Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-10-14

Huszonhetedik év. ál szám. 1900. október 14. PAPAI Pápa varos hatóságnak és töl>!> pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség : Jókai Mór utca 856. Eladóhivatal; üoldberg Gyula papirkereskedése, Főtér. Telefon-szám: 41. Felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE dr. Előfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: Egész évre 12 kor., félévre ti kor.. nPEyedévre 3 kor. Ünnep. Negyedfélszázados fönnállásának s egyszersmind uj épülete felavatásának ünnepét üli e héten az állami polgári leányiskola. Az iskola ünnepe a város ünnepe is. Kemcsak azért, mert minden iskola, legyen bár felekezeté vagy államé, egyszersmind a város tulajdona is, hisz e város gyermekei tanulnak, művelődnek benne, de azért is, mert éppen a polgári leányiskolát maga a város hozta létre hosszas küzdelem és nemes felbuzdulás révén s fenntartásához is — a legújabb időkig — jelentékeny segítséggel járult hozzá. Mindennél inkább illeti meg a polgári leányiskolát az a cím, hogy a város iskolája. Mert e város lakossága ébredt máiharmad fél évtized előtt annak tudatára, hogy míg fiainak oktatására régi, derék intézetekkel dicsekedhetik, addig leányainak az elemi ismeretek megszerzése után nem áll a továbbképzésre út és mód rendelkezésükre. A leánynevelésnek siralmasan elhanyagolt volta volt rugója a város rendkívüli erőfeszítésének, elismerésre méltó áldozatkészségének, mellyel a leányiskolát megteremtette és megtartotta. A kultúra oltárán hozott áldozat a legkedvesebb áldozat, legteljesebb áldásával jutalmazza az ég. S ha a leányiskola e heti ünnepén asszonyaink és leányaink szívből ünnepelnek, boldog tudatában annak, hogy valaha az iskola tanítványai voltak s szellemi kincseket szerezhettek ott, akkor nyilvánvaló lessz az ég áldása a szívesen fogadott áldozatért. Hogy azonban az áldás ily teljes mértékben szállhatott alá, abban legnagyobb részük van azoknak, kik negyedszázadon keresztül ez iskolában végezték az oktatás és nevelés nehéz munkáját. Fáradságos pálya a tanári pálya, azt mindenki tudja, ki érett ésszel végignéz tanulói évein. Tudást, türelmet, lelkesedést és főkép az ifjúság iránti odaadó szeretetet igényel. Tudás, türelem, lelkesedés mindenkoron meg voltak a leányiskola tanári karában, de meg volt benne főleg a legnemesebb erény, mely segít ott, hol tudás, türelem és lelkesedés erejüket vesztik, meg volt bennük, — hogy is ne lett volna, hisz e buzgó tanítók legnagyobb része: no volt, — megvolt: a szeretet. E szeretetet emlegetik áldva a leányiskola szép ünnepén a volt s a jelenlegi tanítványok százai és százai. E szeretetért, mely nélkül lelki művelődésük nem létesült volna, teszik le ők az elismerés pálmakoszoruját az iskola mindenkori tanítónői előtt. Szivből jövő köszönetük szívhez fog szólani és sok küzdést, keserűséget — mert ilyen is akad a tanítói pályán — feledtetvén a jól, végzett munka öntudatával tölti el keblüket. Es ha a. szeretetért nyújtanak pálmaágot a volt tanítványok, nekünk viszont kötelességünk az eredményért leróni elismerésünket, mely negyedszázadon át a polgári leányiskola tanári karának munkáját koronázta. Jó érzésű hazaszerető, munkás és képzett leányokat neveltek e városnak s a hazának. Erdemük az oktatás terén elért sikerükben annál nagyobb, mert az egész negyedszázadon át külső körülményekkel — helyiségük szűk volta, a felszerelés hiányossága — kellett küzdeniük a siker érdekében. De a régi szük iskola ott a. Barátok utcájában tanuja annak, mily lelkes munka folyt s mily melege a szeretetnek áriult szét ódon falai között. Ma mikor az állam bőkezűségéből, mely teljesen gondviselésébe vette az iskolát, modernül