Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-10-15

nem, az líllam vásároljon nagyobb földterületeket s méltányos feltételek mellett adja azt át a települőknek. A telepítést akként kellene, végrehajtani, hogy az új telepek kapcsolatba hozassanak a most is már magyarok lakta vidékekkel s így a régebbi lakosok nz új települőkkel kezet fogva küzdhetnéuck a nemzetiségekkel. A szabaddá lett földterületek előbbi tulajdonosai — községek, közbirtokosságok — megfelelően kárpótoltatnának a vételárral, a mely készpénzekévé változva át, tulajdonosának legalább annyi, síit valószínűleg még több jövedelmet adna, mint a földbirtok. A nagybirtokok, bitbizományok tulajdonosai a nekik jutott magas vételáron vásároljanak erdőterületeket s ezen erdő- és bányagazdaságot ős iparvállalatokat rendezzenek be. Erdőterület még most is van annyi, ho£V az összes hitbizományok, a melyek eddig leginkább síkí'oldön vannak, kitolhatok az erdős területekre. A tulajdonos drága síkföldjének árán olcsó erdőterületeket vásárolna, a vételár-különbözetet semmi esetre sem emésztené fel a modern erdőgazdaság, bánya- és más iparvállalathoz szükséges tőke, s így annak bizonyos része járadékká változtatható át. A most vázolt cserén nyerne tehát a földbirtokos, földhöz jutna a magyar paraszt, de legtöbbet nyerne a magyar nemzet. A magyar paraszt kifejthetné gazdasági erőit az új területen és számilag megerősödne; az arisztokrácia, tekintve, hogy az erdőterületeik, hová a hitbizományok oltolandók volnának, legnagyobb részben nemzetiségi vidékeken lekúsznék, befolyást gyakorolhatna a nemzetiségekre s karöltve az államhatalommal, nagy szolgálatöt tehetne a magyarosítás ügyének. A jövő Magyarország gazdasági képe. Beksies szerint a kővetkező lenne: az Ali old és Dunántúl nagy birtokai kis részben közé]), nagyobi) részben kis parasztbirtokokká változna át, ezeken jómódú, független parasztság tanyázna. A felső vidékeken és Erdélyben a magyar arisztokrácia kötött nagy területei, bánya- és iparvállalatokkal értékessé téve s a nemzetiségek függő helyzetbe hozva. A magyarság kellő földterületekhez jutna, megtarthatná eddigi szaporodási arányait, a mi mellett 50 év leforgása alatt, Beksies számítása szerint, 7.400,000ről 18.3l)0,0O0-re szaporodna fel s állna a nemzetiségi arány a következőleg: a szorosabb értelemben vett Magyarországon 24.(>00,0()0 lakos, közötte magyar 17,700,000, oláh 4.3011,901), tót 2.500,000; százalékokban kifejezve : magyar 72^, oláh 17

