Pápai Lapok. 30. évfolyam, 1903

1903-04-05

Színészet. Mezei Iléla uj színigazgatónk az. alábbi jelentést adta ki a tavaszi szezonra vonatkozólag, melyet nem győzünk eléggé közönségünk figyelmébe ajánlani, kérve ez­úttal is pártfogását. Tisztelettel értesítem Pápa város és vidéke ti. é. közönségét, hogy előadásaimnak lorOSStát a városi színházban /. éri ápril hó IJ-én hasrét vasa ma jiján kezdem meg. Klsö alkalommal lesz szerencsém Pápa város és vidéke művészet pártolásáról és művészi érzékéről i«mert közönsége előtt működni és ez a körülmény tokozott munkára serkent. Nagy hat ásu üres Ígéretek­kel megbántanám önöket és vétetlek önmagam ellen. Kérem szives támogatásukat olyan mértékben, amint magam és társulatom megérdemelni fogjuk. Irányelvem, gondos összetanult, a mai kor igényeinek megfelelő kiállítással bemutatott elő­adá-ok, gondos kerülése mindannak a mit a színpad méltóságával összeegyeztethetőnek nem tartok. A színtársulat névsora : Műszaki személyzet : Mezei Béla igazgató, ifj. Polgár Károly, Balázsi Sándor rendezők, S/.enger Gusztáv karnagy. Sándori Kálmán ügyelő, Marko Klemer sugó, Biliczky Rudolf zenekar igazgató, Varga Sándor disamester, t'lasi Tivadarné szertáros, Mészáros Lajos ruhatáros. Előadó* személyzet : Anday Károlyné, Barna Ilona, Becskóy Józsefné, |)éry Gizella, Ernveiné Zöldi llermin, Fürst ilermin, Kállay Jolán, Kürthv Margit, Mezei Béláné, Nagy Mariska, Pataki Riza, Sz.alay Ilona, Váradjt Margit, Vert Erzsi. Anday Karoly. Balázsy Sándor, Beckóy József, Ernyei János, Kalmár Béla, Mezei Béla, Markéi Elemér, lóth Lajos, Nagy Ijnre, Bogoz Imre. itj. Polgár Károly, Panic/.ky Andor, Sz.arvasy Jené, Sáudory Kálmán, Szenger (iu-ztáv, Ováry Jenő, Utasi Tivadar. Az előadáshoz a zenét a saját zenekarom szolgáltatja. 20 előadásra bérletet nyitok. Bérletárak : Nagy-páholy 190 kor. has-páholy 110 kor. Erkély­szék 30 kor. Támlásszék 24 kor. Zártszék 18 kor. A szini évadban sorra kerülnek a nagy színházak legkedveltebb újdonságai, továbbá olyan jeles darabok, melyek az első rendű isinházaknál állandóan műsoron vannak. Midőn társulatomat a t. közönség rokonszenvébe ajánlom, maradtam kiváló tisztelettel Mezei Béla színigazgató. van, meg az se-haj ha eleserélödik, csak az baj ha üres, azon meg tud segíteni a korcsmáros. Nem is -eszik észre, hogy az ivó ajtaja megnyílt és tisztes ünneplő ruhában belépett Vargáné asszonyság a biró felesége, aki bisonyosan elunta odahass a várakozást és eljött megkeresni az urát, aki épen s/éles jó kedvben mesélt valami furcsaságot a váro-i dolgok­ról, amin a többiek nagyot hahotáztak, legjobban persse a kisbíró. A szép feketeruhás aw.oii\-ág. lassan oda megv az asztalhoz és hogy SSVarodást ne '•-inaljon oda sug az ura fülébe „Hullja kelmed hát még sincsen ölég benne?'' A biró teleli: „Igazis ám, holnap is lesz nap még." Feláll a helyéről és las­san, igen vigyázva indul kifelé, de a nagy igyekvés dacára is nagyon lassú a járása, bosszúsan mondja: ...Megártott a barátság a fejemnek." Lassanként leltápászkodnak a többiek is, ki könnyebben, ki imbolyogva, elballag hazafelé; csak a két legény marad a helyén . . . ("send van, szomorú csend. A szerelmes fiatalt a bor elbánatositja, eszébe jutnak a szomorúságok, az életnek ezer nyavalyája és ez a két legény i* s zinte sir a fájdalomtól, mert hát a nótában nem volt más igazság, mint a vágyódásuk, epekedésük, » leányok szive még néma volt, elzárt, hideg, mint télen a föld. \ Társaságból. S A .lokai-kör luiziestclyc. A Jókai-kör mai ház.iestélyének műsora: 1. s) ImpromtU-Vslss, Op. 1*4. Katitól. 