Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-07-29

kik megengedik, hogy Pápa városában az ocsmány német trágárság: a zeugeráj tért "foglaljon. Mert ha mégis erővel kényszerítenének reá, készek vagyunk ,a legerősebb támadásra, a leghevesebb harcra, hogy orfeuminváziók ellen a várost megvédjük. »Első a magyarsag« — ez a jelszavunk! Az ipar-pártolásról. Nagyon kedvező ós eléggé nem dicsérhető mozgalom indult meg magasabb helyről a magyar ipar pártolása érdekében, Mindenesetre az a helyes, ha az ei'éle hazai érdekek védelmét és füllendítését mindig a vezető tényezők kezdeményezik. Az ily kezdeményezésnek azután egyszerre országszerte megvan a kiváut hatása. A kereskedelemügyi miniszternek lelkes és példás akciója eddig is már ébresztó'leg hatott szerte a hazában. Igaz, hogy még mindig csak az ébredés stádiumán vagvunk ; de már ez is többet igénél, el kell mondanunk kötelességünkhöz hiven azt is, hogy az ige miképpen válhatnék nálunk mielőbb testté. A szkeptikusok tudniillik azt mondják, hogy hiába akarunk mi magyar ipart pártolni, mikor az tulajdonképpen nem is létezik. Nagyon természetes, hogy akik ezt mondják, nem a kis-iparról, hanem a tulaldonképpen nagy forgalmat biztosító nagy iparról, a gyári iparról beszélnek. Hát ebben igazuk is van, mert nekünk gyári iparunk bizony alig van. De miért van alig? Mert nincs fogyasztó közöns.ég, amely annak kifejlődését követelte volna, vagy követelné. Tehát mi szükséges elsősorban ahhoz, hogy legyen fejlődött magyar gyári ipar ? Szükséges mindenek előtt nagyobb fogyasztó közönség, vagyis olyan közönség, mely szigorúan, következetesen ragaszkodjék ahhoz, hogy csakis magyarországi gyárak produktumait vásárolja. Ennélfogva, ha magyar gyáripart akarsz, verbuválódjál közönség. A közönség pedig előáll és azt mondja, hogy nem verbuválódhatik, mert a magyar gyárak nem képesek olyant produkálni, mint az auszór, mint ha nyugodtan folytatnék azt a vészedéi- [ triaiak, ahol sokkal szakképzettebb munkások mesén mélv álmot, melvbe úgv is már éveken át | vannak; ide hozzánk, a mi gyáraink díjazására a el voltunk merülve. Most, hogy a magasabb helyről jött ébresztő szóra fölébredtünk és kezdünk igazán komolyan gondolkozni: nagyon természetes, hogy sokat, nagyon sokat beszélünk, írunk ; szóval: temérdek szót fogyasztunk arról, bogy miképpen kellene és kell fölkarolnunk, pártolnunk a hazai ipart. Mindenesetre sokkal praktikusabb dolog volna a sok ige helyett tettekkel mutatni meg, hogy a külföldi munkásoknak esak a selejtese jő; akit ottkünn nem használhatnak, az bejön Magyarország valamelyik gyárába munkavezetőnek. A baj tehát abban van, hogy a gyárak roszszul díjazzák a munkásokat. Ks ez igaz; de talán ezen bajon is csak a közönség segíthetne, t. i. a produktomot kereső közönség; ha nagy mennyiségben történnek rendelés az egyes gyárakban, majd gondoskodnának nyomban jól díjazott, hazának és nemzetnek ily fontos, életbevágó j iga/án szakértő munkásokról minden gyártulajdoérdeki' egy táborba tömöríti a magyarság millióit, nos. Ennélfogva mégis esak a gyári megrendelő De hát hiába: mi már (igy vagyunk alkotva, hogy közönségnél van a hiba; amennyiben nem keresik nálunk dikciózás nélkül sem élni, sem halni nem I fel megrendeléseikkel a hazai gyárakat, lebet. Es az igaz, hogy az eddigi nemtörődöm-j Ks kikből áll a gyárak rendelő' közönsége? ségm'l még a h-güresebb dikeiózás is többet ér. A kereskedőkből, akik a gyárak produktumait Azért hát ne haragudjunk miatta, ha a négy raktárikig kezelik, illetőleg árusítják folyam és hármas bérc tájain mindenütt, dikeiók-j Ks mit tapasztalunk ? Azt tapasztaljuk, hogy bnn úgy, mint hírlapi cikkekben, ez a jelszó járja: j ezek a mi kereskedőinkből álló rendelők majdnem „J'iír/nijiil: a Itteni //"/;•/.'