Pápai Lapok. 29. évfolyam, 1902
1902-03-30
1902. márciu- 80. A jogkérdésről. Mull béten, 20-án és 27-én tárgyalásokat tartottak a városházán • jég beszerzése tárgyában. Az értekezleten a polgármester elnököli éa otl voltak • városi tanács, a kiküldött városi bizottságok tagj-ó í< többen a vendéglősök, kávésok stb. köréből. Első nap abban állapodtak meg, bogy jéggyárat állítanak fel sz érdekeltek (•• a város, — .'ín ezer kor. költséggel, részvénytársasági alapon, it város részéről 60 G0°/ ü hozzájárult* i helyeztek kilátásba. Másnap azonban az értekezlet arról győződött meg, bogy ezen terv kivihetetlen, meri aa érdekeltek összesen c-ak 3000 koronát jegyeztek 14—15 ezer korona helyett. És miután a várai a jéggyárra a felajánlott összegnél többel nem áldozhat, abból és az. érdekeltek jegyzéséből a gyá* rat felállítani nem leket, kimondták, hogv nagy jéggyárai nem állítanak fel é- megbizták a polgármestert, hogy a városi kórházak él betegek részére -ziikséges jégnek beszerzésétől gondoskodjék, akár Ugy, hogy a jeget más helyről hozatja, akár pedig oly formán, hogy a váró- részére egy kisebb 2 -3000 koronába kerülő jéggépel vásároljon. Fogyasztási szövetkezet. A tisztviselők fogyaeztáai szövetkezetének létrehozása érdekében mult hétfőn összejövetelt tartottak a tisztviselők, a városház nagytermében. Ezen összejövetelen elhatározták, hogv 20 koronás részvényeket bocsátanak ki és a szövetkezel tervének propagáláaára, alapszabályok részletes kidolgozására szűkebbkor!) bizottságot küldtek ki, melynek föladata lesz az üzleti kérdésekel i- dűlőre vinni. Óhajtanod volna, hogv a tisztviselők fáradozását BÍker koronázza. Á' helyezések. '/'• • •* Lajos pápai •' •-• i- és távírda tiszt Pápáról Budapestre, i bolyéba a soproni m. kir. postaigazgatóság által Hofstetter Bála segéd ti azl Győrből Pápára helyeztetett át. A távozónak uj állomáshelyén sok szereneaál kívánunk, a üdvözöljük az. ujannan érkezőt, ki városunk szülötte. A világi; is kérdése* Tudvalevőleg a vároa által a városi világításra hirdetett pályázat holnap jár le. Eddig négy cég tett ajanlatot és pedig a Hazai villamasedgi részvénytársaság 5200 korona, Ganzggdr 5400 Manoschek Ferenc 5500 kor. és Keller ./. budapesti cég 5000 korona óvadék letétele mellett. A fiildmives Iskola köréből. /. 14el Jánoa miniszteri szániellenőr a helybeli földmivea iskola pénztári kezelése és Czimmermann Ágoston állatorvosi főiskolai segédtanára foldmivea iskola tehénállománya megvizsgálása vegeit a mult héten itt időztek és mindent példás rendben találtak. Hasonlóság éa különbség. Már regi szokás, párhuzamba állítani az egyes megtörtént dolgokat és keresni az azok közti hasonlóságot és különbséget. Egy ilyen párbeszédei sikerült a minap ellesnünk a/ izr. nőegylet nagy sikerű színházi estékei után. .1 . Igazán, a .lökni-kör és az izr. nőegylet által rendesett előadások közt sok haeonlatoeaág volt. H .Mimikét alkalommal zzufoláaig megtelt a szinház, ugv hogy egv tűt «ein lehetett volna Bzabad helyre eldobni. .1: Ugy az egyik, mint a másik előadáaokon a szavalat, tánc és zene felváltva dominált, bódított és hódított és a második előadást a tíntl'-bon tánoeatély követte B: Noa hát, halljuk a különbségei is? .1: A . . . különbséget A különbséget - mindenki érezhette I H -. Hogy-hogy? .4- Háta —'tárcájában. .1 felemeli helyárak minit. — Anyakönyvi kinevezések. A belügyminisztérium Vezetésével megbízott ininiszterelnök Üujek l'ál urod. foardészt, a/, ugodi és Taál Lajoa jegyzőeegédel a dákai anyakönyvi kerületbe anyakönyvvezető helyettessé kinevezte. PÁPAI LAPOK. Begélysó-egylet, Muh isámunkban említettük, hogy Pápán ajakaiéban vaa agy segélyső- i agylat szövetkezeti alapon. Most már a végrehajtó!j bisottaág felhívásai ki is bocsátotta, melyből kiemel- 2 jük a következőket : A szomszédainkban alakított I hitelszövetkezetek mérlegel indokolttá leesik az