Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-09-30

mindenki. Hisz íme még ma is az utolsó előadás­kor láthatni fogjuk R Réthy Laurát, ki e szezon napját előragyogtatta. Réthy Laura, ki ma a leg­szebb hangú operett-énekesnő s egyike a legki­válóbb művésznőknek, két este zsúfolttá varázsolta színházunkat, mely c szezonban gyakran kongott az ürességtől. Zsúfolt házak osztatlan tetszése ki­sérte azt a remek éneket és pompás játékot, raely­lyel Réthy Laura meglepte a közönségünket. Meg­lepte, mert a közönség, eddig csak hírből ismerte Réthy Laurát s a hír, mely rendesen túloz, ez esetben — általános vélemény szerint — meg­közelítőleg sem sejtette velünk, amit csakugyan kaptunk. Kétségtelen, hogy a mai buosuelőadást szintén telt ház hallgatja végig. Ime heti rcferádánk : Iloff'man meséi. A Parasztbecsület után a Hoffmanu meséi, — ismét oly vállalkozás, mely a társulat egyes tagjai­í'ól való jó véleményünket igazolja, s hozzá a Holt­mann előadása azon a magas színvonalon állott, amin a Parasztbecsület. Köszönhetni pedig ezt el-ő helyen Juhász Ilonának, aki az Olympia, Antónia és Stella hármas szerepének eljátszásával legszebb sikerét aratta Pápán. Olympia szerepében a baba feszességet, különös éneklési módját, egész baba­szerüségét ép oly sikerülten ábrázolta, amily hú' realizmussal játszotta meg a tüdővészes Autonia szerepét. Énekhangja mindvégig tisztán csengett, s különösen a drámai érzelmek tolmácsolására mutat­kozott alkalmasnak. Föltétlen elismerés illeti meg Xagy Gyulát is, ki Holtmann fárasztó éiiekpartijál nagy bravúrral énekelte végig. Játéka ötletes és változatos volt. Méltókép illeszkedett a két fő­szereplőhöz Réthy Lina Miklósa. A rengeteg tapsból, mely ez este elhangzott, jutott a két főszereplőit kivül neki is. Juhász a két első felvonásban nem elégített ki bennünket, a csodaorvos szerepében azonban nemcsak erős baritonját érvényesítette sikerrel, de játéka is kielégített. Remete gyönge volt, de arról ő nem tehet, hogy nehéz énekszerepek megtanulására egy napot adnak rendelkezésére. A többi szereplőkről, meg a karról sem tudunk dicsé­reteset mondani s azért inkább hallgatunk. A szökött katona. Es megismétlődött a Yereshaju története. Julcsa szerepe Szik'ai Szeréna kezében, tehát Szökött katona — ének nélkül. Hát ez bizony olyan állapot, mit csak azért tűrhetünk, mert a szezonnak idestova vége lessz. A jövőre való tekin­tetből felkérjük azonban a direktort, hogy hasonló — szelíden szólva — figyelmetlenségtől a közönsé­get kimérje meg. A népszínművek nagyapja külön­ben nem vonzott nagy közönséget a színházba, aminek oka éppen nem a darab tisztes kora, de — a főszerep kiosztása volt. A szereplők közül meg­említjük Balázsit, B. Németiig Jolánt és Murvait, kik a drámai részeket élvezetessé tették. A főszere­pet Juhász játszotta, ki úgylátszik legjobban érzi magát népszínmű szerepekben. Érzéssel játszott és — tessék elképzelni — ő még énekelt is 3 három népdalt. De többet aztán nem is énekeltek ! Komikus .szerepét teljesen kizsákmányolta Beczkói, ki egyike a társulat leghaszuavehe több tagjainak. Xagy Imre és Kardos Ede szintén jók voltak. Orpheus a pokolban. A nőegyleli bál elvonta a színháztól a zene­kedvelők nagyrészét, ez az oka, hogy Ottenbach fülbemászó muzsikájának olyan kevés hallgatója akadt. Ez a kisszámú közönség azonban élvezettel hallgatta a szebbnél szebb énekszámokat s elismeréssel adózott Jiélhi Euridikéjéuek és Juliász Ilka Dianájának. Az előbbi trilláival, utóbbi pedig hangjának erejével ragadta el a közönséget. Váradi Margit nagyon helyes Ámor volt s különösen kacagó kupléjával aratott nagy sikert. Juhászné, Pozsonyi Julia és Kresz Irma kisebb szerepeikben jól megálltak helyüket. A érfiak közül X'.igy Gyula a kissé hálátlan