Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-03-12

js99. március 12. PAPAI LAPOK. — Háziestély. A luíziestélyére — f. hó 5-én Jókai-kör legutóbbi - igen kevés számú közönség gyűlt egybe a kör helyiségébe. Ez a gyér közönség azonban igen bálás publikum volt a a műsor minden egyes számát illetőleg. Élvezettel hallgatták végig Gály Zoltán főisk. zenetanár és tanítványa Stricker Jenő hegedű-duettjét, mely után Hannos Zoltán a Jókai-kör alelnöke lépett a felolvasó asztalhoz, hogy egy sajnálatos körül­ményről értesítse a megjelenteket, ami nem volt kevesebb, mint hogy Kis József, főiskolai tanár betegsége következtében nem tarthatja meg felol­vasását. Az alelnök gondoskodott azonban egyúttal arról is, hogy a programra, ezen száma, ha nem is helyettesítést, de legalább pótlást nyerjen, s ő maga telepedett az előadói székre s szabad elő­adással szórakoztatta a közönséget, mely után Steiner Lajos játszotta el zongorán Wagner-Liszt Tannhäuseret. A nehéz művet bámulatos könnyed­séggel játszotta le s a vele szerzett élvezetért nem is maradt adós a közönség a felhangzott tapsokkal. — Köszönetnyilvánítások. A pápai takarékpénztár részvénytársaság múlt hó 27-én tar­tott évi rendes közgyűlésén a pápai vörös-kereszt fiókegylet részére 10 frt adományt volt szíves meg­szavazni, a miért hálás köszönetét nyilvánítja az egylet nevében Weber Rezsó'né, elnök. — A pápai takarékpénztár részvénytársaságnak a pápai ev. ref. főiskola közszükségleteire küldött 10(3 frt adomá­nyáért, — valamint a pápai ev. ref. főiskola sze­gény tanulóinak segélyezésére küldött 100 frt ado­mányáért is hálás köszönetét nyilvánítja a főiskolai igazgatóság. — A pápai takarékpénztár részvény­társasága 100 frtot, a Pápa s vidéki takarék­pénztár 25 frtot kegyeskedett a pápai róm. kath. elemi iskola szegény tanulóinak segélyezésére ado­mányozni. Ezen jótéteményért legszentebb köteles­ségének ismeri a nevezett intézet igazgatósága nyil­vánosan is legforróbb köszönetét és háláját nyil­vánítani. — A pápai reformált vallású egyház elöljárósága elismerő hálás köszönetét nyilvánítja mind a Pápa s vidéki, mind a Pápai takarék­pénztár, mint részvénytársaság iránt azon szíves­ségért, hogy szorgalmuk isten által adott javaikból az elemi iskola szegénysorsú, növendékeinek könyvek vételére az egyik 25, a másik 50 frtot adomáuyozui kegyeskedett. Kis Gábor ref. lelkész. — A pápai ág. hitv. evaug. gyülekezet hálás köszönetét fejezi ki a Pápai Takarékpénztárnak azon 50 frtnyi adományért, melyet az evang. szegénysorsú népisko­lás növendékek felruházására adott. Hasonlóképen hálás köszönetét fejezi ki a Pápa és Vidéki Taka­rékpénztárnak az ugyanezeu nemes célra adott 25 frtnyi adományért. — A pápai takarékpénztár a helybeli Irgalmas-rend kórháza részére 60 frtot volt szíves adományozni, mely jótékony adományért a kórház nevében hálás köszönetet mond Pöck Fausztin, az irgalmas rendház főnöke. — A pápai takarék­pénztár részvénytársaság szíves volt hitközségünk elemi iskolájába járó szegény tanulók segélyezése céljára (50 frtot, a Pápa és vidéki takarékpénztár ugyan e célra 25 frtot adományozni, mely kegyes adományokért az illető szegénysorsú tanulók nevében a nemes adakozónak leghálásabb köszönetemet kife­jezem. Mayersberg Salamon hitközségi eluök. — A pápai „YVahrmaun Mór" egylet részére a pápai taka­rékpénztár