Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900
1900-07-15
nem levők által az illető főszolgabíró vagy a polgármester útján — folyó évi július ;>l-iy, a budapesti, kassai, kolozsvári, uagy-váradi, pécsi, pozsonyi, soproni, temesvári vagy zágrábi posta- és távirdaigazgatósághoz nyújtandók be. A felfogadott postaés távirda-gyakornok jelöltek két (2) korona napidíjban részesíttetnek és állásukat szeptember hó 1-én elfoglalni tartoznak kötelesek az igazgatóság, által kijelölendő hivatalnál, a posta- és távirdakezelést gyakorlatilag elsajátítani. 1901. évi szeptember bó l-re saját költségükön Budapestre, illetőleg .Zágrábba fognak áthelyeztetni, a posta- és táoirdatisztképzö tanfolyam szabályszerű hallgatására. A tanfolyam tartama alatt, a beiktatási- és tandíjakat is, ha ezek alól a szabályzat alapján föl nem mentetnek, fizetui kötelesek, de napi díjaik élvezetében megmaradnak. A tanfolyam szabályszerű elvégzése s az alapvizsga sikeres letétele után és pedig, ha a vizsgán mindeu tantárgyból jeles eredményt tudnak felmutatni, posta- és távirdatisztekké, különben pedig posta- és távirda-gyakornokokká neveztetnek ki, ha felsőbb tanintézetet végeztek 1000 korona, különben évi 800 korona segélydíjjal ; a szakvizsga sikeres letételével a gyakornokok igényt szereznek a X-ik íizetési osztályba sorozott posta- és távirdatiszti állásokra. — Gyász. Mély részvéttel vettük a következő gyászjelentést: „Dienes Miklósné szül. Xováky Gizella szomorodott szívvel jelenti úgy a maga, mint üa: Sándor nevében is, szeretett férjének: Dienes Miklósnak folyó évi juuius hó 8-án hosszas szenvedés után élete 41-ik évében történt gyászos elhunytát. A kedves halott földi maradványai folyó hó 9-én déluttáu 4 órakor fognak az alsó-városi temetőben az ág. hitv. evang. egyház szertartása szerint örök nyugalomra helyeztetni. Pápa, 1900. évi juuius y-án. Hosszas szenvedését kövesse csendes pihenés!" — Alapítvány a Ferencz József Tanítók Háza javára. A Néptanítók Lapjában olvassuk, hogy Wodianer Arthur es. és kir. udv. könyvkereskedő 500 korona alapítvány tett a Tanítók Háza javára és ezen összeget Lakits Vendel kezéhez le is fizette. Utánzásra méltó nemes példa ez, mellyel "Wodianer Arthur a tanítói kar iránt érzett tiszteletének és áldozatkészségének ismét tettekben nyilváuuló jelét adta. Tudvalevőleg a 'Wodianer F. és Fia (Lampel Hubert.) cs. és kir. udv. könyvkereskedés ajánlotta föl a tanítók helyett az f)0 es 20 koronás részes jegyek árának kifizetését — miként az „Irodalmi Ertesító"-bcn olvassuk — még akkor is, ha a kiadásában megjelent s általánosan approbált elemi, felső' né])-, tanonc- és gazdasági ismétlő-iskolai tankönyvek bármely más könyvkereskedőnél rendeltetnek s ezen 100 kor. értékű számlát az Kötvös-alap elnökségéhez beküldik. — Nevezett cég kiadványai ügyében az Kötvös-alap elnöksége Péterfi Sándor, Lakits Vendel és Peres Sándor aláírásával fölhívást bocsátott ki, melyből adjuk a következő sorokat: „Hassatok oda, hogy a főút nevezett nagyérdemű könyvkiadó cégnek jó szándéka kárba ne vesszen, s hogy a cégnek kiadásában megjelent csinos kiállítású s belső értékben bármely hasonló nemű kiadvánnyal versenyző