Pápai Lapok. 28. évfolyam, 1901
1901-02-17
amíg nincs, i akkor a kevésből is juttathatunk a még kevesebbnek... Szegénynek lenni, 6svegy< asszonynak lenni, nyolc gyermekkel megáldottnak lenni: külön-külön is nagy psapáa; együttvéve a sorsnak válogatott kegyetlensége. A gyermek a izülfl legédesebb gyönyörűsége, • ahol jólét van, ott • nyolc gyermek is csak vígság szerzője. De ahol a nyomor ütött tanyát, ahol elpusztult a gyermeksereg gondosója, • ahol mindennap nyole gyermek sír s karaj kenyér után, amit nem kaphat meg, ott hét sebtói vérzik az anya szíve. Egy szegény, özvegy zsidó asszonyról vau szó, akit utolért a sorsnak ez S válogatott kegyetlensége. A sorsa megérintette néhány úriasszony könyörületességet és gyűjtést imlí tottak a szegény asszony felsegélésére, A gyüjés még ázna]) meghozta az. éhezőknek a falat kenyeret, feljegyzésre méltó azonban, bogy másnap, harmadnap és még azután fiatal leányok, a pápai önképző Leányegyesület tagjai folytatták ezt a gyűjtést, még pedig olyan eredeti módon, hogy ismerőseiktől csak egyegy fülért kértek a szegény asszony számára. Ebből a filléres gyűjtésből került ki a fenti summa, egész, nagy vagyon annak a szegény asszonynak. A kisasszonyok büszkék lehetnek erre az eredményre és hálásak lehetnek az iránt is, aki őket a jótékonyságnak ilyen módon való gyakoroltatásával megtanította arra, hogy nem a pénz. gyakorolja a jótékonyságot, hanem a szív. — Köszönetnyilvánítás. Bauer Antal, l'godkerület nagyérdemű képviselője a lovászpatonai Olvasókörnek 10 koronát küldött az olvasókör javára rendezett hál alkalmából, fogadja a képviseld úr e helyen is az olvasókör háláját. Bogndr Endre, elnök. — A ref. nőegylet f. hó 17-én (ma) d. u. .'> órakor a főiskola dísztermében tartja Baranyau Zsigmoadná elnöklete alatt rendes évi közgyűlését. — A kertészeti egyesület folyó hó 17-én (ma) vasárnap délután 5 órakor a városház nagytermében nyilvános felolvasást rendez. felolvasni fognak : Holbok Ede, földtnives-iskolai tanár: „A gyümölcsfák kártékony hernyóellenségei''; 2. Arnberg József, tanítóképzö-intézeti tanár: .A növények niegtermékenyülése" citnmel. A felolvasást nem-tagok is látogathatják ; belépti-díj nincs. — Köszönet. Mindazoknak, kik felejthetetlen feleségem váratlan elhunyta alkalmából részvétükkel bármi módon telkerestek, vagy a temetésen megjelenni szívesek voltak, s enyhíteni iparkodtak szivein mély bánatát, e helyütt mondok forró köszönetet Hermán dános. — Ingyenes facsemeték. A kertészeti egyesület tagjai ez évben is élvezhetik a földmívelésügyi miniszter jóindulatát mert az egyesület elnökének kérvényére a t'öldmívelésügyi miniszter 2142/VI. 1. sz. rendeletével az egyesületi tagoknak a pápai fÖldmívesiskolaí faiskolából részben ingyen, részben pedig kedvezményes árban (1 drb. 20 tilléri 918 drb. gyümölcsfa kiosztását engedélyezte. Ingyenes facsemetékben a kis gazdákat, kedvezményes árban pedig a társulat többi tagjait részesítette a miniszter. — Szabad Líceum A tanári kör „Szabad Líceum* osztályában mult vasárnap szép izáfflU közönség előtt tartott előadást Barcsi József Kkináról. Az előadó a jelenleg kiválóan