Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-09-16

Huszonhetedik év. 37. szám. 1900. szeptember 16. PÁPAI LAPOK Pápa város hatóságnak és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 856. Kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkereskedése, Főtér. Telefon-szám: 41. Felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE dr. Előfizetősek és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szára ára UO fill. Jog és méltányosság. Mindenki, aki valaha birói hatalmat gyakorolt, s mindenki, aki a birói hatalom gyakorlásának szemtanuja volt, tudni fogja, mily gyakran kerül egymás mellé e két fogalom: jog és méltányosság. Jog : cselekedni, amint a törvény parancsolja, ítélni, amint a paragrafus előírja, büntetni, mint ahogy arra a betű jogot ad. Méltányosság: cselekedetünknél, ítéletünknél, büntetés kiszabásánál tekintetbe venni a körülményeket is, számot vetni kényszerhelyzetekkel, mérlegelni magasabb érdekeket, s ezeket az egyéni felfogás fölé emelni. Jog és méltányosság, nem először emlegetjük, mikor a helybeli rendőrkapitányság némely intézkedését és itélkedését vizsgáljuk és tesszük teljesen tárgyilagos bírálat tárgyává. Jog és méltányosság, ez volt az, amit abban a sokat hányt-vetett és jelenleg magasabb fórum előtt levő vitás ügyben, unos-untalan kénytelenek voltak emlegetni mindazok, kik a molnárok vasárnapi fuvarozásának eltiltása által az ipart és kereskedelmet látták veszélyeztetve. Es jogot és méltányosságot kell ma ismét emlegetnünk, mikor számosak panaszos szavára a rendőrkapitányság egy ujabb intézkedése ellen emeljük fel szavunkat. Panasz érkezett hozzánk már régebben s a panasz hétről-hétre megújult, hogy a rendőrség a környékbeli cseléd népnek nem engedi meg, hogy csekély gabonáját vasárnap a kora reggeli órákban a városba a kereskedőhöz szállítsa. Az engedély megtagadása, illetve a gabouaeladásnak megtiltása a rendőrség részéről az 1868. LIII. t.-c. 19. §-ának amaz ismeretes második kikezdése alapján történt, mely szerint: »Vasárnapokon minden nyilvános és nem elkerülhetlenül szükséges munka felfüggesztendo«. E paragrafusban, melyet a kihágási törvény büntető szankcióval látott el, s melynek megsértőit a rendőrség illetve a csendőrség feljelentése alapján a járásbíróság itéli el, két fontos dolog ragadja meg figyelmünket. Minden nyilvános munka felfüggesztendő! Kérdéses itt, hogy nyilvános munkának tekintendő-e az, ha a szegény cseléd a kereskedőhöz, kivel az alkut már előzetesen megkötötte, minden kirakodás, vásár nélkül közvetlenül beszállítja a gabonát, anélkül, hogy evvel botrányt okozna? Jogi szempontból is vita tárgya lehet, hogy a kapitányság Ítélkezése megállja-e a helyét, de a méltányosság szempontjából semmi esetre sem fogadható el. »Minden nem elkerülhetlenül szükséges munka«, mondja tovább az idézett paragrafus. Es itt meg kell gondolnunk azt. hogy annak a szegény embernek, ki gabonáját Pápára beszálltja, máskor sem módja, sem alkalma nincs, hogy gabonáját értékesítse, mint éppen vasárnap. Hétköznap a rendes munka, amelyből él, annyira elfoglalja, hogy nincs ideje a városba jönni, de még ha ideje lenne is, fuvart, kocsit nem kaphat gazdájától máskor, mint vasárnap. Kis méltányossággal lehetne tehát e munkát elkerülhetetlennek nevezni s lehetne főkép akkor, ha tekintetbe venué az illetékes közeg a városnak és lakóinak érdekét. Ki károsodik ugyanis azzal, hogy a gabona-beszállítást eltiltják? Nemcsak a szegény ember, kit