•• Ne haragudjunk miatta, {minden szükségletüket Ausztriából importálják ; sőt a magunk szerény hangjával is járuljunk a | abból a/. Ausztriából, hol" szidják, mocskolják a kiáltó >/.<> erősbítéséhi'z é.s legyünk rajta, hogy az j magyarokat; ahol mindamellett szép milliókat ne hangozzék el nyomtalanul a pusztában. raknak zsebre a magyarok megrendeléseiből és Hogy azonban ne maradjunk csupán az | módjukban van a markukba nevetni is. Itt vau a legradikálisabb baj. A mi kereskedőinknek az a része, mely Ausztriát gazdagítja megrendeléseivel, hiába mondja, hogy azért rendel onnan, mert a magj

T

ar gyárak prodtukumait senki sem keresi. Nem úgy van. A vevő-közönség nem azt nézi, hogy honnan való az árucikk, hanem azt, hogy jó-e és olcsó-e. Hogy pedig a kereskedők jót ós olcsón adhassanak a magyar gyárak produktumaiból: elsőben is nekik kell szövetkezniük, tömörüluiök arra, hogy csak magyar produktumokat rendeljenek. Ida a kereskedők mindenütt ilyképpen tömörülve idejében értesitik az egyes gyárakat, hogy ezentúl ott fognak ilyen és ilyen mennyiségben rendelni: akkor majd a gyáraknak is módjukban lessz kitűnő szakerők alkalmazása mellett fölvenni a versenyt az ausztriai gyárakkal. Első sorban tehát kereskedőink hivatottak arra, hogy hazánkban az ipar magasabb föllendítésére hassanak. Nekik kell ily értelemben tömörüluiök. Mert kétségtelen, hogy hazánkból a milliókat a gyári ipar termékei viszik ki — Ausztriába. A hazai nagyipar föllendülésétől kell várnunk és remélnünk az egész vonalon az ipar viszonyainak kedvezőbbre fordultát. Nagyon csalódik az, aki azt hiszi, hogy a nagyiparnak ilyképpen való föllendülése elnyomná a kisipart. Szó sincs róla ! Sőt bizonyosra vehető, hogy a nagyipar föllendülése biztosítaná még kisiparosainkat is arról, hogy munkájukat gyári uton mindenkor azonnal értékesíthetnék. Attól sem kell tartanunk, hogy a magyar nagyipar föllendülése idegen elemekkel árasztja el hazánkat ; hogy gyárosok jönnek és hozzák az idegen munkásokat s a versenyt hazánk területén folytatják. Ám jöjjenek! A fődolog az, hogy a gyári produktumokért bevett milliók magyar adó-alapot képezzenek; a munkások ezrei a mi fogyasztási forgalmunkat élénkítsék s a magyar föld produktumainak piac biztosíttassék a tisztességes értékesítésre. Ha tehát azt akarjuk, hogy a magyar ipar pártolásából testté való ige legyen, akkor lépjenek sorompóba kereskedőink cs hazahas tömöriiléssl rakják le szilárd, megbízható alapját a magyar ipar fölkarolásának. Ne várják, hogy a közönség követeljem tőlük magyar produktumokat, hanem kellő okossággal, tapintatossággal ők nevelIhityáin uram. ke/.ili az ember, kigyelmed olyan-1 karcsú tornyai feltünedeztek a homályban, aztán meg vissza fordult és soha tovább nem ment. Mikor a szülei igy búslakodni látták és látták, hogy mint emésztődik napról-napra, nem tudták mitévők legyenek. Valami szerencsétlenségtől tartottak. Az anya egyszer az ebédnél, könybehorult szemmel szólt hozzá: — Jan, ha éppen akarod azok után is vedd el, nem szólunk ellene. Az öreg Estéve gazda tenycnal akaija «"ss/.