Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-12-16

Huszonhetedik év. 50. szám. 1900. december 16. PÁPAI LAPOK Pápa város hatóságnak és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 856. Kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkereskedése, Főtér Telefon-szám: 41. Felelős szerkesztő : Dr. KŐEÖS ENDEE. Főmunkatárs: Dr. WELTNER SÁNDOR. Előfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes Kzáin áru 1ÍO UU. Ábrándos eszmék. Mark Twain, a világhírű amerikai humorista egyik regényében, n

Az amerikai örökös

11-ben egy rokonszenves alakot rajzol, kinek sok jó tulajdona mellett csak egy hibája van, az t. L, hogy örökösen kivihetetlen terveken töri fejét, melyek megvalósulása esetén nem száz, de ezer milliónyi jövedelem ütné a szerencsés — vagy szerencsétlen — tervező markát. Ez az alak jutott eszembe, midőn e b. lapok egyik utóbbi számában a »Szelcsend« cimü vezércikket olvastam, mely bizonyos tervek megvalósulása esetén a város lakosságának nem kevesebbet igér, mint, hogy a pótadó eltűnik örökre, s egy boldogabb utókor városatyái csak, mint a rég letűnt mult egyik szomorú emlékéről, szólnak majd a községi pótadóról. Ha cikkíró kevesebbet igért volna, talán többet elhittünk volua neki; de igy már eleve is némi elfogultsággal tekintettük a terveket, melyek megvalósulása Pápa városára egy aranykor bekövetkezésével volna egyértelmű, s a »nincs többé pótadó « hangzatos jelszó a * nincs többé kopasz fej« hasonlóan hangzatos jelszavát idézte föl fülünkben, s kétszeresen ovakodóvá tett bizonyos kenőcsök használata iránt, melyek alkalmasok arra, hogy necsak azt vissza ne hozzák, ami már nincs meg, de sőt azt is elvigyék, ami még megvan. Heinéiéin, nem ért félre a tisztelt cikkíró, ha e bevezetésben kissé derűsebb hangot használtam, mert e hang nem vonatkozik az intencióra, melyből a tervek fakadtak, hanem tisztán a tervekre, melyeket az alábbiakban egy kicsit boncolgatni akarok. Hiszen az intenciót, hogy t. i. városunk anyagi helyzetén segítsünk, s a közönség megterheltetése nélkül ujabb jövedelmi forrásokat teremtsünk, én a legmelegebben helyeslem, s csak örömömet fejezem ki, ha gyanításom a czikk szerzősége iránt helyes nyomokon jár, hogy azon a helyen, melyet cikkíró elfoglal, ez a kérdés oly meleg aggódás tárgya, mint aminőről a cikk alaphangja tanúskodik. Négy terv az, melynek megvalósításától cikkiró a pótadó eltüntetését reményű, u. m. a városi tüzkárbiztosítás, a csatornázással kapcsolatban egy műtrágya-gyár felállítása, városi takarékpénztár és új — a város által kezelt — világítás. A sorrend, melyben a négy tervet felsoroltuk, nem a cikkben található sorrend, s csak saját célunknak megfelelően állítottuk össze a terveket, hogy a teljesen kivihetetlentől a kivihető felé haladjunk, amint az egyes terveket vizsgálat tárgyává tesszük. Teljesen kivihetetlen, rendkívül kockázatos voltánál fogva, a városi tűzbiztosítás. A törvény által előirt tüzbiztosítási alap kölcsön útján megszerzése, az előálló kamatveszteség, a díjtételeknek a biztosító társulatokénál valamivel alacsonyabban megszabása s ebből előálló díjbevétel-csökkenés, a költséges kezelés, s végül a kisebb területre kiterjedéssel elválhatlanul együtt levő nagyobb kockázat mind megannyi akadályai annak, hogy ezt az eszmét mégcsak a beható megvitatás tárgyává is tegyük. Époly kivihetetlen a mfítrágya-gyár felállításának terve, azon egyszerű okból, mert a gyárnak Pápa városa nem szolgáltatna elég hulladékot. Ami több százezer lakossal biró városokban megtörténhetik, azt egy 15000 lakosú városban megvalósítani akarni, kissé elsietett dolog volna; számadatoktól, tekintve a kérdés közgazdaságilag fontos, de esztétikailag nem éppen kellemes voltát, megkíméljük a szives olvasót. Nemivel szerencsésebb gondolat a városi takarékpénztár eszméje, mely ellen elvi kifogás alig tehető, s mely főleg a külföldön virágzó községi takarékpénztárak példájára hivatkozhatik. A baj azonban az, hogy ez az intézmény nálunk Magyarországon nem igen tud gyökeret verni, s ahol régebben fennállott is: kiszorították a modernebb részvénytársulati hasonló oélu intézetek. Nálunk is volt ily városi takarékpénztár, de részvétlenség miatt a (JO-as évek elején feloszlott. Aki érdemesnek tartja: TÁRCA. A karabélyosok kornétása. — A ,.1'iípiii Lapuk" tárcája. — — Lampéríh Géza Kurneulc csillai/a cimü