Pápai Lapok. 30. évfolyam, 1903

1903-05-17

4. PÁPAI LAPOK. társulat talenttimos és jelet tagjának juta­lomjátékául adnak. Erre az előadásra már jó előre fölhívjuk közönségünk figyelmét. — A társulat innen Komáromba megy. Biiesuzóul szivünkből óhajtjuk, hogy a tár­sulat működését minden irányban siker ko­ronázza-ott is. (eg.) TOLLHECiYGYEL. A színészekről­Utolsó hét lévén, e cikkünkkel befejezzük I fotográfiákat. A művésznők közül a tortNui most Kürthu Margit következik, ami különben nem azt teszi, hogv tehetségben is ezt a sort követné, mert ott van ö i- a legelsők között. Egyébiránt igazi bohém, szeretetreméltó pajtás, aki minden trét'ára hajlandó. Ámbár Biharoraság jeles szülötte (Bihar­ország épp arról nevezetes, hogy a szülöttei mind jelesek i mégis a Sajó partjára gondol vissza és a „Géta" nevet imádja. Bariton hangjával már nagyon sok rossz órát szerzett Szarvassynak, aki különben is mérgelődik, hogy miért szerelmes Nagy Imrébe és Balassi „bátyánkéba és miért nem 6' belé. A levélhordói imádja, ha Bruttóból hoz levelet és SZÍ vesén venné, ha naponta háromszor jönne onnan a levél. Nagy emberismerő • a szemekből ugv olvas, mint a nyitott könyvekből, azért nem szereti, ha a szemek csukva vannak. Hadd szóljunk Szalay Ilonáról is. Ami jeles komikánk mióta Pápán van, mindig hetiig és igy jó­kedélye, mely má-kor száz. és száz bohém tréfát eszel ki, pihen. Visszavonultan ól szobája négy fala közt éa ritkán látható az utcán. <> a cserebogarak védangyala és a társulat tőkepénzes tagja, ami külön­ben nem függ öss/.c, esak annyiban, hogy a csere­bogarak zümmögését szereti tavaszkor, a péna csen­gését vagy suhogását minden időszakban. Kitűnő művésznő, de művészetével nem dicsekszik. Nem szeret senkit, csak a kritikusokat, ezeket is csak azért, mert nem tél tőlük. Pápához, erősen ragasz­kodik i mindent elkövet, hogy mindig ide szerződjék. Legutoljára hagytuk l'drardi Emíliát, a szép hangú énekesnőt, mert reméltük, hogy esideíg .-ikerül valamit ellesnünk az. életéből. Am nagvan lárkózott, Úgyannyira, hogy laká-anak ablak függönyei is min­dig bevannak vonva, igy hát most sem tudunk többet róla, mint idejöttekor. A nőikar személyzete mind igen csinos, jó­hangu e- használható tagjai a társulatnak, akik egy­általán pompásan tudtak alkalmazkodni a bohém élethez, no meg a jó vacsorákhoz. Most pedig a férfiak jeles gárdájáról kellene, hogy beszámoljunk, ám kifogytunk az időből, de meg az. adatokat sem szerezhettük meg. ígérjük azonban, hogy ha majd őszszel visszakerülnek hoz­zánk, folytatni fogjuk róluk is a tollkarcokat, — Tehát a viszontlátásra ! Tüske. VEGYES HÍREK. Személyi hir. Köpi Gyula, a soproni ev. tanítóképző Igazgatója, a helybeli állami tanítóképző­intézet meglátogatása céljából a héten városunkban időzött. — Rekviem. Boldogult Lstnltázy Móric lelkiüdvéért, halála évfordulója alkalmából, f. hó 11-én a kegyúri templomokban, igy Pápán a plébániai főtemplomban is gva'szmise volt. Pápán a misét Kriszf Jenő plébános celebrálta káplánjai segédletével. A rekviemen az uradalmi tisztikaron kiviil még számosan resztvettek. — Kormánybiztos. A vallás- és köz­oktatásügyi in. kir. miniszter a pápai ev. ref. főgimnázium f. évi érettségi vizsgálataihoz kor­mányképviselőül dr. Erdélyi Pál egyetemi könyv­tár-igazgatót küldte ki. — Az „Árvaház" tigye. Városunk ál­landó választmánya, Mészáros Károlv polgármester elnöklete alatt, f. hó 14-iki ülésében foglalkozott az. árvaház ügyével. Tudnivaló, hogy Lány Mihály tanitóké,,ezdei igazgató, azon alkalomtól, hogy a város a Szbidik-féle ker. Icán várvaházzal kapcsolat­ban a 7 éven felüli elhagyott gyermekek menedék­házát |90é január lével megnyitni szándékozik, memorandumot