Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-02-18

mony fen tartását az állam megfelelő segéllyel • támogassa. Óhajtandó az ipartestületi beteg­segélyző pénztárak hatáskörének az összes ipari alkalmazottakra való kiterjesztése s az ipartestü­leti pénztárak közt állandó országos kapcsolat létesítése. A betegsegélyzö pénztárakhoz törvény szerint intézendő bejelentések elmulasztása folytán kiszabott bírságok azt a pénztárt illessék, mely­nek kárára a mulasztás megtörtént. Óhajtandó, hogy az iparosok szakképzettségének fejlesztése érdekében az ipartestületekben szakosztályok léte­síttessenek." Az ipartestületek és kamarák közt való kapcsolat kérdésében, mely a napirend utolsó pontját képezte, az értekezlet egyhangúlag így határozott: „Az értekezlet a kereskedelmi és iparkama­rák mai szervezetét az ipari érdekek bathatós védelme szempontjából is megfelelőnek tartja, de kívánatosnak mondja ki, hogy a kamarák a kerü­letükben levő ipartestületekkel szorosabb kapcso­latba hozassanak s e végből évenként legalább egyszer kerületi ülést tartsanak, melynek napi­rendje legalább 14 nappal előbb a testületekkel közöltessék s hogy a kamara ejtse, módját annak, hogy titkárai az ipartestületeket évenként leg­alább egyszer a helyszinén is meglátogassák." Az ipartestületek határozatai a kereskedelmi minisztériumhoz terjesztetnek fel s hihető, bogy ezek szellemének megfelelőleg az ipar terén üdvös reformok fognak a közel jövőben létesülni. türelmetlen rendezők arca kezdett felragyogni, mikor nyolc óra' után sürü egymásutánban vonult be a bálterem ajtaján a sok szép fiatal leány mamával és kísérettel egyetemben. 'Kilenc órakor hatalmas tuss. hangzik fel: I<enyves*y főispán érkezik. A szeretett, az annyira szivünkhöz nőtt főispán most már pár hónapja nem volt körünkben. Annál nagyobb volt az öröm, hogy éppen a polgár-bált választotta ki, hogy megjelenjen a pápaiak körében, kikkel a szeretet régi és széttörbetlen lánca kapcsolja egybe. Hamarosan egész udvarra támadt a fő­ispánnak, aki azonban előbb egy időre kiszakí­totta magát ez udvar köréből, hogy ismert galáus­ságával, a hölgyeknél tisztelegjen. Kikből állt az udvar? s kik voltak a bálon ? Jóleső örömmel konstatáljuk, „hogy a társadalom minden rétegéből voltak jelen a szép estélyen, s hogy a bál zsibongó, jókedvű sokaságában min­den rendű és rangú úr és hölgy vidám, barátságos társasággá vegyült össze. Xe csodáljuk, ha jókedv — • fesztelen, de­rült jókedv — uralkodott az egész estén. Tánco­sok, tánpo-mő'k öröme íőkép nagy vala. Táncosoké, mivelhogy egész virágkert volt együtt a csinos táncos­nőkből, -^táncosnőké, mivel hála a derék és nagy rendező-égnek s élén Hajnóczky Béla elnöknek bőviben volt a táncos, a kitartó, lelkes táncos. S míg fönn szólt a zene, s boldogan repültek a párok, lenn az étteremben az „öreg 1­-ek kedélyes társaságban ültek az asztalok köré s pohárcsengés közben beszélgettek a fiatalok mulatságáról és egyebekről. E társaságban töltött mintegy két órát főispánunk is, miután '/ ; 2 1I óráig a bálterem­ben folyó szép mulatságban gyönyörködött. Még csak pár elmaradhatlan adatot: az első négyest őtj pár táncolta. Ámbár lehet, hogy f>8-an is voltak, annyi bizonyos, bogy a buzgó főrende­zőknek fáradságába került ezt a nagy csapatot egy oszlopban igazgatni, amekkorát régen látott a Griff nagyterme. A rég ismert frázist, hogy a bálnak a pirkadó hajnal vetett végett, ezúttal sajnálatunkra nem alkalmazhatjuk. Xcm vetett bizony véget ennek a bálnak a kicsiny üvegtáb­lákon átszűrődő napsugár, melyet az öreg Kap küldött, ki mind merészebben és merészebben kezdett bekaesingatni fiatalos kíváncsisággal a bálterembe Még öt óra után is járták a csárdást, amúgy magyarosan, tűzzel és lelkesedéssel és bogy ez a báli éjszaka sok leányszívnek feledhetetlen lessz, abban még — a táncosok sem kételkednek. Itt közöljük a jelenvolt hölgyek névsorát: melynek hiányosságáért riporterünk nevében szives elnézést kérünk: Asszonyok: Altstiidter Jakabné, Balogh Gyu­líiné, Baranyai Zsiginoudné, Bülitz Pcrencué, Boda Györgyné. Biiky Sándorné, Gsigi Károlyné, Faa Mihály né, özv. Farkas Jánosué, Frauendieust Vik­torué, Graf Sámuel né, özv. Gebők Gyulúné, Hercz Ilyen sikerről azonban még a legmerészebb' ^buié, Horváth Istvánné, özv. Horváth N.