fl

ö

, tót 10%; Szent István birodalmában: összes lakosság 29.100,000, o között magyar 1X.300,000 (152%), oláh 4.400.000 (15» .„)/' "tót 2.500,000 (S%). A szorosabb értelemben vett Magyarországban 17.700,000 magyar volna szemben Ü.800,000 vagy legfeljebb 7.000,000 nemzetiségiekkel, Szent István birodalmában pedig 18.000,000 magyar 11.000,000 nemzetiségiekkel. A magyar nép ezek szerint az egész birodalomban is jelentékeny többségben volna, a szorosabb értelemben vett Magyarországban pedig a nemzetiségek csak törpe minoritást képeznének. Ez volna a nemzetiségi kérdésnek gyökeres megoldása is. Ily megoldás mellett valahára szabadon lehetne lélekzeui a magyar népnek, megszűnnék a lét és nem lét kérdése, mint Damoklesz kardja, feje felett lógni. Egy 18.000,000-t számláló tehetséges nép mindenkor tényező volna az európai eseményekben, számolni kellene azzal a nálánál jóval nagyobb nemzeteknek is, s e hatalmas számon megtörnének az idegen népek hullámcsapásai, míg egy 7.000,000-ból álló nemzet az az európai nagy népek között alig jő számításba s vajmi könnyen összecsaphat feje felett az idegen népek áradata. S mindezt el lehetne érni miuden nagyobb anyagi áldozat, minden osztályharc, nélkül, csupán öntudatos, nemzeti politikával, fajszcretettel, hazafi érzelemmel. Harmog Zoltán. TOLLHEGGYEL. Ösz a redakcióban. Méltóztassanak elhinni, hogy a mi redalccióuk olyan, mint a barometrura. Megérezzük benne a meleget, de különösen a — hideget; előre megsejtjük, sőt sokszor előre meg is "írjuk az idők változatosságait, de a mi a legbiztosabb, hajszáluyi pozitívitással képesek vagyunk megállapítani az évszakok váltakozásait. Arról nem is beszélek, hogy tavasz közeledtét papírkosarunk túlzsúfoltsága a leghatározottabban jelzi, de példáid, hogy a jelenről szóljak, minden kétséget kizárólag be tudjuk immár igazolni kalendárium nélkül is, hogy itt az ősz 1 Fájdalom, megérkezett az összes érzékeny emberi szíveket valami melankolikus hangulatba ringató, lemoudásteljes, igazi ősz. íme a fenti állításomra a bizonyíték. Csendesen üldögélünk úgy estenden felelősünk körűi s szomorúan vitatjuk a napi eseményeket s a megírandó cikktémákat, de uem sokáig ülhetünk így csendben együtt, mert például a minap is, alig, hogy rágyújtottunk — a pipára, akarom mondani a válogatott, szerkesztőségi Ötösökre, nyílik az ajtó s belé]) azon egyik jurista muukatársuuk s telelősüuk elé helyezi a következő poémáját, szíves közlést kérve; Leirjam-eV Két kezemben Acéltolliim inért reme?, Minek imám, úpy is tudják Kollégák és ügyfelek. Végzés száma, lusztrum, — semmi! ítélet is kis dolog, Minden kliens oly szomorú S bánatosan mosolyog. Itt az fisz, Ián nzérl fanyar Minden peres náció, 0 urak ! Pedig ez ellen Kincs már apelláció ! Felelősünket az ájulás kezdte környékezni erre a bánatos Őszi zsengére, de alig küldhettük el az egyik szedőgyereket, hogy valahonnan egy kis ecetes vizet szerezzen, nyílik az ajtó s egyik örökifjú külmunkatársuuk, a ki üres óráiban gazdász is, lép be jajkai körül sokatmondó, melankolikus bájmosollyal, s szerkesztőnk asztalára helyezi legújabb alkotását. Szerkesztőük arca halotthalvány színt kezdett ölteni, miközben mi is odapillantva, remegve olvastuk a lehelyezett papírlapról az imígy kezdődő őszi dalt; Bánatos dalt zengj el <

