Pápai Lapok. 31. évfolyam, 1904
1904-02-28
ÍI városunk. A városház kibővítése kérdéseitek mielőbbi megoldásával az eg3 ik akadály meg fog szűnni, a másik pedig pedig magától elesik, meri ilyen lontos és uüksóges intézmény létesítésére »s fenntartására kell, hogy a város áldozató! hozzon, évenként 1—- ezer koronának ezen célra fordításával. Kívánatos tehát, hogy minél előbb felvétessék a bejelentési hivatal is a közel jövőben megvalósítandó feladatok pro grammjába, meri fejlődő városunknak eminens érdeke fűződik ehhez. Ajánljuk e cikkünket a városi hatóság figyelmébe. Pénzintézeteink. ií. Papa városi ét vidéki takarékpénitár Mint •indán előző évben, ugy ezúttal ii ai •lőttünk fekvő mérleg esea intézetnek örvendetes megerősödését tanúsítja. A gazdasági életre sulyosün nehezedő, kedvezőtlen tényezők nmtg iem uüntek in 1 )*, é« az igazgstóiágnak mégis sikerült céltudatos munkával, szigorú körültekintéssel és iil.imisau bevált üzletviteli elveinek következetes •i íalrua^asával ismét nevezetes mértékben meg. erősíteni az intézet szilárdságai. A világos áttekintést nyujtő forgalmi kimutatás és zárszámadások szerint a takarékbetétek SS év végén 1,077.324 kor. 50 fillérre emelkedvén, az előaő évibea képest 158.378 kor. u4 fillér gyarapodást mutatnak. A vi.ltótárea 861.783 kor. Ii tili, értéket tüntet fel, míg a 800.004 kor. til fillérre meuő jelzálug-kölosöBök állománya 107.345 kor. II fillérrel baladja meg a mult évit. A pénztári összforgalom T 372,400 kor. '.YJ fillérre rúgván, szintén jóval emelkedett. Kiváló elismerést érdemel az intézet vezetőségének azon előrelátó, helyes intézkedése, bogy leltei len mobilitásának tokozása érdekében az idén i~ i • 94 mértékben növelte könnyen pénzzé tehető, el — rendű záloglevelükből, állampapírokból es pénztári jegyekből álló értékeit, amelyek az «\ végén 152.770 koronára ingtak. A mérlegben részletezett leírások után 28014 kor. 62 fillérre megy a rendelkezésre álló tiszta jövedelem, melyből az igazgatóság alapszabályszerü illetménye és a szokásos tiszti jutalmazások levo— Lehet, bogy nem is gondolta komolyan, amit mondott, de nekem hízelgett ez a felszólítás, aki mégiscsak kicsi ember voltam hozzájuk képest, akik között nem egy arnns kulcsos, kegyelmes ur is részt vett. a játékban leültein. A kezembe vettem a kártyát, aztán vesztettem folytonosan Kivesztettem ami pénz volt nálam a ekkor becsületszóra ment a játék. Uilldig vesztettem. Olyan nagy összeget veszt-ttein, hogy ha mindenünket eladtuk volna, akkor lem lett volna elég. még a te hozományoddal sem, hogy kitizet hess. ni. Hiszen ezt is odaadtam. S ekkor, hogy a te boldogságodat meg ne rontsam s hogv ne bukjunk egyszerre olyan nagyot, hozzá nyúltam a bank pénzéhes, hogy kifizethessem a kart vaadosságot. Senkinek tói sem tűnt a dolog. Hiszen mindenki ugy tudja, hogy dúsgazdagok vagyunk. A bank igazgatósága még most sem gyanít SSBUnit, nem is kételkedik, de én már nem tudom tovább a lelkemen viselni | maholnap ugy is reá jönnek. Megadom magam a sorsomnak s ítéltem is magúin fölött . . A kilányunkat már hajnalban le viszem az an; ámbOB. Aztán majd te is oda fogsz menni hozzájuk. Ti biztosítva vagytok egész eltetekre s eskü-zöm. hogy eblnz a pénzhez nem tapad semmi szenny, semmi bün. A többiről majd beszélünk, ha visszajöttem az anyámtól. Aztán majd üt a leszámolás i'irája . . . Al asszony már ueiu hallotta, hogy mit naivan, az igazgatóság jótékony célokra Kaikor., továbbá leszveiivkamal es osztalékra az 600 részvény után -2') kor májával 10.000 kor. ineg./.avalaaál hozza javaslatba a