Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-05-06

IIuszoiihetedik óv. szám. 1900. május ö. ^apaj'íu^l^s^ának és több , apai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye Megjelenik minden vasárnap Szerkesztőség: Jókai Mór utca 8öii. Kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkeresked ('se, Főtér. Felelős szerkesztő': KŐRÖS ENDRE dr. Előfizetések és hirdetosi dijak a lap k i a d ó hivatala h o z k ii 1 d e n d ö k. A lap ára: Egész évre 12 kor., félévre i> kor., negyedévre 3 kor. Kítyes szíim Cx.ru :!<) IUI. Tanulságok. A húsvéti ünnepek során a fővárosban tartott szociáldemokrata-gyülésnek szintén nu'O'Viinnak a maga tanulságai, talán feltűnőbb módon, mint a nemrég tartott orosházid kongresszusé, ahol maga az elnök konstatálta a mozgalom évről-évre való i zökkenését. Az idegen talajban fakadt népl.nlilogító eszme hevenyén támadta meg a/.olcat az elméket, akiknek lelkében tiz örök emberi: az elégületleiiség, jogos és jogtalan vágyak rejtőztek. Persze a mozgalom irányítói, akik nem minden anyagi rugók nélkül jutottak hegyébe a mozgalomnak, szinte megszédültek az első sikerektől, annál fájóbb most látniuk, hogy az agitáció 'i-ti'bűvösebb jelszavai megtörnek a magyar józanságon és az idegen földben fakadt aspirációkat általán megérteni sem tudja »u'pünk, még kevésbbé tud érte lelkesedni. A következetesen előtáruló balsikert leplezik tehát. A minap Orosházán a központiak azt mondották, hogy vidéken még nem Sehet pártszervezkedő gyűléseket tartani, •m-rt a szervezel tényezői iskolázatlanok és a dolgot nem értik. Ez idő szerint csak a központon és estik a munkáspárt ismert vizetői tudnak népies összejöveteleket rendi zni. Am a most lefolyt, pártgyülés kisebb érdeklődést keltett, mint bármelyik előtte. Es egész lefolyása azt tárta föl, hogy az ott történtek nem tekiuthetők a magyarországi munkásosztály érzülete, vágyai kifejezéseinek. Nemcsak azért, mert hiszen messze vidékek éppen nem voltak képviselve, nemcsak azért,* mert a központi vezetők egymás iránt való féltékenységből támasztott szcénája és durva tülekedése a magyar józansággal okviszonyba nem hozhatók, de azért sem, mert a mozgalomnak felélesztésére és erősítésére célzó rezolue.iók is olyanok, hogy azokért a magyar rónán egy munkás sem fog lelkesedni. Azok idegen eszmék, vágyait sem érintik. Ámde azon körülményből, hogy immár a makacs módon agitáló központi vezetést ismételt kudarc éri, nem szabad olyan következtetésre jutni, hogy a mezei munkáikérdés és az oszUíly-paoifikáció közéletünknek nem aktuális kérdése. Sőt éppen az a körülmény, hogy most már nem a máról holnapra való és megbolygatott társadalmi béke megteremtése képezi minden tényező feladatát, az elé a követelés elé állítja a törvényhozást és kormányzatot, hogy bölcs intézkedésekkel tiz Európaszerte fellépő társadalmi bajt nálunk közömbösítse és szinte tárgytalanná tegye. Azon a csapáson, melyen elindultunk, mikor a munkások és munkaadók jogviszonyait az igazság és a méltányosság jegyében szabályoztuk, egész sereg törvényhozási és kormányzati intézkedésekre van szükség. Es e mellett miután a társadalmi béke fön tartásáról van szó, talán még nagyobb mértékben, mint minő a lefektetett és életbeléptetett jogelvek hatása, — szükség van az egész társadalom k őzre műkő d ésére. A nélkül, hogy utalnánk azokra helyi tünetekre, melyek néhol