Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-07-02

Huszonhatodik év. 1899. Julius 2. PAPAI LAPOK. Pápa Yiíros hatóságának ós több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 856. Kiadóhivatal : Goldberf; Gyula papirkereskedésp, FöU' Felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE dr. Előfizetések és hirdetési dljp.k a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: Eeész évre 6 frt. félévre A frt, negyedévre 1 frt 60. Kííye* wzáin ára 1G úr. Szenzációs hírek. (drhs.) Véres dolgok — egy iskolában ! Fényes cím, egy egész napra való pompás szenzáció ! Valamelyik krajcáros újság rikkancsa nagyszerű üzletet csinálhatott volna ezzel a sokat igéró' szólammal: Véres dolgok egy iskolában — egy krajcár ; szinte kár, hogy niucs ott a cim mellett ez az alcím is: Egy régi iskola sötét rejtelmei, mert így még szenzációsabban hangzanék. Eunek a rikkancs izű dologuak azonban — és nem az esetnek, mely a hírnek alapja volt — csakugyan megvsinnak a maga. vérlázító szempontjai. Az egyik szempont kétségen kívül az, melyet már a múlt héten kiemelt e lapok egyik cikkírója, a ki azonban tiszteletreméltó humanizmusával csak a szálkái, egy szerencsétlen ifjúnak páratlan könnyelműséggel, sőt rosszhiszeműséggel való megrágalmazását panaszolta, s figyelmen kívül hagyta a gerendát, ennek a sajuálatos ügynek —• szerintem — sokkal sötétebb oldalát, azt t. i., a mely ez eset révén az az újságírásra vet homályt és árnyékot. Hogy a hirlapirás terén a konkurren••ia különösen a hírszolgálat tekintetében a kellőnél sokkal nagyobb túlbuzgóságot teremtelt, azt nap nap után tapasztalhatja minden jóérzésű ember, a ki gondolkodva olvassa újságját. Kern kell messzire visszamennem, hiszen még mindenki emlékezik arra, midőn Erzsébet királyné halála alkalmával az európai sajtónak legelőbbkelő orgánumai sem tartózkodtak attól, hogy a legapróbb részletességgel közöljék Luccheninek minden szavát, életének legcsekélyebb jelentőségű intimitásait, s egy bécsi lap interjuvőrt is küldött börtönébe, s ezt a beszélgetést az összes lapok oly módon közölték, mely nagyon alkalmas volt arra, hogy Luccheniből martírt csináljon. Ebből a mi esetünkből azonban én nem akarok az illető hírlap ellen vádat kovácsolni. A mint a dolgot innét távolról láthatom, azt kell hinnem, hogy a Pesti Hirlap nem a rendes tudósítójától kapta a hírt, hanem oly valakitől, a ki levele számára valami más eszközzel szerezte meg a szavahihetőséget. A lapcsinálás lázas munkája közben kapva kapnak az ilyféle szenzáción, s ha a levél alatt a beküldő neve után valamely tekintélyt és szavahihetőséget kölcsönző rang vagy cím áll, akkor teljes jóhiszeműséggel Írhatják, hogy „tiszttdetreméltó kézből'

1 kaptuk a tudósítást. Tudakozódni a hír hitelessége felől a messze vidéken levő illetékes helyen, utánajárni a tudósítás alaposságának — ki gondol ilyenekre a gyorsan dolgozó rodakcióban, hol az a fő, hogy a hírrel más lapokat megelőzhessenek, s csak második, de nagyon mellékes kérdés, hogy mi igaz a hírből. Majd dementálom, ha nem lessz igaz, gondolja magábau a szerkesztő — ha ugyan egyáltalában gondol erre — s meg is teszi ezt, de azzal már igazán nem törődik, hogy míg az első rossz hír gyors szárnyakon bejárja az egész országot, mindenfelé felkeltve az annyira óhajtott szenzációt és felháborodást, addig a cáfolat csak hosszú nyolc nap után alig észrevétlenül kullog az első hír nyomábau ; s ekkor sem igen olvassák el, már csak azért sem, mert a cáfolatnak már nem ad a szerkesztőség olyan szenzációs címet, mely felkeltené az olvasó kíváncsiságát. Már a múlt heti cikkírónk is kiemelte, hogy a Pe'Jti Hírlapot a hír közléseért semmiféle szemrehányás nem érheti. Ez igaz; de éppen ez az, a mi e dologban sajnálatos. A Pesti Hirlap tényleg nem tett semmi olyant, a mit bármely más hirlap is meg ne tett volna, még pedig abból az egyszerű okból, mivel a szerkesztő iu tn indulhat ki abból a feltevésből, ti mi elvégre is nem egészen mindennapi dolog, hogy egy megbízható kézpár tulajdonosa vagy tendenciózusan rágalmaz, vagy pedig szánalmasan ostoba agyrémeket lát. Hogy ebben az esetben ezen alternatíva valamelyike fennforog, az a Pesti Hírlapnak nem bűne, csak malőrje; olyan malőr azonban, a mit a hírlapok nem igen szoktak komolyan venni. TÁ R C A. A harang

