Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-11-05

s megjelöltük az (itat, mely ebhez a bőkéhez elvezet. Ez volt a mi szegényügyi programmunk s ez a programm nem akar semmiféle lényegbevágó radikális változtatásokat létesíteni, esak az eddigi eljárásnak rendszeressé tételét s a szembeötlő hibák kiküszöbölését kívánja. Ez a programm városunk lakosságát újabb anyagi áldozatokkal sem terheli, mert mi tudjuk legjobban, hogy alig vau város, mely aránylag annyit áldozna a humanizmus oltárán, mint éppen a miénk. Ámde a szegényügy szolgálatában az embereknek nemcsak a szivére, de az eszére is szükség van. Csak akkor lessz meg az irgalmasságnak és könyörületességnek az üdvös hatása, ba azok gyakorlásában helyet talál a matbézis. A. kik nálunk a szegények felsegélyezésére hivatva vannak, azok szívére nem kell appelhílnnnk, mert szívükben a nemes ügy iránt való buzgóság tüze kiolthatatlan lánggal ég. Ehhez a nemes hévhez mi egy kis kétszer-kcttőt, meg egy kis ökonómiát kérünk; ebben áll ime szegényügyi programmunknak egész lényege. Ihász Lajos. — A dunántúli ág ev. ef yházkerület új felügyelője. — Radó Kálmánnak, a dunántúli ág. ev. egyházkerület boldog emlékű, nagy érdemeket szerzett felügyelőjének elárvult széke — immár be van töltve. A kidőlt kitűnő férfiú helyébe a legméltóbb utódot választotta az egyházkerület impozánsan megnyilatkozó közakarata, midőn abszolút szavazattöbbséggel Ihász Lajos, batbalmi nagybirtokost, a Ferenc József-rend lovagját emelte a felügyelői díszes polcra. Lapunk volt az első, mely örömmel adta hírül Ihász Lajosnak jelöltetésót s most épp ily őrömmel regisztráljuk a megválasztatás tényét. Örömmel, mert e Akasztásban egyrészt az igaz t'rdem, az önzetlen egybázias és egyszersmind ia/.afias irányú munkásság elismerését látjuk, másrészt, mert biztosítottnak tartjuk, hogy az egyházkerület elnöksége oly férfiúnak jutott, kinek törbetlen erélye, nagy tudása, lelkes munkakedve és áldozatkészsége zálogai annak, bogy a kerületnek Minden bajaiban biztos vezetője lessz, a ki lelkének teljes melegével, szívének egész szeretetével i: íápolni fogja a kerület ügyeit egyháza és édes agyar hazája javára ! — Itthon vau-é János? — kérdezte az, aj i .int közel ért. — Mejik János? — szólt félve az asszony, j — Jegenye János. — Nincs. — Hát more vau. — Krumplit szöd a feketeszélön. — A pusztázó gondolkozott. Később újra szóba kezdett. — Mikó' gyiiu elő ? — Estére . . . Mé

