Pápai Lapok. 28. évfolyam, 1901

1901-01-06

— A Nagy Képes Világtörténet Ötödik kötete, mely most hagyta el a sajtót, 11 kö­zépkor legérdekesebb é.s eseményekben leggazdagabb Kukával, a hűbériség és a keresztes hadak korával fog­lalkozik. A kötet szerzője dr. Mika Sándor, aki föladatát fényesen oldotta meg. A rendelkezésére álló hő és szép anyagot sok tudással, gondos kritikával, tudmányos alapossággal, de amellett a lelkes, melegen érző Írónak a stílus szépségei iránt való érzékével dolgozta fel. Bizonyos, hogy a történelem elfogadott, kipróbált, autentikus tón vein változtatni nem lehat és elolvasván a munkát, nem is abban látjuk érdemét, hogy adataiban pontos, megbízható, hibátlan, henein abbtiii, hogy lelkűnkhöz szól, hogy az emberiség egy küzdelmes korának történetét az | objektive bíráló, széles látkörü historikus tisztult Ítéletével, szines nyelven, megkapóau tárja elénk Csak ilyen előadás nyomán tudjuk megérteni az esz­méket, mik ama kor emberiségét mozgásba hozták, válik elhihelővé nekünk, a századvég embereinek a szenvedély mélysége és ereje, mely nagy harcaiban táplálta a középkor emberiségét Az igazságok vál­toznak az idők folyamán I amit ma szent igazságként üdvözöl a küzdő emberiség, azon holnap tán sajnál­kozva mosolyog s azért művész eszközeivel képes elmúlt korok igazságait s/.emeink előtt kidomborítani, lelkünket-elménket megragadni úgy, hogy az elmúlt korok eszmevilágába visszaképzeljük magunkat s voltaképpen az ö szemeivel nézzük a rég elmt'.lt ese­ményeket. Ilyen művész Mika Sándor, aki ezt a célt munkájával teljes mértékben éri el; a kötetét diszitő pompás és nagyszámú illusztrációk - remekei B sokszorosító művészetnek — hathatósan támogatják őt törekvéseiben, Erdeme ezenkívül a munkának az, hogy Magyarország szereplésének kiemelésére nagy gondot fordít s alaposan aknázza ki mindazokat a vonatkozásokat, melyek hazánk szerepléséi a közép­kor történetében kidomborítják. A Nagy Képes Világ­történet vállalata ezzel a kötettel is fényesen iga­zolja, hogy teljesíti fontos rendeltetést: a magvar ismeretterjesztő irodalmat becses vívmányokkal gazda­gítani és oly könyvet adni a publikum kezébe mely a külföldi irodalmak hasonló termékeit ránk magva­rokra nézve, nélkfilözhetökké teszik. A Nagy Ké pea Világtörténet megjelenik a Révai Testvérek Írod. Int. Rt, (Budapest, VIII., l'llói-ut l s .i kia­dásában. Egy-egy kötet ára 16 korona. -- Magyar Lányok. Megjelent a Ma­gyar Lányok hetedik évfolyamának elééi száma. Mind­járt az első számból kitűnik, hogy kitűzött czélját, a magyar leányoknak érdekes, hasznos, kedves éa tanulságos újságot adni a kesébe, lelkiismereteden beváltja. — Erre nézve különben kési garancia, a szerkesztő T, Tutsek Anna munkássága, a ki nagy gonddal és Ízléssel megszerkesztett lapot ad hétről­hétre olvasóinak. A ki e/t a lapot olvassa, rossz kis lány nem lehet. Az uj év folyamot Benedek Elek gyönyörű regénvével „Ugoni Margit "tal nyitja inéi.'. Egy izerény, nemei lelkű lány beszéli el itt az élete történetét egyszerűen és meghatóan. A többi rovat is változatosnak és kedvesnek Ígérkezik, agy mint azelőtt volt. Vers, elbeszélés, (ismeretterjesztő cikk találkozik minden számban. Azonkívül egy rendkívül tanulságos és mulattató fordított regénynek a közlését is megkezdi. Igen érdekes a Magyar Lányok pályázata is. A pályájázat tárgya a követ­kező : irja meg mindenki saját felfogása szerint, mi volt a legnagyobb öröme és a legnagyobb bánata. A célja e pályázatnak az, hogy rászoktassa, megta­nit-a a magyar lányokat a helyes és ügyes levélírásra. Előfizetési ár negyedévre .'! korona. — A „Zenélő Magyarország" zongora és hegedu-zeneinűtolyóirat most január elsei 1. füze­tével VIII. évfolyamát kezdi. A mindenütt kedvelt zeneműfolyóirat I901»ík évi I. füzete a következő érdekes szép darabokat közli : 1. Lengyel Miska „Újságíró csárdását" három magyar dalból összeál lítva. II. Heintz A. .A szép orosz leány" polka niazurkáját. III. Haina Izsó V A férfi mind ledér" betét dalt a „Diák kisasszonyok" Operettből. Min­den száma hasonló gazdag tartalommal jelenik meg a „Zenélő Magyarország"-nak. Evenkint 24 füzet, minden fűzet 10- lo oldal hangjegy-tartalommai, a legjobban megválasztott kiváló sikerű zenemű újdon­ságokból összeállítva. 