Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-08-19

Régi dal . . 13U0 aug. 14. Szomorú, felhős, őszies alkony - . . Ma 900 éve! . . . Megelevenedik lelkem előtt a régi magyarság. Még nedves a bolgár vértől a Duna-Tisza partjai, még lobog a lelkekben a harcvágy, de már bódít a nyugati szellem, terjeszti uralmát a civilizáció egy szeretettől és jóságtól sugárzó nőalaknak, a kereszténységnek képében. Első királyát koronázza a magyar! Kaesigányos hősök, vitéz leventék sietnek a koronázó város felé. Források partjairól, árnyas berkekből még nem tűntek el a pogány áldozati oltárok romjai, de a daliás ifjú nemzet lelkében épülőben van az új oltár, a keresztény szeretet oltára. Az első magyar király homlokát érinti a szent korona, s az első magyar király homlokán a szent koronával megteszi a négy vágást az ország négy tája felé ... Aztán elkövetkeznek a béke napjai. A régi szellem végső lobbanásait elfojtja az erő. A keresztény szeretet bevilágít a pogány önzés vak sötétjébe. A kegyetlenkedést elfeledi a magyar, a vitézséget tartja meg csupán. A békés fejlődés útjára lép, s fen marad ásat, mit nem tudott biztosít ni a kiontott vér, biztosítja a keresztvíz, mely égi harmatként hull fejére. A durván összetákolt sátrakat békés, csendes házikók váltják fel, a végtelen legelők aranyszínű kalászoknak" adnak helyet. Az ősmagyar leteszi a kardot, harcainak még vértől csepegő tanújelét s odaáll az eke szarva mellé, hogy ellenség vére helyet arcának verítéke termékenyítse az uj haza földjét . . . Es nem szórja többé a balálnak magvát szörnyű csatákban, de elveti az élet magvát szántóföldje göröngyei közé. Vájjon mi volt dicsőbb: a harc tüzében emberéletet, avagy a béke szelid melegében fáradságos munka jutalmát, érett kalászt aratni? Végigsuhant a nyári szellő az érett vetés fölött a hazában. Megrezzent az aranysárga tenger, minden cseppje — mind meg annyi érett kalász — összesúgott. Összesúgtak, integettek. Tán azt susogták: — Mi adjuk, mi adjuk neked e hazát, magyar, nem nyilaid tengere ... Mi forasztjuk össze testedet, lelkedet, minden reményedet, az anyafölddel ... Es végignézett az ősmagyar a sárga tengeren. Először terült el lábaiknál az • Arany kalászszal ékes rónaság, Melynek fölötte lenge délibáb Eayelgve űz tündérjátékokat . . .» Talán megértette a kalászok susogását . . . Igen, meg kellett értenie akkor, midőn először izlelé meg saját munkájából az anyaföld gyümölcsét. Es valóban — a kenyér, mit földje adott, odaláncolta ahhoz. Mit is érezhetett az az imént még szilaj pogány harefi, ma már jámbor keresztény földműves, mikor az első kenyeret asztalára tette? Ki tudná megmondani? Tán a ránk boruló levegőég, a nap, a hold, a csillagok ? Miért ne? Hisz ugyanez az ég mosolygott le kilenc évszázaddal ezelőtt is erre az istenáldotta földre

1