feltevésünket, hogy becsületes é.. takarékos kenlllsTl mellett vezetendő bitolazővetkeaet • ki-ehh emberek I takarékossági ösztönéi emeli éa hiiel igéméit a i részvény támságoknál kedvesebb feltételek mellett Fogja kielégíthetni. A térvény által bistoaitott adó és 1 bélyegkedvi'/.méiiyek a segélyegyleti kölcsönöket ! olcsóbbá, a kötelező heti Bietéeek, • kölesének I visssafizetését kényelmessé tes/.ik, a kezelési k.ilt gek csekélysége pedig a toka gyűjtőre nézve, töké-j jenek kehe/..; gyfimőlesöztetésél helyesik kilátásba. Ezen bistos tudat által vezéreltetve a végrehajtó I bizottság Pápán sgy óasegélyzé egyleti szövetkezeti létesítését a batároata el, amelynek megalakulása bízott- j sg keséi köst levő aláírások megfelelő* mennyiségével már i- biztosítva van. Elvünk ss, hogy olcsó ós becsületes kezelés mellett lehetővé tegyük s izegényebb sorsú bármely Foglalkozási ágat Bző szövetkezeti tagnak agyán oly Feltételű hitelt biztosítani, mint aminő teltételek Inoüe;! részvénytársasági alapon működé pénzintézetek easb • vagyonos embernek nyújtanak. Minél többen szövetkezünk egymásnak kölcsönös támogatására, annál biztosabban ér|tik el azon nemes célt, timelyei az egymáson való segítés eesaaéjét szolgáló szövetkezetek elérni hivatva vannak. A keresk. ! törvény szerinti megalakulás a legközelebb Fog megtörténni j ezért Felkérjük polgártársainkat arra, hogy az alakulásig a szövetkezetbe való belépéai stándékukst az alább megnevezett üzletekben ápril bő végéig bejelentsék, ahol a belépéai nyilatkozatok a tagok által aláírhatok. Egy-egy részjegy árát 50 fillérben állapítottuk meg, mely ."• éven kenéstől hetenként les/, intézeti pénztárunknál befizetendő, i Jegyzéseket elfogad: Kis Tivadar, Kohn Mói Bai,I Hajnócsky Béla, Oszvald János, Beek Jakab fia, Wajdita Károly, 11 .hm Samu, Néhmann tiúli..r, Barna Ignác, Lőwy Ignác, Paál István, loch Jéssef és Freund Jakab. Egyházi Évkönyv. A. pápa ág. hitv. evang. sgybái 1901. évről szóló Evköoyve Gyűrött Ferenc püspök gondos szerkesztésében megjelent. — Az Évkönyv elaőben i« közli si egyház tisztviselőinek s preebyteriumának névsorát, a pápai anyaagy ház, valamint a hozzá tartósé leányéi fiókegyházak népességi mozgalmát, amely ssennl ss anyaegybásnak lélekssáma 1501, a hoszá tartósé tiliákka' '2.><»!.'. Megkereszteltetett Pápán -II ujazfl lőtt, meghall 2H égvén Az slmull évben .'Itt pár lépeti llllMSáglB . kÖSÜlök tiszta ág. hitv. ev. pár voll 15, vegyes VSiláaU szintén 15 pár. Az eu'yhá/ elemi Iskolájában Sztttter Dániel éa Nagy l'ál tanítók 169 növendéket oktattak, AJ iskolai könyvtárban I I'.ISIí kutet könyv van, amelyek"! a tanulók é- szüleik díjtalanul használhatnak. Közli továbbá az Kv könyv a pápai anyaegybái és a boasátartozó tiliák adózási kimatafáaátáa vagyoni viszonyait, valamint az egyházak keheiéhen fennálló nóVgy lelek áldásos működésének ismertetését. Az „Emlékkönyv" és „Mozzanatokrovat hassam nl az egy hál javára gyakorolt jótékony'ságokról, valamint ti egybázl fv nevezetesebb aaemén veiről. K/eken az érdekes tudnivalókon kivül befejezésül két szentbeszéd is foglaltatik az Évkönyvben. Az sgyik Mokány Lsjoa püspöki titkárnak ösv. IBognárOáborné feleit tartat meghatógyászbeszéde,j S má-ik QyUttUi PereOC püspök emelkedett szellemű karácsonyi prédikációja. — Széiikoueg. A tavassi isénkénegesésre isükaéges isénkéneg a napikban érkezik meg .» helybeli szénkénegraktárba ás pedig ezúttal franoiagyártmány, mely a tengeren átjén • Fiúméból iráiivittatott Pápára. A raktár kezelőség <• bél vége t'elé már valóesinfllsg abban a helyzetben lesz, hogy a mull őszön előjegysetl isénkénegmennyiaégel az slőjegj tőknek kiszolgáltathatja. Sii'uz'n a pápni járásban. Szer Ián befejezték ai ujonoosást városunkban a pápai járást illet lieg is (•< a mozgó soroZébizottság tagjai '.'