1

. Ismerni akarsz? — Ada Negri. — Ismerni akarsz? Halld, bohó gyerek: Madár vagyok, hatalmas, röpke Szárnnyal sötét börtönbe temetett. Keresem a villámttizos eget S rabláncom ide köt örökre, Hallgasd, bohó gyerek! Itt álmodozom erdei virág Kaszáról titkos reugetegbeu, Vadakról, melyeket szerelmi vágy I'z délnek perzselő pusztáin át Ks rólatok, örök szerelmem: Vihar, sugár, virág. Ks ime olykor bátor-esztelen Küzdök, könyörgök, átkozódom. Nem bánja, vagy nem hallja senki sem, Ha szárnyaimmal rácsom verdesem Ks láucom balgán bontom-oldom, Nem hallja senki sem. Ki töri meg hatalmad, durva zár, Bilincsemtől ki old föl engem? Magasan, hol izzóbb a napsugár, Vagy a haragos ég villáma jár, Bolyonganék a végtelenben . . . Szabadság, vagy halál! Iflikolth. — A «Papni Lapok» tárcája. — Irta: Hcrvay Frigyes. Egy éjjel Don Jüannak rémes látomása volt. Száz asszony megtört fényű szeme meredt feléje, száz asszony, vágytól betegen, égve a csókok ajkat hervasztó lázában, tárta feléje ölelni akarón a karjait. Futni szeretett volna előlük, de lankadt volt és leroskadt. Egészen közel értek hozzája, már érezte is forró leheletüket . . . Don Juan borzadva húzta összébb a karbonuariját. Megértette a víziót : neki innen menekülnie kell. A minthogy nem volt maradása sehol. Nyugtalan vére hajtotta, űzte. Hódító útján kétfelől letört virágok, megfakult szirmú liliomok haldokoltak a szomorú őszben. Don Juan pedig mindenképen szerette a virágokat, csak hervadíisnkban és napsugárra szomjas epedésükben nem. A halvány epedés unalmasan odaadó. Neki pedig virulás kellett, pompázó rózsa, hogy kegyetlenül rövid szerelmével elhervassza azt. S körülötte most íme száz rózsa hervadt. Don Juan visszanézett az útra és látta pusztításának nyomait. A szerelem tanyájából halottak országa lett. Puszta és csendes. (Jsnk olykor, ha fölverte csendjét egy-egy boldogtalan asszony fölsíró zokogása. A temetői hangulat szomorú és leverő. Don Junn tehát csomagolt és utazott. A vonalon már I fütyörészett is. Hogy hova megy, azt nem tudta még, de különben is mély.-égesen mindegy volt neki. I A merre a vonat elrohant, a nyugovóra hajló • nap sugarai bágyadt, rózsaszínű fátyolt szőttek a/. j alkonyodó őszi tájra. De Don Jüant nem hatolta meg a természet pazar pompája. Egykedvűen m'/.'-tt í ki az ablakon. i Már messze járt a vonat, mikor egy hirtelen I kanyarodásnál csak azon kapta magát, hogy i>mero's i vidékre került. Mintha valamikor már utazott volna erre. Ez a hegy . . . az a templom ott a/, erdőszélen . . , igen, igen, már emlékszik . . . most r^v j hid, a bokrok mögül egyszerre kiesillanó folyó, azután . . . M>mmi. A vonat két magas töltés kö/'i'.t \ haladt s mikorra kiért onnan, már esti homály borúit { a földre. De Don Juan már tudta, lml van és áldotta a véletlent, mely idehozta. Kalapját mélyen a szemére húzta és mosolygott. Valami bolond história motoszkált a fejében. Kicsi kis falu volt, a hol Don Juan kiszállott, kiesi kis falu a hegy tövében. De kiszállania mégis érdemes volt itten, mert életének nevezetes mozzanata fűződött ehhez a kis eldugott fészekhez. Innen indult el a világba szíveket törni. A falu szélén vagy száz fa alkotott olyan erdőtélét, középütt pedig egyenes fasor végén kápolna állt. Itt Don Juan megállott. A fák között a tiszta szeptemberi égről levilágított a teli hold, alig rezzenő szél fuvalma megmozgatta a fák leveleit, valami