetésekbea. Azt hisszük, Imgv saekutál a téli kőstoloitak immár a legjobb jövőt jósolhatjuk az állandóságban. Megjött a papa. ' >1 vasóinknak még emlékesetébes van az. a hitünk, melvlvel záinoltunk arról i nagv sikerről, amelyet K rdélyi Zoltán, a kiváló poéta és lapunk illusztris munkatársa: .,Megjött a papa!" oimü vígjátékával elért a Nemzeti isínhásbsn, Kz. a pompás, derűs kedvvel megírt vígjáték most a ..Műkedvelők színhaza" eimü Singer es Wolfner-féle sorosstos fÜsetkiadásbaa jelent meg és ára 60 fillér. A füzetet műkedvelőinknek és olvasóinknak anves Bgyakaébs ajánljuk. Holyreigazitas. Halt boti számunkban a felső városi rkuth. olvasókörnek k ö z g vÜléséről és a lefolyt tisstujitásról adtunk hírt K bírunkínyagOt adott S0 szegény leánynak 9 K 00 f. ér-1 ben tudósítónk egyszerűen regi.tralta I valasztásredménvet, a megválasztott tisztviselők és választmány névsorának kösléaével. E tudősitásnak azonban olyan színezete van. mintha a körnek volt elnökét, Kríllt Jenőt, a köt tagjai kibuktattak volna, holott, mint utóbb értesülünk, a tagok bizalma és szeretete volt elnökük iráut. oly általasosan nyilvánult meg, bogy egyhangúlag és nagv lelkesedéssel újból kikiáltották elnöknek, de 6 azi, bár nagyon kérték, el nem fogadta s csak, miután hajthatatlan maradt, választották meg az uj elnököt, de egyúttal jegyzőkönyvi köszönetet szavaztak Knsz.t Jeliének I kör érdekében tanúsított jóakaratáért es sikeres működéséért Tartostunk as igeitekben ; felnőtt isegényeket segélyezett 47 koronával. Az egylet részére a következő adomán vozások történlek: Ziuia üvuláne adott 10 K . Sav lehnet Andrásáé ő koronát: Krsuss Jóssef M. Fis 17 drb. fejrevaló kendőt, Klug,. Károlyné 16 m. festett keimet s 4 drb kötényt. A szegény lea'llVkák ruháit a választmány tagjai varrtai; meg. A titkár Indítványára tervbe van véve, bogy jövőm az egvht a helybeli ev. let népiskolával kapcsolatban ii 11. napközi otthont létesít, hol a •Segény gyermekek, kik délre az iskolában maiadnak, gondozásban fognak részesülni és meleg était kapnak, A jelentésből örömmel látta a közgyűlés bogy as egylet hivatásamsgaslatán áll sss lóként al*ógnak t belyreigssitásunkksl, annyival iakáb fáradhatatlan huzgalinu eluökiiönek : Bar auy ay | "art uem áll mindig móduiikhaii, B hozzunk beZsigiuondiienak az. erdeme. — Meghivo. A .pápai Bport egyesület" folyó hó 13-áa d. ii. 4 órakor rendes évi közgyűlést tart, melyre II egyesület tagjai ez DtOB meghívatnak. A közgyűlés tárgya: I. Múlt évi számadás előterjesztése és e fölött határozat hozatal. 2 Uj tisztikar választása és a választmány magPápa, 1904. alakítása. Egyéb indítványok március 1. A választmány. — A kortoszoti ogyosülot olnöksogo ez. ii11ni is tudatja az érdekeltekkel, hogv i földmivtlésügyi minisztérium kedvezően intést! el az egyesületnek gyümöloafi osemetékért benyújtott kérvényét, i az illetők a előjegyzett ose métákét • földtniVSl iskolánál darabonként IU fillérért átvehetik. adott tudósításokat sueoőrisai A vállalkozó kartoritosi kötolozottsego. Szeles köröket érdeklő döntést hozott közelebb a kir. Kúria kimondván, bogv a v állalkozú a hibásan végzett munkaössseskövetkesménysit viselni tartozik, ami nem egyedül • hiányok helyreállítására, hanem egyúttal arra is kiteljed, hogy a hiányos munka által előállott kárt megtérítse. Abból, bogy II vele szerződő telet is gondatlanság terheli a kár elhárítására és csökkentésére alkalmas intézkedések elmulasztása miatt, nein a vállalkozó kártérítési kötelezettségének megszűnése, liánom esetleg csak az kövétkezhetnék, hogy • kár egy rószo a másik fájta U'vrul.