Pápai Lapok. 31. évfolyam, 1904
1904-07-03
Vármegyei jegyzők gyűlése. Pápa. HHJl. jinniis |7, Vcszpréniviinnegyei községi körjegyzők egyesülete liétiVin délelüti városunkban, a ViokovioH-tel<í vendéglő helyiségéi tartotta évi, rendéi közgyűlését, Hollét Ámha-, ülaszfalui jegyző, egyleti elnök raaatéaa melleit, A köagyülésiráni ssép érdeklődést tenuaitottak a vármegyebeli jegyzők ée mintegy 4«i en jöttek 5aaxe a gyűlésre, melyen Belük Lajoa papai foasolgabird és Körmendy Béla tl» t'.. szolgabíró is részt vett. A papai járás jegysői kaia li, a zirci éa deveoeeri % ti éa • veesprémi 6 taggal volt képviselve. Tudősitáauuk a sözgv ülésről, mely most első iaben volt Pápán, a kövei kezű: Klimki megnyitó* után Fodor dusstáv egyleti sl jegyző felolvasta az eluöknek tanalmas jelentéséi és a in tilt gyűlés jegyzökönyvét, melyeket megjegy•ée nélkül tuduraáaul vettek Heves vármegye jegyzőegyletéuek átiratára elhatározta a közgyűlés, ln>^\ szintén feliratot intéi az oraxágoa központi jegyzőagy ceülethei aziránt, bogy a jegyzők érdekeinek minél inkább megvédése es előmozdítása céljából, a jövőben a/ elnöki tisztet ne a jegyzők köréből töltse lie, liánéin ezen állásra az orsz képviselők aorábtfl válnasssou olyan egyént, aki tud én akar IH fáradozni a jegyzők érdekéheu. Ezután a belQgymiuissternek leiratát, melyben tudatja Veasprém vármegyével, bogy a jegyzőknek a segéd tartásra vonatkozó kérelmét nem teljesítheti, tekintve, bogy esen kérdési aa uj törvény különben is szabályozta mar, tudomásul vette a közgyűlés és örömén* szolgáltak dr Hegedűs Lóránt és dr Övdiy Ferenc oras. képviselők szivei sorai, melyekben biztosították ai egyletet jóindulatukról és készségükről, inelylyel a |egyzők érdekeit támogatni fogják aa illető helyeken, aaon alkalomból, hogv a jegysőegyeaűlet nekik is uiegküldti memorandumát egy- éa máa ügyes-bajos dolgsihau Majd a papai járási jegyaőegycsület indít vánva került tárgyalás ala a ny.igdtj alapszabálynak olvkep módosítása iránt, hogy a jegyzők óz. vegveinek nyugdija tiUU koroua miuimuinbau állapittassék meg. Az indítványt egyhangúlag elfogadták. A jegyzői inagáumunkálatokra vonalközt szabályrendelet tervezetet és a díjtételeket, bőszszabó esamooaara man. megállapította a közgyűlés A tei vezetet benyújtják a törvényhatósághoz. MoIklt'OS Kaiman pénztárnok mull I-M számadásait elfogadták és neki t felinentvéuyt megadták. Végül Hidy Zsigmond ns. izalóki j>gyz< terjesztette elö iudilvauval, hogy Bjeg»zőegyesülel kflldőttaégilag tiaatelegjea a vármegye alispánjánál és kérje, hogv a luegvej pótadókmik adónemenként kivetése éa keaebiae tárgyában kiadott rendelkezését helvesae hatályon kivid, meri az igen nehézzé — Dehogy vagyok! Menj aludni! no menj •aepen Bácskám . . . • - Igen mama, megyek, de . . de feküdj le te is . . . ne sn-j . . binnen . • majd eljön • Károlv báeaj . . holnap biztosan eljöu . . éa majd . . — Mit beszélsz? kiáltott a fiúcskára a nő. ('saesi Vagy! N" menj aludni. A Bnoaka laeliden, aláaatoaan keaet oaokolt és megindult aa ajt.'. felé. Ott megállt. — Anyácska . . ina sem csókoltál meg tegnap B6 . . a Muzsikét se . . . Miért nem szeretsz már minket? . . Valami rossaal tettünk? Po tsntwnt meg! Majd Károly hácaitól is booeánatot kérünk . . igen . . . mereu minket . . . mi szeretni lógjuk Károly bácsit . . lia fi . . . igen . . ha fi haragszik is reánk . . Az anya felsikoltott a ugy rohant oda fiacskájához. laroakaoM bonná éa magáhoa láncolta. — Kn nem szeretlek titeket? Én? Oh Istenem! Szeretlek, aranyom, ki* oaibém, egyetlenem ! Ks Károly ur is Beeret, kis bolondom... — Ith nem, mondta halkan a Itífl "leg. u nem MMaret, A.puaka aokaaem ütött meg. Karoly ha. si megütött, meglökött . . . pedig nem voltam rossz . . . de netn baj . . . már m-m fáj . . . teszi az eljárást és tnl nagy t•rli.