-né, Polgár-bál. — 19Ü0. február 10. — Egyre-másra kelnek új életre azok a mulat­ságok, bálok, melyeknek a maguk idején pár év­tizeddel ezelőtt valóságos jelentőségük volt e város társadalmában. Az idei tél folyamán frissí­tették fel derék theologusaink az egykor oly nép­szerű főiskolai bál emlékét s íme az idei farsang folyamán, mint „poraiból megélcdett Főnix" támadt fel a 115 észten Hős feledés és elmúlás ködéből a régen oly híres -- polgár-bál. Fel­támadt pedig oly dicsőségesen, hogy immár senki sem kételkedhetikjövője felől: a pápai bálok sorá­ból a polgár-bál ezentúl egy évben sem lóg hiányozni. Az igaz, hogy nagyobb apparátussal még kevés bálra készültek, mint a polgár-bálra. Való­ságos táborkar intézte a bál ügyeit, s a „bizott­ság" keretébe belevontak minden épkézláb embert, akinek a nevében a sikernek egy parányi csillámát is látták felragyogni. Az illusztris védnöknő — ki általános sajnálatra nem lehetett jelen a bálon — s nevének varázsa is előre biztosítani látszott a polgár-bál sikerét. fantázia sem álmodott, mint a minőben a Polgári Kör báljának a valóságban része lett. Az a frázis, hogy a bál „erkölcsileg és anyagilag kitűnően sikerült"', még talán sehol se volt oly kevéssé frázis s oly annyira igazság, mint a múlt szombati mulatságnál. Lássuk azonban rövid vonásokban a bál történetét. Mindenekelőtt az idő. Hát az idő bizony igen rosszul viselte megát. Egész uap borús, fel­hős volt az ég, néha-néha csöpörögni is kezdett, majd meg a szitáló esőbe nedvesen szállongó bó­pihék vegyültek. Este azután — úgy hét óra felé — csatakossá, kellemetlenné, magyarán meg­mondva csúnyává vált az idő. Fujt a szél, az cső meg a hó csapkodta az utcán járó-kelőket, sáro­sak, vizesek lettek az utcák — nem báli ido volt. Az ilyen idő máskor ártalmára volt már egyes mulatságoknak, de a polgár-bálról más volt meg­írva a felhők mögött szégyenkező csillagokban: aki a polgár-bálra készült, meg is jelent ott s a | Hajnóczky Béláné, Iglauer Jánosáé, Jilek Ferencité, Kakas Ferencné, Kluge Károlyué, Kurta Gyuláné, Kutrováez Józsefné, Lippert Sándorné, Magyar Gyuláné, özv. Murbán Leopolclué, Xéhman Gáborné, Oesterreicber Gyuláné, Pakrúcz Kábnáuué, Pethő Józsefué, Rácz Gyuláné, Szeií't Imréné, Schlosszer Istvánná, Szvoboda Veneelué, Valter Sándorné, Velner Józsefné, "Weinberger Józseí'ué. Leányok: Antal Ilka, Baranyai Böske, Boda nővérek, Bilitz Rózsi ka, Büky Róza, Braueszev its Eliz, Csigi Mariska, Dveisv.iger nővérek, Erber Margit (Komárom), Farkas Gizella, Gebó'ck Berta, Hajnóczky Róza, Horváth Lenke és Matild, Kakas nővérek, Kutrovácz Ninuska, Lőw Flóra (Fenyőfő), Murbán Gizella, ]\éhman Mariska, Németh Mariska és Jolán, Regner nővérek, Szenté Elza, Schvare Klára (Jákó), Sebő Julia (Gyarmatit), Velner Mariska, Valter Julia, Zubek Nelli (N.-Tevel). TOLLHEGGYEL. Krónika. Evőé! itt a tavasz, s amit Szemfiuk nem láta rég, Azúrkéken mosolyg le ránk, A fényes tiszta ég! Múlt héten még zord tél vala, Esős, komor, havas, De ím megújult az idő, Megjött a szép tavasz. S amit csupán a bálterem Látott mult szombaton, Láthatja ma egész világ, Hogy már — tavasz vagyon. A bálterem látott tavaszt, A sok szép ifjú lány Derűs mosollyal ajakán, — Tavasz volt mind ahány. 8 az ódon, tisztes GrilF-terem, Szintén megifjodott, Freskós, öreg ábrázata Örömtől ragyogott. Pedig ez csak kezdet vala, Még sok követi ezt, Jelmezben, tarkán közeleg, Már a vöröskereszt. S nyomába lejt jókedvűen Még majd egész sereg, Mulatni tudnak — szent igaz! ­Pápán az emberek. De ha farsang van, rossz nevén Ki venné ezt nekik, Mulassunk hát zavartalan, Míg időnk letelik! Hiszen örökké mise tart, .Egyszer minden lejár, Lejár még a — mandátum is, Szóljon hat évre bár. vS kis alkotmányos harc nyomán, Eldől egy napon át: Kik igazgassák ezután A városnak sorát. Kik mondjanak acetilén Fölött ítéletet, Hogy rá elpusztul s éj borong Sötét város felett. Kik várják meg, mig eldölcnd Angol s búr háború, Mikorra nem lessz Eduard, Pénz nélkül — szomorú. S kik hozzanak mindég komoly, S okos határzatot, Vógezvén a munkát, amit A kor elénk szabott. Hogy felviruljon csakugyan E város, hisz hire, Míg félig érdemié csak azt, Eltnent már messzire. Egészen érdemelje ki A szép s nagy hírnevet, E város népe igazán Boldog csak úgy lebet. Andre.

Next

/
Thumbnails
Contents