közgyalésaak. Ezen indítvány elfogadása esetén ismét 13798 kor. '.'I fillérrel, tehát re-/.v eiiveiiKiui több mint -•> koronával gyarapodik a/ intései tartalékalapja, mely ekkep '.»fitST kor. ','ij fillérre lóg emelkedni Jogosult önérzettel hivatkozhalik is zzárf az igazgatósági évi jelentés a betevők folyvást lokozodó bizalmára é* ezt un inelian megtoldhatjuk a takarékpénztár ügyek intézők, s esek élén Hock István vezérigazgató lelkiizmeretea es tikeret tevékenységének őszinte elismerésével. Az intése! iondós évi kozgvulv.se ma. vasai nap lesz u. e. 9 órakor saját fislati helyiségében. Vármegyei hirek. * Vármegyénk népoktatási állapota. A tanfelügyelő jelentései. Papp Sándor kir. tanfelügyelő Vesaprémvármegys közigazgatási bizottságának folyó hó Id-éii tartott ülésében, miiitaii előadta, hogv januárban a veizpféiui polgári leány, a városi iparos tanonc, a társulati kereskedő tanulói, Pápán az állatul tanitő-kápző il es III, a/, irgalmaz nővérek rkath. el. leány, a rk. polg. leány, a rkath. tanító-képző, állami po.g. leány iskola, továbbá V árpalotán az irgalmas test verek rkath. elemi iskoláját es a rkath. OVodát látogatta meg, jelentését következőkben folytatja. E szerint, voltam 9 tanintézetben, annak i". 1 osztályában, 30 tanfolyamán és egy óvodában. A tamilok iskolalátogatása mindenüti igen jó volt, sem betegség, sem hanyagság miatt mnlasstások nem fordultak elő. Pápán értekeztem a rkath. leányiskolának 2 oaatahival való kibővítése, iránt. Egyéb nevezetesebb mozzanatok voltak: Caeglády István ötödfel év óta volt tolliiokoiuat áthelyezte a miniazter tanfelügyelői segédnek, Toroutálvármegyébe, helyébe p.-dig kinevezte tollnokaak Buschmann Gyula, taiuio-képzo intézeti segéd-tanárt. Januar 18-án tartottam BMg a papai állami tanitó-kt p/o-iulczct tanév kösi igazgatótanács ülését i». melyen a jövő tanévi felvételeket er. Hegeli kíoeztásoksl állapítottuk meg és terjesztettük lel vonat kőző j a vaslat unkát. A néptanítók I éa II ötöd eves 800 200 koronás koi pótlékait ÖSOU kor öaszegben 19 iskolz köztük a pápai, borzozgyőri ev. ref. es a vinári községi iskolák nyerték cl január hó folyamán j az utóbbi ,'í hónap alatt vármegyénk 158 iskolájánál beszelt tovább az ura, mert ájultan esett hátra a kerevetre, amely puhán, lágyan engedett a leomló, szépséges asszonyi testnek. III Kár hajnalodott, amikor Kollésné föleszméli ájulásából. Még mindig olt feküdt a k< Teveten, de a fej.- alatt vánkos volt éa be roll takarva a bundájával. A férje ugy gondolta, jobb lesz, ha eszméletlenül fekszik ott. amig fi a kis leányt elviszi a házból Senki nem vet! észre semmit. A cselédek is mind mélyen aludtak • a kis leányt, is ó maga öltöztette föl. A kspUS pedig jóformán nem is látta, hogy kit éresstetl ki a kapun. Boltosné hirtelen fölugrott a kerevetről, bement a bálózaobájába, levetkeaetl • belefeküdt az ágyába, nehogy a cselédeknek feltűnjék a dolog. Amikor reggel a szobalány benyitott, mar az ágyában találta. Kimondta a leánynak, hogy az urnák el kellett nni az anyjához s hogy a kis Ilonkát is magával vitte s azért nem koll öt te tol a cselédeket, ím rt ii< ni akart sei,kit sem zavarni. <j pedig ma egyedül akar maradui, senkit ne bocsássanak be hozzá. A hány kiment S most már egyedül Volt. S következtek aztán u töprengések és gvötrodések Kínos lírái egy egész hosszú napon át. A két kezét összekulcsolva járt tel és alá a szobában szuntelcuül. Tehát itt vau a boldogságnak működő néptanítóknak kor pótlék eimés eddig juttatott állami segélyek összege 81.800 koronát tesz ki. Iskolai jótevőül jelenthetem