Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-09-09

illeti Juhásznét, ki az előadást egyáltalán lehetővé tette, s ki játékban disztingvál tat, énekben is jót produkált. Réthy Lina igen jól énekelt, játszani — játszani azonban nem játszott. Ügyes volt és csinosan is énekelt Fin* szerepében Váradíj Margit. A férfi­szereplők közül kiemelést érdemel Beczkóy, ki a dou Juan hajlamú erénycsősz szerepét zamatos humor­ral játszotta meg. Jó volt ez este — az egyéniségé­nek inkább megfelelő szerepben — Horváth Kál­mán, megnevették Dobó bolond németjét 03 nagyon megtapsolták Nagy Imre fütty-kupléját. Külön di­cséret, illeti Dobó Sárikát, aki egyedül mentette meg a társulat táucbeli becsületét. A Gyurkovics-lányok. Gyurkovics-lányok — Benedek nélkül. Ez volt első gondolatunk, mikor a szinlapra néztünk. Bajos igazi jó vígjátékot elképzelnünk e nélkül a kitűnő szalonszinész nélkül, aki száz fejjel magaslik ki a többi vígjátéki és részben drámai szereplők közül. Pedig meg kell nyugodnunk a változatlanban, hogy idén nem látunk Benedeket sem hasoulíthatlan Horkay-jában, sem más bouvivant szerepben. A szinész-egyesület tanácsa elirigyelte tőlünk ezt a jó szinészt és — lehet, hogy a maga szempontjából igazságosan — pár hónapi némaságra kárhoztatta. ISTos tehát nézzük meg a Gyurkovics-lányokat Bene­dek nélkül. Mindenekelőtt az ő legközvetlenebb helyettesét: Kardost. Kardos kétségteleuül ambiciózus fiatal színész, Horkayjáuak is voltak sikerült jele- J netei, de hiányzott belőle ez alaknak két fő jellem­vonása : ez elegánsság és a szeretetreméltóság. Mind­amellett megkacagtatta egynehányszor a közönséget és — Benedek helyén —- ennyi sikerrel is meg­lehet elégedve. Hogy a férfiakkal végezzünk, Morvái­ról, a társulat uj hősszerelmeséről emlékszünk meg, aki Radványi ezredes szerepében debütált. Érces orgánummal rendelkező jó alak és rutiuirozott régi szinész, akiről azonban végleges ítéletet csak akkor mondhatunk, ha saját szerepkörében — hősszerelmes, vagy tragikus szerepben — láthatjuk. Az ifjú Radváuyi bárót Nagy Imre adta kevés ambícióval, de — és ezt tisztára szerepének köszönheti — elég nagy sikerrel. A Gyurkovics-lányok közül Katinka és Mici váltak ki. Katinkát Kresz Irma játszotta, aki az összes szereplők közül legjobban beletudott illeszkedni a magyar dzsentri világba, mely e darab- i ban megjelenik. Elegáns megjelenése és jól poentírozott előadása is emelték játéka sikerét. Kedves volt, temperamentumos volt a társulat naivája, Várady Margit, aki Mici szerepében nem tudta ugyan feled­tetni eludját: Tomcsányit, de azért éppen nem érdemet­leDÜl jutott a közönség tapsához. A csókhiutést azonban, mellyel a tapsot megköszönte, a köszönés cirkuszi módjának tartjuk. Végül még Benedek-nét dicsérjük meg régi kitűnő alakításáért, a szeretetre­méltó és kardos Gyurkovics mamáért. Cigánybáró. Z. Juhász Ilkát, a társulat új koloratur prima­donnáját a vidék egyik legelső énekesnőjének hír­neve előzte meg, azért nagy várakozással néz­tünk első fellépése elé. Sietünk kijelenteni, hogy várakozásunkat teljes mértékben kielégítette az új primadonna, ki — első fellépése után ítélve — nagy tényező lessz abban, hogy az idei szezonnal mind a közönség, mind az igazgató meg legyen elégedve. A Cigánybáró Szaffi szerepét játszotta. Játszotta pedig úgy, ahogy ritkán játszották még színpadun­kon ; olyan egyénileg lebilincselő módon, szívbeli és szívreható érzéssel s amit operett-énekesnőnél elvétve kapunk csak, — érdekes, kifejező mimiká­val. Hasonló, vagy még tán nagyobb elismerést ér­demel éneke. Juhász perfekt énekművésznő, kinek erőteljes és a magas és mély régiókban egyaránt tiszta csengésű haugja meglepte és elragadta közön­ségünket. Kitűnő partnere volt Nagy Gyula, kinek végre alkalma volt pompás tenorját megfelelelö szerepben érvényesíteni. Játéka is méltó volt ki­tűnő énekéhez. A kéfc főszereplő — főkép Juhász — rengeteg tapsot kapott a szép számú közönségtől. Jutott az elismerésből Réthy Lináuak is, ki mint Arzéua egy pár énekszámot igen szépen adott elő és Juhászué Bajor Ágnesnek, aki igen jó Cipra volt. A komikusok : Dobó Sándor és Nagy Imre nem tüu­tették ki magukat. 