Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899
1899-02-19
— Bauer Antal, orsz. képviselő úr, nagyérdekű cikket írt a mezőgazdasági viszonyokról lapunk számára. A cikket azonban — sajnálatunkra — lapuuk zárta után kaptuk meg s így azt csak következő számunkban közölhetjük. — Zilahi Gyula előadása. A kath. kör kitalálta a módját, hogyan lehet a Griff nagytermét zsúfolásig megtöltő szép közönséget toborozni. Megnyerte előadásra Zilahi Gyulát és ezzel a f. hó 13-kán rendezett hangverseny sikerét erkölcsileg és anyagilag biztosította. A hangverseny műsorának első számaként négy képezdei növendék adta elő Haydin egy kvartettjét. Zúgó taps hangzott fel utána, mely a terembe belépő Zilahi Gyulát üdvözölte. Mosolyogva sietett fel a pódiumra és meghajtva magát a folyton tapsoló közönség előtt, azonual hozzálátott munkájához — a neveltetéshez. A világou nem képzelhető ennél könnyebb munka — Zilahinak. Mi kell neki ahhoz, hogy a közönséget megnevettesse? Egy grimasz, egy furcsán kiejtett szó, egy könuyed taglejtés és — a publikum nevet. Szeretetreméltó egyénisége, nagy humora mindenkor biztosítékai voltak szép sikereinek. De művészete ma még mintha kiforrottabb volna, mint mikor utoljára láttuk; örömmel tapasztaltuk, hogy a részletek minél fiuomabb kidolgozására még több gondot fordít, mint annak előtte. Nagy hatást ért el minden monológjával, legnagyobbat táu a komoly, tragikus hangú (de persze komikus csattanójú) Szombat esté-vei és a ráadással: „ Kovács JóskaI. gimnazista Kontót szavalja." Burghardt István igen ügyes zongorajátéka és Czenner Lajos, budapesti lelkész, humorosnak jelzett felolvasása után Zilahi folytatta monológjait. z\. modem vígjáték, A fürdőorvos, A komikus kerültek sorra, melyek közül Sípulusz szellemes monológjának A fürdőorvosnak volt elementáris hatása. A közönség nem akart kifogyni a tapsból és éljenből, és a kitűnő művésznek szóló lelkes ovációkból. Nagy élvezetet szerzett a közönségnek a műsor utolsó száma. Gsoknyay Erzsi és Kiss Vilma úrhölgyek, Gáthy István, Schulz Vendel, Burghardt István és Lázár Andor az Ördög Róbertből adtak elő részleteket. Játékuk művészi magaslaton állott és a rossz akusztika ellenére is teljesen érvényesült. Viharos taps jutalmazta a remek előadást. Hangverseny után társasvacsora és azután pompásan sikerült táncmulatság volt, mely csak a hajnali órákban ért véget. — Veszprémi tisztújítás. Veszprém város közigazgatása és közigazgatási tisztikara gyökeres változásnak néznek elébe, Kolossváry József alispán a legutóbb megtartott vizsgálat szomorú adatai alapjáu gyökeres reformokat fog keresztülvitetui a f. hó 27-éu választandó új tisztikarral. E tárgyban a városi képviselőtestület e hó 15-én az alispán elnöklete alatt ülést tartott, melyben a lemondott Kovács Imre, eddigi polgármester helyett polgármesternek Szegletiig György megyei árvaszéki ülnököt, a Periaky József lemondásával megüresedett számvevői állásra pedig Havas Lajos, v. pénztárnokot jelölték. Az első tanácsosi h. polgármesteri állásra valószínűleg a városi polgárság egy tagját választják meg, a második tanácsosi állást pedig közgazdasági szakemberrel fogják betölteui. Az összes jelöltek megállapítását egy 15 tagú kandidáló bizottságra bízták. — Táncmulatság. Kitűnően sikerült táncmulatságot rendezett az cv. ref. énelceyylet