Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899
1899-01-01
gatóit és bizony mindenki sajnálattal vált meg az' kettő igen szépen sikerült. Az egyes szavalatok oly rövidnek tetsző út kedves vezetőjétől. Lelkes, ' hosszantartó taps volt a tanulságos és valóban ritka élvezetet nyújtó felolvasás jutalma. A műsor következő száma : Nemes János, Horváth Dániel, Burglutrdt István és Steiner Hugó vonós négyese 'szintén általános tetszésben részesült s megnyerte a műértők kedvező bírálatát. Egy adagiót játszottak Beethoventől, s egy scherzót Haydntól, amazt nemes, egyszerű méltósággal, emezt pajzán élénkséggel; a két műdarab biztos átértése, helyes interpretálása és a szabatos összjáték méltó dicséretére válik a derék kvartett-társaságnak. Majd egy kis drámai jelenet következett a pipiskék világából : Bülitz Oilla, Deutsch Berta, Farhas Gizella, Spiegel Jozefa és Schlesinger Sarolta kisasszonyok adták elő meglepő színpadi otthonossággal, csattanós elevenséggel, majdnem szinészies rutinnal. A közönség nem fukarkodott elismerő tapsaival honorálni az öt fiatal és bájos dilettánst. Köoi Dolora kisasszony egy Schubert-dalt s két operette-dalkeringőt énekelt oly biztos énektudással, oly előkelő művészettel, oly mély érzéssel és kedves temperamentummal, hogy tisztán csengő, behízelgő hangja valósággal megbabonázta a sziveket. A kisasszony hangjának csudás timbreje van és remekül bánik vele. A minden szám után felzúgó tapsvihar hálás köszönet volt a nyújtott s előleg a nagy reményekre jogosító jövendőben nyújtandó műélvezetekért. Gáthíj Zoltán Karraak és Danclanak egy-egy kisebb szerzeményét játszotta a tb'le megszokott kifogástalan előadásban. Az ő játéka befejezett művészet s csak ismételnünk kellene a róla itt is már oly sokszor elhangzott magasztaló dicséreteket. A zajosan tapsoló hálás közönségnek eljátszott még egyet Brahms magyar táncaiból. A koncert és a teaestély utáti kezdetét vette a tánc s ritka vidámsággal tartott a kora hajnali órákig. Az első négyest 40—50 pár táncolta. — Hivatalvizsgálat. A tragikus végre jutott főbiró hivatalában rögtön a haláleset után rovancsolást tartott Kolossváry József alispán. A vizsgálat még jelenleg is folyik s e célból Szűcs Ákos megyei főszámvevő Pápán tartózkodik. A napilapokban a vizsgálatnál kiderült némi pénzhiányról már jelentek meg hírek, mi azonban csak a vizsgálat teljes befejezése után fogunk a dologról tudósítani. — Hímen. Örömmel tudatjuk olvasóinkkal, hogy Sarudy Ottó, áll. tanítóképzőintézeti tanár, eljegyezte Hannos Zoltán, adótárnok, társadalmi és irodalmi életünk egy kiváló tevékeny tagjának leányát, Hannos Etelka úrhölgyet. — Véres kardpárbaj volt tegnap reggel 8 órakor a pápai honvédhuszárlaktanyában Jákői Géza uradalmi erdőmesrer és Schandl Géza honvédhuszárhadnagy között. A felek mindegyike súlyos sebet kapott. Jákóy Géza fején és balkezefején, Schandl Géza pedig a fején kapott kisebb sebesüléseken kivül jobb alsókarján igen nehéz sebet. A felek kibékültek. Segédek voltak Jákóy Géza részéről: Gulyás Miklós honvédhuszárszázados és Paur Ödön; — Schandl Géza részéről: Gyapay Dénes és Pesty