ezzel a megszokott piactól elriasztanak s más, az itteninél esetleg rosszabb piac keresésére kényszerítenek, nemcsak a kereskedő, aki üzletétől esik el, de károsodik a város is, mely elesik vámjövedelmétől s el a fogyasztástól. Az ünnepnap s így főleg a vasárnap megszentelését igen fontos dolognak, a valláserkölcsi irányt az állami közéletben mindenkor követendőnek tartjuk, de az élet változatos kényszere a rideg tilalmaktól TÁRCA. Elvesztett percek. Elvesztett percekért gyakorta A lelkem vissza-visszasír, öunönlángjában égve, forrva Nyugodni semmikép se bir. Szeretuélek ölelni téged, S nincs hozzád egy meghitt szavam, Szeretném hó'n csókolni képed, És ülök némán, hangtalan. S akik velünk ülnek, köröttünk, Nem is sejtik, mit szenvedek; Még gúnyolódnak is fölöttünk, Hisz olyan jók az emberek. És míg közömbösen beszélnek, Én elvonulva hallgatok, A megbilincselt szenvedélynek Nagy terhe alatt roskadok. Aztán elmennek — és is elm'ék, Elhagylak, drágám, mindenem, Hej, százszor, százszor, visszamennék : Tovább vánszorgok csöndesen. Szivemben fájó érzet támad, Mely egyre bánt és nem hagy el, Gyötrő kín az, nem méla bánat, Amelytől sajog e kebel; Melynek lángjától égve, forrva Lelkem nyugodni soh'se bir, S a vesztett percekért gyakorta Fájón zokogva visszasír. S. K. Rafaelek iskolája. — A «Papai Lapok* tárcája. — Irta: Tábori Róbert. A hatvanas években, közvetlenül a lengyel fölkelés után, kiadták a pétervári udvarnál a jelszót, hogy az orosz művészetet ép ugy föl kell szabaditaui a külföld zsarnoksága alól, mint a hogyan már fölszabadították az orosz irodalmat. Ha lehetett az utóbbinak Puskinja és Lermontovja, mért nelehetne az orosz festészetnek Pafaelja, az orosz zenéuek Mozartja és Beethoveuja, és az orosz szobrászatnak Dannhiiuserja ? Hisz a közmondás is azt tartja, hogy ami késik, még nem múlik, csupán azon kell tehát lenni, hogy az eddigi mulasztást lehetőleg gyorsan kárpótolják. — Csak rendszeresen uraim! .— monda a szépművészetek uj reszortjának vezetője, Karkov gróf, aki azon a réven jutott ehhez az álláshoz, hogy Miklós cár idejében több izben rendezett ünnepélyes alkalmaknál harcias színjátékot a külföldi vendégek tiszteletére, — s mindig az volt a jelszava : csak rendszeresen ! Egyszerre nem lehet a művészetnek minden ágát reformálni, mert ez csak zavart okozna. Próbáljuk meg először a festészettel é-< ha itt beüt, sorba elővehetjük a többit is. Egyelőre tehát abban áll feladatunk, hogy fölfedezzük azt az embert, aki hivatva lesz az orosz Rafael szerepére. Pajta uraim, keressenek és kutassanak! Oroszország száz millió lakosa közt csak akad majd olyan ember, aki hajlandó arra, hogy a világot bámulatba ejtse művészetével. — Ezt az embert nem is kell keresnünk, — moudá Porubov, az egyetlen orosz zenei revü kiadó-szerkesztője, aki szintén részt vett a tanácskozásban, — mert már megvan. Általános bámulás és feszült figyelem. — Megvan? S ki volna ő? -~ hangzott mindenféle. — Szaburov Miklós! — volt a válasz. Pillanatnyi csend, aztán Karkov igy szólt: — Nem rossz az ujjtnutatás. Szaburov geuiális ember és nem kétlem, hogy nagy jövő vár rá. Szorgalmasan tauult, mikor kormányköltségeu bejárta egész Európát. Flórencben, Rómában és Parisban dijakat is nyert, aztán több festményét megvette a cár, tehát nem kellene attól tartani, hogy csizmadiát fogtunk, ha őt proklamáljuk orosz „Rafael"-uak. De mindezen előnyökkel szemben egy uagy hiba áll, melynek csaknem összes előnyeit ellensúlyozza.