a múltban a, mozgalom rugói voltak; és a nélkül, hogy a társadalomnak pacifikáló működését és teendőinek széles határát kijelöluők, elégnek tartjuk figyelembe ajánlani, hogy a birtokososztálynak közvetlen érintkezése e kérdésnél minő fontossággal bir. A nemzet-megerősítés munkájában ez az osztály nagy áldozatokat hozott a múltban. Most csak a századeszmének: az emberszeretetnek következetes érvényesítésére van szükség. Annak az emberszeretetnek, mely nemcsak kenyeret nyújt ti munkáért, hanem annak az osztálynak lelki szükségeit felismeri és vezető hatását rája kiterjeszti. Annak az emberszeretetnek, mellyel magasabb intelligencia, tisztultabb látás, gyengédebi) érzés párosulva, kötelességül ismeri, hogy ez osztállyal törődjék, irányítsa, vezesse, jóakaratát, szeretetét tanítsa. A mozgalom rövid története igazolja, hogy az nem tisztán az exiszlencia küzdelme volt, hanem inkább hangulat irányította. Akik ÍL néppel érintkezik és esztnekürét ismerik, tudják, de maga a nép is sokszor bevallotta, hogy ujabb társadalmi alakuláTÁRCA. Ábel halála. K> meghalt Áhel . . . A zöld fák alatt Fek>zik sápadtan, tnárváiiyinereveii A megaludt vér hajához tapadt . . . Körötte minden ujjong, eleven. Oz eM'irtet át a zsenge hokrokon, Izzó a nnp, az ég fellegtelen, A löld, az ég, virág, patak rokon . . . (Vak Áhel lett magános, idegen. 8 dalt dudorászva, játszi éneket, Mint n hajnal, oly ifjan és üdén, — A. lomb, virág, fa néki integet, Jön Éva át n rét selymes füvén. A holthoz ér... Megáll csodálkozón: Mért alszik Ábel fénylő napszakán V S egy rózsaszállal pajkosan, bohón Megsimogatja . . . Felneszel talán! A gyöpre ül . . . Lassan hozzásimul, Magához vonja megdermedt kezét. De a nehéz kar tompán visszahull, Kva kacag . . . Fájó csend szerteszét.' Bohó játék! . . . Ébredj te rossz gyerek ! S végigMinítja éjsötét haját. Ábel nem ébred . . . Holtan szendereg . . . Almit vér érzik a haj fürtön át. Ábel! . . . Fiam! . . . És Éva felsikolt, A vér hidegje a lelkébe száll. Merev tagokkal fek-zik lenn a. hűlt . . . Ábelre rogy . . . Kn édes gyermekein ! A vesztett lvlen minden vigasza! Fölébred*/, tán szerelmes keblemen . . . Apádhoz Ábel, jer, menjünk haza, S a jajpauu>zi'a a bokrok közül, Mint ú'zött vad, Ádám eló'rohan. Ábelre néz ... A szive megkövül. () sejti már, hogy minden hasztalan . . . Miről az Ur büntetve szóla c-ak, A titkok titka ímo nyitva áll. Elárultad te megnémult ajak! . . . H reszkedve Migja .. . Ez hát a halál ¥ Felsírnak hosszan és iszonytatón, Ily hang nem rítt át még a tereken. A pusztulás zord réme rezg a szón. Ábel! ... sikoltják egyre, szüntelen. Körö>köriH csillogva nv.g az é_r. Ifjú u lomb . . . (Vikd'xvii >/.áll n -/.él. Virágillattól itta>ult a lég . . . . . . Mit bánja mindez, hogy Ábel nem él'.' F- Á lám áll . . . A holtra néz -iiéteu. A mimlenséguek e^y paránya volt. A hoszud napja megkezdődött, K hm ! Ma a mindenben egy parány a 11• >11De egy parány a többit is lerontja, Egymásba nőttek, mint fa és gyökér, S a miiideiiségnek egy kic>iny halottja A mindenség halálával fölér. Ábel meghalt . . . Még él a rét, nz erdő A lomb virít, fénylők a csillagok. De mindezeknek a halála megjő, A napnak fénye majdan nem ragyog. Ihiszud teljes lessz majd, Ábel halála . . . Isten! . . . Elveszted a természetet! S amit alkottál örökös csodára, A holt világot újra kezdheted! Pásztor Árpád.