< házasítani a liát, aki két évig szeretőm volt. Hogy igazat mondok, itt vannak rá bizonyságul a levelei. A szülei mindent tudtak és már úgy volt, hogy feleségül Yfs/.eni, mikor kigyelmed tia kezdte a szelet csapni néki és azóta sem ők, sem a leány nem akarnak rólam hallani. En mindazonáltal úgy gondolom. h"gy azok után nem lehet más íeieségo. muskotályt —- Köszönöm, dc nagyobb a bánalom a szomjuságomnál. monda az ember és elment. Az apu arcán egy csöpp változás sem volt látható, ahogy visszament övéi közé és a vacsora nagy vidáman befejeződött. Ezen az estén Estéve gazda meg tia együtt mentek el hazulról. Sokáig oda voltak. Ahogy haza tértek az ass/.ony még virasztott. Anyjuk, szólt a gazda, odavezetvén hozzá a fiát, vigasztald meg, nagyon, nagyon boldogtalan. Jaii nem beszélt többet az arlcsi leányról, de még mindig szerette, talán még jobban most, hogy másnak a karjaiban lelte. De büszkesége nem engedte, hogy elárulja és ez kergette a szegény fiút a halálba is. Sokszor egész napokon át mozdulatlanul ült egy kuckóban, sokszor meg úgy elfogta a keserűség, hogy tiz ember munkáját végezte. Alkonyatkor elindult az nrlesi uton és odáig elment, hogy már a város Jól van, jó, szólt Estéve gazda, átfutván j réhe hajtotta piruló arcát, a leveleket : jöjjön be és igyék velünk egy pohár J Jan nemet bólintott a fejével é^ kiment a szobából. Ettől a naptól kezdve egészen megváltozott. Hogy szülei ne bánkódjanak miatta, tettetett jó kedvvel járt-kelt a házban. Kijárogatott a tánca lók közé is vasárnap délutánoukiut. Az apa ugy vélekedett, hogy megvigasztalódott, de az anyjának nem tetszett a dolog sehogyse és még jobban megvigyázta fiának minden tettét, mint azelőtt. Jan a selyemhernyóknak szánt szoba melletti kamrában hált; az anyja is oda vitette az ágyát, mert hát megeshetik, hogy éjjel kell majd a hernyócskáknak friss eperlevelet adni. Elérkezett szent Elegiusnak, a község védszenljéntk ünnepe; mindenki "talpou volt a tanyán és ujjongott és mulatott, mert nem sajnálták a jó fűszeres bort a cselédségtől sem. Aztán a rakéták, meg az örömtüzek a szérűkön, a sziues lámpácskák a szilfák lombjai közt. — Éljen szent Eligius! A „kicsike" elégette az uj kabátját, Jan maga is olyan jó kedvben volt, hogy édes anytát is meg akarta táucoltatui, amin a derék asszony ugy elérzékenyült, hogy örömkönyek gyűltek a szemébe. Éjfélkor elszenderedett a ház. Mindenki elálmosodott a mulatozástól, csak Jan nem hunyta be a szemét. A „kicsike" beszélte később el, hogy az egész éjszakán át sírt. Oh uram, az szörnyű volt. — Másnap hajnalban, még alig pitymallott, az anyja valakit lát, hogy a szobán hirtelen átmegy. Egyszerre valami sejtelem kapja meg. — Jan. te vagy? Jan nem felelt, már tttl volt a küszöbön. — Jim, hová mégy? A pajtának ment; az auyja utána. — Fiam, az Isten szerelmére . . . Az beleszi maga után az ajtót és rátolja a reteszt. — Jan, egyetlen fiacskám, anyád kérdez, mert nem szólsz? Mit csinálsz odabenn? Csak annyit mondott még: — Nagyon szeretem, nem bírom tovább. Oh micsoda gyönge ami szivünk, hogy még a a szerelem bánatát sem tudja elviselni! Ezen a reggelen azon törték a fejüket, a falu népei, ki az, aki ugy kiabált ott beuu az Estéve gazda portáján. Az édes anyja volt. aki egy szál ingben ott állt a harmattól és vértől nedves kőpadnál és siratta egyetlen, immár halott gyermekét . . . Ford. Róna Béla.