-t ni a jegTBŐ vállaira. Az indítvány egyhangú elfogadása utá az. egyl. elnök vezetése mellett | küldőt tségi megalakította a kösgyQlés. A tárgysorozat kimerítve lévén, az. elnö meleg koaaöaetét fejes te k. 1 gyűlésen jelen ro i pápai ioasolgabirókaak és az üléat déli li' »1 utan bezárta. A közgyűlési társa se bed követte, melye Holhr András Ita az első felköszöntőt lítla Lajos főszolgabíróra éa h'őnnanly tb. főbirórt Béták lohirő a megyei jegyzőegyletet, aana j tagjait ehette f\, •/ni, nJ y tb. (OBsbiró az egye.-iiíel ben uralkodó szép egyetértésre, a gyűlésen mei I jelent jegyzőkre és azok .Nesztorara: Bllthy .lozsi Jalásouyi jegyzőre emelt poharat. Fodor tiusztá Holler elnököt, Holler a pápai jegyzőket köaaöntöti tel, Kovács Endre ködogei jegyző pedig 1 zm és deveeaeri jegyzői karra lőesstirosott. A társsáé Füredi éa Lángé zenekarának kitűnő zenei mellett a késő délutáni órákig együtt maradt i a legkedélyesebben elazórakosott. A tűzoltó-egylet közgyűlése. A pápai önk. tűzoltótestület f. évi rendi közgyűlését a vároabáaa nagvteruiébcn juuiui n i'ii-an d. e. |ti érakor tartotta meg Szokoly Igmi egyleti elnök elnöklete alatt és a tagok élén részvétele mellett. A gyűlés el-., tárgya a testület mull éi működéséről szóló elnöki jelentéi volt, melvb. folemlitendőnek tartjuk, hogy a múlt évben öai szesen 10 választmányi es parancsnoksági űb tartatott. Az önk, tagok létszáma az löüíj •• elején 7- volt, az. év loh a inán lielépetl 5, résail kilépett, részint fegyelmi utón törölve lett I Inj • szerint aa mik. tagok létaaáma ai ét wg< i.'í volt, mely létszám ssoubau ez ideig mar B7-i tzaporodott. A magukat mtg nem váltott köteh Bett tűzoltók szama pedig 3Ö2 Volt s ezeken kivi •1 fizetései tűzoltó. Az. elmúlt e\ folyamán gyakorlat lo szöl iskolázás Ö-szor tartatott, ezen kiviil a helybe bonvéd huszár ezred parancsnokságának megken sése folytán a helybeli alloOláeosÓ honvéd i.iis/ii legénység közül a mull évi juniui es július li folyamán 18 ember lett a tfi*oltáeru és a asere I kezelésere betanítva, kikkel e óéiból hetenkén ! kétszer külön gyakorlat tartatott. Színházi i.rs/.olealai 28 isetl.en tartatot! emberből álló létszámmal, éjjeli őrség pedig .">;> éjjett át és pedig egv önkéntes tuzolt. mint őrparancsnok veretéae akut < kötelezet tűzoltóval, a 1 Izetéaes tűzoltó pedig éjjel i.app. — Megütött!? . . . téged! mikor? édei kis jóaaágom, hol? Mondd, mondd, hamar . . . Az aesaony felkapta kicsiny ti.it és csókol) testeoskéjét, ahol csak érte . . . Mikor én nem láttam . . . Peraae Szegény picikém, édea jó kis öregem . .. Azt a miért nem SR<diái? ... A kétszínű. . . . Tehá el niein nem oaalt. En saegény kis báránj kám . . . Kl nein fogyott CSÓkja, kl nein togyot beoángető, dédelgető szava A máaik saobából panaasoi suttogás fial látszott .... Mikloskn .... Mi az? .... hol vagv Felek .... Az öavegy assaonj berohan) leánykájho és öeaae-viaaaa csókolta azt is. Aztán lefektet) Miklóekál is, odaült ai ágyukra, meséli dalol gatott nekik, inig egy mást átkarolva, mosolyogVl el nem aludtuk. Akkor megcsókolta fikel éa ki rohan) a saobából. Lángoló arccal, könyen, de ragyogó pil lantáaaal állt meg az ara arcképe előtt. Megszólaltál! Ünnö, képmutató saivéln most már belátok! Határoztam! Köaaönőm.., Jókedv költőnőt! megun • házba. Ks Károly ur nem jöt) többé. . . . laolgátethaa volt. A tisztikar tagjai által padig felügyeleti szolgalat :>7 esetben tartatot) I ÜZ.eset ide nem BaáUlitVa a jelentéktelen kéiiiénvtüzekel az eiiniih év folyamán 12 Volt, és pedig fahr. '•' en ral tartóz. lehr. |i.