Pápai Lapok. 30. évfolyam, 1903

1903-06-07

XXX. évfolyam. Pápa, L903. június 7. 23 szám. PAPAI LAPOK. I'.'ltijl Vni'OS ll.l tn.:i":i link es tnlil. nftliui a n ri-i . \ i il i> L i ..«. 1 .... •'• I.. t n m L- • > i....... I.. ^ . t... • 1/.... I........ Pápa város hatóságának és több pápai s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztősei-: Jókai Mór-utca 969. szám. Kiadódhatni: Qoldberg Gyula papirkereskedése, Fö-tér. Ttkfon tzúm : él. Felelős szerkesztő : KÖRMENDI BÉLA. Klófizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ara: égési évre 12 kor., félévre n k., negyedévre 3 k Kjryes s/.áin ára ::u tillér. 1 )R. FE XYVKSSY K ERENC. Immár ott nyugszik M kerepe.-i-uti temetőben. Körülötte mélységes csönd, u temetőnek nyugalmas csöndje. A szomorúfüzek és akácok lombjai imbolyognak csupán a tavaszi enyhe szellőtől és az akácfák illatozó virágja nesztelenül hull itlá domboruló sirja fölé. Szenvedett és meghalt ! < >. hogy neki is kellett .szenvedni, aki egész tevékeny életéi embertársainak szentelte, aki azért élt csupán, hogy nagy szivének meleg szeretetét megossza mindenkivel, aki abbéi a szeretetből osztályrészt kért magának. Olyan volt ő, mint a nap, melynek sugárzó lényét egyaránt érzi minden élű lény. l'azarul ontotta szivének kincsesházából a drágaságokat mindenfelé, s gyönyörűsége tellett benne, ha látta örülni embertársait ezeknek a drágaságoknak. .Mégis meghalt! Ember volt ő is, akinek élete véges. S a szive ölte mej;, mely csak szeretni tudott. S imi' itt van az emberi életnek tragikuma az ö halálában . . . Tettrevágyó kész lélekkel, ifjan kezdte meg pályáját. Lelkének vágyai eszményiek, az emberi sziv nemes érzelmeiből fakadók voltak. S a sors, melynek utjai kiszámithatlanok, elébe tárta az emberi életnek virágos mezőit s ő rálépett erre az útra, nemcsak azért, hogy leszakítsa a virágokat a maga részére, hanem, hogy embertársainak is juttasson a virágokból, s hogy ők is élvezzék azoknak az illatát. Akik öt ismerték, akik lelkéhez közel férkőzhettek, azok láthatták az <"> nemes lelkének megnyilvánulásait. Minden tettét, minden gondolatát áthatották szivének magasztos érzései. Igaz ember volt B telve a lelke szabad eszmékkel, melyeket a szó erejével, a toll hatalmával és lelkesedéssel propagált mindenha. Sarcolt az emberi jogokért 8 egész tudását belevitte a harcba. Eszményképe volt a tiszta szabadéivüség s ettől az eszményképétid nem téritette el soha, sem a fény, sem a pompa, ami körülövezte. Sokan, akik csak távolabról ismerték, falán félreértették öt és intecióit, de azért szeretetreméltó egyénisége, lekötelező szívessége megóvta attól, hogy ellenségei .-/.erezzen magának. S l'ápa városa, amely itt látta őt gyakran körében, nem feledheti el soha, mennyire dédelgetett kedvence volt az ő szivének. Szinte rajongással viseltetett városunk iránt - szeretetének melegét csak ugy árasztotta magából, ha szóba jött kedves városa. Mint képviselő mindig ide tért meg pihenni az élet zajából és itt szerezte meg lelkének nyugalmát, ha az élet harcában megsebződött. S amikor a fényes polcra, a főispáni székre emelték, csak nehéz fájdalommal tudott megválni tőlünk és ezt a fájdalmat nem enyhítette az a rendkivüli szeretet sem, mely ekkor megnyilatkozott személyével szemben. Mert hiszen ott látta rezegni a szemekben a könveket, melyek az elváiá- pillanatában törtek elő az öt körülvevő emberek szemeiből. < Mt látta az embereket örvendeni az ő kitüntetésének, de látta arcukon a bánat súlyos árnyát is elvonulni. S ő hálás volt mindezekért, mert tudta, hogy szeretik és a szeretetet szivének minden melegével viszonozta. S aztán elment, hogy vissza-vi.-sza térjeti hozzánk, s amikor távol volt tőlünk, akkor is a gondolata mindig velünk volt. A városnak minden legcsekélyebb ügye is érdekelte és előmozdította azt minden erejével. Es szóljunk-e arról, bogy ajtaja mindig tárva-nyitya volt városunk polgárai számára és tanácscsal, tettel támogatta őket és ügyüket. O hálás tudott lenni, tiniért szerették, de sohasem várt hálát senkitől. Szivének jé.l esett, ba megnyilatkozni látta azt személye iránt, de önzetlen lénye, városunk és polgárai iránt táplált szeretete, «-ohasem várta azt. S ime most mindennek vége. Meghalt s halálával gyászba borította a lelkeinket. Veszteségünk nagy, fájdalmunk súlyos. A csapás, amely bennünket ért, nem jött váratlanul, de nem akartuk hinni, hogy csakugyan lesújtott ránk. Fél esztendőn ál sínylődött súlyos betegségében s mikor az első hír jött meg, hogy immár vége van Szenvedésének, hogy érző szive nem dobban többé és nemes lelke elszállott belőle, kétkedve fogadtuk a fájdalmas hirt. Kétkedve fogadtuk, mert lehetetlennek hittük. Es ime valóvá vált. Lehunyta szemeit örökre s talán utolsó sóhajában kühlte hozzánk utolsó búcsúját, elszálló nemes lelkével. És immár ott nyugszik a kerepesi-uti temetőben. Körülötte t lélységes csönd, a temetőnek mélységes Csöndje. A szomorúfüzek és akácok lombjai imbolyognak csupán a tavaszi enyhe szellőtől és az akácfák illatozó virágja nesztelenül hull alá domboruló sirja fölé. De a mi soha el nem múló hálánk mindig ott fog lebegni a sirja fölölt, I meg fogja őrizni drága 'emlékét. Beborítjuk a sírját fehér szegfüvirággal, melynek elszálló illata körüllengi majd nemes lelkét, tanúságot tevén mély szeretetünktől, mint ahogy életében is szeretettel öveztük őt. Kegyen édes öiökálnm!