Pápai Lapok. 31. évfolyam, 1904

1904-05-22

Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség : Jókai Mór-utra SM, szám. Kiadóhivatal: QoldbefSj Uvula pspirksrsskedése, l-'.'.-tér. Telefon-szám 41. Tavaszi napsugara levegőben, színes virág a Lombokon, verőfény, suttogó ZÖM levelek szemkápráztató játéka az ágakon, csermely csobogása, édes madárdal köszöntenek keresztény vallás legszebb Üllllepe. A termeszei leveté egyhangú fehér köntösét, melyei a zordon hideg tél kíméletlensége ellen ÖIIÜII magára, s (elvette ünnepin ruháját, a színpompásat, napsugárból, madárdalból, virág illatból szőttet. 8 igy felcifrázva, mosolyogva, szivdobogva várja e fényes ünnepi napol a természet, kitárva elébe minden báját, mint szűzi menyasszony imádója előtt. Mimién ujjong, minden örvendez <• magasztos ünnepnek, meri az abban rejlő tanulságot átérzi, burkolt értelmé! sejti. Harangzugás, ájtatos ssolozsmák, zengő hangáradat, a tömjén füst átható illata száll tél a magasba. Az ünneplőbe öltözött embersokaság a templomokba tódul, s imával, zsoltárral áldoz pünkösd napjának. I'" szive érzelmei nem oly tiszták, nem oly ártatlan hittől áthatott, mint a természeté, mert lelkülete megvan mérgezve, gondolkozása meg van mételyezve a tnotleru kor ezer bűnös érzelmétől. Templomba jár, imádkozik, áhítatot színlel, mert igy kívánja a világ, a társadalmi előítélet De szive nem melegszik fel a templom-hajó tömjénillattól TÁRCA. Esti harangszó. Hazafelé tartok a mozüriil. .Mkniivnilik, lent fiitrur már a Bsp; Ks a csomlhun, SlWtrlj a mezőn til. Halk harangszó a fülembe essp. OniH III Illing IS Hsjig PSSg a tájon. Mens szellő lengedesec száll. S uii'sszi foldon akármerre szálljon, .V ti'imészét álutathan áll. Méri lett BgJltlOB néma Blinden > iii'tn t'oni. ette BQtfáff sein zsony a réten át. Az SfésS táj olvan, mint a towplorrt, IIa hont SflgIS mondják az imát. I.rvoszi'ui a kalapom, BMgáUok, MegJI no halljam lépésem neszét S ni' zavarjam ezt a földi álmot. Mol\ vgy szent, hár SSSSjtsIafl heszéd. Ks Ugy érzem nem lőhetek róla lli'iry imáha mélyedt fii. levél S egy luhászszá olvadóit a róna. Áldva a/l. ki a SUHJSSbas él. Uonill.ly Hufíll. erhes légkörében, leikéi az áhítat nem izállja meg a vallásos szertartások cerenoniájánál, szive beburkolódzik abba a égkéregbe, melyet a mindennapi elfäniltság vont köréje s melynek neve: íözöuy. Az emberek ma már közönyösek ninden iránt, a mi szép, a mi poétikus, mi liszta. Megfertőjtöt! lelkületük írűzik ;i fehérségtől, szivük nem dobban levesebben, látva a izegény nyomorát . nem érzi lelkük szükségét a jótékonyság gyakorlásának s a Bzegény, elhagyatott, árvák felsegi$ésónek. Mintha az emberi szivek egy-egy dhall vulkánt képeznének, melynek crátere egv hajdan izzó kohó, kihűlt íérgét mutatja, oly annyira erőt vett •ajtuk a közöny minden iránt mely szivjóságot, széplelket, odaadó lelkeselést kíván. ünneplőbe öltöznek, mert jólesik lelkűknek kihívó cifrálkodásukkal irigységet kelteni embertársaik szivében. Magukra öltik mindazt, a mi szépet, színpompásat emberi raffineria kigonlolt, csakhogy tetszeleghessenek maguknak, csakhogy eleget tehessenek a meiern kor mindenható mottójának: .Mumltis vult deoipi ergo decipiatur." s a feketeség mindegyre reáborul iz emberiség lelkületére. rJótót szárnyát •ontogiitja az irigység, káröröm, boszizuállás sziszegő démona. ESmber em»e rí it fsára les. orvul, bogy leüsse a leg•Isii vigyázatlan pillanatban. A krisztusi Múltból a jelennek. Látogatás Kossuthnak A ..l'ápai Lepek* eredeti 1 á r t á j a. Irta gelsei öiru Vince. Tiiliáuországhan vagyunk Wo die ütronen blühen", mint a nagy német költő Hotelja Aa egéaa oraaág egj aagy keit. Uton-utélcn terem a sok pompás deii gyümölcs, milie/, ni esak drága pénzen juthatunk. Itt saabáiyoean vont árkok köal rizs-töld erül el. Az árokparton peilig terem az articsóka. Sít a domboldalon narancs- és citroitienlö. A Úron virág és érett gyümölcs egy és ugyanizon időben. A tengerpart szolgál friss oszt rimával. Inm! Itt ágignyuló begyek. Ott végebithatlan iksáo De mindenütt a kultúra remekei Aaem•er kü/.ilelme a földdel. A aOld menők köat néhol bófehár sáv fut r