f. hó 12-kén a Jókai-kör helyiségében. A terem zsúfolásig megtelt táncravágyó fiatalsággal, mely Lángóék tüzes nótái mellett hangos jókedvei mulatott virradtig. A mulatság az egylet jótékonycéljára 100 frtou felüli összeget jövedelmezett. — Barna Ignác jubileuma. A városunkban már körülbelül két évtized óta üdvös tevékenységet kifejtő Wahrmann Mór egyesület szép ünnepet szentelt a mult vasárnap érdemes elnöke, Barna Ignácnak, elnökké választatásának tizedik évfordulója alkalmából. Az ünnepélyt, melyen előkelő közönség jelent meg, Kohn Miksa Mihály alelnök nyitotta meg, indítványára küldöttség hozta el az ünnepelt Barna Ignácot, kit megjelenésekor zúgó éljenzés fogadott. Az alelnök üdvözlő szavai után Schor Ármin titkár emelkedett hangú beszédben méltatta az ünnepelt bokros érdemeit, ki meghatottan köszönte meg az ovációt, s vázolta az egylet nagyarányú fejlődését. Végül az egyesületnél tett 50 frtoíi alapítványát 100 frtra emelte fel. A társegyesületek nevében Altstá'dter Jakab éa Blau Henrik üdvözölték a jubilánst. ~~ A győri keresk. és iparkamara f. évi február hó 16-án d. u. 2j 2 órakor a kamara tanácstermében (Király-utca 8. sz. II. em.) Jerffy Antal elnöklésével rendes közgyűlést tartott. A gyűlés Pápa város két új szabályrendeletét is (a szikvizröl és a sütőiparról) tárgyalta. — Kalikó-csárdás a neve annak a ritmikus zenéjű palotás és csárdásnak, melyet cigányaink szupé-csárdásként fognak játszani. A kalikó-csárdás Kemény Bélának, a kalikó-bál elnökének a szerzeménye. — Népesedési mozgalom. Érdekes statisztikát állított össze a szolgabiróság a pápai járás múlt évi népesedési viszonyairól. A járás 50 községében, melyek 17 anyakönyvi kerületbe vaunak osztva, a házassági, születési és halálozási statisztika a következő: I. Házasságot kötött: 417 pár; legtöbb házasság köttetett a' csóthi áll. anyakönyvi kerületben (45), a mihályházaiban (43) és a p.-kovácsiban (41), legkevesebb házasságot kötöttek a marcaltői, ugodi és á.-teveli kerületben (mindenütt 11—1]-et.) Vallásfelekezetre nézve a 417 házasság a következőkép oszlik meg : Tisztán róm. kath. házasság 231 pár, tisztán ev. ref. házasság 63 pár, tisztán ág. hitv. ev. házasság 55 pár, tisztán izr. házasság 6 pár, összesen 355 pár. Vegyes házasságkötés volt ösr-zesen 62 pár. Még pedig : 23 pár olyan, a hol a vőlegény ág. hitv. cv., a menyasszony ev. ref, 17 pár olyan, a hol a vőlegény ev. ref., a menyasszony ág. hitv. ev., 11 pár olyan, a hol a vőlegény róm. kath. a menyasszony cv. ref., 5 pár olyan, a hol a vőlegény ev. ref., a menyasszony róm. kath., 3 pár olyan, a hol a vőlegény róm. kath., a menyasszony ág. hitv. ev., 3 pár olyan, a hol a vőlegény ág. hitv. ev., a menyasszony róm. kath. II. Születések: Róm. kath. vallású fiú 665, leány 58*, összesen 1253 ; ev. ref. vallású fiú 161, leány 127, összesen 288; ág. hitv. ev. vallású fiú 160, leány 152, összesen 312; izr. vallású tiá 17, leány 10, összesen 27. Született tehát I összesen 1880. III. Elhaltak: Rom. kath. vallású I férfi 387, nő 374, összesen 761; ev. ref. vallású férfi 96, nő 91, összesen 187 ; ág. hitv. ev. vallású férfi 97, nő 94, összesen 191 ; izr. vallású férfi It), nő 8,^összesen 18. Meghalt tehát összesen 1157. IV. Összegezés: Született összesen 1880, elhall öszszeseu 1157, a szaporodás tehát a mult évben 723 volt. Legtöbb születés történt a p.