épített és felszerelt palota fogadja be polgári leányiskolánkat s mikor az iskola negyedszázados fennálása ünnepével kapcsolatban e díszes új épületet felavatják, mi egyebet kívánhatnánk mi az iskolának s az iskola tanári karának, TÁRCA. Miriam esküvője. — A «Papai Lapok» eredeti tárcája. — Irta: Ignota. Meghúzták a liliomharangokat szép tündéiországban... legragyogóbb szirmaikat bontogatják a virágok... szivárvány szinü madársercg legszebb dalát zengi. Imára térdel le a tündéi-sereg, kedvenc keresztleányuk, a bájos kis Miriam esküvőjét tartja. Kevés tavasz mult el azóta, hogy ogy litis tavaszi hajnalon Miriam leszállt a földre, hogy levigyen oda Tündéi-ország tavaszából, örökös derűjéből egy emberéletre valót. — Mikor itt a földön az ember életre ébred, elsőt lélegzik, hirtelen körülfogják fekhelyét a világosság szellemei — a töndírek s a sötétség szellemei, az árnyak. — A tündérek ékes tulajdonságaikat csókolják az uj szülött homlokára — az árnyak pedig — kik a szeretet jelét, a csókot nem ismerik — mérges leheletükkel iparkodnak az uj embert elárasztani hibáikkal — gyengeségeikkel, sötétségükkel. Ezért van, hogy az ember jó ós rossz anyagból, fényből és árnyból vau összetevő; kinek bölcsőjéhez több jó szellem férközhetik, abban túlnyomó a fény — akiéhez több rossz, több abban az árnyék. Mikor a kis Miriam elsőt lehelt, hirtelen körülállották csipkés bölcsőjét fényes tündér leányok, szorosan egymáshoz simulva, oly szorosan, hogy egyetlen árnyék oda nem férhetett, reá csókolták rózsás arcára, kék szemeire minden jóságukat minden szépségüket. Igy szövődött azután Mirián egész lénye csupa derű csupa icny, csupa örömből. Kedvence volt környezetének, hisz ki ne szeretné a derültséget, a fényt, az örömet, árnyék nélkül? Szerették a földön, szerettek az égben. Vágya nem maradt teljesületien, kérése nem maradt meghaligatatlan. * Felöltötte csillogó habselyem ruháját, mirtuskoronája ' fátyolfelhóbe burkolva előtte fekszik — — összekulesult remegő kezeivel nem meri érinteni, leborul még egyszer imazsámolyára s míg utolsó leányimáját elrebegi, behunyt szemei előtt elröppen eddigi élete... Boldog gyermekkora, rövid leányóvoi. Midőn vidám kacagással űzte fia testvéreivel a lepkét, beszaladozva a végtelen bársonyos réteket vagy felkapaszkodott az egyik paripa fényes hátára s ennek sörényébe fogódzva, lihegve, kipirult arccal, szétbomlott fürtökkel ért az udvarra; hajainak piros szalagai valahol künn hevertek a vadvirágok között. — Azután a zárdai évek a gondtalan gve rekleány ezer kedves bohó em lékei vei, majd a magasabb intézetek, nagy gondok, nagy törekvések azután három oklevéllel gazdagon a hazatérés. Végre annak a pár évnek emlékei támadnak fel, melyet hasznos munkálkodásban, kedvelt foglalkozással töltött. Vjra át érzi, mennyire szerették azok, kik édes testvérei voltak a munkában, mennyire fájlalták, néma ajkkal, könytelen szemekkel zokogták távozását. Zokogtak — pedig örülniök kellett volna. Hisz ki ne örülne a rózsanyilásnak'.' Kifakadtak a bimbók, kinyílt, kivirult a s/.iv tavasza, felhőtlen ég alatt, álomnál édesebb valóságban megjelent előtte az ideál. Az ideál, kiről tiszta leány szive öntudatlanul is álmodozott. Miriam szeretett. Viszonszerették. Hogyne szeretnék a örömet, a fényt az derűt: Kine szerette volna Miriámot? Csakhogy az élet áldozatot követel mindenért, amit ad. Mii-iámtól is áldozatot követel — kitépte abból a száz cs száz viruló bimbóval ékeskedő rózsabokorból, mely eddig körülölelte, elszakította tőle, messze, messze, uj talajba, másik ég alá. .Szebb, frissebb földbe ragyogóbb, kékebb ég alá, hol melegebben süt a nap, hol száz meg száz virág illata egyetlen rózsában összpontosul, hol