címsze­repet ismert tehetségével játszotta meg. Beczkóy mint Jupiter, Nagy Imre mint Stix Jankó mókáikkal sokszor ingerelték a közönséget jó izii nevelésre. Ja hász, Balázs és Krasznui jók voltak, (-r) Az ördög mátkája. Jutalomjáték, Nagy Imre jutalomjétéka; ezt mégis csak meg kell nézni. Nagy Imre oly joviális, oly eredeti, oly kellemes gyerek s a mellett annyi művészi temperamentum van benue, hogy megér­demli, hogy jutalomjátékán betekintsünk. Sokan le­hettek ily nézetben, mert kedden este szokatlanul sokan voltak. Jeleu volt az ifjúság is, mert az ifjú­ságunk a férfiak közül Nagy Imre a kedvence, hogy a nők közül, ki a kedvenc? Akár hiszik, akár nem: Várady Margit. De most Nagy Imréről van szó, aki megérdemelte a telt házat, meg a koszorút is, mellyel a diákok kitüntették. Hírős Firtos Estáuja minden szavában, minden mozdulatában annyi egész­séges és magyaros humor volt, amennyi hét estére is elég lett volna. Volt is taps annyi, hogy belőle négy estére is juthatott volna. Az előadás különben a legjobb népsziuműelőiidás volt. Még Sziklai Sze­réna is énekelt, igaz, hogy fátyolozott hangon, de kárpótolt érte érzelmes játéka, tüzes tánca. Bulázsi erőteljes Botárja és Kressz szentimentális Annája mellett kiemelést érdemelt a két kitűnő komikus: Juhászné és (hrö (vajha minden szerepkörnek két erőssége volua!) továbbá Kardot, Váradi, Juhász és Beckóy. A pdeskei nótárius. Hogy hogyan jutottunk mi a jó öreg Peleske nótáriushoz, annak talán a nyomda a megmond hatója, ahol a színlapok készülnek. Fel kell tennünk ugyanis, hogy a szereplők közül egy se n tudta, hogy szerdán este Zajtay lstváu uram készül Budára utazni s csak midőn a nyomdából kikerült a szín­lap, látták bámulva, hogy mit adnak este a színház­ban. Az előrántottságuak oly gyászos példája, minta szerdai előadás, ritka eset még a vidéki színházakban is és félő, hogy az öreg Gvadányi, ki első gazdája a Nótáriusnak, felidézi mint hajdan a jláment s meg­győződéssel mondja rá az áment. Hogy azonban teljesen igazságosak legyünk, el kell ismernünk, hogy akkora közönségért mint szerdán este volt a .-ziuházbau, nem is érdemes ám egy színésznek sem megerőltetni magát, külöuöseu mikor kedden még az Arany kakas szándékozik hajnalra kukurékolui s másnap már Zajtay uramat érik a különböző kala­mitások részbeu a Hortobágyon, részben a kávé­házban, részben a velencei mór gyászos történeti hallgatása közben. Szultán. Ihász Ilka rövid pár heti tartózkodása alatt énekművészeiével, játékbeli intelligenciájával és szép hangjával a közönség kedvencévé lett. A közön­ség szeretete és elismerése megnyilatkozott a csütörtöki jntalomjátékon is, melyen — bár a Réthy­előadások előestéje volt --- igen szép számú közönség ! jelent meg. A kedvelt színésznőnek, mikor a szín-' padra kilépett, a közönség zúgó tapsai között számos virágajáudékot nyújtottak át. Juhász Ilka kitűnően választotta meg jutalomdarabját. Szelim merendő, szomorú egyénisége igen jól illett egyéniségéhez s így játéka is teljes elismerést érdemel. Még inkább elismerésre méltó éneke, mely mindvégig élvezetes volt, főkép a Roxelauo dalával aratott nagy hatást. Tapsban, kinivásban volt bőven része ez este, de ki­jutott ebből Réthy Liuáuak is, aki csinos és kedves Roxelaue volt. A komikusok közül a legjobb volt Nagy Imre, a rettenetes és kellemetes pasák azon­ban inkább rettenetesek voltak, mint kellemetesek. Szép Heléna. Óh isteni Heléna, ki szép vagy és klasszikus, mint a melosi Aphrodite s ki vágyói az élvezel utáu a nő örök vágyával, üdvözöllek, midőn végre olyanként jelentél meg szemünk előtt, aminőnek a zenei gúnynak halhatatlan mestere Ottenbach el­képzelt! Mert a mester nem közönséges kokettnak képzelt téged, ki a modern léhaság minden eszközé­vel iparkodik