Pápai Lapok. 30. évfolyam, 1903

1903-01-18

bvii, mit a lii/.io.-ih'i intézeteknél sem lehel tapasztalni sehol. .ló a rend, ;i szigorúság, «1 c legyen ott mellette mindig • könyörület, • méltáuyoaaág is, ba a szegény emberen igazán Begiteni akarunk. Azérl itt • negyedik csoportnál okvetlenül kell valami módosítási tenni, mely szerint pl, ba valaki 1<) évi tagság után bármely ok miatt i határidőn tol 30 nap múlva st'in tml fizetni: akkor a befizetett pénz< i kamat nélkül kapja vissza. Nagy bsngu szavakkal, üres beszédek^ kel nem sokra megyünk, hanem ehelyetl tessék pontosan s számadással, a segélyezés nkaval. az igazgatósággal, felelősséggel megismertetni; tessék a drákói szigorúságot törölni, lessék tekintette] lenni ana, bogy az emberiség legnagyobb része -— baleset nélkül — egészében futja meg életpályáját, tessék tekintettel Kuni ana. bogy a szegényekkel, nyomorultakkal szemben, mit kíván a felebaráti szintet'.' .- akkor ba ezen szellemnek megfelelő, humánus intézményekkel állunk elő, minden cifra gatyás, pántlikás alakok nélkül is, azonnal pártolója lesz annak nép. Miit addig bizony helyes az, hogy nem leszünk mindnyájan csonkák, bénák, hanem Isten jóvoltából pgészségesek maradunk s igy a baleset ellen sem fizetünk. Adász-Tevel. Seregéi} Béla rrf. ISSafca. Válasz A mi segitö pénztárunkról" c. cikkre. Megvallom csakis nagy érdeklődéssel, de meg nagyobb meglepetéssel olvastam, a mi M'gitii pénztárunkról szóló cikket. Egyúttal ói ülök, hogy cikkíró alkalmat sdotl arra. hogy s tárgyhoz tárgyilagosan hozzá szólva, felhozott állításaira szerény nézeteimet elmondhassam. Első sorban, a t. cikkíró ur, a Vetési László által, a mi M'gitó pénztárunkról irt kis könyvecskének irálya ellen emel kifogásokat. Kn ezen mi'ívi't többször átolvastam, de egyáltalában nem tapasztaltam, bogy az oly alacsony stílusban lenne inra, hogy ezért, azt a nép meg; ne érlené. Kn aki már hivatalomnál fogva, is leginkább a gazdákkal, a néppel való érintkezésre vagyok utalva, bátran állítom, hogy e könyvecskét a nép igen-igen könnyen megéri heti. Vetési László törvényt ismertet, magvaráz ! Részemről eddig sohasem olvastam törvény szöveget, melyben harmatcsepp Csillogásról, madár dalról, napsugárról, szellőtől iriak volna. Minden törvény szóvege egvliangti. szára/.. Kii Vetési László határozott érdemének tartom, hogy ezen száraz törvényt szép hasonlatokkal, az emberi szív szeretetére való hivatkozással, érdi kes élvezhető olvasmánynyá tette. Midőn Vetési László az alapitő tagokról szól, nem szép hasonlatokkal él-e? mikor azt mondja: »A természetben is a gyenge erdei virág oda búvik ii büszke fenyő védő zöld koronája alá, mely védi, oltalmazza.* Avagy pedig midőn azt mondja, hogy alapitéi tagnak beiratko/ik az, kit az [steil oly móddal áldott meg. hogy ilyen nemes szép Ügyel segíteni, istápolni tud, Istennek tetsző dolg.it tesz, mert a szegénység keserű könyeit törli le. Sőt tovább megyek, Vetési László dalba foglalta a munkás-pénztár szép intézményét, amiről eikkiró meggyőződhetik, ba kis fáradsággal, a mi legnagyobb örömünkre, ellátogat a pápai in. kir. földmives iskolába, hol esténként, a házi ipari foglalatosság