tiz, Kronberger Miksa úr (Budapest) pedig öt forintot adományozott, mely kegyes mányokért fogadják a nemeslelkü adakozók az let leghálásabb köszönetét. Az egyleti elnökség. — Új homoktelepet nyit meg f. ado­egy­évi április hó 1-én a város a sávolyi pusztán, Esterházy Sándor gróf birtokán. Az aknázási jogot a város 150 frt évi bérért vette. — A kertészeti egyesület választ­mánya folyó hó 7-én Antal Géza dr. elnök­lete alatt gyűlést tartott, melyen a választmányi tagok nagy számmal jelentek meg. Darányi Ignác dr. íoldmivelésiigyi miniszter levelét, melyben az egyesületet jóakaratáról biztosítja, s támogatá­sát kilátásba helyezi, élénk éljenzéssel vette a választmány tudomásul. Elnök jelentette, hogy a múlt választmányi gyűlés határozata értelmében megkereste a városi tanácsot a régebben fennállott és feloszlott kertészeti egyesület által letétbe helye­zett 201 frt tőke kiutalása iránt, s felolvastatott a városi tanács határozata, mely szerint ez össze­get kiutalja s kiutaló határozatának jogerőre emel­betése céljából az iratokat a földmivelésügyi minisz­tériumhoz fölterjeszti. A városi tanács a választ­mány azon ajánlatát, hogy a fásítások körül az egyesület szívesen áll a tanács támogatására, köszönettel vette s már az „Erzsébet-liget" terv­rajzának elkészítésével a választmány egyik tagját, Kodolányi Árpádot bizta meg. — Szokoly Ignác, könyvtárnok jelentést tett a könyvtár javára be-, érkezett könyvadományokról. A jelentés köszönet­tel tudomásul vétetett, s egyúttal elhatározta a választmány, hogy a folyóiratokat a társulati tagok 2 napi, a könyveket 15 napi időtartamra vehessék ki használatba", lilénk vitát idézett elő Uajnóczky Béla azon indítványa, hogy a választmány keresse meg a városi tanácsot, hogy a közgyűlési határo­zat értelmében tegyen javaslatot a városi közgyű­léshez egy amerikai 'szőlőtelep létesítése iránt. Székely István utal arra, hogy Pápán nemsokára az állam létesít egy 4 holdas amerikai szőlőtelepefc, a különben is a pápai szőlők jobban fenntarthatók szénkénegczéssel, az indítványt mellőzendőnek véli. Hosszabb eszmecsere után Hajnóozky Béla indít­ványa mellőztetett. Még több, az egyesületi tagok javát célzó intézkedést határozott el a választmány, mely határozatokról az egyesületi tagokat egy kör­levélben fogják értesíteni. — A kerékpár-egylet elnöksége felhívja a szabó iparosokat, hogy az egyleti egyen­ruhára vonatkozó zárt ajánlataikat szövetminta bekül­dése mellett március hó végéig az egyleti titkárnál, Csoknyay Károly, v. főjegyzőnél nyújtsák be. Egyúttal felhívja a tagokat, hogy az egyenruha beszerzése céljából ugyanott akár szóbelileg, akár Írásban jelentkezzenek. Úgyszintén felhívja a gép­lakatos iparosokat is, hogy az egyleti titkárnál meg­tekinthető gépjavítási költségvetéshez képest zárt költségvetési előirányzatukat e hó végéig beadni szíveskedjenek. — Emlékünnep. A pápai ev. ref. főis­kolai ifjúsági képzőtársulat a főisk. ének- és zene­kar közreműködésével 1899. évi március 15-én este a városi színházban emlékünnepet rendez. Kezdete 7 órakor. Helyárak : Nagy-páholy 4 frt. Kis-páholy 3 frt 50 kr. Erkélyszék 1 frt. Támlásszék és Zárt­szék 80 kr. — A karzati és földszinti állóhelyek a tauuló ifjúság számára vannak fenutartva. Jegyek előre válthatók Nagy Vince társulati pénztárosnál a theol. akadémián uaponkéut d. e. 8—12-ig és d. u. 2—4-ig s az ünnepély napján este 5 órától a szín­házi pénztárnál. Felülfizetést köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz a társulat. Március 15-éu délelőtt fél 11 órakor a városi hatóság és a főisk. iíj. képző­társulat együttesen felavatják a Petőfi-utcát a követ­kező műsor szerint: 1. Honfi dal. Négyhangra Gáty Zoltántól. Énekli a főiskolai férfi kar. 2. Mészáros Károly polgármester megnyitó beszéde. 