-teszéri anyakönyvi kerületben (195), a csóthiban (194), mihályházaiban (164), p.-kovácsiban (158), legkevesebb a tapolcafőiben (44). Legtöbb haláleset volt a p.-teszéri kerületben (118), legkevesebb az á.-tevelibeu (23j. Népesedés legnagyobb volt a csóthi kerületben (85), a p.-teszéribeu (77), a jakéiban (74), a dákaiban (67), a p.-kováe.-iban (64j; legkisebb az ugodi kerületben (6). — Kérelem a hölgyekhez. Tisztelettel kérem a mai bálon kalikó-jelmezben megjelenő t. hölgyeket, miszerint fél kilenc órára a 8—9. sz. szobában egybegyűlni kegyeskedjenek, mivel a díszfelvonulás 3 /. t ü-kor indul. Hódolatteljes tisztelettel Kemény Béla, báloluök. — Ebveszettségi esetek. 8 ebveszettségi eset merült fel a pápai járásban az 1898. évben és 6 esetben történt veszetteb marás hét 2 { j 2 — 13 éves gyereken, a kik közül 6 a budapesti Pasteur-intézetben védoltásban részesült. A víziszony a hét gyermek egyikén sem tört ki. — A talmud-iskola növendékei az intézet szegénysorsú növendékeinek segélyezésere 1899. február hó 23-án, csütörtökön este 8 órakor az izr. elemi iskola dísztermében Láugó Náci zeuekara közreműködésével jótékonycélú előadást rendeznek. Sziure kerül : 1. A felsült báré, vígjáték 4 felvonásban. 2. Koserpolitika. Záradékul Gigáuyélet, bohózat 1 felvonásban, magyar nyelven, a miből természetszerűleg következik, hogy a többi darabot nem magyarul, hanem valami idegen nyelven adják elő. Helyárak 60 kr, 40 kr és 20 kr. Jegyek előre válthatók Bösel Józsefnél. Kezdete 8 órakor. — Építkezési statisztika. Múlt év folyamán a pápai járás területén 60 új és 19 toldaléképítkézés történt. Az új építkezések a következők voltak: Épült cseréptetőre: 12 lakház, 2 iskolaépület, 1 szárazmalom, 1 istálló (mind kőfalú), 1 lakház sár- és 1 lakház fával vegyes fallal; szalmatetőre 11 lakház, 1 pajta (kőfalú), 21 lakház (sárfalú), 5 lakház, 4 istálló (fa, vagy fával vegyes falú). A lakházakkal egy tető alatt legnagyobb részt gazdasági épületeket is építettek. Toldaléképítkézés 10 lakháznál és 9 gazdasági épületnél fordult elő és pedig 16 esetben kő-, 3 esetben sárfallal s 8 helyen cserép-, 11 helyen szalmatctőre. — Sertésvész. Bakouy-Szent-Iván község sertésállományában a sertésvész múlt héten járványszerűleg fellépett. — Jegyzőválasztások. A lemondás folytán megüresedett lovász-patonai községi jegyzőválasztás jövő hó 10-én lessz, az adász-teveli községi jegyzőválasztás határidejéül pedig jövő hó 17-ikét tűzték ki. — Pelülfizettek a pápai iparos ifj. önk. köre által tartott szinelőadás alkalmával: Gyurátz Ferenc, Szvoboda Vencel, N. N. 2—2 frtot. Mészáros Károly, Kluge Károly, Antal Géza, N. N. l-l frtot. özv. Meilinger Károlyné 80 krt. Singer Jakab, Schnattuer Géza 60—60 krt. Hanauer Zoltán 40 krt. Szóllás Pál, Regner Pál, N. N. 20—20 krt, mely szíves adományokért hálás köszönetét nyilvánítja az elnökség. — A „Zenélő Magyarország" zongora és hegedű folyóirat február 15-iki 4-ik füzete érdekes tartalommal, jelent meg. Tartalmazza ezen füzet: I. Vikol S „Ezüst harmat reszket a falevélen" magyar dalt. II. Wappaus K. „Kile-kile-Korline" most népszerű tréfás polka-kuplót. III. Böhm. K. „Szived cserébe nékem adnád-e? Szalon darabot. IV. Schiímann K. „Ábrándozás^ és V. Schumann R. ., -V kandalónál" hegedűre zongora