r

' tudakojja? — Levelet, hoztam neki, —. felelte a zsinóros ember és kivett s nyeregkápára akasztott bortarisznyáhól egy csomó papirost. Azután kiválasztotta a Jegenye nevére szóló levelet és odauyujtotta az asszonynak. — Ehun-e . . . Agygya kend oda neki. Az asszony megsimogatta a gyűrött papirost és aggodalommal nézegette. — Ugyan hunnan gyiiu ? — kérdezte azután sóhajtva. — Rajta van a Stemplijin . . . Illa várul . . . Jegenyéné tekintete hirtelenül leesett a levélre. Nem szólt egy szót se. Nem is bírt. A kebelére dugta a kendő alá, s ugy várta, a inig megindul a pusztázó ... A lovas nyomán már verődött széjel a porfelhő, mikor magához tért az asszony és megindult egyenesen az oskola felé. A tanítóval bontatta föl a levelet. — Ugyan az Isten álgya mög tanító ur, nézze mán, miféle irás? Úgy mongyák, lüavárul küldték. Pápa városa, hol az új felügyelőnek annyi tisztelője van, valamint egész Veszprém vármegye büszke arra az eredményre, melyet az c hó 1-én Gyurátz Ferenc püspök elnöklete alatt egybegyűlt szavazatszedő bizottság konstatált, midőn a szavazatok felbontása után kiderült, bogy : Ihász Lajos hatbaimi nagybirtokosra esett 17(3, Schreiner Károly dr. soproni ügyvédre ü8, Károlyi Antal vármegyei alispánra f>8, Győri Elekre és Soh/mossy Ödön báróra 4—4 szavazat s így egyházkerületi felügyelőnek 43 szótöbbséggel Ihász Lajost választották meg. ^ Az újonnan megválasztott felügyelő életrajzi adatait itt közöljük : Ihász Lajos régi nemesi család sarja 18f)0 június 12-én született Hathalmon, Veszprém megyében. Atyja: Ihász Imre nagybirtokos — ki azon Ihász családból származott, mely több jeles katonát adott hazánknak a napóleoni hadjáratok alkalmával, mint nemesi iusurgeuseket, valamint az 1848—49-iki szabadságharcban kitűnt hős ezredest: Ihász Dánielt kinek neve ujabbkori történelmünkben fel van jegyezve — s édes anyja Artner Karolina (utóbbinak ősei századokkal ezelőtt várkapitányok voltak Sopron j városában) nagy gonddal uevelték egyetlen — élénk j szellemű' s tudományvágytól áthatott — fiukat, ki első képeztetését a szülői házbau nyerte 1863-ig, mint magántanuló, majd a pápai gimnáziumban 1803- 6f)-ig, boldog emlékezetű Váli Fereucz kitűnő tanár és pedagógus vezetése mellett, azután 18(i()-bau Soproubau folytatta és ismét Pápán végezte be kitűnő eredménnyel, gimnáziumi tanulmányait. A jogot is először Pápán majd Pozsonyban hallgatta, szintén kitűnően vizsgázva ennek tantárgyaiból is. Azután — a gazdaságban magát kiképzendő először a keszthelyi tfeorgieon, majd a magyar-óvári gazdasági intézet buzgó tanítványa lön, ez utóbbinál nyerte gazdasági oklevelét is. Mint huszár önkéuytes: Győrött és Bécsben töltötte szolgálati évét s 1897-beu mint népfelkelő tett eleget hadi kötelezettségének s kitűnő eredményűvel végezte a uépfölkelő tiszti tanfolyamot, elnyerve a tiszti rangot. 1873-ban átvette atyjától lőrintei birtokát, mely rövid idő alatt felvirult a buzgó gazda kezei alatt. Nemkülönben, valóságos mintagazdasággá varázsolta át — atyjának lS8.