0 perett-buffóra szükségünk van. Kar és zenekar jól működött. Marianna. Amit Shakespere-ről nagyon találóan mondottak, alkalmazni lehet minden komoly drámára. „ Drámát vagy jól kell adui, vagy sehogy." E barátságos idé­! zetből mindenki sejtheti, hogy a péutek este szinre­került drámát is jobb lett volna sehogy uemadni. Mert hogy jól nem adták, az sajnosán bizonyos. A cim3zerep személy esi tője Daróczy Ilka, akitől pedig tavaly néhány sikerült alakítást láttunk, vagy nem értette meg Marianna jellemét, vagy készakarva másnak akarta feltüntetni, mint aminőnek a költő elképzelte vagy — és nem tartjuk kizártnak e harmadik esetet sem — gyönge partnere mellett nem is tartotta érdemesnek jól játszani. — Hát nem is játszott jól. — Affektáltan, különös rossz hangsúllyal és rengeteg álpáthosszal beszélt, arcjátéka pedig folyton mást mutatott, mint amit] ajka mondott. Reméljük, sietni fog bennünket meg- | győzni arról, hogy mindez csupán a kétségtelenül igen gyönge partner miatt volt s legközelebb valami meglepő szép alakítással cáfol rá mai kritikánkra. Dániel szerepét Kardos Ede (a Daróczy bűnbakja!) játszotta. Az ő vállai nem elég erősek az ily súlyos szerep elviselésére. Morvay és Balázsi, de még Kresz sem igen emelkedtek ki a siralmas en­sembleből. VEGYES HÍREK. — Személyi hir. Hegedűs Lóránt dr. orsz. képviselőnk f. hó 8-án városunkba érkezett és 11-ig körünkben tartózkodik. — Antal Gábor püspök, Körmendy Sándor egyházkerületi főjegyző, Czike Lajos főisk. gondnok, Szabó Zsigmond ev. ref. lelkész, Horváth Lajos anyakönyvi felügyelő és Segesdy Ferenc, dr. járásbiró a theol. akad. vizsgálatok alkalmából a héten városunkban időztek. — Egyházi közgyűlés. Az ev. ref. egyházközség f. hó 2-áu Németh István h. lelkész és Saáry Lajos főgondnok elnöklete alatt közgyűlést tartott, melyen a gyülekezeti tagok igen szép szám­ban voltak jelen. Fontos tárgya volt e gyűlésnek : megtenni az első lépést ahhoz, hogy a pápai kál­vinisták régi vágya teljesedésbe menjen, hogy Pápán a gyülekezet központi jellegének és tekinté­lyének megfelelő új templom, paplak és iskola­épület emeltessék. Kiss József, theol. tanár, a pápai egyház megválasztott lelkésze két egymásután követ­kező vasárnap a gyülekezet egész történeti múltját felölelő hatalmas és szép beszédekben hívta fel híveit a templom-alap létesítésére. E beszédeknek hatása alatt, meg a régi vágy megvalósíthatásának buzgó reményében gyönyörűen nyilatkozott meg az egy­házközségi tagok áldozatkészsége, negyedóra lefor­gása alatt 10000 koronát ajánlottak fel a templom­alap céljaira és pedig : Saáry Lajos 2000 koronát, Antal Géza dr. 1000, Kis József 600, Csajthay Dániel 600, Csehszorabathy László dr. 500, Gyenese János 450, Bordács Károlyné 400, Nemes János 400, és számosan 300, 200 és 100 koronát. -­Elhatározta egyszersmind a közgyűlés, hogy a gyűjtést első sorban magában a gyülekezetben, azután pedig az egyházkerületben és az egész országban megindítják. — Ugyancsak a múlt vasár­napi közgyütés választotta meg a nemrég elhunyt Gyimóthi János algondnok utódát is. A gyülekezet bizalma e szép állásba egyhangúlag Csajthay Dánielt, a presbitérium érdemes és buzgó tagját emelte, kit Németh István h. lelkész megválasztása alkalmából ismert ékesszólásával üdvözölt, mire az új algond­nok meghatottan tett fogadást, hogy állását lelki­ismeretesen fogja betölteni. ! — Hímen. Kék ég, rózsaszín selyemruhák, mosolygó arcok, tenger virág, orgonazúgás . . . poéta­| esküvő. Az iíju Magyarország