kísérettel. Minden füzete ily gazdag tartalommal jelenik meg e közkedvelt zenemű folyóiratnak. Egy-egy füzet mindenkor 10 oldalon a legszebb s legsikerültebb divatos zeneujdonságokat hozza — negyedévben 0 füzet 60 oldal zenemüvet ad 1 frfc előfizetésért Egyes számok 25 krórt, ha az összeg előre boküldetik. Elöíizethetni a most folyó évnegyedre csakis a „Zenélő Magyarszáij- iKlökner Kde) zenemű kiadóhivatalában Budapesten, VI. Csengery uteza 6'2 a., honnan megismerésre mutatványszámot ingyen és bérmentve küldenek. — Faeladás. A városi faiskolában több ezer darab nemesített gyümölcsfa, tuja- és disz-cserjék darabonként 15 krért eladók. — Mulatság Dabronyban. A dabronvi tüzoltó-egyeület f. hó 4-én saját pénztára javára zártkörű táncmulatságot rendezett. Minden kiadást fedezve, a pénztár javára tisztán megmaradt 21 frt 95 kr. A tűzoltóság iránt érdeklődők közül becses pártolásukban vészesítették az egyletet: fájtáról: özv. Meilinger Károlyné 1 frt 50 kr; Kohn Lipót, : Fleiner Pál, Spiezer József 1—1 frt; Budapestről: Misid N. szerelő 1 frt; Bécsből: Szeifert Antal 1 szerelő 1 frt; Nagy-Ahisonyból: Buthy József körj., Barcza Gyula 50—50 kr; Dabronyból: ft. Ráez Ferenc plébános, ft. Borbély Sándor ág. ev. lelkész, Tóth Dániel, Fereuczy Sándor, Ferenczy Mátyás, ifj. Gőgös István 1—1 frt; Plevniczky Pál, Ács János, Molnár József, özv. Ferenczy Józsefné, Horváth Mihály és Ferenczy .József 50—50 krt küldöttek. Nemes áldozatukért hálás köszönetet mond .ics János, az egylet parancsnoka. — Köszönetnyilvánítás. A helybeli „Kath. Legényegylet"-uek f. évi február hó 2-áu tartott táncmulatságán felülfizetni szíveskedtek: Holl' János 3 frt, Erdős István, Kriszt Jenő 2—2 frt, Szilágyi Oszkár l frt 50 kr, Néhmau Gábor, Legény Ferenc, Horváth N., Ocsovszky Kázmér, Nóvák Ele, Kovács Mihály, Grábics Vendel, ifj. Fa Mihály, Keskeny István, Mórocz Emílián (Pannonhalmai, Strobán Jánosné, özv. Németh Józsefné, Rácz Ferenc (Dabrouy), Lendvay Hugó (Győr), Cs. V. (Szili), Goldberg Gyula 1 —1 frt, Gasparics György 60 kr, Schultz Vendel, Szilágyi Gyula, títanits Fulgeut, Bán N., Heinrich Gyula, Luka Károly, Frauendienst Viktor, Kreuzer József, Andrasits B ddizsár, özv. Vágó Józsefné, Danasi György, Varga Mariska, özv. Gsauaki Istváuné, Giczi György, Török Anna, B'> lai Anna, Vágó László, Martonfalvay Klek, Iliadik József, Németh Mihályné, Léiner N., Puhinger István, Gaál Gyula. Péter Pál, Varga György, Geiling Jáuos 50—50 kr, Mészáros Sándorné, Veszelle József, Danasi József, Danasi Antal, Morkovics Ferenc, Németh Györgyné, Polgár István 30—30 kr, Szabó Péter 20 kr. Kegyes adományukért fogadják az egylet hálás köszönetét. Ezen kívül hálás köszönetét nyilvánítja még az egylet Mészáros Margit és Nagy Margit kisasszonyoknak, kik a rendezői jelvényeket saját költségükön elkészíteni kegyeskedtek. — Enyveskezű cselédlány. Horváth Liza 82 frtnyi összeget vett fel a kis-celli takarékban és azután vasútra ült, hogy Pápára s innen lakóhelyére. Kéttoruyúlakra utazzék. A vasúti kocsiban vette észre, hogy zsebkendőjébe gondosan bekötözött pénze hiányzik. Pápára érkezvén, jelentést tett a rendőrségnél és egyszersmind előadta, hogy a lopás elkövetésével utitársuőjét, Szarka Juli cselédlányt gyanúsítja. Szarka Julit elfogták s Kis-cellbe kisérvén, az ottani járásbíróságnak átadták.