. Ugyanez a nap érlelte az ő kalászaikat is, ugyané hold, e csillagok világították be az az ő pásztoraik éjszakáit is. Elmondanák, oh sokat regélnének, ha megértbetnők hangtalan nyelvökct. Aztán ez a darab ég, mi édes hazánk fölé borul, emlékezik. Arca elkomorul s a könnyje hulldogál ... x\. meghatottság könyei talán? Avagy a szánalomé? Tán végiggondolá ezeréves multunkat s több borút talált ott, mitit napsugarat? Avagy jövendőnk könyvét lapozgatja? Azt látja tán, hogy abban több még a fekete betű és gyászkeret, mint a múltban a ború? Ki tudná? Az ég csak könvezik . . . Szomorú, felhős őszies alkony Rtiapsodia. Kereskedői tanoncok. (K.) A jövendő kereskedői osztály eme nagyreményű jelöltjei, amidőn az élet nyomasztó terheit megszokott egyhangúságukkal egy szebb jövő reményében vállaikon hordják, aligha gyanítják, hogy az ő sorsukat tárgyalják Szt.-István napján, országos kongresszuson, Pozsonyban, bogy őket emlegetik unos-untalan kereskedők, hatóságok körében, tan férfiak között. A tanoncügy rendezését a főnökök tartják napirenden és most a kereskedelmi alkalmazottak is magukévá tették a kérdést, felvévén azt a megtartandó országos kongresszusuk napirendjének tárgyai közé. Bizonyos, hogy nálunk úgy a kereskedői, mint az iparos tanoncügy terén sok a kívánni való, hogy az ügy fontosságához képest az eddiginél sokkal alaposabb, mondbatui komolyabb reu dezést m egkö ve telne. Hogy mi az, amit a kereskedők tulajdouképen a tanoncok körül rendezni akarnak, arra legjobban úgy jutunk, ha tekintjük a kongreszszusra kerülő előadói javaslatot, hiszen a kereskedők önmaguk ismerik legjobban a saját ügykörük hiányait. Az előadói javaslat azt mondja, hogy kereskedői tanoncnak ezentúl csak az legyen felvehető, aki a középiskola három osztályát vagy annak megfelelő tanulmányt végzett, továbbá tanonci minőségből felszabadítható csak az legyen, aki a tanonciskolát kielégítő sikerrel elvégezte. Valóban, a baladó kor igényeit kellően felismerő tapasztalatokból meríttettek a javaslat követelményei és fényes tanúságot tesznek arról, hogy kereskedői gárdánk az őket megillető műveltségük színvonalán áll, hogy ezen műveltségi nívót ápolni és fejleszteni vitális és sürgős kötele sségüknek tartják. Sürgős a kérdés azért, inert ha e téren energikus lépések nem fognak tétetni, nemcsak haladást nem, hanem napról-napra növekedő visszaesést fogunk tapasztalbatni. Mert mit hitünk most ? Azt, hogy vagy nem vezetik keresztül az egész vonalon kellő eréllyel a népiskolai iskolakötelezettséget, vagy nem helyesen vezetik keresztül. Elég az hozzá, hogv a kereskedői tanoncok között vannak olvan hevesen megölelte, megcsókolta, halkan a lelkén

1 kötötte, hogy jól viselje magát, anyjának ne szerezzen bánatot; s atyját egysei- egy kocsiban kinyúj tó/.tatva, ájultan, vértó'l b u-ítva h-jzták h un ; golyó i fúród.itt a karján keresztül. Betegsége ideje alatt nem voltak tinóm ételek, kirándulások, ;-ziuházba járás: de a nyomorúság mindinkább nőtt, a hitelezők dühösebbekké lettek, anyja gyöngébbé, atyja kelletlenebbé és hirtelen haragúvá lett. A gyermek tudja, hogy atyja skpptikus, sok gúnyos megjegyzést hallott tőle erényről, szerel cm ríj I, hazáról. Egyszer egész komolyan azt mondta nekem: „Egy jó revolver lövésben minden bennfoglaltatik." Egyetlen leánya egy gazdag szállodásnak s már nincsen anyja. Atyja, aki módfelett szereti, a legidősebb szobaleányra bizta, hogy mindenhova magával vigye, a konyhába, a pincébe, a padlásszobákba, dísztermekbe és szalonokba, mindig mellette legyen. A kis leány tíz éves s ez ide-oda futko/.