Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-07-30

1899. Julius 30. 3. tület, mint a kormány képviselői teljes elismeréssel nyilatkoztak. A főiskola kormányzótestületének .„névsora után első sorban a theol. akadámiáról számol be az érte­jtő. A tbeologián a lefolyt évben a rendkívüli tárgyak tanítóival együtt 7 tanár működött, közöttük Kiss János, a dogmatika kiváló tanára, ki 43 évi- tanári működés után a jövő év elején megválik tanszéké­től. A lelkiismeretes tanár, a szakjában nagy érde­meket szerzett kiváló tudós, a minden izében magyar pedagógus megelégedéssel tekinthet vissza e munká­ban lefolyt 43 évre. Nemzedéket nemzedék után nevelt a vallás papjaiul, a haza derék fiaiul. A fenntartó testület, az intézet, a tanítványok háláját és tanártársai szeretetét és elismerését viszi magával uz ngg tanár a becsületes munkával megérdemelt nyugalomba, melyet hogy minél tovább élvezhessen -zellemének jelenlegi teljes frisseségében, — tiszta szívből kívánjuk. Az akadémiának ez évben összesen 20 hall­gatója volt, minden évfolyamon öt. Az iskolaév vége i-iőtt eltávoztak 4-en. A hallgatók számának csekély voltát, mint a múlt évben, úgy idén is a lelkészi (i.'dya anyagilag sivár voltából magyarázhatjuk. A 'elkészi fizetések rendezése a jelen évben meg­kezdődvén, máris megvan a kedvező remény, hogy :i theol. akad. első évfolyamára a jövő évben 10 —12-en sratkoznak be. A fó'gimuázium tanári testülete 14 rendes, 2 .'.ráadó tagból és 5 felekezeti hitoktatóból állott. A iendes és rendkívüli tárgyakból végzett tananyag kimutatása után a tanulók névsora és osztályzata s az erről szóló statisztikai adatok következnek. íme •i fontosnbbak; Beiratkozott az I. A.-ba 42, az I. B.-be 41, a II-ba 75, a Ill-ba 5G, a IV-be 52, az V-be 1)0, a Vl-ba 63, a VII-be 50, a VÍII-ba 59, "»sszesen 49S tanuló, az év végén volt 480 taunló, közöttük ev. ref. vallású: 2(35, ág. ev. 49, r. kath. )7, izr.: 109. Anyanyelvre nézve mind magyar. illetőségre nézve 143 helybeli, 108 Veszprémmegyei, a többi különböző megyékből leginkább Komárom-, Vas- és Győrmegyéből. Igen örvendetes a tanulásban tett előmenetel­ről szóló táblázat. E szerint minden tárgyból jeles: 3(5, minden tárgyból legalább jó: 92, minden tárgy­ból legalább elégséges: 2(58, egy tárgyból elégtelen: 10, kettőből 24, többől: 20. A bukottak száma össze­-en 84 - = 17-5%, ebből osztályismétlésre utasítot­tak : 20-at^ 4-2°/ 0-ot, míg a többi (54 — 13-3°; 0 javító S a mit összegyüjtél lassau a lelkedbe, Érzést, a mely fölvitt csillagos egekbe, Vágyat, a mely éget kéjes sebet osztva, Lángot, a mely azt is meggyújtja, ki oltja, Almot, a mit olykor valóságra váltva Nem pótolhat más, csak lelkünk másik álma, Visszaadtad mind miud ; szóban, gondolatban, Szebben, érthetőbben, csengő magyar dalban ! Soha nem szólt még így magyar szó a lanton, Soha nem daloltak még ily igaz hangon, Dalaid szívedből szíveinkhez szálltak, Gyönyörűségére az egész világnak ! Szárnyra vett a hír és vitte neved messze, Glóriádból fény hullt árva nemzetedre, A te lángod kellett, hogy lássauak, minket, A te hangod, a mely igazságot hirdet. Hát még mikor eljött véres harcunk napja, Kardhoz nyúlt az ország apraja és nagyja, Elültettük vérbe a szabadság fáját, Várva, mikor hajtja ki piros virágát 1! Akkor kellettél csak harci riadónak, Sötét rengetegbe utat mutatónak ! Zengett is a kobzod, mint ég dübörgése, Viharnál erősebb volt a húr verése! S a mint megálmodtad, úgy, a hogyan kérted, Mint a villám fénye, úgy szakadt meg élted. Hol estél el, mikor ? Hol vagy eltemetve ? Kérdeztük be sokszor, várva feleletre 1 vizsgát tehet. Színjelcs bizonyítványt nyertek az I. A.