3. Csoknyai Károly városi főjegyző előterjesztése a városi köz­gyűlés határozatáról. 4. Ünnepi beszéd. Tartja dr. Kapossy Luciáu városi képviselő s ifj. képzőtársu­lati tanár-elnök. 5. Petőfi szelleméhez. Irta és sza­valja Nagy Viuce I. é. th. 6. Szózat. Énekli a fő­iskolai férfi éuekkar. Sziuházi ünnepély műsora : 1. Résletek Erkel „Hunyady László" c. operájából Gáty Zoltán átiratában. Előadja a főiskolai zenekar Gáty Zoltán vezetése alatt. 2. Petőfi sirjánál és szob­ránál. Irta Pósa Lajos. Szavalja Izsák József VII. o. t. 3. Emlékbeszéd. Tartja Vargha Kálmán III. i é. th., társulati alelnök. 4. Jelenetek a „Nagy idők"­ből: a) Prológ. Előadja Lázár Ferenc VI. o. t. b) I I-ső jelenet: 12 pont. Felolvassa Patay Árpád I. j é. th. „Talpra magyar. Szavalja Mocsy Mihály III. jé. th. „Riadónak harsogása." Énekli a főiskolai férfi I kar. Széchenyi beszéde. Előadja Bejezy Béla VIII. I o. t. c) Il-ik jelenet: „Kossuth Lajos azt izeute." Énekli a főiskolai énekkar. Kossuth beszéde. Elő­adja Vargha Kálmán III. é. th. Klapka-induló. Énekli a főisk. énekkar, d) III-ikjelenet: Szabadság­harc. Előadja Mátis Márton II. é. th. c) IV-ik je­lenet : Petőfi apotheozisa. Előadja Nagy Vince I. é. th. Honfi dal. Éuekli a íoiskolai énekkar. Befejezés. Előadja Nagy Vince I. é. th. Király beszéde. Elő­adja Kovács Bálint VII. o. t. Himnusz. Vegyes karra Gáty Zoltántól. Énekli a főiskolai vegyes énekkar a zenekar kiséretével. Az egyes énekszámo­kat Gáty Zoltán zenetanár vezetése alatt a főisk. zenekar kiséri. — Az ünnepély után a „Griff" szál­lodában társasvacsora s végeztével táncmulatság lessz, melyen való megjelenésre a raeghivó jogosít. — Halálozás. Részvéttel vettük a követ­kező gyászjelentést: A devecseri uradalom tisztikara mély fájdalommal jelenti, szeretve tisztelt kartársuk­nak, Tóth Ferenc urad. számtartó úrnak, élete (57-ik évében, hosszas betegség után folyó hó ó-én délelőtt 9 órakor történt gyászos elhunytát. A boldogult hűlt teteme folyó hó 7-én délután 3 órakor fog a deve­cseri sírkertben örök nyugalomra tétetni. Az engesz­telő gyász szent-mise ugyancsak folyó hó 8-áu dél­előtt 9 órakor fog a devecseri plébánia templomban a Mindenhatónak bemutattatui. Devecser, 1899. évi március hó 5-én. Áldás és béke hamvaira! — Hazafias ünnep. A pápai kath. kör (ma, vasárnap) márc. 11-én, március 15-ének emlé­kére hazafias emlékünnepet rendez, saját helyiségé­ben a következő programmal: 1. „Talpra magyar" előadja a vegyes kar. 2. „Márciusi napok'', irta és felolvassa Horoálh Gézái' dr. 3. Hazafias költeményt szaval Wajdits Ilona úrhölgy, 4, „Himnusz", előadja a vegyes kar. Műsor után társasvacsora, melyen a nap jelentőségét pohárköszöntőben méltatni fogja ifj. Martonfahay Elek ügyvéd. Az ünnepély kezdete 6 órakor. Vendégeket a kör szívesen Iát, valamint a tagokat ez úton is tisztelettel meghívja a kör elnöksége. — A tanári kör kebelében alakult Szabad Líceum ma d. u. 5 órakor a főgimnázium épületé­ben nyilvános előadást tart. Értekezni fog Győri Gyula, főgimn. tanár, „Képek a történelemből" címmel. — A pápai járási mezőgazdasági bizottság f. hó 7-éu Bélák Lajos, h.