des lantom Szomorúal őszről, — hervadásról, Hisz ekénk is csikorgott a hanton Pedig mit se tud az őszről, — elmúlásról. Vészteljesen csikorgattuk fogainkat ezekre a kín rímekre, de még időnk se igen maradt a feloesúdásra, újra kocogás az ajtón, néhány másodperc még s előttünk feküdt egy szellemes mathemalikus baráluuk hauguhitteljes költeménykéje telve lemondással, világfájdalommal, megint csak az őszről. Az utolsó strófája szólt vala ekképpen: Itt van az ösz újra . . . Csendessé vált a hegy, Csendessé a lapály Ks a mi egyre megy Itt az adó lerlály ... f • Tartozásban* a plusz, «Követeles» - semmi... De hiszen ősz táján így szokott az lenni! Kinos jajkiáltás volt az egyhangú felelet e versre s a verset a kosárba még jól be, — a munkatársat pedig még jól ki — se dobhattuk, már feltűnt az egyik szedőgyerek vigyorgó ábrázatja, parányi szurtos kezei között egy-egy papírlapot szorongatva. A bal kezében lévő papirszelet volt közelebb hozzám, reszketve olvastam le róla a következő őszi strófát: Isten veled nyári holdvilágos éj, Búcsúzom tőled — Éj veled . . . Mert ránk köszöntött már az öszi alkony S a múltak eniléki közt van már csak helyed. T}e bár a messzeségbe tűntél, Érző szívem sajogva érted, Hidd el! Téged soha sem feled. No kérem! A reszketés némileg megszűnt, mert ennyit a legtaleutumosabb szedőgyerekből se néztem ki, hirtelen mozdulattal a másik kezében tartott papírlapot is kiragadtam, a melyen a fönti vers már kiszedve, kefelenyomatban díszelgett, telistele sajtóhibákkal ily módon : Mert ránk köszön!ölt vár az őszi alkony H avultak einleki közt van már sag beled Te pár a meszes Égbe tűntél Érző szíven gágogva grted Vidd el xéged goha s'em He?ed. Kefelenyomat és szedőgyerek röpültek. Szerkesztőnk bánatosan nézett maga elé, én pedig önökhöz, nyájas olvasók, mindezek utáu azt a kérelmet intézem : -- Higyjék el! Ó, higyjék el rigmus nélkül is, hogy csakugyan — itt az ősz ! Gargon, Isten beled gyári holdvirágos éj Becsúszom tőled, — Ép reléd A város hivatalos közzététele. Hirdetmény. Pápa város polgármesteri hivatala közhírré teszi, hogy a kereskedelemügyi miniszter az önműködő (L. Automatique) permetezőhöz szükséges permetező-anyagnak vasúton való szállításánál kedvezményes viteldíj-számítást engedélyezett, ha az országos magyar gazdasági egyesület, a magyar mezőgazdák szövetkezete, vagy valamely a rendeltetési hely szerint illetékes és erre feljogosított vármegyei, illetve vidéki gazdasági egyesület, végre a törvényhatósági közigazgatási bizottságok útján a vármegyei alispánok által kiállított igazolványok alapján kerülnek feladásra. Pápán, 1H9Ü. október 7. Mészáros Károly, palgármester. VEGYES HIREK. — Személyi hirek. Fenyvessy Ferenc dr., főispán, f, hó 13-dikáu Pápára érkezett s másuap ismét elutazott. A főispáu a jövő héten pár napra ismét körünkbe érkezik. — Hegedűs Lóránt dr., orsz. képviselő, ma uejével együtt városuukba érkezik. — A főispán költözködik. Az a négy óriási butorszállitó kocsi, a mely e hét csütörtökén megállott az eredetiségében oly szép, a népszerűségében oly oáratlau villa előtt, fájdalmas reziguációt keltett Pápán ezer meg ezer ember szivében. Tehát költözködik ... költözködik mégis... Tudtuk ugyan már egy esztendeje, hogy ennek el kell jönnie, tudtuk, hogy mire a veszprémi főispáni palota termeinek ódon falai arnuyos díszítésükkel megifjodva készen lesznek, akkor a mi aranjuezi szép napunk lejár, tudtuk . . . és mégis váratlanul jő és rosszul esik az elválás . . . Rosszul esik, mert tudjuk, a miut mindenki tudja Pápán, hogy az a kiváló egyéniség, ki tőlünk Veszprémbe megy, évek hosszú során át nemcsak politikai életünknek volt főfaktorn, de lelke volt a pápai társas életnek, vezetője miuden irányú szellemi mozgalmainknak, művészi törekvéseink istápolója, rendíthctleu buzgalmú tényező abban, hogy Pápának társadalmi életét, irodalmi mozgalmait az a finomult ízlés jellemzi, mely csak nagy és intelligens városok egynéhányában található fel ... A főispáu költözik és elmegy vele együtt körünkből az ő pompás mü/árlata, melyre büszke volt minden pápai s melyet dicsérni nem győzött az ide került idegen. Es elmegy körünkből a műizlés, a kulturális célokért való lelkesedés megszemélyesítője, a kinek távozásában csak az a vigasztaló, hogy működése eredményeit ezután is élvezni fogjuk. És elmegy tőlünk a főispáu a maga szeretetreméltó egyéniségével, lekötelező nyájnsságával és szivének qrök derűjével, a kinek távozásában csak az a vigasztaló, hogy — mint maga monda — nem szűnik meg pápai lenni. Nem is búcsúzik, visszajő minél hamarabb, minél gyakrabban s minél hosszabb időre. De azok a művészi ékességeiktől megfosztott termek azt mondják, hogy mégse lessz ő úgy pápai ezentúl, mint eddig volt s azért látjuk fájdalmas reziguációval azt a négy óriási kocsit meggörnyedve súlyától a vasútra kigördülni. — A Petőfi. Jókai-szobor bizottság ma d. e. 11 órakor Hegedűs Lóránt dr., orsz. képviselő elnöklete alatt, a városháza nagytermében gyűlést tart. A gyűlésen leszámolnak az eddigi gyűjtés eredményéről és megbeszélik, hogyan lehetne a gyűjtést minél szélesebb körűvé tenni.