-ban: Balogh Imre, Kis Istváu, Ileimau Ferenc, Sebestyén Béla, Tücsök János; az I. B.-ben Fazekas Mihály, Káldy Mihály, Rácz Jenő, a H-ban: Czeg­lédy Pál, Kövi Arisztid, Rechnitz Dezső, Steiner Antal, Strasser Sándor, Szűcs Dezső, Váradi Károly; a IH-ban: Fáncsik Jenő, Rabb Istváu; a IV-ben: Cséry Bálint, Lázár Károly, Varga Gyula; az V-ben : Fazék Gyula, Jakab Iván, Strasser Jakab, Székely István; a Vl.-ban; üzeglédy Sándor, Somogyi Károly, Steiner Lajos, Stern Elek, Stern Ernő, Takácsi Dániel; a VH-ben: Schór Ernő, Somogyi Zoltán a VHI-ban: Barsi Károly, Lázár Andor, Schreiber Lajos, Stern Gyula. Az egészségügyről szóló tudósítás szintén igen örvendetes. Súlyos baj, járvány nem fordult elő, a mely utóbbi körülményben bizonyára nagy része van kitűnő vízvezetékünknek. A nagy könyvtár ez évben is igen nagy számú, értékes, jeles munkával gyarapodott. Az erről szóló kimutatás 13 teljes oldalt tölt meg. Szépen gyara­podott egyes kiadók ajándékából a tanári kézikönyv­tár is, valamiut a tennészettaui, természetrajzi műtárak S a tört. fii. múzeum. A tauuló ifjúság önmunkásságáról szóló fejezet megemlékezik első sorban a főiskolai pályakérdé­sekről, szól aztán a theol. önképzőkör, az ifj. képző­társulat, az algimn. olvasó-egylet, a gyorsírókor, az ének- és zenekar egyaránt tevékeny és szép siker­ről tanúskodó munkásságáról. A konviktus áldásos intézményét a lefolyt év­ben 25l-en élvezték. A hatalmas uj helyiség nagy éttermeivel, újonnan berendezett kouyhájával és hihetetlen olcsó áraival nagyban hozzájárul ahhoz hogy az iskolába évről-évre nagyobb számban tó­dulnak a tanulók egész Dunántúlról. A segélyezések rovata közli a tandíj és kon­viktusi segélyben részesültek, valamint a főisk. ala­pítványok nyerteseinek névsorát. A főgimnáziumi segítő egyesület szép kiterjedésű derék működésének ismertetése és az alapítványok jegyzékének közlése után a jövő évre vonatkozó értesítés zárja be főis­kolánk 157 oldalos nagy programmját. A jövő évre vonatkozólag legfontosabb tudni való, hogy a be­iratások szept. 1-jelöl *-/// tartanak és hogy az I. osztályba szept. 1-én és 2-án csakis ev. ref. vallá­súak, 3—4-éu helybeliek valláskülönbség nélkül, azután vidéki másvallásűak is felvétetnek. Várva, de. hiába! Ember nc is tudja, Lehulló csillagnak hova vesz el útja ! Sírodat se bántsuk, hiszen hogy ha volna Könyünk árja csupán kis helyére folyna. Míg így egész ország a temetőkerted, Egész nemzet áll őrt mindig sírod mellett, Emléked sem egy van, a hány szív c?k érez, Minden sajgó szívben egy-egy emlék vérez; De csak pillanatra, aztán dobogása Diadalmas himnusz, öröm ujjongása : Te a mienk voltál, a mienk vagy most is, Örökkön örökké, élő, meg a holt is I Ötven éve ime, hogy lehullt a csillag, Ötven éve kérdjük, merre fekszel, hol vagy ? Ötven éve, s ime, azt hisszük, hogy egy se, Nem hisszük, hogy el vagy föld alá temetve. Nem hisszük, hogy rég volt, mikor lantod zengett, Ötven éve néped percig sem felejtett, A kik sohse láttak, jó! ismernek, látnak, Ma is csengő szódra rabszolgáddá válnak. Petőfi ! Félisten ! Költők között első ! Magyar Helikonnak berke nézd mily meddő lípigouok élnek, nyomodba se lépve, Tiéd a babér, még nincs, a ki megtépje; Tied a borostyán osztatlan, egészen, Ragyogó, fényes nap a nagy magyar égen ! Halhatatlan holtan emléked is áldva, Koszorúval illett a kegyelet s hálál Kereskedő ifjak mulatsága. A paradicsom bejáratát képzelheti a hivő olyannak, a milyen a Kaszinó-kert tágas helyiségé­nek a bejárata volt az elmúlt vastírna]) estéjén. Lehet, hogy a fegyveres űrök mások a paradicsom kapuinál, és talán a fiatal pénztáros urak sein vol­takelégöregek ahhoz, bogy a könyvvezető