Kálmán honvédliuszárhadnagyok. A párhaj oka levélben történt sértés. — Dr. Herz Emil budapesti ügyvédtől azt az értesítést vettük, hogy ügyvédi irodáját Budapesten Városház-tér 9. sz. alatt (Harisbazár) megnyitotta. — A pápai iparos ifjúság' önképzőköre m. é. dec. 26-án pompásan sikerült estélyt rendezett. A kör helyiségét zsúfolásig megtöltötte az •érdeklődő közönség, mely zúgó éljenzéssel fogadta Gyurátz Ferenc püspököt, a kör elnökét. Körös Endre dr., tartott előadást Tompa Mihály Pusztán c. költeményéről, „az elnyomatás daláról" s evvel a kapcsolatban a szabadságharc utáni költészetről. Utána Mészáros Margit k. a. igen ügyesen szavalt egy monológot, majd Varjú János mulattatta a közönséget szintén egy monológ előadásával. Aztán két komoly szavalat következett: Weiss Móré (A honvéd özvegye) és Lukács Mariska k. a. Mindközött az önképzőkör énekkara működött valóban bámulatraméltó szabatossággal adván elő három énekszámot, amiben kétségkívül a kar vezetőjét, Bognár Károlyt illeti meg főórdem. A programm végighallgatása után táncra perdült a fiatalság és járták kivilágos-kivirradtig. — Erzsébet lobogó.láz Erdélyi KárpátEgyesület dicsőült Erzsébet királynénk emlékére a régi Mária-lobogók mintájára Erzsébet-lobogót készít. A költségekhez való hozzájárulásra lelkes felhívásban Magyarország asszonyait kérté fel. Minthogy a gyűjtést az egyesület most számba kívánja venni, felkéri az ívtartókat, hogy gyűjtéseik eredményét az Erdélyi Kárpát Egyesület titkári hivatalának Kolozsvárra beküldeni szíveskedjenek. Megjegyezzük, hogy a lobogó felavatása a Mátyás-szobor leleplezése alkalmával a jövő évben lessz Kolozsvárott és hogy zászlóanyának Auguszta kir. hercegasszonyt kérte fel az egyesület, ki remélhetőleg személyesen fogja az első Erzsébet-lobogót felavatni. —• Új évi üdvözlések megváltása cimén következő adományok folytak be városunk polgármesteréhez: A pápai takarékpénztár 10 frt. Gyurátz Ferenc, Hanauer Zoltán, Bermüller Alajos 5—5 frt; Pap Ameli 4 frt; Szvoboda Vencel 3 frt; Sült József, Saáry Lajos, Zimmermann Krisztina, Mikovinyi Ödön, Körmendy Béla, Puzdor Gyula 2—2 frt; Matus György2 frt 50 kr; id. Martonfalvay Elek 1 frt 20 kr; Iglauer János, Iliás Elek, id. Paál István, Bülitz F., Török J., Oberunayer J., dr. Kőrös E., KlugeJCaroly, Langraf Zsigmond, Dr. Koritschoner Lipót, Galamb József, Horváth Kálmán, Osváld Dániel, Osváld Béla, Dr. Kluge Endre, Dr. Blum Róbert, Tarczy Dezső, Mariuczer Antalné, N. N., Zubrziczky Miklós, Dr. Lővy László, Dr. Antal Géza, Pöck Eausztin, Mayer István, Barthalos István, Laug Mayer fia, Piatsek Gyula, Szenté János 1—1 írt; dr. Cseh-Szombathy László, Hegedűs FereDC, Gáty Zoltán, Beck Zsigmond, Kreisler Józsefné, Lázár Ádám, Lővy Adolf, Vadas József, Kiss János, özv. Tóth Jánosné, özv. Perlaky Gáborné, özv. Osváld Eleknó, Löífler Sámuel, özv. Kohn Adolfné, Stern Ignác, Kovács Irón, Goldschmid Ödön, Eisler, Spitz Simonnó, Stark Lajos, Martonfal vay Elek, dr. KendeÁdám, GrüuhutZsigmond, Muck utóda, Kertész Dezső, dr. Hirsch Vilmos, Kohn Mór fiai, Deutsch Dávid, Horváth István hentes, Rakusz Antal, özv. Vikár