Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-10-08

oly intelligenciájú, közönség, mely nemcsak ledér operetteket, hanem például a Nemzeti színház egy évi termésének legértékesebb gyümölcseit is megízlelni óhajtja s látni kívánja csetró'l-esetre az irodalom régebbi remekeit. Nos, hát álljon eló', fogjon kezet egymással ez a. közönség s biztosítsa rendszeres bérlőit el, hogy azt, a mit a színháztól méltán vár, valóban megkapja. JKs mielőtt ezt megtenné, önmagának sarkalására, hogy önmagát állandóan a kötelességére emlékeztesse, állítsa fel a szhiiiyyi bizottságot! Majd ha ez a szinügyi bizottság így szólhat ahhoz a direktorhoz: «Direktor, mi hat bélre biztosítunk — mondjuk — 1000 forintos bérletet. Lássuk tagjaid névsorát és lássuk műsorodat ! . . .», és ha azután a teljes téli társulat, jó erőkkel, változatos műsorral, melyben az operettől a tragédiáig minden műfaj megfelelően képviselve van, fog működni városunkban, akkor megszűnik a panasz, mely mindannyiszor visszatért, mikor szezon alkonyán az utolsó dallam is elnémult színházunkban. — or— A magyar politika új alapjai. Beksies Gusztáv, nagy tekintélyű és vusszorgalinú publicistánk legújabb könyve viseli azt a ebnet, melyet cikkelyünk fölé irtunk. Ajánlom minden magyar embernek, hogy ezt a könyvet szerezze meg, ulvassa el ; többet nem ajánlok, mert a ki olvassa azt, magáévá is leszi azokat nz eszméket, a mik ebbe a könyvbe lerakva vannak. 15eksiesnek sok könyve között talán egy sincs, a melyből annyira visszatükröződnék a szerző lángoló haza- é.s fajszeretete, a hazafi mély meggyőződése, a rendíthetlen hit eszméjének üdvössége, iniiit éppen ebből, az eddig - utolsóból. Beksies erős vonásokkal rajzolja meg könyvében azt a nagy, lenyes, káprázatos jövőt, a mit minden magyar óhajtott, de nem remélt, a miért minden magyar küzd, bár nem mindönki bízik is küzdeline eredményében, a mi minden magyarnak álomképét képezi, de ennek az álomképnek széttépésétűl remeg s megvalósulásában bízni nem mer. !íz az álomkép: a számban nagy magyar nép, a létében mcgtámadhatleu magyar nemzet és Magyarország. Tessék elolvasni ezt a csudás könyvet s az eddigi óhajtás biztos reménnyé válik', fajunk érdekében véghezvitt küzdelem csak gyümölcsöt ígér, ábrándképünk ugyan szét fog foszlani, de esak azért, hogy a való iránti hitnek, meggyőződésnek adjon helyet. Beksies ezzel az új könyvével kimondhatatlan szolgálatot tett a magyar nemzetnek; megerősíti hitükben mindazokat, kik eddig is biztak a magyarság jövőjében, új erőt önt a kétkedők, a kishitűek lelkébe, világosan erős logikával kijeleli és méri a nagysághoz vezető dtat, meghatározza a társadalom és kormány működésének irányát s végül felállítja a nagy, hatalmas, magyar Magyarországot, mintha mondaná : tetszik neked, nemzetem, e fényes, e csillogó, e nem álmodott kép? Ha igen, valósítsd meg, rajtad áll! Beksies ebben az új könyvében mindenekelőtt kimutatja, hogy a magyarság terjesztése érdekében eddig követett politika nem hozta meg azt az eredményt, mit tőle a nemzet várt. Az iskola révén nem lehet kellőképpen a magyarság érdekeit előmozdítani, mert kivihetetlennek bizonyult a nagy tömegekben élő nemzetiségi elemek megmagyarosít ása. libben az irányban harminc éven át kifejtett tevékenység oly eredményeket szült, a melyek legkevésbbé sincsenek összhangban a hosszú idővel és nagy pénzáldozatokkal. Fzen a politikán tollát változtatni