Pápai Lapok. 30. évfolyam, 1903
1903-07-12
csak ez hiányiott volna, ámde tény, hogy tiszt Héges és becsületes polgárok meghívása ellen til koztak és néhánynak meghívása csak szavaz többséggel ment keresztül. Minden érettségit tett ifjúnak joga volt i meghívni, akit akart, ez ellen tiltakozni nem betett és nem volt szabad, mert minden érettsé tett ifjúról te'tehető volt, hogy ismeri, mivel t tozik az önmaga tisztességének s mert nem v feltehető az, hogv az érettségi mulatságra báni lyik is odacsőditseu olyanokat, akiknek helye i nem lehetett. De hát erről szó sem volt, mert a neveket megemlitenők, bámulatba ejtenénk tű dei.kit, hogy mi kifogásolni valót talált az az „e ifja" s utána a többi ezekben, ha csak azt ne hogy szerencsétlenségükre éppen zsidók voltak, kigolyózott nevek ezt igazolják. Kzen fordult meg az egész, dolog, ezért lí tünk ki s ezen kilépésünket erkölcsi kötelességül nek tartottuk. A válasznak egyéb pontjaira ezek után OA is kell reflektálnunk és csupán annyit jegyed meg. hogy nagyon tévednek azok, akik azt áll ják, hogy ez a dolog csak néhány ifjúnak a magii ügye volt, mert ellenkezőleg ez az ügy nemes Pápa városának társadalmát érintette, de érinti oly általános elveket, melyekért jogosan teáik sikra a „Pápai Kapok", mint a felvilágosodás hií ő Nekünk 6 dologhoz nincs több szavunk. A rtndéző-bitotttdgból kilépett itj< N V I L T-T Ú ll. |K rovatban közlőitekért nem vállal felelősséget a s/.ei Nyilatkozat. Alulírottak kijelentjük nyilvánosan hogy a I*. K.e-beo f. hó ó-én megjelent * mucaaí takarékpénztár* czimü tárczaczikkbi talán nekünk tulajdonított mende-ntond esetleg reánk vonatkoztatott köziemét! rosszakaratú sértegetés és aljas hazngsá H. Tauber Antónia a \\\y.\ városi és vidéki takp/túr könyvelője. Fodor Böske ;t Pápa rároai ét vidéki takpztái segédkönyvek 526 903. Árrérési hirdetmént/. Ugod község alulírott elöljáróéi) ezennel közhírré teszi, miszerint a közsi tulajdonát képező 3007 kat. hold területi a vadászati jog 0 egymásutánt évre — és pedig 1903. é augusztus hó 1-től kezdődőleg — f. é július hó 19-én délután 8 órakor a kőzsé házánál tartandó nyilvános árverésen liav/onlH'i IM' adatik. Az árverési feltételek a jegyzői irod ban a hivatalos órák ideje alatt megtekii: hetők. Kelt Ugodhan, 1903 június 12-én. Seyesdy Sándor Pákozdi Józs jegyié. bíró. '.•2i Ii•(»;$. Hirdetmény. Tétb község által a kir. járásbíróság, telekkönyvi hivatal és bírósági fogház részére felállítandó épületeknek felépítésére alulirt községi elöljáróság pályázatot hirdet. A vállalkozók felkéretnek zárt ajánlataiknak ezen hirdetmény megjelenésétől számított 14 nap alatti beadására, mely ajánlatban részletezendő a kőmives-munka, anyag nélkül, (mit a község szerez be és leállít), ács-, bádogos- és asztalos-munkák anyag- és szállítási költségekkel. Az építendő épületek tervrajza és a feltételek Téth község irodájában a hivatalos órák alatt betekinthetők. A beadandó ajánlatok el-, vagy el nem fogadása felett a község képviselőtestülete fog tetszés szerint határozni. Községi elöljáróság. Téth, 1 !K>;;. évi július hó 4-én. Tóth Mihály Szép András Ujabb haladás! Kérje mindenütt csakis az uj Klí-ieiií-ilacltor-rólo parilófón y illáit. Gyári jegy: »VASL0VAG« törv. védve. 2 óra alatt megszárad oly keményre, mint a borostyán. Kiadós! Mosható! Tükörfénifü! Tartós! Szagtalan! PPT ACTWP r ,lóf ^ mi1z ut6huLllulliL í ag n , em ragad • ü •••Iflii • igy tehát sem por. sem piszok a padlóba nem hatolhat be. Kft LAS I NE használatban a legolcsóbb beeresztő' szer padlóknak és konyhabútoroknak. Takarékos használat mellett 1 kg. elegendő 12 [~)-méter területre. Kapható: Oszwald János. Koréin Vilmos, Szabó Ede és Sipos József fűszerkereskedésében. FERNOLENDT <"/i|M»IV>ii} iii.i/ a legjobb fénymái a világon és féBfCréM Hlágoa czipőkhöz, • legszebb fényt adják és a bőrt fai lns*»a teszik. KI viselt. foltos czipők, sárga, vagy barna bőrből a l.yovhl (diszfénymáz) által, minta ujakká lennének. \ la |iit t üt ot t iví-'. Ka|iliato iiiinilt-uiitt. Gyári raktár: Wien, I., SrliuhTsIrasse 24. Földbérlet. Dereske község határában 260.000 ••dl írtokunk, melynek 3 / 4 szántóföld, ' 4 'sze rét, tehenészetre vagy állattenyésztésre 5 kereskedésre berendezett gazdasági éju'l'tekkel, uri lakással együtt, a mezőhiki llomás közelében, Pápa városához pedig kilométer távolságra, 1908. évi október -tői kezdődő (! évre vagy több időre —• ,'észben vagy részletekben bérbe kiadó. Pápáo, 1 ( J()3. évi június hó 2<i-án. Itai-tlmlo* litván, Köi'inomly Uóla. Vadászok figyelmébe! \ adás/Jegvverek. táskák, teljes vadászati felszerelések töltények, söréi s lőpor a legjutánvosahban kaphatói YIZ FEBENCZ ITiNZPrkerpskedüiiél \$KW Pápán, Kossulli Lajos-ulcza saját liáz. HkfeQ Schicíit-szappan ==== vagy jegygyei legjobb, legkiadósabb s ennélfoova legolcsóbb szappan. Minden káros alkatrészektol mentes. .kulcs' ff Mindenütt kapható! Bevásárlásnál kü'önös»?n arra ügyeljünk, hogy minden darab szappan a ..Schicht" névvel és a fenti védjegyek egyikével legyen ellátva ff