•-én elutaztak Pápáról — haza, ünnepelni, hogy busvét után, jövő hó Ü-áu Devcese-ben folytassák ai asszeniálá t. A pápai járá«i sorozás eredménye a következő; Felhivatott az Laő korosztályban 160, a II ikhau 315, a [Il-ikban 220, magasabb korosztályból, 1 összesen 996 állitásköteles. Besoroz tátott III, az ujonojutalék javait, 1 a hsdsereg póttartalékába, 2. mim családfentartó, l'i. mini kevésbé alkalma.-, a póttartalék javára, összesen; 160 hadköteles. Mint téves Felvétel töröltetett az állítási lajstromból 23, Fogyatkozás miatt II, visszahelyeztetett 275, Fegyverképtelennek minősíttetett 17S, távolmaradt 349 védköteles, kik kö/.ul 260 Amerikában, a többi ismeretlen helyen tartéskodik és tíO másutt kérte állítását. Idegen illetőségű hadköteles ',' lett állítva. Teljesen ismeretlen hadköteles 21 voll a .'i korosztályban. A sorosasra megjelent 624 pápai járásbeli illetőségű állitáskötelesnek 25.64%-a leit besorozva, — A kertéaaeti o^yosülot e hó 23ikán tartotia kötgyülésél a városház nagytermében a tagok élénk részvétele mellett. Dr. Antal tíé/.a mini az egyesület elnöke röviden vázolja ai egyesüld mull évi működéséi ; megemlíti, bogy a ^:>'nkénegraktilrt, melyet a földmiveléai minisztérium városunkban már beakart szüntetni, asegyesület m. év ápriIinában átvette s tagjaittak teljesen díjmentesen bocsátja a izénkén eget rendelkeséeére, továbbá megemlíti a kertészeti kiállítást, mely nemcsak erkölcsi, ham ni még anyagi sikerrel is járt az egyesület re ; tÖlhossa továbbá, hogv a tagok részére SS évben is eszközölt ki az egyesület kedvezményes áru csemetéket (ingyeneseket a Földmivelésfigyi miniszter egyáltalában nem ad többé) végül megemlíti, b 'gv a mull évi j kösgyülél határozata érteimébon az. értekezlet a | boritaladó eltörlése i a/. <i!'i.<z borvám fölemelést tárgyában megtartatott. Az élénk helyeslésééi tudomásul veti elnöki megnyitó után előterjesztettek az egyesület mult é\i ssámadásai, melyekből kitűnt hogy az egyesül el vagyona a lefolyt évien 17." koronával gyarapodott I ez idő szerint In->ii koro< nárs rug. I gv a számadás mint az ez évi költség* vetés minden változtatás nélkül elfogadtattak. Ezután elnök a maga, S tisztikar é- a választmány nevében lemond, s Fölhívja a közgyűlési az uj tísstikar meg válssztásárs. Saáry Lajos a kó/gyulés sajos helyeslése közt sorolja 151 az érdemeket, melyeket dr. Antal Géza »/• egyesület megalakítása és Felvirágoztatása körül -zerzett, s Fölkéri, hogy az elimki -zéket továbbra is megtartani -/iveskedjék. I>r. . | utal (ié/.H engedve a közgyűlés kérésének, hajlandó az. elnökséget továbbra i- megtartani, I ezután B kösgyülél fölkiáltással választja meg a tisztikar többi tagjai! és pedig; alelnök Tir Gyula, jegyző Ctokntftti Károly, könyvtárnok Szakoly Ignác, pénztárnok Kist Móric. Választmányi tagok: Abaffi Jóisef, Botka Jenő, Csajtay Dániel, Oyeneee dános, Győrök L. Tivadar, Hajnóezky Béla, Here Béla, Holbok Ede, •Ír. Koritzckoner Lipót, Marton Dénes, Németh Ii 6, ReSCh Lajos. Piiriin. Zsidó vallású polgártársaink Farsangi Sröműnaepe: a ..l'ui'iin", f. bd 23-án és 24-én zajlott le még; pedig nagy élénktág mellett, Több helyen álarcos és álarcnélküli táncmulatság'«t tartottak ez alkalomból. Hírlapi ii v uít.izas. A pápai isr nőegylet mult hell műVésSSStélyéu B követke/íi felül fisetés 'k folytak be: Schmidt 11. Jánoa (Győr) líl korona, dr. líeclmitz Edéné, S/.i-z Desaő (Győr Hl —10 korona, dr. Lőwj László 6 korona, dr. Antal Géza, Pi scher Gynls .*» 5 korona, Hatsehek Jakal Győr), Biedermann Tóbiá-né. dr. I loifner Sándorné dr. Spitzer Mór (Veszprém), Krausa Vilmos 4—1 korona, Steinberger Lipót 8 korona, dr. Bercsof Manó, Schvarti Vilmos, Robittehek (Győr) Herosei Géza (Budapest), Rosenthal Franciska, Krau- Jótael N., Kerpel Gusstáv 2-2 korona, tierstl Leó l*W korona, Rechnita Henrik, LővyIgnác, Bsrgei Eleméi Kertész DeasO I 1 korona, mely uemeslelkü adu mányokért hálás kóetönetét nyilvantja az i/r. aősgylet tlnöksége.