Kálmánnné, Sarudy György 50—50 kr; Koritschoner Adolf, Schlesinger, Kellner Dávid, Kis Tivadar, Singer Mihály s fia, Koritschoner József, özv. B. Mórné, Braunstein Zsigmond 30—30 kr; Deutsch Hermán, Braun Ignác 25 -25 kr; Bognár Gábor, Lövi Lipót, Lövi József, Kreizer József, Bodó Ignác, Kreutz Ignác 20—20 kr; Lukács Dávid, Reiner Ferenc 10—10 kr. — Köszönetnyilvánítás. A pápai ÖH képző Leány egyesület elnöksége hálás köszönetét nyilvánítja mindazon igen tisztelt közreműködőknek, kik a f. hó 20-án tartott teaestély fényét és sikerét előadásukkal emelni szívesek voltak. — Uj Idők. Előttünk van ennek az igazán nagyszabású s úgy irodalmi, mint művészi tekintetben magas színvonalon álló heti lapnak a karácsonj'i száma. Egész album ez, rendkívül érdekes tartalommal, szebbnél-szebb képekkel, szines müinelléklettel; Herczeg, Bródy, Benedek, Sebők, Tábori, Lyka, Szabolcska, Telekes Béla közleményeivel. Farkas Imre A szerelem tudománya cim alatt víg- j játékot írt a karácsonyi számba, mely műkedvelői előadásra is alkalmas. Aggházy Károly pedig gyönyörű „Hallgató" ciraü szerzeményével fog nagy örömöt szerezni a zenét kedvelő olvasóknak. — Képei közül kiemeljük egész gyűjteményét a legszebb Madonna-képeknek s végül „Piroska menyaszszony" szines mümellékletet, mely Vaszary János festménye után készült. — Felhívjuk olvasóink figyelmét az Új Idők-re, mert nemcsak a karácsonyi száma ilyen szép, de változatos, érdekes mindig; a magyar családnak a lapja minden tekintetben. Negyedévre 2 frt. — Kiadóhivatal: Budapesten, Adrássy-út 10 sz. — Köszönetnyilvánítás. Bauer Antal, úr az ugodi választókerület országgy. képviselője, a mihályházi tüzkárosultak közt legszegényebbb 15 családnak 5- 5 forintjával kiosztandó 75 forint köuyöradományt kegyeskedett kezeimhez juttatni. Fogadja áldozatkészségéért a szegényeknek általam tolmácsolt mély háláját és köszönetét. Mihályháza, 1898. december 30. Mihály Géza, a segélyző-bizottI ság elnöke. — A Szaiai-Baróti-féle „Magyar Nemzet Történet"-ének a 86—&'<-ik (kettős) füzetével a nagy milléniumi emlékmű teljesen be van fejezve. Átdolgozó szerző s a kiadók derekasan váltotiákbe Ígéretüket s hazai irodalmunk a „Magj'ar Nemzet Története" négy vaskos kötetével egy oly munkával gyarapodott, melyet akár béltartalmát, akár külkiállítását tekintjük, egyik legelső hely illeti meg. A jelen kettős befejező füzetet illetve, ez csi-k úgy duzzad a szebbnél-szebb m^mellékletektöl. Azonfelül három levélnek a hasonmása van mellékelve. A műmellékletek ezek: Eszterházy Imre esztergomi érsek. Szavoyai Jenő herczeg, II. Rákóczy levele Bercsényi Miklós grófhoz. Martinovics levele Laczkovicshoz. I. Ferenc József király és Erzsébet királyné koronázása. Most, hogy a Szalai-Baróti Magyar Nemzet Története négy kötetben már megjelent ós részletfizetéssel is könnyen hozzáférhető, szerezze be azt minden magyar ember. Megjelent Lampel Ii. (Wodianer F. ós Fiai) cs. és kir. udv. könyvkereskedósóbed Budapest, Andrássy-ut 21. — Hirtelen halállal halt meg Szenté Zsigmond, városi vágatási biztos. F. hó 27-én a városházára jövet a kapitányság lépcsőjén oly