-an letőtüz, április S-JÍII tetotiiz, május ti-án hidas tüz. július .'lll-an padlastiiz. BUgUSZtUI 10-éa kuzallü/. augusztus .'i'l-án hldastiiz, szepleniher 7 én tetŐIÜZ, oktener l-éo te t/t tüz, nktőher '.'-én aaubetna, október 10 én kazaltüa • végtil aovem bet b~6a tl'lötÜZ. I'.alesetliel első segély az ev fohaiuall 8 esetben nyújtatott. A tagok k.izt a ligvelein e>. ligybuzgc'isag ki.légit.. volt. A jelente- • g\ kangii lag tmloiuasiil vételeit. Kzutan elnök hemulatla aa egv létnek a mnll évről szóló s m.ír a számvizsgáló biaottaág által is átvizsgált és helyesnek talált raámadáaait. mely szerint a köspénatár hevéteh öi;s;i kor iái tillér, a kiadás pedig .'ill'.' koT, .'ili Bitéi voll | eszerint a kalapénimaradvány óó| kor Oá Iliért t<r-/, a segélyalap vagv..na pedig ÖMls |,,, r . ;',il liller. A nematatott isáMiadáa jóváhagyatott • VÍZ Peroaa petiztKrnoknak a felmentvény megadatott. Knnek megtörténte utan a folyd évi költőig* vetési előirányzat tárgyaltatott, mely saerinl a bevétel 5Ő00 korouában, a kiadás pedig 4448 koronában van előirányozva. A bemutatott előirányzat egyliaugulag elfogadtatott s egyúttal a I. évi s/.ámada» megvizsgálása v.gett Bsámvízagálókká PlVUBsl Ferenc, Kis Mórié éa Matut (l\oig\ választattak meg. \ .gin a jtttaiumdijak osztattak l.i. .Intal l.an re-zesült Seliarf Lajos -l" kor l'"arka- l-l van • In kor németh Jánoa pedig 20 kor készpénzben, eaeken kiviil pedig ló tag egv e_.\ öltözet nyári egyenruha jutalomban. Egyéb tárgy nem lévén a gvules feioaaiotl Városi ügyek. Építkezési engedélyek. Két nagyobb szabású építkezési ügyben tartott a héten helyszíni s/enilét a városi tanács kiküldött biz tttaága. Az egyik szemle a grófi uradalom tulajdonát képező \ arasdv-fel., hálánál volt, melyei kételneleleste épltellek tel | a 111II -1 Ív pedig a dllllálltuh ev. ret. egyházkerület Bráder-téle házánál történt meg. mely házat egyemeletesre építteti fel a kerület a prol felsőbb leány iskola céljaira. A tanács mindkét építkezéshez megadta az. engedély t. Itev erser utcaiak ketilme. K gyalogjárda és csatorna készítéséi kérik a várostól n devecaerí-utcáben lakok. A városi mérnök költségvetése saerinl majd 10000 koronába kerülnek a munkálatok. A tanács egyelőre csak a kocsin! niegcsiuálásál javasolja képviselőtestület* nek, meri elsősorban és feltétlenül a kocsintat kell javítani, mely a képzelhető legroaaaabb állapotban vau. A L.u'iiszin ügye. Városunk polgármestere a bélen tisztelgett gróf Esterházy Pálnál • várkastélyban, a .kapusain* ügyében, tolmácsolva a varosunk ohaiál és kérelmét, hogv a grófi uradalom V'arasdy-féle kása a .kapussin"nek t.'lje- lebontáaa mellet) épitteaaea fel. Mini .'•nősülünk. Esterházy gn»f odanyilatkoaott, hogy a régi tradiciókhos filaődó és történeti neveae* i—iógO - K a puszin"-! továbbra is meghagyni kivánja. az inban a megnyilvánult köaóhaj éa a város ut. arendeaéai tervei és érdekei figyelembe Vitele mellett arra haj la In ló. hogy B kapusain a terveseti utcavonal szerint megaeeleebíttesaék és magasabbra felemeltessék, amenynvibeii a város az .'pitkez.is ilyetén váltostatásával felmerülő költség többletei gfiaetné, A feltételekel Írásban közli majd az uradalom a város-, il. Kn/p.inti v.cas/lin tiiv i ülés Tegnap d. ll. Mészáros polgármester elnöklete alatl Bléae volt a központi választmánynak. A gyűlésen a vál.l-Zl IllállV V i'gleg.-ell lllegáll.Ipitott.l és leZ.llt.l az orsz. k.'pv l-e|o\ .ilasztiiknak 1905. év re érvénynyel biranaé néviegysékét, mely szerint ösase-en ||04 választó Íratott bsese • l'ápa várod V ál.l-Ztokerülethell.