a veszprémi szék—káptalant. iy a Veszprém városi izegéayaoriu rk tanulók karácsony ünnepi felraeázáaára 1412 kor. 80 lil költségei fordított. Nyugdijtpótló segélyt utslványoaotl a minisater 800 -100 kor. ÖMseghen, volt II. ptanit.iiiak és egy lauitó özvegyének, ezen kivid lelterieastéeeimre még 8 munkaképtelea tanító és tanítónő kapott 80 I" K. segélyt. Végül jelentem, hogy a kösokt. kormány a papai állami iauilókéj /.o-inte/.et január júniusi kozlartási szüklégletánek fedezésére30.386 koronát utalványozott. A V. G. E. választmányi ülése. A veszprémmegyei gzzdasági egyesület hétfőé válaestmányi ülést tartót) Koloasváry József főispán elnöklete alatt Veszprémben, Főispán bejelentette, hogy a foldiniveli siigyi miniazter 8000 K-val seeeive/i a gzzdasági kiállítást es megígérte, hogv a/t személyesen nyitja meg. Erre az egyesület küldöttségileg is felkéri a minisztert, Pj scher Karoly es lleiinel Károly a főispánt üdvözlik kinevestetése alkalmából, majd elnök jelenti, hogv • vármegye a kiállítási állatdijazásokra 1400 K es a baromfidijasásokra ÍOOU K-t ajánlott föl, a háziipari tanfolyamok rendezésére a miniszter )()(KJ K-t adott : az egyletnek a folyó évben 41 uj tagja van ; a mult évi számadások kifogástalanok és a vagyoni viszony kedvező. Ezután l'aur Ödön titkár referált a kiállításról, hogy az állatok a kiállításra es onnan el díjmentesen szállitatnak: Veszprém varos ingyen területtel, tii vai ozn HHtL kaviessaal éa egyéb építő anyaggal segíti a kiállítást. A kiállítás idejét végleg megállapították aug 28-tól szept. 4-ig terjedi időre, az ii I lat kiáll i t.is tartamát - napra él I belepő jegyek arái 40 fillérben. Főispán indítványára kiállítási rendező bizottság alakult, melynek elnökéül R a i n p r e 0 Ii l Antalt kérték tói. Titkár indítványára az egylet gondoskodik jövőra bikavásárok létesítéséről és felírnak a miniszterhez, hogy az állatállomány összeírását áll. állalorvosokkal teljesíttesse, hogv aa megbízható legyen. Ezzel az ülés befejezést nyert. Városi ügyek. Az állandó választmány ülosoböl. Valósunk állandó válaaatmányz a folyó hó 2'.'-iki városi közgyűlésnek tárgyait csütörtökön délután 3 órakor tartott népei ölesében készítette elő, mikor is M é • z á r o i polgármeatar elnöklete vége. Ma tegyenr Hogyan mentse meg aa urát? Nem fordulhal senkihez, mert hiszen akkor elárulja ot s bőrtönbe juttatja. Semmit sem tehet*tt Elteli mégis a vergődéesel teljes nap. Beesteledett, Aztán niegj,itt a leije is. I »da ment hozzá. Oda borult a félje keblére | zokogott keserv ezen. — Ne sírj. ne sírj, még nehezebbé teszed az elválás! i nekem meg mondanivalóm is van. Megírtam az igazgatóságunk, bogy mit cselekedtem. I't hagyok mkik mindent az utolsó ékszerig. Tahin kitelik abból minden. 'JV is hagyj itt mindent, esak a gyaszruhndat ölted fel. Most, ma:' csak a te bociánatodel kérem s aztán jöjjön, aminek jönnie kell. Aztán mikor mindennek vége les/., csak a holttestemet vidd magaddal. Mihály! én veled megyek. Bevessem a m< rget én is. Meglásd nyugodt leszek, de veled együtt akarok meghalni. Vagy követlek a börtönbe s megosztom a sorsodat. Nem. neked nem szabad bűnhődnöd az i-n vétkemért • neked élned kell a kis lányaikért. E ül önben is késő már. Útközben bevettem a halált hozó italt. Talán alig van még nehánv percem. Csókolj meg még egyszer, aztán menj a szobádba s ott várd be ami bekövetkezik. Azi.in megcsókolta a roskadozó asszonyt, elvezett, az ajtÓíg s biztatta. hOgy legyen őrös. Amikor az aseiOBJ már künn volt s ö behúzta maga után az aj tut, a szegény összetört asszony