szerencsétlenül csúszott le, hogy elesvén, agyvelőrázkódás érte s rövid félórai szenvedés után meghalt. — Forgó Újság. A Kossuth Lajos-utcán pár nap óta nagy nópcsődület van, mely néha oly mérveket ölt, hogy a különben is élénk forgalmú utcán akadályozza a szabad közlekedést. Az emberek az „Újságírói sorsjáték kezelőségónek" egy kirakatát bámulják, mely valóbau meg is érdemli a ügyeimet. Egy feltűnő Ízléssel kiállított hat oldalú oszlopon tizenkét budapesti napilap ciine alatt olvashatók az illető lapokhoz érkezett legújabb távirati tudósítások, melyek óránkint változnak. Az oszlopot egy leleményes gépezet folytonos forgó mozgásban tartja, ügy hogy az oszlop valóságos forgó újság. Persze a kirakat nézői az alkalmat felhasználják arra, hogy azonnal ott helyben újságírói sorsjegyet vásároljanak, minthogy az első húzás már január -i-en megtartatik. Egy 50 kros sorsjeggyel, mely mind a hat húzásra érvényes egy 100.000 koronás főnyereményt és öt 20.000 koronás nyereményt is lehet csinálni. — Uj vágatási biztos. Az elhunyt Szenté Zsigmond helyére Mészáros polgármester Baráth Károlyt nevezte ki vágatási biztosnak. — Nyilvános köszönet. A pápai önk. Leányegyesület f. hó 26-iki teaestélyén felüliizetni kegyesek voltak: Steinberger Lipótné 10 korona, özv- Rosenberger Lazámé, dr. Neumann Mártouné (Bpest), Kohn Hermina, Iiosenthal Franciska, Spitz Nándor, dr. Herczog Manó, Preisach Mórné, Klein Gyula, dr. Koritschoner Lipót, dr. Sági Ernő (Siklós), dr. Ferenczy Bernátné 2—2 korona; Blau Irén, Spiegel Jakab, dr. Rechnitz Edéné, Hirsch N., Stark Lajos, Koritschoner Fülöp, Koritschoner József, Kiss József, dr. Rózsa Géza, Rúzsa Miklós, Lázár Ádám, Lang Ignác, Schvarcz Vilmos 1—1 korona, összesen 45 korona. Fogadják mindannyian a/, egylet hálás köszönetét. — Tánctanítás. Kemény Gyula, jóhirnevű tánctanítónk, mint velünk közli, új évi tanfolyamát holnap hétfőn, január 2. napján kezdi inog, Ajáuljuk olvasóink figyelmébe. (x) Saját légszeszkésziilék minden házban. Kitűnő és rendkívül praktikus találmányról értesítjük t. olvasóinkat. Ugyanis Janisch és társa gyára Budapesten forgalomba hozott egy légszeszfejlesztő gépet, mely által minden oly épület, mint nyaraló, kastély, szálloda, kávéház, vendéglő stb. ahová légszesz vagy villamos művek bevezetve nincsenek — világító és fűtő légszesszel ellátható. Tehát nemcsak világításra, hanem fűtési, sőt műszaki célokra is kiválóan alkalmazható. Máris nagy sikerrel használják lakások, irodák, vendéglők, szállodák stb. világítására; főző, vasaló, olvasztó vagy melegítő kályhák fűtésére; motorok hajtására és általában minden oly célokra, melyekhez közönséges kőszéngáz alkalmazható. A gép kezelését bárki 1—2 óra alatt elsajátíthatja, a fejlesztett légszesz teljesen ártatlan és nem robbanékony. Ezen gép által előállítva, a légszeszvilágítás nem drágább, mint a kőszénvilágítás. Ajánljuk az érdeklődőknek, hogy nézzék meg a technika ezen zseniális találmányát, kérjenek árjegyzéket és prospektust, melyet ingyen és bérmentve küld Janisch János és társa légszesz- és vizvezeték-bereudezési gyára, Budapest, VI. Osengery-utca 74. szám.