-főszolgabiró elnöklete, alatt ülést tartott, melyekre a biz. tagok közül megjelentek: Jerfy Adolf, Szabadhegyi Kál­mán, Sarlay Gyula, Székely István és Weber Rezső. Sajnálattal vette tudomásul a bizottság Jerjy Adolfnak a vidékről távozása folytán a bizottsági tagságról való lemondását, ezután a napirenden levő ügyeket letárgyalták, többek közt a községi birto­kok jelenlegi kezelésének megvizsgálása céljából a biz. tagok megállapodtak, hogy ki mely községekben fogja a vizsgálatot teljesíteni; a P.-Teszér községi birtokosoknak osztatlan közös tulajdonát képező legelőjük felosztását a bizottság nem véleményezte, mert az hátrányos lenne a község állattenyésztésére és gazdasági üzemére. Végül megállapították a köz­tenyésztésre szánt apaállatok (bikák és kosok) vizs­gálatának határidejét. A vizsgálat a j. állatorvos és és a mezőgazd. biz. kiküldöttek közbejöttével f. hó 13-, 1.4-, 18-, 20—23-ik napjaiu fog megtartatni az egyes kijelölt községekben. — A pápai járási borellenőrző bizottság Szabadhegyi Kálmáu, eluök elnöklete alatt e hó 7-én tartotta első ülését Pápáu a szolga­birói hivatalban. A bizottság magát megalakultnak kimondván, helyettes elnökül dr. Nagy Imrét válasz­totta meg és a járás 50 községét 5 körre felosztatta, melyekben teljesítik aztán az egyes biz. tagok a vizsgálataikat. A bizottság tagjai még a fent emlí­tetteken kívül: Sarlay Gyula, Serényi Antal és Székely István. — Eljegyzés. Kremsir kereskedő eljegyezte Nettfeld M. üvegkereskedő Fanni leányát. — Tűzi lárma okozott péntek délután ijedelmet a város lakossága körében. Ijedelemre pedig nem volt nagy ok, mert a tüz az — Öreg­hegyben volt, ahol Éőri Szabó Sándor egyik hajléka égett le. A tüz valószinüleg a szőlőben dolgozó munkások gondatlanságából keletkezett. — Házbéradó-lajstrom. Az 1*99. 6vi házbéradó kivetési lajstrom Pápa város adópéuztári hivatalában f. évi március hó 12—19-ig közszemlére kitéve lessz, a netáni felszólalások a kitétel napját követő 15 nap alatt a városi hatóságnak beadhatók. — Köszönetnyilvánítás. Lunczer Mórné uruő 1 frtot ajándékozott a pápai izr. uőegye­sület részére. A kegyes adományért ez úton moud hálás köszönetet az egyesület elnöksége. — Jegyzőválasztás. Lovász-Patonán tegnap tartotta meg Bélák Lajos h. főbiró a községi jegyzőválasztást, mely nagy érdeklődés mellett folyt le. 32 szavazatból Kapácsy Pál p.-teszéri körjegyző 15 ős Ömboli Aladár csóthi körjegyző 17 szavazatot kapott, így az utóbb nevezettet 2 szótöbbséggel jegy­zőnek megválasztották. — Kedélyes lakók. Mórocz József és Pál László Nyárádou egy házban laktak; Mórocz elöl, Pál hátúi. Móroczék, hogy Pálékat boszontsák, esténként, mihelyt észrevették Pál távozását, nyom­ban bereteszelték az utcaajtót és Pál mindig nagy nehezen tudott csak a házba bejutni. E hó 7-én este is ezen vesztek össze, mikor azonban Pál húzta a rövidebbet, mert Mórocz egy fejszével úgy találta fejbe kólintani, hogy kopouyacsoutja betörött és életben maradásához kevés remény van. A tettest, ki tagadja a bűncselekmény elkövetését, a helybeli j árásbirósághoz. bekísérték, Zsigmond helybeli L., sopronmegyei

Next

/
Thumbnails
Contents