ás, mindig váltakozó embertömeg között éli napjait. Gyönyörű hálószobája vau s egy kicsi tanuló szobája, zongorával, — de ha sok idegen érkezik, neki is át kell engednie otthonát s a szobaleánnyal egyik szobából a másikba költözködnie, ma az első', holnap az ötödik emeleten hálnia. A kicsike egy negyed óráig gyakorolja magát a zongorán, angolul, franciául és németül fecseg. Az utasok mosolyognak rá, beszélgetnek vele, megcsókolgatják s azt már megtanulta, hogy ne boszankodjék rajta, hanem gépiesen visszamosolyogjon és szépen bókoljon. Ez a sok ismeretlen, közömbös arc, mely minduntalan érkezik és elutazik, mintegy áloin-látománv vonul el eló'tte s azt is megtanulta, hogy az utast a kapuig keil kisérni, csókot vetni utána s szélien bókolni, ha elutaz k. Tud a közös asztalnál étkezni, egy-egy fogást figyelembe se venni, az asztalkendó't összehajtani. Ismeri a szakács minden hibáját, a csonthoz ragadó oldalszeleteket, a háromszor használt vajat, a pástétomuak megtöltéséhez felhasznált húsmaradékokat, a fó'tt hust, melyből négy nap múlva ragout mellé húsgombócokat készítenek, a lisztből készült fehér pudilíngot, a takarékosan készített apró gesztenyepástétomokat — s csak mosolyog a gyanútlan utasokon. Észreveszi a pincér fokozódó udvádaskodását és figyelmét a kis-érettel érkező' öreg hercegasszonyok, a gazdag és boldog fiatal párok, a felfuvalkodott bankárok és szó-bö képviselők irányában. Megvetni tanulja a szegény embereket, akik udvarra nyíló, negyedik emeleti szobát kérnek, akik a közös asztalhoz nem ülnek, akik nem kávéznak a szállodában, kézi táskájukban steariu-gyertyát visznek magukkal, mert a szállodában minden gyertya egy lírába kerül. Sok mindent lát és sok mindent hall, mikor a folyosón a félig nyitott ajtók mellett elhalad, — ha ebédután vagy este váratlanul a szalonba lép; a kétértelmű rendetlenséget a hálószobákban, köpenybe burkolt fésülködő hölgyeket, ingujjban szukállukat festő urakat, pincéreket, akik a s/.obalcányokat lopva megcsókolják, jókedvű uraookat, akik a szoba számát eltévesztik, a folyosókon kisértő árnyakat, szerelmes suttogásokat. . . Lesüti :i szemeit, elhalványul és mosolyog. Hogy a családi körben együtt van atyjával, nagybátyjával, unokatestvérével, a nagy érdekkérdések megvitatását hallja, ujabb terveket pénzszerzésére, alkalmasabb módokat az emberek zsarolására, s látja azt a gyűlöletet, azt a megvetést, melyet a gazda a vendégei iránt érez. Két dolog különösen sokat foglalkoztatta tiz éves korában : annak a magas, szőke hölgynek az alakja, aki három hónapig ott időzött, szórta a pénzt, majdnem az ablakon hajigálta ki, egész Rómát íogadta, valameunyi pincért futtatta, — akire az ő apja dühös volt, mert a számláit soha se hozta rendbe s melyet az végre is különös módon rendezett, amennyiben a szálloda-tulajdonost hivatta, vele fél napig tárgyalt s aztán a legjobb kedvel bocsátotta el; — s az a halvány, sovány űr, aki fél napig tartózkodott ott, két pohár vizet ivott, senkivel sem beszélt s délben ereit felmetszve öngyilkossá lett. A világ szája kedvéért férj és feleség ugyanegy házban laknak, de bensőleg elváltán élnek. A nő földszinten, férje az első emeleten s a kis fiú a második emeleten lakik. Rendesen együtt ebédelnek, de a nő ebéd közben könyvet olvas; férje pedig újságot; a gyermek kettőjük között ül, uagy bámész szemeivel fel-