mellett, a munkában elfáradt ta nulók és téli iskolások jókedvvel, szívből, lélekből dalolják a segítő pénztárról iit s/ép népdalokat. Mi nemesiti jobban a lelket, mint a dal '.' A t. cikkíró ur szerint sarkalatos hibája a törvénynek, hogy a pénztárért senki sem felelős. Ezen állítása téves, mert a törvényt az országgyűlés hozta és a pénztárt a földmivelésügyi miniszter fönhatósága alá helyezte, a felügyeletei is a miniszterre bízta s igy ezen pénztárért a miniszter felelős, [gy azt hiszem, hogy eikkiró ur is elég garanciát fog találni. Ha a pénztár nem lenne biz t OS alapokra építve, ugy maga a kincstár sem áldozna évente 100.000 koronát. II i a pénztár helyességét és jóságát nem látták volna be, ugy 1901 január hó 1-től kezdve, nem iratkozott volna be a pénstárba 360.151 tag. Hibául rój t fel a t. eikkiró ur a törvénynek, hogy mindig: csak baleset következtében való segélyezésről beszél. Eme állítását azt hiszem legegyszerűbben megcáfolom azzal, ba a Vetési László által ismerteteti törvény idevonatkozó részét szószeri nt közlöm. Az e'eS csoportbeli rendet teujokiyl, A rsndei tagok első* oaoportjábaa a t.i^si^i díj hátanként 20 fillér, vagyis agy égési esztendőre It) korona 40 tillér. Kőből esik tehát egy félévre ."> kor. jfo fillér fizetni való. A tagsági dijat asm kell halálig fizetni, hanem eaak esatendon át. Aki huszonöt ' éven át fiaette a ilijusat, akármeddig él is azután j nem kell semmit se fizetnie, mégis megkap mindent. Ebben az első csoportban minden tag azt kapja ami itt alább fői van sorolva : l-ször: ba iniinkatelietellené lesz., kereselképte' lenné válik I, éldának okáért elöregszik, slbstSgeaedik, | elgvöugül |, akkor, ba tiz. esztendői át tagja volt már a pénztárnak, élete fogytáig kap, minden bőn ip. ban 1<* korona segileéget, (vagyis nyugdijat). Iit teliát a legvilágosabban az mondatik, hogy nemcsak italosét, hanem elortgedJs, elbetegeskedés, elgyöngülés következtében is k tp a tag segítséget. Megjegyzem, hogy eme okok igen sok helyen felvannak említve. A törvény igen natív hibájának rój i fel cikk író ur azt. hogy az egészséges ember pénzét nem kapj i vissza soha sein. Kz az állítása is határozottan téves, meri az Ugyancsak szószerint ide iktatott szöveg szerint: .'i-s/.or : Mikor a tag ti.*) esztendős lesz., egy summában KM) koronát kap. 10/. azonban uem azt jelenti, hogy ezzel aztán ki van liz.etve ; m.udeu jus-ára ki volna elégítve. Szó sincs arról! Mert lei : munkatehetetlen lese, osakugy megkapja a bavi 10 I korona segítséget ; b i meghal, a családja felől, ahol gvau a 2-ik pontban elmondottuk, csakúgy történik ] gondoskodás. Egy szóval, aki ezt a 100 koronát Nagyot! nézett l'orrav Ákos, a miniszteri fogalmazó, mikor egy telt idoma sz.