1)) Csínka Panna nótája. Zongorán előadja : Kitt Vilma. 2. A hangulatok sslnsséso. Irta és olvassa: dr. K'ipóMff Lucián. ."> ImpromtU lAs-dur) Chopintől. Zongorán előadja: Kitt JÓZttt. 4. ai La «erenata F. Paolo Tosti tói. In Oiseauz legers. (iumbert Ferdinándtól, c) Magvar dalok Ilubay é* Ssentirmsitól. Knekli: Kövi Dolóra. ő. Magyar táncok Chován Kálmántól. Zongora kettes, előadják : Kitt József és Sült József, Kezdete dél­után 6 órakor. $ Szabad I.yeelllll. A kereskedelmi ifjúság önképzőköre részére a Lloyd helyiségében a (Szabad Lyoenm" moh vasárnap e.(e előadást tartott. Az. előadó II n ma* Zoltán a .Jókai-kör" kiváló rlelnöke volt, aki .Kelepcék" cimen igen értékes előadást tartott. Érdekesen és szellemesen tárgvalta, a keres­kedő világ körébe tartozó jogügyletek, váltók, s/ámlák, okmányok stb. kiállítására vonatkozó eljárásokat s ezekből vezette le azokat az emberi tévedéseket, melyek lépten nyomon előfordulnak a kereskedők életében s úgyszólván kelepcékbe jutnak mindegyre - i -ak iáját kárukon okulnak, ha ugyan okulnak. A tanulságos előadást a hallgatóság rendkívül nagv tigvelemmel kisérte I befejeztével lelkesen tüntetett B népszerű l rokon-zenves előadó mellett. 8 A ..l.eiiny eg;\esület hol.' Ma egy hete a Leányegyesület, elnökének Bottntkal Franci lkának ünneplésével, megtartotta szokott ülését. As elnököt, az egvesület tagjai gyönyörű kivitelű thea asztalká­val lepték meg születésnapja alkalmából. Az ünnepeltet a tagok nevében Farkat Gizi üdvözölte meleg szavak­ban, amit az. elnök a kényesééig meghatva köszönt meg hosszabb és igen szép beesődben. Az ülésen egvébiránt Heller Irma pompás szavalata, Sohl Henrietta, Stern Ilona é< llnht nővérek sikerült zongorajátéka és Neumann Janka felolvasása aratott tetszést. A nrogrammnak kiváló pontja volt tarkát Gizinek, lapunk jeles novella-irójának igen sikerült és kacagtató monológja : .A vice gardedám", melyet S/abó Zsigmond adott elő pompás humorral. TOLLHEGYGYEL. Pápai 8 é tá k. — Csevegés. — Minálunk hej Vorn számos u/ei Ét minden utcán Több sorok. . Az utcasarkon Vitnnnk közlék 8 <« közlékben Vegyes szagok. I)e uz egész nui/if I tttprém megyében Sincs olg illat mint Itt egg köziében. Schéz a: elet, Ámde szép, A köziekben Minden . — Ej, ej, mi lelte magát barátom, hogy a .Huh hercege nótájára lejlméri végig a főteret? — Hm, csak nem kívánhatja tőlem senki, hogv a ..Kossuth /wyo-"-utcában sétáljak és a jiatterhaiti--val ssórakossaas. — No m ttiPúlkodjék Sanyira; még az imént oly közlék-eny volt, most meg már mogorva, muit­eg\ AócrVgéliy. — Hja, ilyen az élet, jajgatunk és kacagunk. — Igaza van barátom, az élet csupa jajgatás és kacugáng. — Segitség ! I ! Kendőrség I | ! Csendőrség ! ! ! Közös hadsereg ' | I Honvédéig 1 I ! Népfölkelők