iskolai kézikönyvek minél szélesebb körben elterjedjenek. Fejtsétek ki az iskolaszékek nemesen érző és buzgó tagjai előtt, bogy amikor ezeket a kézikönyveket bevezetik, akkor ama két nagy nemzeti és közművelődési tanítói jótékony intézetnek: az „Eötvösalap u-nak és „Tanítók Ilázá"-uak föl virágzásához is hozzájárulnak, s hogy ezeknek áldásaiban idővel azoknak az ivadékai is részesülhetnek, akik ma teljesen öuzetlenül lépnek támogatóink sorába, mert hiszen senki sem tudhatja, nem jut-e egyik-másik ivadéka a tanítói pályára." - Honvédgyakorlatok. A tartalékos honvédok őszi gyakorlata augusztus hó 7, illetve 14-én kezdődik; a legénység ugyanis ezen napokra van behiva 35 napi fegyvergyakorlatra. — Közgyűlés. A kath. legény-egylet f. hó L r )-éu (vasáruap) d. u. 0 órakor saját helyiségében közgyűlést tart, melyre az érdekelteket tisztelettel meghívja az elnökség. — Elhalasztott mulatság. A pápai vendéglősök, kávésok, mészárosok, hentesek és pincérek folyó évi július hó 8-ára tervezett nyári táncvigalma a kellemetlen idő miatt, folyó hó 22-ére haJasztatott el. . — Díjnyertes versenyzők. A pápai Sportegyesület két fiatal versenyzője ismét dicsőséget hozott az egyesületre. A folyó hó 3-áu Szt.-Gottharton tartott versenyen elsőnek érkezett be llodossy Kálmán, másodiknak öcscse Hodossy Gyula, kik mindketten a pápai Sportegyesület tagjai. — Anya könny v vezetői kinevezések. A belügyminisztérium vezetésével megbízott miuisztereluök a vaszari anyakönyvi kerületbe Kopácsi Pál körjegyzőt, a pápa-teszéri kerületbe Siidi István h. körjegyzőt auyakönyvvezetökké, a jákói auyaköuyvi kerületbe Szovják Ödön segédjegyzőt helyettes anyakönyvvezetővé kinevezte és a két előbb nevezett anyakönyvvezetőt a házassági auyakönyv vezetésével és a házasságkötésnél való közreműködéssel is megbizta. : — Vizbefúlt gyermek. Dömötör Istváu helybeli földmives mult vasárnap délután 4 éves kis Bácskájával Tapolca melletti kertjébe meut, hogy ott gyümölcsöt szedjen. Időközben az apát a kertből valaki elszólította, s mig ő oda kinn beszélgetett, a magára maradt íiu a Tapolca partjára ment játszadozni, miközben a vizbe esett és belefúlt. Holttestét még aznap este a Széles-víznél találták meg. — A budapesti u . kir. állami felső ipariskolába (VIII. ker. Népszínház utca 8. szám) az első évfolyamra a behatás szeptember hó első napjától 5-ik napjáig tart. Az intézetnek négy szakosztálya vau u. m. a gépészeti, vegyészeti, fémvasipari és faipari szakosztály. Keudes tanulókul felvétetnek: a.) kik a polgári iskola, gimnázium, vagy reáliskola négy alsó osztályában jó osztályzatú bizonyítványt nyertek a magyar uyelnvből, a számtanból s algebrából, a mértauból és mértani rajzból. b.) iparos segédek és azok, kik a megjelölt tantárgyakból a felvételi vizsgálatuál kellő készű'tséget tanúsítanak. A vegyészeti, fém-vasipari és a faipari szakosztályba az alsófokú ipariskola harmadik osztályát jó sikerrel végzett iparos segédek is felvétetnek rendkívüli tanulóknak. Általában megkívántatik, hogy a belépni kívánó növendék iu általa választott szakcsoportbeli iparágban már előre gyakorlatúit szerzett s legalább is azon két havi nyári szünidő alatt, amely