aktuális tárgyról népszerű modorban értekezett. Frdckes előadását, melynek hatását nagyban emelték a bemutatott vetített képek, a közönség zajos éljenzéssel honorálta. — Az orvosi díjszabás. Most érkezett le a városházára a belügyminiszter 1901. január 1-től érvényei rendelete, mely az orvosi díjszabást állapítja meg. Az összes városok és községek a díjszabás szempontjából négy csoportra vannak osztva. Az első csoportban maga Budapest van, a másodikban csupán Debrecen, Fiume, Pozsony, Sopron szabad, kir. városok. A többi sz. kir. és remi. tanácsú városok — így Pápa is — mind a III. csoportba vannak beosztva, melyhez még néhány nagyobb nagyközség is tartozik. A negyedik csoport díjszabása érvényes a III. e-oporthan fsl nem .-moh nagyközségekre SS általában az. ö-szc.- vármegyék területére. — A városunkban érvényes III. csoport szerinti díjszabásból itt közöljük a fontosabb adatokat: nappali látogatás '•'< K, éjjeli látogatás I K. fél napig tartó, látogatás 12 K, tél éjjel 15 K. orvosi tanácskozásban résatvétel nappal 12 K, éjjel I'' korona. A kath. legényegylet 1901. február 17-én (húshagyó vasárnap) jótékonyczélu, zártkörű házi estély) rendez, a következő műsorral : 1. Az inggomb. Monológ, Előadja Domonkos Albert. 2. Házassági ajánlat. Monológ. Előadja Vágó Dezső. • ». Népdal. Énekli Németh Lajos. Zongorán kiséri Bzéptóth lános. 4. Az öngyilkos. Monológ. Előadja Ilahly Pál. .">. Kont Szavalja Németh Lajos. ti. (som. Szavalja Pál József, 7. Najzumbergi Kóbí. Monológ. Előadja Hetes dános. S. A szerelmes. Szavalja Cellér Antal. Belépti dij «»*> tili. (30 kr.) Kezdete ,ste 7 órakor. Műsor után tánc. — Jó szomszédok. M I. és X. I. ör. s itj. egy házban i egy udvarban laknak Vaszaron. Békés együttlét helyett azonban folytonos verekedés és háborúnak a színhelye a 11. számú ház. udvara. Oreg és ifjú N. I., majd az. öreg M. 1.-t, majd leányait hagyják helyben alaposan - állítólag minden ok nélkül. Szegény M. I , ki öreg is, meg özvegy is, tovább nem tűrhette szomszédai kedvemagaviseletét, s feljelentette őket a bíróságnak. Kttól várja szabadulását és a nyugodt életet, melynek a bíróság döntése előtt való — megzavarását ísgyanítja, mert előérzete azt súgja, — mondta ő —hogy még addig is okvetlen történik köztük valami Siet, mikor is rendszerint fl szokott esni a — földre. Könyv-adomány. Ferenczy Pál kádár-mester volt szives a pápai ipartestület olvasö köre részére egy díszes és értékes honvéd-albumot ajándékozni, melyért fogadja ti testület nevében köszönetem. // xjnóczky Béls, elnök. — Földadó kataszter revíziója. Fűnek sikeres foganetosíthatása céljából az. előtanulmányok végzésével és adatok beszerzésével több kataszteri Igazgatót és biztost bízott meg a pénzügyminiszter, akiket egyúttal a hatóiságok figyelmébe ajánl, hogy őket megjelenésük esetén ezen fontos és nehéz munkájukban tőlük telhetőleg támogassák. Bélyegfüzetecskék. Hogy a közönség hosszabb időtartamra beszerzett frankójegykészletét tisztán és épségben megőrizhesse, a belés külföldre szóló közönséges és ajánlott levelek bérmentesítésére szolgálói 10, 2.» és ','>.