cherubok nehéz hivatását betöltsék, de bizonyára a para­dicsom angyalai sem különbek azoknál a fiatal kisasszonyoknál, a kik a lépcsők alján fogadtak bennünket. Persze, persze, a paradicsomi angyalok aligha árusítanak majd képes levelezőlapokat, inig a mi kisasszonyaink innen is, onnan ís megkínál­tak minden kabátos lényt képes levelező lappal. A kabátos lényeket természetesen erre rögtön gyávaság fogta el és úgy vásárolták a képes lapokat, mint a pinty, bár nehezen hiszetn, bogy a pinty képes levelezőlapokat vásárolna. Mi azon­ban vásároltunk és a nagy csomó levelek, a melyeket előbb apró női kezek szorongattak, most átvándoroltak az urakhoz, a kik közül akármelyik bátran nyithatott volna fiók-levél­üzletet. A fiatal kereskedők azonban most nem a hivatásuknak áldoztak, hanem a szívüknek, minél­fogva a levelek rövid pihenés után ismét vissza­kerültek a leányokhoz, de most már teleírva szavakkal, a melyeket legtöbbször csak az érthe­tett meg, a kihez Íródtak. Az azonban meg is értette jól és bizonyára ez csinálta azt a hangos jókedvet, a mely a nagy kertet a sétahangverseny alatt betöltötte. No feledjük el ugyanis, hogy ezalatt séta­hangverseny volt. A győri ezred zenekara játszott, — többet a sétahangversonyről mondani nem tudok. A séta tudniillik felemésztette a hangversenyt, közben pedig mindönki szive ügyeinek rendezésé­vel volt elfoglalva. A rendezés sikerült is annyira bogy a második franczia négyesre már csak a vallomások maradtak, a harmadik francia négyes hatodik figurája pedig bizonyára az lett volna, bogy mindenki elmegy táncosnőjével a mamához és ott rögtön megkéri a kezét. |T. i. a táncos­néja kezét). De a mamák akkor már öltözködtek hazafelé s igy a megkérés elmaradt. Máskor tehát nc tessenek sietni, tisztelt mamák. A mi még ezenkívül a történelemre tartozik, az annyi, hogy a mulatság jól sikerült s hit a nyári mulatság költségei szokatlanul nem nagyok, akkor szép jövedelme lett volna a kereskedő ifjak önképző körének. Így meg kellett elégedni az er­kölcsi sikerrel, a melynek legfényesebb bizonyítéka, hogy a négyeseket 48 pár táncolta. A megjelent hölgyek névsorát itt adjuk: Asszonyok: Bayer D-mionkosné, Berk Károlyné, Bermüller Alajosné, Bülitz Ferencué, Braun Ignácné, Braunstein Márkusné, Braunstein Zsigmondné, Csillag Józsefné, Goldstein Józsefné, Grünhut Zsigmondné, Hegedűs Ferencué, lleimler S'tmonné, dr. Hermann Adolfné (Bécs), Kemény Gyuláné, Kohu Illésné, Kohn Miksáné, dr. Kövi Józsefné, Kraus/, Vilmosné, Kertész Dezsőné, Langraf Zsigmondné, Lá/.ár Adámné, Lakner Arnoldné, Löf'fler Sámuelué, dr. L'iwy Lászlóné, Lukács Lajosné, Marton Márkusné, Mayersberg Salamonné, Ney Sándorné (Téth), Nobel Anniimé, Oeste.rreichcr Gyuláné, Sauer Jakabné (Devecser), Schor Armiuné, Schön Ignácné, Schönfeld Márkusné, Spitz Simonná, Stark Lajosné, dr. Steiner Józsefné, Tocb S. L.-né, Welliseh Gézáné, Zuua Gyuláné. Leányok: Abt Glotild (Budapest), Barthalos Olga, Beck Gizella, Beer Margit (Veszprém), Berger Anna, Bülitz Ciha, Braun Róza, Braunstein Sarolta és Etelka, Csillag Zseui, Csillag Katica, Deutsch Berta, Epstein Helen, (Győr) Friedmann Katica, Gicy Aranka (Bpest), Gicy Rózsi (Bpest), Grünhut Elza (Szombat­hely), Hegedűs Frida, Hegedűs Riza, Illés Irén, Kövi Dolóra, Krausz Regina, Krausz Róza (Bpest), Krausz Zseni, Lehn Paula (Kocs), Lukács Melanie, Mayersberg Szera, Marton Karola, Nobel Henriette, Nobel Mariskn, Oesterreicher Szera, Roicbenfeld Etelka (Téth), Schlichter Paula, Schlesinger Malvin, Schlesinger Sarolta, Schon Teréz, Schönfeld Malvin (IíŐgyész), Stern Ilonka, Süss Elza, Süss Olga, Toch Róza, Weinberger Szeréna.

Next

/
Thumbnails
Contents