terjesztett a városi tanács elé azon célból, hogy az. árvaház az. állami tanítóképző intézet mellett állittassék föl, mely esetben az. árvák fel­ügyeletét és oktatását az intézet tanári testülete in­gyen teljesítené. Az állandó választmány Illésén Láng igazgató is megjelent és az. árvaház mikénti felállí­tására nézve véleménye- előterjesztési tett s az. árva­ház szervezeti szabályrendeletéi bemutatta, jelezve azt, hogy a kultuszminiszter esak az. esetre engedi meg az. árvaházban való tanítást és felügyeletet a képző tanári karának, ha annak állása ós hatásköre a szabályrendeletben meg lesz állapítva. A városi tanács és jogügyi bizottság is tárgyalta az ügyet és a tervhez, elvben hozzájárult; az. áll. választmány il egyhangúlag magáévá tette a javaslatot és érte mély köszönetei szavazott Láng igazgatónak, egyben az. ügyet a tanácshoz visszautalta azzal, hogy az. árvaház, épületére készíttessen tervet és költségvetést, a fel­szerelésre szerezzen költségjegyzékei él azokat, a jog­j ügyi bizottság által letárgyalt szervezeti szabály­rendelettel együtt, terjessze a pénzügyi bizottság, illetve az. állandó választmány elé. Megemlítjük, hogy az árvaházra a városnál összesen 139446 korona ál! rendelkezésre. — A huszárezred köréből. Mihalovich (iéz.a főhadnagy, ezrod-aegédtisst a hót elejével 2 heti l szabadságra ment; távolléte alatt az ezred-segédtiszti teendőkel gróf Batthyány Tamás főhadnagy végzi. — Vörös-kereszt országos közgyű­lése. A Vörös-kereszt országos közgyűlésén, melyet holnap, 18-án d. e. 11 órakor Budapesten tartanak meg, a l'ápa városi választmányt dr. Hegedül Lóránt országgy, képviselőnk fogja képviselni. — A város zárószámadasai. Váro­sunk mult évi sáróazámadáaait a pénzügyi bizottság, Kraust József elnöklete alatt, t. hó 13-án tartolt ülésébon letárgyalta. A zárószámadások most vannak sajtó alatt és mihelyt az. alól kikerülnek, a szám­adásokat megküldik tanulmányozás végett a városi képviselőtestület összes tagjainak. Városi közgyűlés. Pápa varos köz­ös magán villatnvilagitásának ügye. legközelebb városi közgyűlés elő kerül. Ugy értesülünk, bogy e hó utolsói napjain, esetleg a jövő lei elején tart­ják meg e tárgyban a közgyűlést, mite előre i­felké •jük a városi képviselők figyelmét ós meleg pártolását. Huszártisztjeink sikerei. Huszár ezredünk tisztikara a pécsi lóversenyen szép sikerre] vett részt, amennyiben öt dijat vitt el. A „Díjlovaglás" III. diját ra pécsi Nemzeti Ka-zinó USZtolodijS: egv ezüst szivartói gróf Stéchenyi Tódor hadnagy nyerte meg „Október" lovával; a II. dijat .1/. zö Kálmán hadnagy Zalaegerszegről vitte «1, ki Hálay Béla hadnagy .Kaár'-ját lovagolta. Az. urlovasok akadály versenyében a III. dijat szinte Mtti hadnagy nyerte „Viaskodó" nevű lován; s eik versenynél pedig a II. dij Pénttk Zoltán hadnagyé lett ,,Árvaleány- lová­val, a III. dij győztese P*d*f Vettet hadnagy volt MtMÓ hadnagy l.adi-( >rvel!-jén. < taintén gratulálunk a huszárezrednek és a nyertes tiszteknek. — A zirci mandátum. Folyó hó 12-én hirdette ki a kúria Ilik választási tsnáóss a zirci mandátum ügyében hozott ítéletéi. A kúria üdvarg Ferenc megválasztását érvényesnek nyilvánította, a kérvényezők petícióját elutasította ós egyúttal a kér­vényezőket 1 7*KM» korona eljárási költség megfize­tésében elmarasztalta. — Eljegyzés. Örömmel értesülünk, hogv a pápai társaságnak egyik kedvelt tagját, Kön Dolorát, dr. Kövi József megyei főorvos szeretetreméltó leá­nyát eljegyezte, 1,'érész Arnold mérnök, (.iratulálunk. Színházi heti műsor. (Utolsó hát] Vasárnap délután ..