kell, mondja Beksies. Az alap, a melyre politikánk helyezve volt es van, nem bizonyult jónak vagy nem elég szélesnek, ki kell tehát azt bővíteni, más alapokat is kell keresni politikánknak. Az iskolával való magyarosítani szándék, csődöt mondott, a kitelepítés elhibázott akció volt, ennek irányán is változtatni kell, nem szabad engedni a magyar elemnek a szorosabb értelemben vett Magyarországból való kivonulását, hanem a telepítést akként kell intézni, hogy a magyar rajok bont az országban, ennek nemzetiségi vidékein, még pedig nagyobb tömegekben helyeztessenek el. Mindez aranybeszéd, de előttünk már nom újság. Mi is, épp úgy mint Beksies és nálánál előbb, kiábrándultunk az iskolának, mint a magyarság terjesztésének kizárólagos eszközéből ; azt a nézetet pedig soha sem vallottuk, a minek megvalósításáért Beksies küzdött, hogy t. i. a magyar kivándorlást Szlavóniába irányítsuk. S éppen ez volt oka annak, liogy nem érSárdy Györgynek pedig lelhó' ült az arcára és felsóhajtott: — Hej, gyerek, csak megérjem én azt az idó't 1 Jóllehet a szíve legtitkosabb rejtekében rejtegette, azért szívósan ragaszkodott Sárdy György a reményéhez, hogy ó'si nevének visszakerül még egyszer a régi fénye és a névjegye bal sarkában bátorsággal díszeleghet a bárói korona. Sok, sok év múlva újra éledő' lánggal lobogott fel szívében ez a remény. Akkor ó' már deresedő hajú öreggé vénült, íia, Déues pedig szép, derék ifjúvá serdült. Abban a korban volt tehát a fiú, a melyben a Sárdyak ősidők óta rendszerint szakítanak addigi józanságukkal és bolondságokra adják a fejüket. I'gy látszott azonban, hogy az ifjú Sárdy elütött ebben a tekintetben a famíliától, az apja legalább csöppet sem féltette fiát az ősöknek huszonbatéves korukban hagyományos bolondságaitól. A család ősi fényének helyreállítása akkor kezdett reálisabb alakot ölteni fejében, a mikor levelet kapott Vukovics Lázártól, a temesi nábobtól, — a hogy közönségesen nevezték — a mely levélben meginvitálta a két Sárdyt a nyári hónapokban néhány hétre a birtokára. Az ismeretség onnan eredt, hogy a fiatal Sárdy a farsangon sokat foglalkozott a vén rác leányával, a feketeszemű, jókedvű llicával s a bálteremben való gyakori találkozásuk révén meglehetősen összebarátkoztak. Az öreg Sárdy megvoregett a fia vállát. — fiam, Dénes, gratulálok, a hálót jól kivetetted. Már pedzi az aranyhalaeska. Akasszanak fel, ha a meghívás nem tőle ered. No, ne félj kis aranyhal, horogra is kerülsz. Ks egy mozdulatot tett, mely félreismerhetetlenül azt akarta jelenteni, hogy a halacska horogra akadt és a hálóban moccaui sem bír. — Aztán meg — folytatta az öreg — miért is ne? Csinosnak elég csinos vagy, eszed is van, úri famíliából születtél, — hát nem elég ennyi ? Csak éppen, hogy szegény vagy. No, de hát ez nem baj, van ő neki pénze elég. Ha én leány volnék, isten uccse magam is szívesen akadnék olyau hálóba, mint a tied. A fiú csendesen mosolygott az atya bókjára. — Majd meglátjuk, apám, hogy lessz? — De hiszen úgy lessz az, a hogy mondom. Hálódba kerül az aranyhalaeska, hálódba. Urak leszünk, fiam, újra. — De hiszen úgy lessz az, a hogy mondom. És büszkeség ragyogott a szemeiben, mintha a Sárdyak elkótyavetyélt ősi szántóföldjein az idén már ó' aratta volna le a termést. tettünk egyet Beksicscsel akkor, midőn ő, mint előadó — 1890. évi november hóban—a "Dunántúli Közmívelődési Egyesület programmját kifejtette. Mi akkor is azt hangsúlyoztuk, hogy a nagy célok elérésére nagy eszközöket kell alkalmazásba venni, hogy az iskola nem elegendő tér a magyarság fejlesztésére és istápolására, liogy a Szlavóniába való kitelepítés káros és elitélendő mozgalom.