egyik legédesebb szavú dalnoka esküdött teguap örök hűséget annak a leánynak, kihez legszebb dalait, a „rózsákat" irta . .. Hogy e szép ünnepre egész Pápa kíváncsi volt, ki csodálkoznék rajta ? Poéta-esküvő még nem igen volt Pápán. Erdélyi Zoltán és Galamb Rózsika esküvője pedig az volt. Fényes násznép kisérte őket esküvői szép útjokon. A díszes násznép sorában, mely fel­virágozott kocsikban vonult fel d. e. 11 órakor a városházára, az örömszülőköu, Erdélyi Döménéu, ki Galamb Józseffel, a menyasszony édesapjával üli egy kocsiban és Galamb Józsefnén kívül, ki a meny­asszony tanujával, Hegedűs Lóránt dr. orsz. kép­viselővel ült együtt, jelen voltak: Óváry Ferenc dr. orsz. képviselő, a vőlegény tanuja éa Galamb Kris­tóf, Sz. Galamb Böske és Dánszky László, Szenthe Miklósné és Galamb István, Zachoray Anna és Körmendy Béla, Galamb Ilona és Schneider Károly dr., Hatzky Valér és Jankó László, Hatzky Iza és Kiss Emil, Galamb Laura és Sült Lajos, Erdélyi Lalika és Galamb Józsika. A kocsisort a botos vőfély, Szenthe Miklós kocsija nyitotta meg. A polgári házasságkötést Mészáros Károly polgármester végezte, aki ez alkalommal magas szárnyalású, tartalmas beszédet mondott. A plébánia templomban lefolyt egyházi esketést Kriszt Jenő plébáuos végezte, fényes segédlettel, aki szép beszéd kíséretében adta rá az egyházi áldást az ifjú párra. Az esketés alatt a nagy templom egészen meg­telt a köztiszteletben álló uri család számos jóbarátjával és ismerősével. — Az esketést az örömszülék házában nagy lakoma követte, melyen az első felköszöntőt Hegedűs Lóránt dr. mondta az örömszülőkre. Az ifjú párt Kriszt Jenő közöutötte fel, Mészáros Ká­roly a násznagyokra, Óváry Ferenc dr. a vőlegény szüleire, Szenthe Miklós a koszorús leányokra mou­dottak tósztokat. — Az örömszülőkhöz a gratulációk egész garmadával érkeznek. Ezekhez sorakozunk most mi is, kik Erdélyi Zoltánban illusztris munkatár­sunkat tiszteljük, szívből eredő baráti üdvözletünkkel. — A fogyasztási adóhivatal új szabályzatát polgármesterünk felkérésére Hannos Zoltán adótárnok, v. képviselőtestületünk érdemes tagja elkészítette és be is nyújtotta a városi tanács­hoz. A szabályzatot legelőbb is az érdekelt alkalma­zottaknak adták ki, hogy reá esetleges észrevételei­ket megtehessék, legközelebb pedig a regálé-bizottság fogja tárgyalás alá venni. — A kálváriáért. Fényes példáját adta városunkban a hitbéli buzgóságnak Buthovics Fe­rencné szül. : Kiss Terézia asszony, aki csaknem egész vagyonát a pápai r. kath. hitközség kálvária­alapjának adományozta. A nemes adományból máris renoválják a kálváriát s nemsokára új díszben fog ragyogni a szép hely, mely felé ezer meg ezer jám­bor hivő áhítattal közeledik. A veszprémi megyés püspök a derék asszonyhoz a következő köszönő sorokat intézte: „Krisztusban kedvelt Hivem ! Kriszt Jenő pápai plébánosnak folyó évi július hó 22-én, 237. szám alatt kelt jelentéséből örömmel értesülvén, hogy Kedveltséged Pápa városában lé­tező 325. számú házát — az életfogytiglani haszon­élvezet fentartásával — a pápai kálvária-alapjá­uak, 2000 koronát pedig a kálvária megújítására adományozni sziveskedett, felhasználom az alkalmat arra, hogy Kedveltségednek ezeu áldozatkészségeért főpásztor! köszönetemnek, elismerésemnek s abbeli óhajtásomnak kifejezést adjak, hogy ezért a minden jók Adományozója áraszsza el Kedveltségedet min­den testi és lelki áldásával, hosszú élettel és örök boldogsággal. Egyébként Kedveltségedre főpásztori áldásomat adva, maradok Veszprémben, 1900. évi szeptember 2-áu, jóakarója: Károly, püspök." — A képviselő köszönete. Bauer Antal orsz. képviselő az ugodi kerület választó­polgáraihoz a következő nyílt levelet iutézte : „Mos­tanában, hogy szép kerületemet újra bejártam, tapasztaltam csak igazán, mily nagy különbség lehet

Next

/
Thumbnails
Contents