(iohlstein Számi" fél helyárak­kai. Este ,.Nőcmancipáeió". Hétfőn fái betyárok­kal ó-szor és utoljára ..Bob hereeg". Kedden m először Kurth y Margit jutalomjátékául Hentern Ferenc nagysikerű bohózata „l\éz kezet Sterdán V. ós utolsó ifjúsági előadásul „Baaks Bán", Csütörtökön délután lel helyárakkal „Gyerek asszonv". F.ste rendes helyárakkal utolsó s buoso­előadásul itt először (1,'czi István legújabb Színműve ..Csokonai Vitéz. Mihály. — Hírlapkiadók kongresszusa. Budapesten f. hó 24-én a vidéki hírlapkiadók kong rOSSinsI tartanak. Városunkból Ooldbtrg Gyokj lapunk kiadója fog a kongresszuson részt venni s ez alkalommal a hirdetési irodák ellen fog fólszólalaj és allatokkal fogja ismertetni s bizonyítani azokat a visszaéléseket, melyeket ezek a hirdetési irodák ugy a közönség rovására, valamint a hírlapkiadók kárára és hátrányára elkövetnek. — A Leányegyesűletből. A Leány­egyesületben mult vasárnap sikerült felolvasó-ülés volt, melyen Herct Bódog szabad előadást tar­tott e/en a oimen: „Miért írnak színdarabokat és miért buknak meg azok". A felolvasáson kiviil még Regner Ilona éi farkat <üzi szavalatai. K,< József ós Süli József s Létei Jenő zongorajátéka • s Pregel Emö kiváló hegedű szólója arattak nagy ti tszó'st. Itt emiitjük még meg, hogy a jövő vasárnap 24-én) nagyobb sssbásu estél rendes as egyesület, melv este 8 órakor veszi kezdetéi s melynek prog­rammjál jövő számunkban hozzuk. Évzáró vizsgák a tanítóképző­ben. A pápai állami tanítóképző-intézet 1902 .">. évi vizsgálatainak sorrendje. .Május 16-án d. ti .'1 órakor a IV. osztály vallástani vizsgálata. Májai 18 án a IV. osztály vizsgálatit. Június 2-án 1. c 8 órakor a I V. osztály vizsgálata. 8—-4-ái Írás­beli képesítő-vizsgálatok. 10-án az [., IL, III.osz­tály vallástani vizsgálata. 12-ón az I. osztály vizsgálata, i.'i-áti a II. OSZtály vizsgálata. !4-én >l. ti. órakor évzáró ünnepély, ló-én a 111. osztály vizsgálata. 17—18-án [., IL, III Sit magán vizgálatok. 19— 26-án képesítő vizsgálatok. g"7-ón a gyakorló-iskola vizsgálata. - A június 14-én d. u. .'» órakor kezdődő évzáró-iiniupdv igen érdekes lesz. Felhívjuk erre a közönség figyelmét. Huszonhét évig lapkihordó. Pénteken balt meg az. izraelita ápoldában 7^ eves korában hriedner Márkus, aki a „Pápai Lapok"-at .'/" éven át hordta ki városunkban. A derék öreg 2 évvel ezelőtt vonult be az ápoldába, s szinte fájdalmas szívvel váll meg a lap kihordásától, melyet oly hoSSZU időn keresztül teljesített ritka |hűséggel ós becsülettel. Meghatódottan küldjük • utolsó buesuüdvösletünket a jó öreg lapkihordó jelszálló lelkének. Nyugodjék békében! Temetést j NM délelőtt 1 1 lírakor le-z — Iskolalátogatás. Kapi (iyula országo­hirü paedagogus, mint az orsz. közoktatásügyi tanáos tagja, a vallás- é- közoktatásügyi miniszter meg­bízásából május hó 11., \ >. és L3-áa behatóan meg­vizsgálta a helybeli állami tanítóképző-intézet külső és belső életét, különösen a növendékek gyakorlati kiképzését é- az. ének- és zeneoktatást. Május 18-ás taaáoskozmányra gyfljtötta egybe a tanári testületet, hogy tapasztalatait közölje. Kiemelte a tanárok s a tanulók kőzött uralkodó benső, meleg szeretetet, a kiváló eredményt amelyet az. egves tanárok »zak­tárgyaiknak buzgó és odaadó tanításával elértek; a meglepően szép készültségei, amelyet a növendékek a gyakorló-iskolái gyermekek nevelésében és tanításá­ban tanúsítottak. Kiemelte a uöveudékek fejlettének és zenei Ízlését, az énekben t a zene minden ágában való szép előhaladásukal. Végül még megjegyezte, hogy mindezekről a minisztert részletes jelentésében értesíteni fogja. Mi a magunk részéről csak helye­selni tudjuk az érdsmes miniszteri biztos eljárását. •V miniszter ez utón is meggyőződhetik arról, hogy a nemzetnek a mi tanítóképzőnkre fordított áldozata 'jól elhelyezett tőks.

Next

/
Thumbnails
Contents