égíg. Az ember mesaairől kiterített fehér vázounak nézhetni': az a kocsiút. Az utón saáuaboglyák járnak-kelnek minien egyes lábrekelt boglys mellett sétál nagy keIVellllesell, pipájáltól lioilor füstöl elesetve, egy ilass férfimunkáa. tanítások belefúlnak it létért való nehéz harchörgő orditásába. sikei fülekre talál e pokoli zűrben a könyörgő sóhaja, a nyomorgó nyöszörgóse. I th li lüzes nyelvek, melyek piinkösd első ünnepén megjelentetek, bogy isteni világosságot terjeszszetek az elsötétült világrendben, jelenjetek meg újból, mert az emberiség szomjúhozza jöveteletekel. Ha még soká késtek, ugv menthetetlenül veszendőbe megy az emberiség, melynek immár nines szüksége vizözönre, kipusztítja annélkül is egymást. A tüzes nyelvek symboluma a szégyen pirját kergeti arcunkba. Hiszen még most is a fel világosultság századában vallási villongások gyöngítik hazánkat: a felekezeti elfogultság Voll válitszfitlakat ;t társadalomban, melynek működésére és életére Önsúlyként nehezedik. Kinhei felebarátjára gyűlölködik, meri más oltárnál áldozik as egy igaz Isten kultuszának. Kipusztítaná, megölné esak azért, mert követi ősei által előirt vallását, melylyel pedig csak ugyanaz Istennek hódol, hiszen esak égy Isten vagyon? Az emberi lelkek sötétségben tévelyegnek. 8 it sötétség rossz gondolatokat, tanácsokai sugalmaz. Világosság kell nekünk, hogy leküzdheSSŰk a sötétség bujkáló bajnokait, napfény, mely kiűzze a rossz gondolatokat fejünkből. Ti tüzes nyélvek, pünkösd szent üniiepén szánjatok le ismét az emberek Ha a mosgú boglyákat köselebbről szemléljük, hát meglátjuk, bogy az a boglya nem a maga lábán jár, hanem csak ugv viszik. Alatta látható az olasz nmnkásnö. Szénát ^takarul^-nak. [gavonó állat hiányában az asszony fején hordja haza a szénát érmést. A férj a bordásban nem sogit. Asszony dolga itt a földinivelés. Megtörténik nem egyszer, hogy a férjnek kissé melege lévén, levetett kabátját is feldobja a boglya tetejére. Ja! ahány ház, annyi szokás. — De hát a fértiak nem dolgoznak ? — kérdik kedves olveeónőim ?— Dehogy nem, De nem otthon. Kijárnak messze országokba is s dolgoznak a v asut-épitésnél, mint „kubikosok". Az olasz férfiakból teliének ki a mi „bálizsaink", „borsosaink", no meg a sok „szinyore". Kzek aztán az év nagyon kis részét toltik itthon, családjaik körében. Qyenkor aztán a saé legszorosabb értelmében pihennek — nem dolgoznak éppen semmit. Azon térti pedig, ki külföldre nem megy dolgozni, ideálja lévén a „dolce t'arniente", elbainlukol a nagyobb kiköto-városokba és beáll Csónakosnak, halásznak s fog magának osztrigát, tengeri tüskés disznót tengeri tüskönci és len-