íike udvarhölgy a vállára tette a kezét s a fülébe súgta : — Mit mond majd a méltóságos asszony, ha megtudja, hogy inagáo-ka a vidékié szökött mulatni? A fáma azt rebesgette ugyanis, hogy a méltóságos asszonyt, aki a miniszteri fogalmazó principálisának (elesége volt, gyöngéd érzelmek fűzik l-orra y A koshoz, l'oiray, a spanyolgrand, fülig elÖröeódöll az. álarc alatt. — Honnan tudja maga ezeket, kis kotnyeles', kérdezte ámulva. — Van egy talizmánom, itt a szivem fölött, felelte az udvarhölgy, aa megmond nekem mindent, amit tudni akarok. Aztán tovarebbent és l'oiigráeot, a hankpénztarost szólitotla meg : — Vigyázzon, a bankpénztár gyakran hűtlenebb, mint az asszonyok. A pénztárosok nem az. asszonyokat szokták megszöktetni, hanem a pénztárt. Pongrác elbámult, — Kedves hölgy, nem tudom, honnan ismer, de bizonyos, hogy inkább magácskát szöktetném g. niint a kasszát. Az udvarhölgy most a nőgyógyász elé libbent. — Doktor ur, itt nincs talaja az ön nőgyógyászati sikerének. Nálunk egészséges minden aszszony. — Ördögadta, honnan tudja ez az én mesterségemet ? Az udvarhölgy titokzatosan intett s tovarebbent s csupa intimitásl kérdezett VSgy mondott a többi pesti vendégeknnk is. Esek hüledeztek '.' Ki lehet az. a sz.ókf démon, aki mindnyájukat i«tneri, s akit ők éppenséggel néni ismernek. Mind a hatan körülrajongták az. ismeretlen mindentudót, aki kedélyeasn és szellemesen kacérkodott velük. Udvaroltak neki s ostromollak, árulja el inkognitóját. Majd éjfél után, telelte a pajkos udvarhölgy. Legjobban Tihamér lángolt, a nőgyógyász, aki kísérőjéül -zegodött az udvarhölgynek s mihamar a legvakmerőbb szerelmi vallomásokkal ostromolta. Közben ivott is a jó fiu s ilyetén formán csevegett: — Ha lány vagy, elveszlek, ha asszony, meghalok érted. A kis szőke pedig édesen kacagott. Se leány nem vagyok, sem asszony. — Hál ki ? — Szerető. Már tudniillik, szeretek valakit. KI azzal elszaladt. Tihamér pedig okoskodni kezdett. — Ha szeretri, akkor csakis a Kondor szeretője lehet. Csak ő ismertethette meg vele a mi kilétünket. Hát szeretßje vau a járásbirő urnák ? Két évvel a házasság után ? Ebben a kis fészekben '.' No, ez igazán érdekes. Éjfélt ütött az óra, s a hat idegen körülfogta a pajkos és mindent tudó udvarhölgyet. No most, le az álarccal ! Tovább uem várunk. Látni akarjuk fii, aki mindent tud. Tihamér már karou is fogta a rejtélyei hölgyet, mig a meréaa Porray az. álarcot akarta leoldani, amikor egy spanyol grand lépett kó/.be. Uraim, a hölgy inkognitóját nein szabad megsérteni. - De éjfél már elmuli! Hangzott u válasz. — Ez. igaz.. Menjünk tehát egy külön szobába, nehogy a nagy és általános leleplezés itt a nagy nyilvánosság előtt történjék. De oak azzal a kikötéssel uraim, ha én csak akkor veszem le álarcomat, amikor nekem tetszik. — I Innék teliát jogai vannak e hölgyhöz? kérdezte Tihamér doktor. A grand némán meghajolt! Kondor, Kondor, mit szól majd a feleséged ? szólt szemrehányó hangon a nőgyógyász. — Ne személyeskedjünk uraim harsogta a spanvolgrandnak öltözött, menjünk inkább a szeparéba. A külön szobába érve, az udvarhölgy lerántotta álarcát. Rajos, kékszemű, mosolygó, piros arcú nőcske volt, aki uem volt más mint Kondor Nellike. Aztáu sokat ittak, • nagyon jó kedvük volt. Egyedül a grand tartotta fenn álarcát. Tudta róla mindenki, hogy Kondor, aki ilyen uem szé|>eu mulat a felesége távollétében. — Intem poharamat a legbájosabb udvarhölgyre, a legpajkosabb szeretőre! — szónokolt Tihamér. Felállt a spanyol graud. — 1 rar in poharamat Tihamér barátomra, aki nem tudja, hogy mit cselekszik. Tihamér felfortyant.