Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-07-01

Huszonhetedik év. szám. Hip!ap-i\ípyvtáp M fi v ü d H n a p I ó 1900. július 1. Pápa város hatóságnak és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. fflogjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 856. Kiadóhivatal: (ioldberg Gyina papirkereskedése, Kötéi Pelelú's szerkesztő: KŐRÖS ENDRE dr. Előfizetések és hirdetési dijr.a a lap k i a d ó h i Y a t a 1 á hoz k ü 1 d e ii d ö k, A lap ára: Ejiész évre 1'2 kor., félévre l> kor., nc/yeitévre i5 kor. I^ííyos szájtl ;n*;l : !t 1 Jill. A telefon építése. Amit lapunk már pár év óta .sürge­tett, ami nélkül ma már igazi tevéken) r ség a közrendészet, az ipar és kereskedelmi élet minden ágában nem is képzelhető, rövid idő múlva megvalósul. A telefon építését Pápán a kereskedelmi miniszter teljes erő­vel megkezdette és pár hónap leforgása alatt városunk is abban a szerenesés hely­zetben lessz, hogy az új-kor egyik leg­szellemesebb és legpraktikusabb találmá­nyának áldását élvezheti. Midőn a városunk haladása érdekében h-vő e fontos mozzanatról e helyen meg­emlékezünk, nem mulaszthatjuk el, hogy a jelenre nézve egypár érdekes dolgot ne kons­tatáljunk s a jövőre nézve idejekorán szavun­kat fel ne emeljük. A jelenre nézve legelőbb is konstatál­nunk kell, hogy városunk közönségé a lelefon bevezetésével szemben .érthetetlen, zinte bántó közönyt tanúsított. A szó tel­jes értelmében kötéllel kellett fogdosni a telefon előfizetőit, amig végre óriási eről­ködés ulán sikerült elérni, hogy az elő­fizetőknek az állam által megkívánt szánni — harminc (!) — együtt volt. Hogy tehát a telefon, melynek értékét estik működése­kor fogják az avatatlanok a maga teljes­ségében érteni és méltányolni, mégis létre­jött s létrejött szinte páratlanul rövid idő alatt, azt a közönség nem önmagának s a modern kor vívmányai iránt való lelkese­désének köszönheti, hanem egyes-egyedül a város vezetője, polgármesterünk fárad­hatlan buzgalmának, a haladás iránti rend­kívüli érzékének s valóban ritka agilitá­sának. Hírlapírói kötelességül! knek teszünk eleget, midőn ez alkalommal teljes elisme­réssel adózunk polgármesterünknek, ki tényleg minden erejét és idejét a város felvirágoztatása munkájának szenteli. A jelen szempontjából még egy körül­mény ragadja meg figyelmünket. Es ez az — ami különben összefüggésben áll közön­ségünk fentebb érintett közönyével —liogv a telefon előfizetői között nincsenek még ma sem igen sokan, kiknek a telefonra mulhatlan szükségük van. Igy többek kö­zött a tűzoltók őrparancsnokainak magán­lakásai sincsenek a vezetékben, akiknek bekapcsol tatásáról magának az egyletnek kellene gondoskodni, amit annál is köny­nyebben meg lehet cselekedni, mert a tűz­oltóság embereit egy folyamodványra fél­áron kapcsolják a vezetékbe s rendesen azt a kiváltságot is élvezik, hogy a telefon hivatalos nappali óráin kívül éjjel is állandó kapcsolatban hagyatnak az őrtanyákkal. Hiányzanak a telefon-vezetékből számo­san nagykereskedőink, orvosaink közül. A kórházaknak, az összes hivataloknak ok­vetlenül gondoskodni kell, hogy a vezetékbe rögtön megnyíltakor belekerüljenek. Gon­doskodni kell végül arról is, hogy legalább két nyilvános távbeszélő állomás létesít­tessék. Valószínű, hogy mindazok, kik ma még nem előfizetői a telefonnak, rövid idő múlva — kényszerítő szükségből — azzá lesznek, de az is bizonyos, hogy a közügy és nem tisztán a magánérdek szempontjá­ból csupán azok cselekedtek, akik eleve jelentkeztek előlizetőkül s így a telefon léte­sítését lehetővé tették. A jövő