Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899
1899-08-13
— Halálozás. Mély részvéttel vattük. a következő gyászjelentést. Szabó Lajos, lévai képezdei igazgató és neje, Kovács Sebestyén Vilma, — özvegy Csizmadia Károlyné, sz. Szabó Júlia, az elhunytnak gyermekei, úgy a maguk valamint a megholtnak unokái és dédunokái s az összes rokonság nevében fájdalommal jelentik a legjobb anyának, nagyanyának és dédanyának özvegy Szabó Istvánné szül. Pólya Terézia asszonynak f. hó 5-éu d. u. ötödfél órakor, életének 83-ik évében hosszas szenvedés után, végelgyengülés folytán bekövetkezett gyászos elhunytát. A boldogultnak hült tetemei f. hó 7-éu délután 5 órakor fognak az ev. ref. egyház szertartása szerint a pápai alsó városi sírkertben örök nyugalomra tétetni. Pápa, 1899. augusztus 5-én. Áldás és béke lengjen a szeretett halott pora felett! Az elhunyt édes anyja volt P. Szabó Károlynak, a főiskola nemrég elhunyt tanárának. — Tanítók gyűlése. Az ev. ref. tanítók országos egyesülete, ez évi nagy gyűlését augusztus hó 22-éu, délelőtt fél 10 órai kezdettel Komáromban tartja. — Pártoljuk a kazai ipart. Felhívjuk t. olvasóink ügyeimét Holzel és Hacker elsőrangú férfi-, női- és gyermek-cipőraktárára, Bpest, Erzsébetkörut 58. (fióküzlet: Műzeum-körut 19.), hol a legdivatosabb és legjobb minőségű cipők olcsóbban mint bárhol a legtartósabb kivitelben kaphatók. E hírneves cég több kitüntetésben részesült már szolid készítményeiért. Képes árjegyzéket ingyen és termen Ive. — Tüz. Ádász-Tevel községben folyó hó 8-án reggel 7 órakor tüz támadt, mely 5 lakóházat, takarmányt és szemes gabonát elhamvasztott. Az okozott kár értéke 803 frt. A tüz keletkezésének oka ismeretlen. — Os-Budavár. A fővárosba ránduló t. olvasóink bizonyára kimennek Ős-Budavárába, hol annyi sok a látnivaló. Mi ajánljuk, hogy ne mulasszák el itt felkeresni a Lantos-féle Arany Kakas vendéglőt, hol hazánk első dalköltője, Daukó Pista vezetése alatt Magyarország első dalénekesével, Veress Sándorral és annak 30 tagból álló daltársulatával naponta hangversenyez. Ott ugyanis szabad bemenet mellett mindenki kitűnően mulathat és a mellett otthonosan és jól étkezhetik, mert kitűnő, Ízletes ételek, tiszta, valódi magyar borok szolgáltatnak fel igen jutányos polgári árakon. — Rendőri hirek. Öngyilkossági kísérlet. Polezmau Ágoston bécsi illetőségű kereskedősegéd f. hó 7-én a városló'di erdőben öngyilkossági szándékkal főbe akarta magát lőni, de a vele volt társa Polczman kezét elkapta s így a golyó Polczmannak nem a fejébe, hanem balkezébe fúródott. Polczman Ágostont Pápán a rendőrség a körházba szállította, honnan f. hó 10-én szabadon bocsátották. — Lopás. Berkes Istvánné és László Ferencué dabronyi és Lázár Gáborné p.-gyimóthi lakosok f. hó 11-én Krausz József M. rőfös kereskedő üzletéből egy vég kelmét elloptak. A tetteseket a rendőrség épp akkor fogta ei, midőn ezek a lopott kelmén a halas utcában osztozkodni akartak. ROTH BERTA ADLER VILMOS jCKj'fSPk CSŐSZ (Yos7.r.riíi)iiiu'gyi') ŐK-hADiNY (SznliolcHmt'jíye) -Városunkban meghaltak augusztus 5—12-ig. Borustein Zsigmond 1 ánya 8 hónapos, izr., bélhurut. — Szabó Istvánné 83 éves, ref., aggaszály. — Alföldi Róza lánya 1 hónapos, r. k., bélhurut. — Pirka Sándor fia 2 hetes, ev., veleszületett gyeug. — Kobzi József 21 éves, r. k., tüdővész. — Köttbaum Ferenc 21 éves, r. k. tüdővész. — Scharf Károlyné 60 éves, r. k., gyomorrák. — Keresztes Teréz 16 éves, ref. tüdővész. — aki Zsófi lánya 2 hetes, ref., bélhurtit. Vasúti menetrend. Indulás