után az ipariskolába akar lépni, a gyakorlatban foglalkozott Jegyen s ezt hatóságilag igazolja. A beiratkozásnál bemutatandó iratok: az elvégzett középiskolai osztályokról szóló összes bizonyítványok, a hitelesített gyakorlati bizonyítvány és himlő oltási bizonyítvány. A beiratási dij egész évre 4 kor., a tandíj félévenként 20 korona. Az igazgatóság készséggel ad bővebb felvilágosítást. Az intézetnél folyó építkezés miatt a tanítás kivételesen csak október hó 22-én kezdődik, ezért az első évfolyamra felvett tanulók is kötelesek beiratásuk után még október hó közepéig a gyakorlatban működni, s azt hiteles bizonyítványnyal igazolni. — Iparos ifjak mulatsága. A pápai ipartestület védnöksége alatt levő' iparos ifjak önképzö egylete 1900. évi augusztus hó f)-én a kaszinó kertihelyiségében, Makay Géza teljes zenekara közreműködésével háza ahtpja tekerseuy- és világpostával egybekötött zártkörű nyári táncvigalmat rendez. Belépti dij: családjegy (3 személy re) 2 kor. 40 tili.; személyjegy 1 korona, tagoknak 80 lillér. Teke verseny kezdete d. u. 2 órakor, vége 7'/., órakor. Dijak 1-ső dij 1 drb 10 koronás arauy, 2-ik dij ti koroua, 3-ik dij 4 kor. Három dobás ára 20 fillér. A vigalom kezdete este 8 órakor. Jegyek előre válthatók Schwach Henrik és Szenté József urak üzletében. A mulatság kedvezőtlen idő esetén 12-én fog megtartatni. — Esküdtek összeirása a járás terűié tére nézve elrendeltetett és azt f. é. szeptember bó l-ig kell befejezni. A most összeiraudó esküdtek lajstroma az 1901. évre fog szólni. — Internátus. A brassói állami felső kereskedelmi iskolával kapcsolatos állami internátusba felvételekért aug. hó lö-ig lehet folyamodni. A teljes elátás 500 korona. A városnak kedvező egészségügyi viszonyai, fejlett ipara, élénk kereskedelme lés forgalmi viszonyai, valamint az intézet tanulóinak (többnyelvűsége az iskola hivatásából folyó általános nevelési és tanítási feladatok előmozdítására egyaránt kedvezők. Bővebb felvilágosítást ad az intézet igazgatósága. — Helyreigazítás. A kóstolóra küldött adomáuyokból tévedésből kimaradt Kluge Károlyné úrnő által küldött két tál pecsenye és 1 tál saláta, mint ezennel helyreigazítunk. Nőegyleti választmány. — Nyári mulatság. A magyar-gencsi üuk. tűzoltó-egylet 1900 július 15-én Ládás zenekara közreműködésével a magyar-gencsi erdőben, tüzoltószereinek gyarapítására zártkörű nyári mulatságot rendez. Kezdete délutáu 4 órakor. — Belépti díj személyenkínt 2 korona. — Lopás Malatinczky József foglalkozásnélküli cipész m.-hó 29-éu déltájban behatolt özv. Kiss Lászlóné kertjébe s onnan a nyitott bódéból 12 drb ruhaneműt ellopott, melyeket aztán az Ajkayféle kert kerítése mellé elrejtett, bizonyára azzal a szándékkal, bogy azokat onnan időközönként feltűnés nélkül elhordja. — A rendőrség azonban a tolvajt elfogta, s méltó büntetésben részesítette. — Lió-, kocsi- és szekér összeírás. A pápai járásban az összeírás szerint 1 Ki egyfogatú, 317 kétfogatú személyszállító, 217 egyfogatú és 1330 kétfogatú teherhordó kocsi, összesen 1980 kocsi vau; az ökrös szekerek száma 2342. — A lóösszeirás eredménye a következő: összeiratott: 409 mén, 11S9 herélt, 3105 kanca, 10 teherhordó, összesen 4713. Ebből 1—4 éves csikó 1795 drb, háború esetére alkalmasnak találtatott és osztályozatott 791 ló, és pedig 518 hátasnak és 253 hámos lónak, — A kath. legényegylet f. hő . 