szempontjából pedig Csak egyet. Már most meg kell tennünk a lépéseket arra nézve, hogy a jövő 11)01. évre a niupj tetc/uu­Jiitló-ttthti is belekerüljünk. Mert az min­denki előtt világos, hogy az oly távbeszélő, melynek útján a nagyvilággal nem érint­kezhetünk, mellyel uagy távolságra nem beszélhetünk, nem is /dVbeszélő. Fontos közijhzduaáiji kérdésnek tartjuk, hogy minél előbb belejuthassunk a nagy hálózatba és Budapesttel, Béccsel, valamint az egész országgal direkt összeköttetést kaphassunk. Városunk polgármesterének nemes tett­erejétől elvárjuk, hogy ez irányban illetékes helven minél előbb felszólalni és eredménvt elérni fog. Yasárnap. Lágyan suhan az orgonának Mély hangja át a templomon — Méla áhítat kél nyomába S meghajtóin némán homlokom. A gyertyák lobogását nézem, Mely fényét dúsan hinti szét — . . . Nézem e fényt és tudja Isten, Oh, mégis minden oly setét . . . A tömjénillat im betölti A hűvös templom-csarnokot, A hivők ajkán ima zendül S a hangulat oly bús, nyomott. . . A bűnnek árnya jár-kél itten Es ott borong az arcokon ; Eu nézem, nézem roskadozva Es — meghajtom a homlokom . . . i . . . l A templom-ablak most kitárul Ám valahogyan hirtelen És végigfut egy kis sugárka A fénykoronás szenteken. Künn víg madárdal csengve árad S a rügybomlásunk hangja kél . . . Es valahonnan vadvirágok Illatát hajtja bo a szél . . . Mi ez ? . . . Az orgona siráma Pajkos akordban olvad el A tömjén nehéz illatára Vgy föllélekzik a kebel -­A gyertyák gyorsan föllobognak Es fény dereng az arcokon ; En nézem, nézem eltűnődve Es — - fölemelem homlokom . . . Pakots Józsof. Lisi néni. — A •!' áp ai L a p o k» tárcája. — Irta: Horvay Frigyes. Nem tartozom a vakbuzgó emberek közé, a vallásosságomhoz is leérne néhány szó. Mámoros fővel megtagadtam már az istent ; megesett hogy a kinek nagyobb dicsőségére együtt énekeltem egykor a szent zsolozsmát hivő népek seregével, káromló szó­val szóltam a kereszten halt Megváltóról. Es mégis, nincs az a hatalom, a mely éjjel álomra kéuyszerítsen, ha előbb nem imádkoztam. Nyugtalau szeudergésemből felriadok néha, mint a tetteukapott tolvaj. Addig­addig, amig észretérek s eszembe jut, hogy biz el­feledtem imádkozni. Gépiesen keresztényetek. Valami ember fölötti hatalom, valami benső' szükség hajt rá, hogy imádkozzam. Es mikor áldásba foglalom a szeretteim nevét, dehogy is feledném ki közülök az öreg Lizi nénit. Öreg, mondom, pedig bizony azt se tudom róla: él-e, vagy hal-e? Nem tudom számít-e istennél az én imádságom, de én mindennap imádkozom érte ; és ha már meg .-ztttit dobogni jóságos s/ive, a haló porára is ezer áldás szálljon. Mert hogy im élek ma, csakis neki köszönhetem. Hám lesett a halál vigyorgó pofával, hagymázos álomban láttam, a mint csontos öklét nyújtogatja felém Mozdulatlanul feküdtem az ágyon, kihűlő testtel, érzéketlenül. Három doktor is konstatálta, hogy megszűnt az orvosi tudománya. Legjobb bevárni a krízist. Akkor nagyott sóhajtottam és nagyon mélyen elaludtam. Az orvosok azt mondják ilyenkor: győzött a természete, no meg a fiatalsága. Az orvosok tévedhetnek is. Ezúttal legalább tévedtek. Nem a természel mentett meg, se a fia­talságom, hanem Lizi uéni. Az ö szerette, az ő ápolása és az ő pontossái/u. Lizi uéni ápolóném volt. Külsejére nézve : nagyon vén, fölöttébb kicsi és le­hetetleuül sovány. De nem mindig volt ilyen. Lizi néninek állítólag, valamikor varróleány korában pokolian fekete szeme volt s nem lehetetlen, hogy akkortájt Eliznek szólították. Elizből később Lizi lett, a fekete szemekből

Next

/
Thumbnails
Contents