> lilléres frankójegyekből védőlappal ellátott füzetecskék (értékjegy-tömbök) fognak még e hó folyamán kibocsáttatni, melyeknek mindegyike 24 drb frankójegyet fog tartalmazni. A jegyfüzetek védőlapjára díjszabási kivonat van nyomtatva. A Pl filléres jsgyfüset ára 2 km-. 12 fül., a 25 filléresé fi kor. 02 fill., a .'!.'> fillérese s kor,,na 12 tillér. — Közutaink fedanyagja felosztása. Jüttner Kálmán kir. mérnök Veszprémből e hó 25—28. napjain beutazza B pápai járásban levő közutakat a fedanvag folyó évi felosztásának megállapítása céljából. Hogy a járási közúti bizottság tagjai is résztvehessenek abban, a vármegyei alispán elrendelte a bizottsági tagoknak a közutak mikor történendő mérnöki beutazásáról való értesítését. — Felülfizetések. Az. izr. nőegylet által február bó 10-én rendezett táncestélyen felülfizettek : Hegedűs Loránd 10 K ; dr. Lővy Lásslóné 10 K ; Fürst Sándor biró 6*20 K ; X. Baranyai Zsígmondné, Fischer Adolné, Fischer (iyula, dr. Lővinger Jakab (Bée-i, líeehnitz Béla ."> "i K ; dr. Koritsoboner Lipót, Lővy Lipome, öav. Kreisler Joasefae, Steiner Igiiáezné, dr. Kreizler Károly, l ngár Manó, Wittman Ignác laki , KrSUSI Vilmos, Wallenstein Dániel, Deutsch Dávidné, Kovács Igná" (Egyed), Langraf Zsigmond, Spitzer N. iBudape-ti, Si enlébl Sámuel, Sehlezinger Kez-őné, Stern Ignác, Koréin Józsefbe 4—4 K; dr. llir-eh Vílmosné, Hunka Anna, Cerstl Leo, Herz Dávid ."5 - ."> K: Freund Jakabul 2*80 K, Singer Jakab 2*40 K, Herczog (Bpestl 2 40 K, Fischl Adolf 240 K ; Schór Anniimé, Koritschouef József, Kerpl GllSZtáv, Koritschoner Ffllöpné, Deutsch [gnácné, Moskovits Sándor, Koréin Vilmos, Posel József, Fellner Simon, Berger Aladár, dr. Rechnits Ede, Sohvarcz Vilmos, dr. Weltner Sándor, Koréin Brno, Rosenberg Rezsó (Csúcsa), dr. Herczog Man,',, Rosenberg Fáni, Strausz Jenő iL.-Paionai, N. N., Spsinberger Lipót, Krausz József, N. X., G/old Sámuclné 2-2 K ; Rein hold Jenő 1*80 K, Guttman Miksa 1*20 K; Klein Vilmos, ifj. Eísler Mór, Kemény Béla, Herczog József Bárvár), Kohn Miksa, Goldberg (ívnia, Alsladter Jakab, Lővy Ignác, Lázár Adáni, Gúth Jakab 1 1 K ; gróf Battyány 40 fillért. Füredi Béla .'!(• fillért Fogadják a kegyei adakozók hálái köszönetünket Dr. Uöry Lásslóné, elnök. Sertésvész. Neme- Szabik községben a SSrtésvési járv áuy-zeruleg fellépett. Kedvezményes aru apaállatok Községek, melyek a folyó tenyészévadra állami közvetítés és támogatás mellett óhajtanak beszerezni köztenyésztésre szánt bikákat és kanokat, ezen kérelmeikkel f. évi március végéig a szombathelyi állattenyésztési m. kir. felügyelőséghez fordulhatnak. A kedvezmény a következő: a községeknek a vételárból elengednek 20" ,,-ot és a fenmaradó összeg kamatmentes részletekben törlesztendő 3 téléven át. Megugrasztott éjjeli őr Györfi Antal kirendelt éjjeli őr hűségesen haklerkodolt f. hó 4-én este F.