niosl megjelent köteléből. — Nagy vala az öröm és csudálkozás a kurucok táborában, amikor a Rákóczi készíttette öt darab gyönyörű vadonatúj lobogó megérkezett. Egy hatalmas, nagy udvari kométa a vezérlő fejedelem részére, meg négy kisebb fajta a vitézségével legutóbb kitűnt négy ezred számára. Hullámos drága selyemből való volt valamennyi. Fehér és tiszta, mint az eszme, amelyet jelképezett. Selymét a zászlóknak a messze napkelet termetté; onnan hozlak jó pénzért élelmes görög kalmár emberek. De a beszédes, eleven lelket már magyar művész lelke lehelte reájuk. Jakab mester, a nagyhírű kassai címeríestő készíté az öt új kornélát remekbe; bárom teljes hónapig dolgozott rajtuk szeretettel, lelkesedéssel. De, nem is adta volna ám idegen kézre, mikor végre elkészültek, szóles e világ minden kincséért sem, Mint az édesanya kis gyermekeit, f'élíó' gonddal bepólyálva, maga vitte a táborba egyenesen a vezérlő fejedelem kezéhez. Es amikor útja közben egy eltikkadt szegény vándorlegény kéredzkedett a szekerére, bizony csak nagy aggodalmassággal és körültekintéssel vette föl őkelmét a vígan döcögő alkalmatosságra. De mégis csak fölvette, mivelhogy fölötte szánó jó szíve volt i\z öreg mesternek és az ismeretlen utas eiősen verejtékezve, keservesen vonszolta már elernyedt tagjait a poros, göröngyös útszélen. Meg aztán olyan nyilt, őszinte volt az ábrázatja és olyan magyarán ejtette a szót, hogy labanc lélek semmiképpen sem szorulhatott beléje. Kifújta magát egy kissé a fölvett vándor és minden kérdezés nélkül nyomban elmoudá. ki légyen és mi járatban volna: — Nemes Kerekes Bálint a nevem. A pataki kollégium szeniora voltam eddig, most pedig Rákóczi vitézlő katonája akarok lenni, A kurucok táborába igyekszem. A kétségnek utolsó felhó'cskéje is elröppent erre Jakab mester homlokáról. Markába csapott amúgy kurucosau ifjú útitársának : — Szervusz amice! Akkor éppen jó alkalmatosságra találtál, merthogy éti is oda tartok. Így szólott hozzá meleg barátsággal, de azért hiába kíváncsiskodott Bálint diák annak a nagy ménkű paksamétáuak a titkáról, ami ott gubbaszkodott a saraglyában, mit sem árult el a eirkumspektus öreg. Szépen beesteledett, mire. célhoz értek. Hogy az istrázsa átbnesássa, — mivel passzusa nem volt, — hamarost festő legénynyé avatta Jakab mester Bálint diákot. És úgy mutálta be Rákóczinak is, mint aki jobb keze vala a nagy munkában ; azért is kívánta — monda — őt is alázatosan prezentálni ő kegy el mősségén ek. És míg a megszeppent Bálint diák tarleóját vakargatva egyre azon töprengett, hogy hát ki is léuyen ő voltaképpen és minemű nagy munkában volt jobbkeze öreg patrónusának: Rákóczi udvari tárogatósa megadta a jelt a tábor négy szárnya felé. Az esti csendbe borult erdőkön harsányan búgott át a tárogató hívó szava s néhány perc multán katonásan tisztelegve sorakoztak mindenfeló' a daliás kuruc vezérek a fejedelem sátra előtt. Megjelent négy szép szál ktiruc vitéz is, díszevirága annak a négy ezrednek, amelynek számára vitézsége jutalmául az új zászlók készültek. Ezek voltak a kiszemelt zászlótartók. Elükön Rákóczi udvari kornétása állott. A vezérlő fejede'em fdlszólíhWtra Jakab mester most egymás után kibontogatta a zászlókat. Legelőször a pompás nagy udvari kornétát. A patyolat selyem hullámos fehér mezejében dús aranyozással festett Rákóezi-cimer fölött Magy arország patrouájáuak művészi ihlettel alkotott képe lebegett. Szelíd arcán, tiszta homlokán szinte túlvilági fénynyel ömlött szét az ezüstös holdsugár ... A címer alatt nagy aranyos betűk hirdették : „Pressa Resurgo — Föltámasztom az elnyomottakat !•' A meglepetés moraja futott át a ki< gyülekezeten. Tüz lobbant föl a szemekben és önkéntelenül megcsördítitek a fringiák . . . Az udvari kornétás előlépett és átvetne a mestertől el só' remekét. Egymás után göngyöiődött ki mo~t a többi lobogó s mindenik mellé egy-egy legény állt ebi a Mirbul. Bálint diák csak nézte, nézte a zászlókat s a melléjük sorakozó vitézeket... né/.t^ csillogó szemmel és alig bírt a szive ilobogásával... Hisz az volt az ő vágya, az ő álmainak álma is, ho^y Rákóci zászlaját vihesse ebire buzdítva, bátorítva, lelke.-ítve a véres csaták tüzében... Előre, diadalról-diadalra, a magyar szabadságért'... E/.ért hagyta oda a múzsák csöndet), szelid ligeteit s a bodrogmenti kis falut, abban jó öreg szülőit s ifjú szép szerelmesét..,