r

>-ben történt halála utáu — hathalmi gazdaságát is, rövid pár év alatt; melyen ma is a legnagyobb szakértelemmel és valódi magyar földbirtokoshoz illő buzgalommal és áldozatkészséggel gazdálkodik. Öröm látni azt a példás rendet, mely e gazdaság minden ágában uralkodik, — ugy a majorokban, iniut a szántóföldeken, valamint a nagy gonddal űzött ló és marha tenyésztésnél. Hát még azt a jóságos bánásmódot, mellyel úgy ő valamint felesége Jókay Etelka fa nagy költő unokahuga) cselédeik, gazdasági alkalmazottaik é3 ezek családja iránt viseltetnek! Példáuyképűl lehetne felállítani a hathalmi cselédlakásokat, ihász Lajos elismert tekintély a gazdasági körökbon s u magyar gazdászat terén szerzett érdemeinek elismeréseid, ő felsége a király a Fereuc József rend lovagkeresztjével dekorálta. Még nagyobbak azonban az egyháza körül szerzett érdemei: a zalai esperességbeu, hol néhány évvel ezelőtt felügyelővé vál.isztották nagy buzgalommal segített a szőllők elpusztulása után csaknem tönkre ment egyházakat talpra állítani. Tiz évvel ezelőtt pedig az evang. egyetemes gyámintézet dunántúli kerületének világi elnökévé is megválasztatván, éléuk tevékenységgel vesz réízt a magasztos célú egylet áldásos működésében, rendesen megjelenvén az egylet vándorgyűlésein is. Földváry elhunytával, a központi számvizsgáló bizottság elnökévé lett s a központi egyetemes gyámiutézeti bizottI máuynak eleitől fogva munkás tagja volt. Ugyancsak az egylet érdekében utazott ki Berlinbe, a Gusztáv Adolf egylet jubiláris nagy gyűlésére, hegy ott pártolókat szerezzen egyletének, melynek céljaihoz, hét éren át, évenkint 200 korona szeretet adománnyal járult s midőn tavaly újra megválasztatott, ezt az évi járulékot 3l)0 koronára emelte megígérvén, hogy míg e tisztséget viseli, ugyanannyit áldoz egyletének évenkint. Ezeu kívül a központi egyházi alapnak 1000 koronát adott, a kőszegi leányiskola céljaira is 1000 koronát; továbbá 1200 koronát olyan rendelkezéssel, hogy annak kamatait, az egyházkerület püspöke — miut főrendiházi tag— élvezze; a protestáns oiszagos árvaháznak 1000 koronát; Luther társaságuak 200 koronát, a soproni iskolának 200 koronát, a pápai reform, főiskola építésre 1000 koronát, az erdélyi kultúregyletuek 1000 koronát, dunántúli közmívelődési egyletnek 200 koronát, a veszprém! megyei gyámolda javára 1)00 korouát, kerületi gyáI moldára 800 koronás alapítványt ajáudékozott. j Olyan életpálya, oly tettek, melyek az egy; házkernlcteí jövő működését illetőleg a legszebb reményekkel tölthetik el'. — Illaváról ? — ütődött meg n tanító. — Hát I kije vau magának olt ? | Az asszonynak elakadt a szava. A kérdés a j szívébe markolt. Nem tudta: mit mondjon. Egyszerre támadt föl lelkében a szégyenérzet és az anj'ai szeretet. És ez a két viharzó érzés hatalmas erővel küzködött, birkózott a gyenge aszszony lelkében. Mint förgeteg az útszéli fa lombját, úgy tépte, tördelte a szégyen, szeretet míg végre az első diadalmaskodott fölötte s ugy nyögte megtörten az anya: j — Senkim, kérőm szépen. A tanító, a ki mindössze egy éve került erre | a tájra és igy nem ösinerte még a viszonyokat, ] ez alatt föltépte a borítékot és olvasta a levelet, j Jegenyéné homlokára kiült a verejték, ugy hallgatta. [ Iromba betűkkel volt fölszántva a durva papiros és j egy nagybűnös embernek a lelkiraardosása volt arra ráirva. A rabgyerek küldte haza az édesanyjához a lelkét, a kit a hosszú szenvedés alatt megtört a bűn, az örökös lelki harez; a kit halálos beteggé tett az a két véres alak, a kiket éjjel nappal ott vélt látni az ágya szélén. Es ime, a nagy beteg ember, ott abban a rideg, szürke házban, a midőn érzi a halál közeledését, a raidőu látja magától nem messze a nyitott sirt, megroskad, megváltozik a lelkében s az egykor gyilkolásra kész, hitét megtagadó, vadult lélek most visszatér Istenéhez és vallás csodás erejében keres vigasztalást. — Imádkozzon értem, anyám, — igy könyörög — mert nincs se éjjelem se nappalom ... A kórházban vagyok, olyan nehezen jön értem a halál. A mint elolvasta a tanító a levelet, az aszszmiy szólni akar, a szava azonban megcsuklott, a szemei fényesek lettek és úgy vonaglott, csakhogy elfojthassa a kitörni akaró fájdalmat. Pedig mennyire szeretett volna még valamit hallani a liáról, még más egyebet, sokat, nagyon sokat. Erős maradt. A szégyen bátorságot öntött a lelkébe, nem árulta el magát. — Ki ez? — tudakolja a tanító. — A maga lia? Jegenyéné megtagadta önmagában nz anyát és ugy mondta bánatos hangon: — Dehogy az, dehogy az kérőm ... A testverőmé. Szegénynek meghibád/.ott a gyeröke. Azzal marokra fogta a levelet és eltávozott. Otthon azonban már nem tudott uralkodni fájdalmán leborult a szék karjára és ugy siratta a kitagadott halálra vált, bűnös gyereket. Estefelé, mikor hazakerült a gazda földek közül, ott találta a szobában, az ablak mellett. Imádkozott. Dereskedő hajára ráverődött a a napfény s a könnyei szivárványszínben csillogtak, amint peregve hullottak az olvasó gyöngyeire. — Mi lelt? — kérdezte Jegenye. — Semmi. — Mér' pityörög? — Elveszött egy jószágom. — Az ember nevetett és kiment az udvarra. Az asszony levette a falról a Mária képet és n háta mögé rejtette a rabgyerek utolsó levelét.