a férfit magához láncolni, hanem valódi görög asszonynak, ki ha rosszat tesz, teszi a végzet hatalma alatt s teszi föuséggel és bájjal. A R. Ri : thy Laura pénteki alakítását a Heléna jellemének ilyetéu felfogása tette nagybecsüvé, minden szava, minden mozdulata idomult azután e felfogáshoz. Valódi Oífenbachi Heléna volt, ezzel mindent meg­mondjunk. Ha nem is láttuk volua e kitűnő alakí­tást s csak egyszerűen énekelni hallottuk volna Réthy Laurát, az is feledhetlenné tette volna pénteki es­ténket. Az a tömör ezüstharang-csengésü hang, melynek magassága és mélysége egyaránt bámu­latos, az a tökéletes énekművészet, amellyel Réthy Laura annyi sok énekesnő között magasan kiemel­kedik, varázsos hatással voltak a hallgatókra. — A zsúfolt ház — örömmel és büszkén jegyezzük fel, hogy zsúfolt ház — igazi művészi gyönyörrel hall­gatta az éneket és alig tudott betelni vele. Hogy melyik énekszám aratott nagyobb sikert, bajos volna elmondani. A tapsnak ugyanazon orkánja zúgott fel mindegyik utáu. — A többi szereplő iparkodott a művésznőhöz méltót produkálni, csak névszerint említjük meg, akiknek ez lejjobban sikerült, ezek : Nagy Gyula, Nagy Imre, Balázsi Sándor és Réthy Lina. VEGYES HÍREK. — Személyi hir. Riidnyánszky Gyula, az országos hirü költő, neje Réthy Laura kíséretében városunkban tartózkodik. A kitűnő költő vasárnap éjjel utazik vissza a fővárosba. — Darányi miniszter Pápán. A földmivelésügyi miniszter Pápán való tartózkodása alatt f. hó 27-én két. küldöttséget fogadott. Elsőnek a városi hatóság tisztelgett nála Lantperth- Lajos h. polgármester vezetésével; közvetlen ezutáu pedig a kertészeti egyesület deputációját fogadta, melynek szónoka Antid Géza dr., egyesületi elnök szép sza­vakban tolmácsolta az egyesület háláját azért a magas támogatásért, me'yben az egyesületet megalapítása óta részesíti. A miniszter igen szívesen fogadta az üdvözlést s biztosította az egyesületet további jóin­dulatáról. Ezután a küldöttség minden egyes tagjá­val kezet fogott s pár barátságos szót váltott. — Részleges tisztújítás. A Hunkár Béla főszámvevő halálával megüresedett főszám vevői állást s az ennek betöltése folytán üresedésbe jött egyéb állásokat a város képviselőtestülete f. hó 26-án töltötte he. A részleges tisztújítást eszközlő gyűlésen Kolossváry József alispán elnökölt, akinek indítványára a közgyűlés bizalmi férliakul Kocska László, Kriszt Jenő, Maltas György és Wittman Igmíc tagokat küldte ki. A Bermiiller Alajos, Saáry Lajos, Steinberger Lipót és Sült József tagokból álló kijelölő választmány a főszám vevői állásra az egyedül pályázó Freund Ferenc pénztáruokot jelölte, akit a gyűlés egyhangúlag megválasztott. A pénztár­noki állásra a kijelölő választmány első helyen Kiss Móric rendőrfogalmazót, második helyen Krancsálc József pénztári ellenőrt jelölte. Ez állásra az alispán névszerinti szavazást rendelt el. A szavazóbizottság tagjai voltak Horváth Lajos elnöklete alatt Rechnitz Ede dr. és Székely István. Beadatak 105 szavaza­zatot, ebből Kiss kapott 84-et, Krancsák 21-et s így a péuzlárnoki állást Kiss Móric nyerte el. A fogalmazói állásra négyen pályáztak, kiket a választ­mány a következő sorrendben ajáult: Molnár Lajos, Fábián Imre, Hofstüdter Dezső és Fodor József. Beadtak összesen 98 szavazatot, ebből kapott Hofstüdter 159­et, Fodor 28-at és Molnár 1-et s így az állásra Hofstüdter Dezsőt választották meg. Miután az újonnan választott hivatalnokok a köz­gyűlés szine előtt letet ék a hivatali esküt, a gyűlés véget ért. / — Tanulmányút. Mészáros Károly polgármester és Török János városi mérnök a jövő héten Aradra és más városokba tanulmányútra i'nen­uek, hogy a csatornázását s főleg a Schóner-Kaá­szerű csatornázást tanulmányozzák.

Next

/
Thumbnails
Contents