I ! I Veteránok ! I ! — No-no, mire jó ez az általános mozgósítás ? — Jaj, oda vagyok, ezt a kacagdntfi el nem viselhetem. Még egy ilyen szójáték és egy „jiár duc" támsssára lei! szükségem, hogy megállhassak. — Hát aztán mondja csak, hogy megv továb'l a „Bob" nóta és mi vau a .köziekkel" ! — Hát tetszik tudni, a közlék valóságos köz­lék az utca SSStetikájábsn. Manapság annyit áldozunk a köztisztaságra, közegészségügyre, tehát a -közlé'tt is ki kell terjeszteni figyelmünket. Annyival is in­kább, mivel ma már mindenki szerepelni akar a „köz—lé u-hn. Jobban mondva mindenki kanál akar lenni a „kőt—lében*. Vannak emberek, akik egyik sm. hertár-ukról a ..keresztvizet- is leszednék, a másikat meg a „kece<zttüzlie u hajítanák, de ők maguk a „köz — lében" minden áron a felszínen akarnak úszni, — Hja, sok a beteg ember. El tudja mi a betegsége ennek a sok embernek? r lrigi/daganat". Még azt is irigyli némely ember a másiktól, hogy a közle - vegöt ssivja, vagy neve az újságban — nem a törvényszéki rovatban, mint marasztalt, vagv az anyakönyvi rovatban, mint ikrek apja — jelen meg a nyomtatásban. — Igaza van. El tetszik azt tudni, hogy az ilyen emberek igen nagy szolgálatot tesznek a fizi­kai tudományok elöbhrevóeléiiek ? — Hogy-hogy ? — Mert nekik köszönheti a tudomány annak I a kiderítését, hogy az n irifpda§*• nah nagyobb a feszereje, mint a lőpornak, a dinamitnak, a benzinnek, a gőznek és a gáznak. — Hohó barátom, maga téved, mert a lőpor, a dinamit, a benzin, a gőz, a gáz az — robban — Es az v iriggdag" f — Az csak -- jiukkan. — Bravó, asszonyom, ezt helyesen fejtette meg. Meghajolok az ön ismeretei előtt. Le vagyok főzve. — Legalább kizárva a — sületlenség. — Köszönöm. — Higyje el, manapság kell is, hogy az em­ber legyen — élier. — 'talán azért is oly sok a Str — éber. — Es mig az éber élet küzdelmének harci riadója — előre'.'. — A 8tr»éoer élet csatakiáltása — leg-elöre!! — Es tudja, hogy a Bit-éber zászlójára irt jelszó : — leg-elöre nagyon is stylszerü ? ' ? ? — Mert igen sokan vannak köztük, kik ki­illenéuek a — közlegelöre. : Helyeslés minden oldalon. Szónokot számosan üdvözlik. Elnök az ülést b percre tel függeszti.) — l'gvan mondja kérem, megszűntek már a legutóbbi sétái alkalmával emlegetett — közlekedési akadálgok? — Óh dehogy, csupán átalakultak. — Egv an mivé. — Kötlőködéti akadályokká. — l'gvan kérem, nem tetszik tudni, mikor kezdődik meg az. öntözés '.' — Oh igen. május hó eNö napján. — Oly későn I — Na persze. Húsvétkor amúgy is öntöz­nek és locsolnak mindentele, hát felesleges az utca­öntözés. Aztán lássa csak dacára annak, hogy nem ..ut'Z.tek még, mégis milyen országos sár volt az elmúlt héten '2 napon keresztül. — Sár? no erről nem is tudok, mikor volt az? — Hát kedden és szerdán. — No maga téved, hisz hetek óta oly száraz­ság uralkodik, hogy sdVnak nyoma sincs. — No hát tetszik tudni kedden és szerdán Pápán országos rá-sár volt. — Nagyon olcsó vicc mondhatom ; igazi va­sáéi vicc. De hát azt tudja-e, hogy a vásár alkalmá­val letönitt s marháknak a szarva? — Hogy-hogy '.' — Hát be lett bizonyítva, hogy marha nélkül is meg volt a vásár.

Next

/
Thumbnails
Contents