8-án (mult vasárnap) a saját helyiségében igen sikerült házias táncmulatságot tartott. Ez alkalommel felülfizettek a következők : Frauendieuszt Viktor 2 kor , Luka Károly 1 kor. 40 fillér, özv. Németh Józsefné, Vághó László, Papp Jáuos 1—1 kor., Varga Károly 00 fillér, Horváth József, Czifra József, Szegfű József 40—40 fillér. Összes felülfizetés 8 kor. 40 fillér. Fogadják a szives felülfizetők a legényegyesület hálás köszönetét. — Tüz. Ugodban f. bó 7 én reggel 4 órakor Erdős Jánosné háza kigyulladt és leégett istáló, pajta és házi eszközök és takarmánnyal együtt. Kár 1187 korona, melyből csak az épület lévén biztosítva, csupán 280 korona térül meg. — Tolvaj cigányok. Nyaradon e hó 11-én 3 cigánynő vásárlás céljából özv. líaábné szatócsüzletébe ment és a boltajtó mellől 1 dunyhát és 1 vánkost elemeit, mit károsult csak akkor vett észre, mikor már a cigányok „illaberek, nádak, I erek" voltak. Most kere.-i a csendőrség az ellopott holmikat és az enyveskezü cigánynőket. — A gyülekezeti jog. Tanulmány a rendőri közigazgatás köréből. Irta: dr. Ilényi ,/é>\ zsef. A szerző irodalmunkban még eddig feldolgozatlan kérdést tárgyal, a gyűlések tartására vonatkozó rendőri szabályokat fejtegeti. — Könyvében főleg a nyilvános gyülekezetek, különösen a népgyűlések tartására vonatkozó szabályokat is, a bejelentési kötelességet, a gyűlések elnökeinek és tiszti karának, nemkülönben a h itó>ágt biztosnak jogait és kötelességeit, a hatósági felo.s.látás jogát, a hatóságoknak a gyülekezeti élet teién való illetékességét a gyülekezeti szabadság biztosítékait, .stb. tárgyalja. Az európai államok idevágó törvényei bőségesen ismertetve vannak s ebben a keretben, mintegy európai világításban találnak igen részletes fejtegetésre a tárgyat illető magyar miniszteri rendeletek és a ható.-ági gyakorlat. A tanulmány egyik része az 1*48. évi minisztérium hatályban tartott, de részben a gyülekezeti szabadság rovására félremagyarázott rendeleteinek ujabb, helyesebb magyarázatával foglalkozik. A műnek alapjában véve tudományos iránya mellett gyakorlati értéke is vau, mert abban az 1848 óta uapjainkig kiadott, a gyűléseket illető miniszteri rendeletek a melyek mindeddig sehol összegyűjtve nem találhatók, a hatósági gyakorlat szabályaival együtt összegyűjtve és behatón fejtegetve vannak. — E szempontból kézikönyvül is szolgál a gyűléseket rendező polgárok, valamint a hatóságok számára. A könyv, amely Lanupel R. (AVodianer P. és Fia) cs. és kir. udvari könyvkereskedésében jelent meg, 371 oldalra terjed. Ara 4 koroua. — Marczali Henrik kitűnő tudósunk szerkesztésében megjelenő Nagy Képes Világtörténet IV. kötete hagyta most el a sajtót. A kötet a második nagy résznek, a középkorúak első kötete, s a népvándorlás korával és az izlámmal foglalkozik. A népváudorlás történetét egy jóuevü akadémikusunk, az ismert iró, Borovszky Samu dr. irta, széleskörű tanulmányok alapjáu. Borovszky — miut az élőin ár vagy húsz éve foglalkozik szóban maga irja