*; Minket akkor, az 1890. évi november havában tartott értekezleten, leszavaztak s megcsinálták a Dunántúli Közmívelődési Egyesületet úgy, a mint az most van. Eszközök nincsenek kezében a nagyteltekre, tehát minden beszámítható eredmény nélkül él, tengődik, mint a többi hasonló vállalat. Mi altkor nyíltan és határozottan kimondottuk, hogy a Szlavóniába irányított vándorlás elősegítése a magyar nemzet ellen elkövetett bűn, de szavunk elhangzott, mint a kiáltó szó a pusztában. Ma Beksies is szakított az akkor vallott iránnyal. l

T

j könyvében nyíltan elismeri, hogy a szlavóniai telepítés által az odavonuld magyarok a magyarságra nézve elvesztek, kívánja, hogy a nagy nemzeti célok megvalósítására nagy eszközöket hozzanak mozgásba. Igen örvendünk, hogy egy oly lelkes, tehetséges, buzgó ember, mint Beksies Gusztáv, tudatára ébredt tévedésének s ezt megkorrigálni hajlandó. Nem azért örvendünk, mert ő a mi álláspontunkra helyezkedett, hanem örvendünk csupán a miatt, hogy egy oly nagy tehetség, mint Beksies, oly irányban folytatja munkáját, a mely egyedüli út a nemzeti ideál megvalósításához. Örvendünk, hogy a helyes útra való térés megadta Boksiesnek az alkalmat oly ragyogó, megvalósítható propramm felállítására, mint a milyen „A magyar politika új alapjai" cimíí könyvében felállítva van. Nagy érdemül tudjuk be Beksiesnek, hogy legkevésbbé sem elfogult saját nemzete iránt. Bevallja, — mint már említ ettük - - hogy az eddig követett magyarosítási politikánk kudarcot vallott; nem titkolja, hogy a magyar népben nincs meg az asszimilációra való elegendő képesség, egy szóval: ő tiszta elmével tiszta szemüvegen vizsgálódik. Felismerve a tévedésekot, a túlbecsült erőt, j vagy bevallani rostéit gyöngeséget, nemzeti sajátságunkat, tulajdonságunkat akarja felhasználni terjeszkedésünkre, a kézzelfoghatóan kimutatható orőt kívánja alkalmazni létünk biztosítására. +) A Dunántúli Közmívelődési Egyesület kérdéséhez. Irta Harmos Zoltán, Pápán, ÍSÜO. Iliea magaviselete tökéletesen érthetővé tette, hogy Sárdy Györgynek a jókedve egyre nőtt. A lány merengő volt és szórakozott, ha Dénes szólt hozzá, zavarba jött és szép arca nekipirosodott. A fejlődő szerelem minden áruló szimptómáját alkalma volt Sárdy Györgynek megfigyelni s ez a tapasztalat — mi tagadás — szívbéli örömet szerzett neki. — Hehehe, — nevetett niagábau György báró — az aranyhalaeska meg van fogva. Es lám, egészen jól érzi magát a hálóban. Étvágya persze nincs, no de hát ez már így szokott lenni ilyenkor, Nem is tudom, mire vár még az a gyerek. Szólt is a fiának : — Ne halogasd a dolgot, végezz hamarosan, mert különben, holnap vagy holuaputáu már Ilicziv jön hozzád és Ő kéri meg a kezedet. Intézzük el ezt a dolgot, aztán meneküljünk innen sebesen, mert még rosszabb is történhetik. — Ugyan mi történhetnék apám ? — Eu leszek szerelmes beléje! — pattogott az apa. Ezt a fordulatot nagyon szerette volna Dénes, a ki minden apai beleegyezés nélkül elkövette azt a meggondolatlanságot, hogy a kivetett hálót hirtelen bevonta. Dénes ekkor huszonhat éves volt és cselekedetére ezen, a Sárdy-fiúk történetében mindig kritikus időponton kívül főleg az az aranyhajú leányka