242 oldal tartalomért 12 ko­rona, félévre 1L' füzet 120 oldal tartalomért 6 ko­rona, negyedévre ti füzetért ."» korona az előfizetés. 1.1 tl/ethetni az 1901. évi III. évfolyamra a .Ze­nélő Magvarország" (Klökner Ede) zeneműkiadó hivatalában: Budapest, VI., (Jsengery-utea 62/a, honnan megismerésre mutatványfüzetet bárkinek ingyen és bérmentve küldenek. Életveszélyes tolongás. A Diák­otthon javára rendezett Morspiték kirakatai előtt. Erzsébet-k6rat 34-ik szám, ezer éH ezer ember áll és nem talál megfelelő szavakat a kiállított nyerőmé­nyek nagyszerűségének ecsetelésére. Itt gyémántok rubinok, gyöngyök vakítják az ember üzemét, me­lyek minden hölgynek szivét, ha még oly előkelő is li >iigosabban dobogtatják. A tolongás oly nagy, hogy i forgalom teljesen szünetel és a rendörségnek kel­ett közbelépnie, inert a tolongás életveszélyessé vál­hatott volna. Es ez ueui is csoda, ha meggondoljuk, logy mindezen nagyszerű nyereményeket, közöt'uk a 10.000 koronás főnyereményt, e sorsjáték összesen 1311 nyereményt tartalmaz, csekély 40 fillérért, izaz mondd negyven fillérért lehet nyerni és pedig uár január 12-én, a htrzás napján — N**hézhallás. Egy gazdag asszony, ki Ír. Nicholson füldobja által a nehézhallás és fül­'.úgástól meggyógyult, intézetének 75.000 forintot íagyományozott azon célra, hogy oly süket és nehéz­lallásu egyének) kik nincsenek azon helyzetben, hogy «eu füldobot beszerezhessék, azt ingyen kapják. Levelek cimsendők; No. Í740 Den Institut Nichol­son. n Longcott u Ounntttburg, London, II'. — Gép-munka. A mechanika a század 1 tol SÓ feliben nagy előhaladást tett s mai nap már najdnem minden mechanikai uton állíttatik elő. Majdnem minden munka csupán gépekkel állíttatik •lő, miáltal nagyobb gyorsaság éretik Ugyan el, de lésetem szerint nem nagyobb kötelesség, De —- sajnos — mennyi virágzó egészség rendíttetett meg, mióta i gép a kézimunka helyébe tépett. A folytonos mos­tál, melv egész szervezetet megrendíti, rá nézve •sak végzetszerű lesz. Bizonyos, többé vagy kevésbbé tényei szerv elgyengül, só't néha a vérkeringés is negzavartatik ; a vörös vértestecskék, amelyek erejét elöntik, lefogynak • a vérnek minden elszegényedése különféle betegségek következményével jár. Kneipp Péter ur Lovrin (Torontál nu példát id nekünk nejének esetéből, akinek egésssége ily­lemü munka által erősen megtámadtatott. ..feleségem, aki állandóan kötőgépen dolgozik, ^gy idő óta gyomorbajról panaszkodott. Emésztése negromlott s 0 nagyon elgyengült. Minthogy a bír­apókban olvastam hogy a dr, Williams.féle I'ink­abdaosok ezen bajok ellen kitűnően beváltak ; gvo­norbaja elmúlt és nagyon jól érzi magát." A l'iuk labdacsok, melyek a vér legtökéletesebb Helyreállító szerét képezik, a leghathatósabb módon le­küzdötték a vérszegénységet, lápkórt, neurastheniát, rheumát, a gyomor és bél betegségeit, melyek mind i vér elszegényedésétől származnak. Kaphatók min­den gyógyszertárban, Valamint Ausztria-Magyaror szág főraktárában : Török József gyógyszertárában (Budapest, Király-utca 12.) I frt 7:') krért doboson kén' vagy frtért 6 dobozonként. Kivonat Pápa városának gabona-árjegyzőkönyvéből 1901. január bó 4 éu. — | busa 31 Rosi 7r Árpa f Zab 9 Kukorica a Burgonya g Széna ZsUpp M 14 k 80 lil 14 » oo . 18 • 50 » 11 » t KI » 10 . 80 » 4 00 .) » 00 . a >4o > Közé a 14 k 40 01. 18 • 80 • 18 » 80 • lo bfl • 10 . 80 i 8 • 80 » 4.4i • 8 » oo » 14 k 00 lil. 18 » 00 > 12 » 00 . 10 » 80 . 10 • 00 • •> . 00 • Vasúti menetrend. Indulás Pápáról Győr /elé: reggel ti óra 02 p. (veyes vonat! d. e. 10 óra 28 |>. (gyorsvonat); 1. u. '2 óra 56 |>. ' éjjel 1 óra 13 p. - Kix-Cell felé: d. u. 1 óra (Ml p. j d. u. 5 óra 31 p. ígyv.l; este 7 óra 17 p.; éjjel -i óra 48 perckor. — Kin­Cell hői indul minden nap, szerda és péntek k'véte lével, ti ó. 4<) p. (vv.j. Papára ér 7 óra 50 perc. ­Indulás Csortiü felé,: reggel f> óra .'5f> perckor; d. u. órai") perckor. — Krkezé- Cxornn felől: d. e óra 2;") perekor; ose H éra 10 perckor; ét minden pénteken és orsz. vásárkor reggel 7 óra 21 perckor. Ház-eladás. I <in szerenesem közzé tenni, mi­szerint a kiyijó-ulezai 331. nepsor­számu ház eladó HU renni szándékozók retem értekezhetnek. Pápa, 1901. január 5. Szenté János ügyész.

Next

/
Thumbnails
Contents