-Gőrzsönyben,midőn D.s. falubeli lakos öl inzultálta é- mindenáron megverni akarta, úgy hogy futással kényszerült menekülni üldözője elől. Szépen be is ugrott lakásába, alig ért azonban konyha ajtójáig, D. nyomon követte, és udvarába is bement, hol meg a bakter nejét tisztelte meg nem a legszebb hangzású szavakkal. Az illetőt tel jelentették hatósági közeg elleni fenyegetés, magánlak megsértése és becsület-sértés miatt. — Anyakönyvi kivonat. Születés 1901. február 9-től 15-ig: Kál Ferenc sütősegéd éi neje Kovács Mária leánya Vilma, r. kath.; Molnár József napszámos és neje Kis Terézia ti a József, r. kath.; Kálmán Vendel koe.-is és neje Nagy Eleonóra leánya Julianna, r. kath.; Horváth Ferenc napszámos é- neje Horváth Agnes leánya Mária, r. kath. : Pllsl János cipész és neje Tizikker Terézia fia Géza, r kath. ; Bognár Karolina házicseléd leánya Margit, r. kath.: Németh Imre t'öldtnívelö és neje Kovács Erzsébet fia Imre, r. kath.; Szólás Pál szabó SS neje Csizmadia Katalin tia Resső, r. kath. — Halálozás: Szabó József napszámos, li** év,-, szivhaj, r. kath.; Zwerek József drótos, '.',.> éve-, tüdőgyulladás, r. kath.: Pap Autalné született Németh Anna napszámosnő, 50 éves, öngyilkosság, r. kath.; özv. Göttli Józsefné született Iliéi Eva napszámosnő, SS éves, aggsssály, r. kath.; Hermann Jánosné izületet! Molnár Mária, magánzó neje, ,i( éves, Bgyssélhüdés, rémi. kath.; Holbok Jánosné szúletelt Hujber Zsuzsanna napszámosnő, T)4 éves, vizkór, ág. hitv. ev. — Házasságot kötöttek: Pálovici József napszámos, r. kath. és Kádi Anna napszámos, r. kath.; Kis József földmives, ev. ref. és Horváth Mária, ev. ref.; Horváth János napszámos, r. kath. és Grieszler Brzsébeth, r. kath.; Biedermann Tóbiás talniud-tanuló, izr. és Gutb Juliánná, izr.; Horváth József ácsmester, r. kath. és Murai Juliánnu, ev. ref.; Vadas István lókereskedő r. kath. és Bsupits Ilona, r. kath.; < íyömörei József in. kir. hoiiv. gv.-ezredbeli szakaszvezető, ág. hitv. ev. és F.dvy Eszter, ág. hitv. ev. — XJj Idők. Hétről-hétre változatot tartalom mai jelenik meg az Fj Idők, a magyar család legkedveltebb képes heti lapja. Az a nagy gond, i/léés szeretet, amellvel szerkesztik, érthetővé teszi nagy elterjedetlségét és azt a ragaszkodást, amellyel olvasóközönsége iránta viseltetik. Az e heti számmal az. l'j Idők megküldte össses előfizetőinek pompás műmellékletét, Valentiny .Ábránd" cimü nagv feltünétt keltő képének nagy arányú színes reprodukcióját. Pompái kép ez, tárgyánál, kivitelénél, mén teinél fogva egyaránt kiváló. Szebb ajándékot magyar hetilap még inni adóit előfizetőinek. Gazdag éi változatot es a szára is tartalomban, képekben egyaránt. Herczeg Ferenc folytatja nagy érdekességfl regényét, a Pogányokat, melynek tárgya a magyarok őskorából van véve. Pompás nyelvezet, hatalmas korfestó él elbeszélő ereje gyönyörűen nyilatkozik meg abban a regényben. Kőzöl ez. a szám azon kivül Herczegl egy kisebb elbeszélést is és egy részt az < >e-knv Brigadérosból. Az. idegen irók rovata a nagybeteg Tolsztojjal foglalkozik, bemutatva egy karakterisztikus elbeszélést tőle. Elbeszéléstir azonkívül Ritook Emma, verset Csobel Minka, I'eleki Sándor, Mik!,',- Elemér. Bemutatja Zemplényi Virrasztók é- Imádkozzatok cimü képét, aztán Poll Bagó Parasztba! és KaCZÍány Ödön Szívügyek cimü festményeit továbbá közli Vilma királynő legújabb arcképét és hol egj érdekei cikkei Lavaterról és Kisfaludy Károlyról, bemutatva