Pápáról Győrjeié: reggel 6 óra 02 p. (vegyes vonat) d. e. 10 óra 28 p. (gyorsvonat) ; d. ii. 3 óra 04 p.; éjjel 1 óra 13 p. — Kis-Cell jelé: d. u. 12 óra 54. p. ; d. u. 5 óra 31 p. (gyv.); este 7 Ora 17 p.; éjjel 3 óra 48 perckor. — KisCellböl indul minden nap, szerda és péntek kivéte lével, 6 ó. 40 p. (vv.). Pápára ér 7 óra 50 perc. — indulás Csorna jelé; reggel 5 óra 35 perckor; d. u. 3 óra 10 perckor. — Érkezés Csorna jelöl: d. e. 9 óra 25 perckor! esc 8 éra 05 perckor; és minden pénteken és orsz. vásárkor reggel 7 óra 16 perckor. Kivonat Pápa városának gabona-árjegyzőkönyvéből 1899. augusztus hó 1 i-én. Jn Közép Also Bírzn 8 ft 80 kr. 8 ft 40 kr. 8 f. 00 kr *— Rozs 6 > 40 6 » 20 • 6 > 00 » 77" Árpa G v fO > 6 » 00 > 5 > ÍO . 5" '/ab ö 40 5 20 . 5 > 00 . Kukorica ö 40 5 . 20 » 5 > 00 . Burgonya 2 30 2 • 10 . 1 > 60 • i Széria 2 > 50 2 > 00 . Zsupp 1 > 80 Foulard-selyem 65 krtól 3 frl 35 krig méterenként — japáni, chiuai stb. legújabb mintázatok és színekben, valamint fekete, fehér és szines Henneberg-selyem 45 krtól 14 frt 65 krig méterenként — a legdivatosabb szövés, sziu és mintázatban. Privát-fogyasztóknak postabér és vámmentesen valamint házhoz szállítva — mintákat pedig postafordultával küldenek, Henneberg G. selyemgyárai (cs. és kir. udvari szállító) Zürichben. — Magyar levelezés. Svájcba kétszeres levélbélyeg ragasztandó. (2.) Minthogy a tavasz előrehaladásával A csecsemőt, gyermeket és felnőttet egyaránt H fenyeget a járványok veszélye, ismét csak a H minden alkalommal hálásan fogadott £| MOHAI I ÁGNES-forrásunk | vizének használatát ajánljuk. Egyrészt mert olcsó, igen kellemes és tiszta ivóviz lévén, a tavaszi és nyári évszakokban kedvelt élvezetszerként szerepel, másrészt, mert dús szénsavtartalmánál fogva specifikus óvszer is a ti pb. us, cholera és a gyermekek tiphoid-szerü tavaszi-nyári hasmenése ellen. Ehhez járul még, hogy a csecsemőt is megvédi az ilyenkor nagyon veszélyes hurutos bélbántalmak ellen, mig szoptatója e viz használata folytán nagyon kedvező összetételű és bőséges tejet nyer. A már meglevő gyomor- és bélhurutot gyermekeknél és felnőtteknél gyógyítja. Kellemesen hatván be szénsavánál fogva a gyomor és bél idegeire; a gyermekek lázas megbetegedésénél pedig nélkülözhetetlen, hűtő, hugyhajtó és a szomjat csillapító hatásánál fogva. (gj^T K ed volt borvíz. "TS^J| A mohai Ágnes-forrás kezelösóge. FŐ ra lt tár : ÉSdeskuty L. cs. és kir. udvari szállító BUDAPEST, V., Erzsébet-tér 8. Kapható minden gyógytárban, füszerkereskedesben és vendéglőben. Hirdetmény. A „pápai takarékpénztár** részvénytársaság f. 1899. évi szeptember hó 11-én d. e. 9 órakor Pápán, saját üzleti házának nagytermében rendkívüli közgyűlést tart, melyre az igazgatóság a t. részvényeseket azon figyelmeztetéssel hívja meg, hogy az alapszabályok 4. §-a értelmében szavazati jogát csak azou részvéuyes gyakorolhatja, kinek részvénye a részvényfó'könyvben a közgyűlést legalább 3 hónappal megelőzőleg nevére íratott s a közgyűlés megállapítása előtt az intézeti pénztárnokuál letétetett. Tárgysorozat: 1. Hanauer Béla intézeti elnök lemondása. 2. Ezen lemondás folytán esetleg elnökválasztás. 3. Elnökválasztás folytán az esetleg üresedésbe jövő alelnöki állás betöltése. 4. Ezen választások folytán esetleg üresedésbe jövő egy felügyelő-bizottsági, illetve egy igazgatósági, valamint a halálozás folytán üresedésbe jött egy igazgatósági helynek betöltése. Pápán, 1899. évi augusztus hó 5. A „pápai í;ikarek|M ; ii/í;ii" iíTflXíTillásáíra.